„Határozottság és rugalmasság" - Tárgyalások a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonásáról, 1990-1992

„A vitás kérdések a jelenlegi szakértői keretekben, a kormánymegbízottak találkozóin megfelelő módon tárgyalhatók és feltételezhetően rendezhetők. Ehhez megítélésem szerint magyar részről a határozottság és az elengedhetetlen rugalmasság is megvan."

25 éve, 1989. április 25-én kezdődött el a szovjet csapatok részleges kivonulása Magyarországról. Az utolsó szovjet katona 1991. június 19-én hagyta el hazánk területét, és ezzel 1944. március 19-e, a német megszállás óta először nem tartózkodtak idegen csapatok az országban. A vagyonjogi és pénzügyi kérdések azonban továbbra is nyitottak maradtak, és a két fél csak kemény tárgyalások eredményeként, 1992 novemberében tudott ezekről megállapodni. Összeállításunkban elsősorban azt vizsgáljuk, mennyire volt sikeres a magyar diplomácia e tárgyalások során.

Bevezetés

A Vörös Hadsereg 1944. szeptember 23-án érte el a mai Magyarország területét, és az 1945. április közepéig tartó harcok során fokozatosan megszállta az országot. A párizsi békeszerződés 1947. szeptember 15-ei hatályba lépésével - legalábbis a nemzetközi jog szerint - az ország visszanyerte teljes szuverenitását. A valóságban azonban továbbra is jelentős szovjet egységek maradtak Magyarországon. A békeszerződés 22. cikkelye szerint ugyanis a Szovjetunió annyi katonát, amennyit az ausztriai szovjet megszállási övezettel való kapcsolattartáshoz szükségesnek látott, „ideiglenesen" továbbra is magyar területen állomásoztathatott. Az 1955. május 15-én megkötött osztrák államszerződés értelmében az év végéig nem csak Ausztria, hanem Magyarország területét is el kellett volna hagyniuk a szovjet egységeknek. Az egy nappal korábban, május 14-én aláírt Varsói Szerződés kiegészítő egyezménye azonban lehetővé tette további itt-tartózkodásukat. Az 1956-os forradalom leverését követően az 1957. május 27-ei magyar-szovjet egyezmény szabályozta részletekbe menően a szovjet csapatok magyarországi

.

A Szovjetunió a szocialista tábor országai közül egészen a rendszer felbomlásáig az NDK-ban, Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon állomásoztatott jelentős katonai erőt. A Magyarországra telepített Déli Hadseregcsoport 65 ezer katonából állt, ami lényegesen kevesebb volt az NDK-ban és a Csehszlovákiában tartózkodók létszámánál. (Az NDK-ban családtagokkal és polgári alkalmazottakkal együtt 550 ezer fő, míg Csehszlovákiában 136 ezer szovjet katona volt.) A Lengyelországban állomásozó Északi Hadseregcsoport katonáinak száma azonos nagyságrendűnek tekinthető a

(67 ezer fő).

Az 1980-as évek második felében a súlyos gazdasági nehézségekkel küszködő szovjet vezetés szemében Kelet-Közép-Európa sokat veszített korábbi jelentőségéből. Mihail Gorbacsov, a reformer szovjet pártfőtitkár, a glasznoszty („nyíltság") és a peresztrojka („átalakítás") atyja fontosabbnak tartotta országa nemzetközi megítélésének javítását, mint a külföldi szovjet katonai jelenlétet. 1988 áprilisában Moszkva ezért kötelezettséget vállalt, hogy néhány hónap alatt kivonja összes katonáját Afganisztánból, ugyanazon év decemberében pedig az ENSZ New York-i közgyűlésén Gorbacsov nagy horderejű bejelentéseket tett. Vállalta, hogy a Szovjetunió európai részén állomásozó szovjet haderőt mintegy félmillió fővel csökkenti, az NDK, Csehszlovákia és Magyarország területéről pedig 1991-ig hat harckocsi hadosztályt, valamint deszant-rohamegységeket, összesen 50 ezer katonát és ötezer harckocsit fog kivonni. Ez Magyarország esetében több mint tízezer katona, továbbá 450 harckocsi, 200 tüzérségi löveg és aknavető, valamint 3000 gépjármű visszarendelését

. (Lásd az 1. dokumentumot!) 1989. április 25-én indult el haza az első szovjet alakulat, a kiskunhalasi 13. harckocsi gárdahadosztály. Májusban a sárbogárdi 13. gárdahadosztály 600 embere és félszáz T-64-es harckocsija indult útnak, majd júniusban a Kecskemét melletti telephelyekről 15 harckocsi, 30 páncélozott szállító jármű és ugyancsak mintegy 600 fő. A 65 ezer főnyi katonaságból 1989 végéig kb. 12 ezer fő hagyta el Magyarországot. Szovjet elképzelések szerint 1990 végéig ez a szám mintegy 18 ezerre emelkedett volna, de a teljes visszavonás hivatalos formában egyelőre nem .

