„Hogy mi történik az SZKP-ban, az nem csupán az SZKP belügye”

Kádár János reagálása az SZKP KB Hruscsov leváltásáról hozott határozatára

Kádár János számára 1956. november 4-től kezdve Moszkva volt az orientációs pont, Nyikita Hruscsovval életre szóló barátságot is kötött. Kádár egyetlen egy esetben, az SZKP KB 1964. október 14-ei, Hruscsov felmentéséről szóló határozatával összefüggésben vállalta a szovjet vezetéssel szembeni nyílt szembenállást. Az itt közölt dokumentumok a budapesti szovjet követség feljegyzései Kádár János és a nagykövet közötti beszélgetésekről, amelyeket Hruscsov leváltásával összefüggésben folytattak.

Bevezetés

Kádár János számára 1956. november 4-től kezdve Moszkva volt az orientációs pont, a Szovjetunióval való szövetség volt bel- és külpolitikája alapja. Miután a szovjet vezetésben személye iránt meglévő kezdeti bizalmatlanságot sikerült eloszlatnia, a szovjet vezetés nem csupán áldását adta az általa folytatott belpolitikai kurzushoz, de a szovjet pártfőtitkárral, Nyikita Hruscsovval életre szóló barátságot is kötött. Nyilván voltak olyan kérdések, amelyben nem értettek egyet, az esetleges véleménykülönbségek azonban soha nem kerültek nyilvánosságra. Kádár egyetlen egy esetben, az SZKP KB 1964. október 14-i, Hruscsov felmentéséről szóló határozatával összefüggésben vállalta a szovjet vezetéssel szembeni nyílt szembenállást.

Kádár az SZKP KB plénumának időpontjában a magyar párt- és kormányküldöttség élén Lengyelországban tartózkodott; ott érte Brezsnyev telefonhívása, amelyben utóbbi lakonikusan közölte vele Hruscsov leváltásának tényét, s ismerve Kádár Hruscsovhoz fűződő baráti viszonyát, igyekezett a magyar pártfőtitkárt megnyugtatni, hogy a magyar-szovjet kapcsolatokban nem történik változás, s a személyes barátság is változatlan marad.

Kádár, akit a közlés váratlanul és minden bizonnyal hidegzuhanyként ért, ekkor még érdemben nem reagált, információ hiányában nem is reagálhatott a Brezsnyev által mondottakra. Azt azonban kérte, hogy Gyenyiszov budapesti szovjet nagykövet tájékoztassa a történtekről a magyar pártvezetés tagjait és ő is kapjon részletesebb tájékoztatást még lengyelországi tartózkodása alatt. A magyar vezetést Biszku Bélán keresztül Andropov, majd a Budapestre érkező elnökségi tag, Grisin informálta, Kádár János pedig a varsói szovjet nagykövettől, Arisztovtól kapott valamivel bővebb tájékoztatást.

Kádár ezen újabb, de még mindig meglehetősen szűkszavú információk ismeretében mondta el beszédét hazaérkezésekor a Nyugati pályaudvaron, amely egyértelmű kiállás volt Hruscsov és az általa követett politikai irányvonal mellett. Az SZKP KB döntésével szembeni nyilvános fellépését azonban nem csupán és nem elsősorban a megbuktatott szovjet pártfőtitkárral való személyes barátság motiválta. Kádár a személyi változáson túl mindenekelőtt az izgatta - s ezen aggodalmának a szovjet nagykövettel folytatott beszélgetései során minduntalan hangot is adott -, hogy változatlan marad-e a szovjet bel- és külpolitikai irányvonal. Nem zárhatta ki, hogy abban az esetben ha a Szovjetunióban a keményebb vonal hívei kerülnek előtérbe, itthon is aktivizálódik belső ellenzéke.

Az itt közölt dokumentumok Kádár Jánosnak Lengyelországból történt hazatérése után a budapesti szovjet nagykövettel a Hruscsov leváltásával összefüggő kérdésekről folytatott beszélgetéseiről a szovjet fél által készített feljegyzések. Az első kettő még 1964 október végén, míg az Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes és a nagykövet, illetve utóbbi és Kádár közötti novemberi találkozóról szóló dokumentum már a magyar első titkár moszkvai látogatása és Brezsnyevvel történt találkozása után keletkezett.

A dokumentumok az Orosz Föderáció Külügyminisztériumának Levéltárában, az úgynevezett magyar referentúra iratai között találhatók. Bár a feljegyzések témája alapján azokat inkább az SZKP egykori levéltárában keresnénk, a külügyi levéltárba kerülésük egyáltalán nem meglepő. A szovjet nagykövetek a második világháborút követő évektől kezdve kétféle minőségben voltak jelen Magyarországon: nem csupán a szovjet államot, de az SZKP-t is képviselték Magyarországon. A szovjet nagykövetek személyes kapcsolatot kellett tartani a magyar politikai és társadalmi élet képviselőivel, s a rendszeres időközönként készített diplomáciai jelentéseken és összefoglalókon túl a magyar partnerekkel folytatott beszélgetéseikről is jelenteniük kellett. A találkozók alkalmával elhangzottakat a nagykövet vagy a beszélgetésen jelenlévő munkatársa rögzítette a nagykövet úgynevezett szolgálati naplójába, amelyet a szovjet külügyminisztériumba továbbítottak, ahonnan a fontosabb jelentések eljutott a szovjet pártvezetéshez is.