Miként viszonyult a korabeli magyar közvélemény a kérdéshez? A Magyar Közvéleménykutató Intézet 1989. március 30. és április 3. között 300 budapesti, 200 vidéki városi és 200 falusi lakos körében végzett kérdőíves felmérést a szovjet csapatok „esetleges kivonásáról". A felmérés eredményét - több más kérdésben végzett kutatás eredményeivel együtt - 1989. május 3-án küldték meg Várkonyi Péter

. (Lásd a 2. dokumentumot!) Ebből egyebek mellett kiderült, hogy Magyarország lakosságának túlnyomó többsége (Budapesten 78, a városokban 77, a falvakban 68%) helyeselte azt az elképzelést, hogy az összes szovjet katonát vonják ki az országból. A megkérdezettek jóval több mint kétharmada szerint a szovjet hadsereg magyarországi jelenléte nem szükséges ahhoz, hogy a Szovjetunió megvédhesse magát, de Magyarország védelme szempontjából is fölösleges a csapatok ittléte. A lakosság több mint 80%-a úgy vélte: a szovjet hadsereg magyarországi jelenléte gazdasági terhet jelent az ország számára, és közel ugyanennyien vallották, hogy távozásával erősödne Magyarország önállósága. Összességében a lakosság mintegy kétharmada gondolta úgy, hogy „inkább hátrányos a szovjet hadsereg itt tartózkodása."

Az ellenzéki pártok és társadalmi szervezetek álláspontja összhangban volt a társadalom túlnyomó többségének akaratával. A Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres

Cserhalmi György olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását is követelte. A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezetősége ezzel szemben csak a részleges csapatkivonások folytatását támogatta. Grósz Károly főtitkár 1988. márciusi moszkvai látogatásán erről meg is egyezett Gorbacsovval, a megállapodást Nyers Rezső és Grósz ugyanazon év július végi látogatásán . Az MSZMP reformszárnyának képviselői közül ugyanakkor néhányan az ellenzéki politikusokéhoz hasonló nézeteket vallottak e kérdésben, bár - különösen kezdetben - jóval bizonytalanabbak és óvatosabbak voltak. Elmondhatjuk tehát, hogy az ellenzéki pártok és az MSZMP egyes reformerei már 1989 első felében az ország függetlenségének és szuverenitásának helyreállítását tekintették egyik legfőbb külpolitikai . Példájukat néhány hónap elteltével a magyar kormány is követte, és reálpolitikai meggondolások („jobb lesz, ha mi kezdeményezzük, s nem ellenfeleink nyomására és gúnykacaja közepette vonulunk ki") a szovjet vezetés is elfogadta a teljes csapatkivonás gondolatát. Így 1990 februárjában már ennek részleteiről folytak magyar-szovjet tárgyalások.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt július 23.

1914

Az Osztrák–Magyar Monarchia ultimátumot intéz Szerbiához (ennek visszautasítása nyomán, július 28-án a Monarchia hadat üzen, megkezdődik...Tovább

1946

László belügyminiszter feloszlatta a KALOT-ot.Tovább

1979

Drasztikus áremelésre került sor. Országszerte az érdeklődés és a viták középpontjába került ez a döntés, s igazában többé le sem került a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

A 2024. év második ArchívNet számát ajánljuk figyelmükbe, amelyben ismét négy forrásismertetés található, amelyek a 20. század szűk ötven évét fedik le. Két publikáció foglalkozik az első és a második világháború alatt történet eseményekkel, egy az 1950-es évek végi magyarországi ruhaipar helyzetét mutatja be, egy pedig helytörténeti témában prezentál dokumentumokat.

Suslik Ádám (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az első világháború szerbiai frontjának eseményeit idézi fel egy 1915-ből származó dokumentum segítségével. A belgrádi kormány által kiadott utasítás szerint kellett volna megvizsgálnia kivonuló bizottságoknak az osztrák-magyar haderő által okozott károk mértékét. Erre végül nem került sor, mivel a nehézkesen haladó osztrák-magyar támadás külső (bolgár, német) segítséggel végül 1915 végére elérte a célját: Szerbia összeomlott, a politikai vezetés és a hadsereg elmenekült.

Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) nyolcvan évvel ezelőtti történéseket mutat be. Forrásismertetésében megvilágítja, hogy Kárpátalján 1944 folyamán miként zajlott a deportált zsidók földjeinek kisajátítása, felhasználása – illetve, hogy az ilyen módon haszonbérletbe juttatott földek használatát miként ellenőrizték az év második felében.

Nagyobb időtávot fog át Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) helytörténeti témájú írása, azonban forrásokat 1z 1945–1957 közötti időszakról mutat be. A dokumentumok Komárom város labdarúgásának történetéhez (amelyről már korábban születtek összefoglaló igényű munkák) adnak kontextualizáló, hasznos adalékokat. Értve ez alatt a második világháború utáni újrakezdést, amikor is a világégés során gyakorlatilag megsemmisült sporttelepet is pótolniuk kellett a városban.

Az időrendet tekintve negyedik Tömő Ákos (doktorandusz, Eötvös Loránd tudományegyetem) publikációja mostani számunkban. A szerző az 1950-es évek magyarországi – változás alatt álló – divatvilágába, valamint a ruhaipar helyzetébe enged betekintést két levél segítségével. A két bemutatott forrásból kiderül: a divat és a ruhaipar terén a kívánt, és engedett változás korántsem ment olyan simán, mint ahogyan azt a kiépülő Kádár-rendszer tervezte.

A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. július 9.

Miklós Dániel

főszerkesztő