Kádár már 1964 októberét megelőzően is a korábbi időszakhoz képest gyakrabban kezdeményezett találkozót a Szovjetunió magyarországi diplomáciai képviselőjével. Az első titkár ilyen alkalmakkor nemcsak a különböző ügyekben tervezett magyar lépésekről informálta a szovjet nagykövetet, de alaposabb tájékoztatást igényelt a szovjet belpolitikai helyzet alakulásáról. A kettőjük közötti találkozók azonban Hruscsov leváltása után szaporodtak meg igazán: Kádár tíz nap alatt háromszor kezdeményezett találkozót Gyenyiszovval, és minden alkalommal tudomására hozta az SZKP KB döntésével való egyet nem értését.

A szovjet nagykövet újabb és újabb részletekkel szolgált a történtekről, de Kádár számára még így sem volt teljes a kép, ezért tájékozódás végett Moszkvába küldte Biszku Bélát és Nemes Dezsőt. Az ő hazatérésük és részletes beszámolójuk készült el az MSZMP Központi Bizottságának levele, melynek Brezsnyevhez történő továbbítását október 24-i találkozásuk alkalmával kérte a szovjet nagykövettől. A levélben a magyar pártvezetés ismételten kifejezésre juttatta, hogy az SZKP döntésével igen, a döntés nyilvánosságra hozatalának módjával azonban továbbra sem értenek egyet.

Az október 24-i találkozás alkalmával említette Kádár Gyenyiszov nagykövetnek, hogy Brezsnyevtől szovjetunióbeli látogatásra szóló meghívást kapott, amivel még november folyamán élni is kíván. A személyes találkozóra készülő Kádár azzal nyilván tisztával volt, hogy Brezsnyev nem bocsátja meg neki a Hruscsov melletti nyílt színvallást. Annak is tudatában volt azonban, hogy mind politikai, mind gazdasági megfontolásokból jó viszonyt kell ápolnia az új szovjet vezetéssel is. Nyílt önkritikára, a Nyugati pályaudvari beszédében elmondottak visszavonására azonban nem volt hajlandó. Nem kizárt, hogy Erdélyi Károly, aki 1956. november első napjaitól jelen volt Kádár szovjetekkel folytatott szinte minden bizalmas megbeszélésén, az első titkár tudomásával, esetleg az ő kérésére kereste fel november 27-én Gyenyiszovot. A nagykövet alább közölt feljegyzése szerint hosszú beszélgetést folytatott a külügyminiszter-helyettessel, aki mindjárt az elején "szigorúan bizalmas" formában elmondta, hogy Kádárra nagyon nagy benyomást gyakorolt az új szovjet pártvezetővel való találkozás. Erdélyi mintha tompítani akarta volna Kádár korábbi véleménynyilvánításainak élét, és mintha a főtitkár nevében is mentegetőzött volna, amikor azt állította, hogy a PB zárt ülésén Biszku Béla, Nemes Dezső, Gáspár Sándor és Szirmai István gyakorolt nyomást Kádárra az SZKP KB októberi határozatának elítélését illetően. Az Erdélyi által elmondottaknak egyetlen egy szépséghibája, hogy egy szó sem igaz belőlük. Azt egyelőre nem tudjuk, mi motiválta az események ilyen utólagos beállítását, s miért éppen az Erdélyi által megnevezett négy PB-tagot tették meg "bűnbaknak", mindenesetre ez a közlés lehetővé tette Kádár számára, hogy presztízsveszteség nélkül kihátráljon korábbi állásfoglalása mögül. Erdélyi fellépése nem is maradt eredmény nélkül. Mint az itt közölt utolsó feljegyzésből kitűnik, november 28-án, az Erdélyi Károly és Gyenyiszov közötti beszélgetést követő napon a nagykövet máris közölte Kádár Jánossal a jó hírt: Brezsnyev és Podgornij elfogadták a magyarországi vadászatra szóló meghívását abból a célból, hogy megerősítsék a személyes kapcsolatokat az MSZMP KB és a magyar kormány vezetőivel. Kádár megköszönte az MSZMP iránt tanúsított figyelmet és az SZKP KB megértését, és a szovjet nagykövet tudomására hozta: lezártnak tekinti a Hruscsov-kérdést.

Ezen a napon történt december 10.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/4

 

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.

 

Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.

Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.

A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.

Az idei negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztősége egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. november 22.

Miklós Dániel
főszerkesztő