Interjú Kádár Jánossal a Magyar Rádióban - 1956. szeptember 2.

Kádár János ritkán szólalt meg a rádióban, ennél is ritkábban adott interjút a politikai helyzetről. Az interjú egyrészt Kádár új szerepvállalásának része, nemkülönben annak, hogy a Magyar Rádióban ekkor már kritikus hangok is jelentkezhettek, amit az elnök Benke Valéria is támogatott. A Rákosi „restauráció" embereivel szemben újra megszólalhattak a Nagy Imrét támogatók, sőt Benke Valéria igyekezett eltávolítani a rádióból Rákosi legfontosabb embereit.

Forrás

HARCOS MÚLTRA EMLÉKEZÜNK

Beszélgetés Kádár János elvtárssal 1956. szeptember 2-án

Riporter: Kerekes István

 

Rip. Vannak emberek, akik úgy beszélnek, mintha ők „kész kommunistaként" jöttek volna a világra. Megint mások azt mondják, hogy ők életükben először találkozva a munkásmozgalommal, azonnal tudják, hogy ez az igazi út és nyomban teljes tudatossággal léptek az osztályharc útjára. Én nem ismertem fel azonnal, a munkásmozgalommal való első találkozásom alkalmával, hogy ez az igazi út, és kommunistává is csak akkor lettem, amikor már mint a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének tagját, kommunistává nevelt a párt, az ifjúmunkás szövetség, a munkásosztály, maga a harc..." - így kezdi visszaemlékezéseit első lépéseiről az ifjúmunkás mozgalomban

, a magyar kommunista mozgalom kipróbált régi harcosa, . A többiről, az első lépésekről a harc útján - már ő maga számol be hallgatóinknak. Hogyan is kezdődött hát? Hogyan is élt akkor, a '30-as évek legelején egy ifjúmunkás?

 

Kádár: Mint második éves műszerészinas, 4 pengő heti fizetést kaptam, s abból levonták a betegsegélyzőt, a többit pedig az utolsó krajcárig haza kellett adnom anyámnak, ha nem akartam, hogy éhen forduljunk fel. 1930 körül az ifjúmunkás lejárhatta a lábát, mégsem talált az egész országban egyetlen párt-, vagy ifjúsági szövetségi helyiséget sem, mert a kommunista szervezetek be voltak tiltva. Az emberek többsége a kommunista szót is csak titokban merte kimondani. Az ifjúmunkásokra még külön is ügyeltek Horthyék. Törvénnyel megtiltották még azt is, hogy szakszervezeti tag lehessen a 18 évnél fiatalabb munkás.

De becsülettel bevallva, zűrzavar volt akkor még az én fejemben is. Magam se nagyon tudtam, mit akarok, mi az, amihez az életemet kell igazítanom. Mielőtt kommunista ifjúmunkás lettem, már láttam sok mindent az életből, olyat, amit a mai ifjúmunkások szerencsére nem látnak. Voltam bojtár falusi kondásnál, szolgagyerek kuláknál, vicigyerek, újságkihordó-fiú, kifutó a városban, még kilakoltatott is. Dolgoztam reggel 5-től, míg a tanítás nem kezdődött az iskolában, majd délután újra, késő estig. Azután jöttek az akkori inas élet „gyönyörűségei". S amikor segéd lettem - 1929-ben - a nagy gazdasági válság, a munkanélküliség. Így élt abban az időben az egész ifjúmunkás nemzedék.

 

Rip.

- [popup title="[és már]" format="Default click" activate="click" close text="A szögletes zárójelbe tett szövegek kiegészítésként szerepelnek a dokumentumban."] álmokat is szőtt: futballválogatottságról is álmodozott és rúgta is a labdát a Népliget mély homokjában, mint a HSC, azaz a Hársfa utcai Sportklub tagja.

 

Kádár: Igen, persze válogatott labdarúgó belőlem sem lett, de ott a HSC-ben megismerkedtem a Fenákel-fiúkkal, akik közül az egyik később nagy szerepet játszott életemben: ő vont be a KIMSZ

. És, hogy még egy álomról beszéljek: 16 éves koromban úgy hittem, sakkmester lesz belőlem. Sokat sakkoztam és sokat olvastam. Persze mindig csak este - akkor értem csak rá - és sokszor 11-12 óráig is, az utcai lámpa alatt, a járdaszélen vagy egy padon ülve. A Borbély Szakegylet rendezett akkoriban Havas utcai helyiségében ifjúsági sakkversenyeket, amelyeken más szakmabeliek is részt vehettek. Az egyik ilyen versenyt meg is nyertem. A jutalom egy könyv volt. Mikor otthon megnéztem a könyvet, csak csodálkoztam. Már a címe is - „Hogyan alakítaná át úr az összes tudományokat?" - furcsa volt nekem. A tartalmával még több bajom volt. Korábban a „Mister Herkules" című ponyvaregénytől kezdve Vernéig és Zoláig sok mindent összeolvastam, de ehhez hasonló könyvet még soha. Az első olvasás után megdöbbentem. Hogyan lehet az: magyarul van írva, a betűket ismerem, a szavakat értem, egyes mondatokat is, az egészből pedig mégsem értek semmit? Saját szellemi képességeimet - talán mondanom sem kell - akkoriban igen nagyra értékeltem. Gondoltam, a könyvben van a hiba. Az élet titka izgatott. Ebben a könyvben meg van az írva, hogy „az élet nem más, mint a fehérsejtek létezésének módja". Ez felháborított, de nyugtalanított is, felcsigázta az érdeklődésemet is.

Nem akarom nyújtani a dolgot. Rabja lettem ennek a könyvnek. Mind jobban belemerültem, majd nyolc hónapon át olvastam, nem is tudom hányszor. Nem mondhatom, hogy teljesen megértettem akkor Engels Anti-Dühringjét, az első marxista könyvet, ami a kezembe került, de attól kezdve másképpen gondolkoztam az élet dolgairól, mint korábban.

 

Rip. Hogyan találkozott először Kádár János ifjúmunkás a munkásmozgalommal?

 

Kádár: Mivel szakmámban nem tudtam elhelyezkedni, élni pedig kellett, 1930 nyarán a Klauzál utcában dolgoztam egy szőnyeg-nagykereskedőnél, mint raktári munkás. A munkásosztály politikai harcairól nem sokat tudva végeztem a munkámat, amikor egy reggel izgatott sietséggel bezárták a raktárt, mondván, hogy csak holnap dolgozunk. Körülnézek, látom: nagy gyorsasággal bezárják a közeli üzleteket, műhelyeket is. Az utcán kevés a járókelő. Hallom, hogy munkanélküliek tüntetnek a Nagymező utcában. Rohanok oda, olyan mint egy elhagyott csatatér. Az utca üres, a betört kirakatok ablaküvegcserepén lépkedek. Az Andrássy út hasonló képet mutat. Elindulok a kihalt úton a Liget irányában. A Nagykörúton rendőrkordon. Nem engednek tovább. A Király utcánál sem. A Dob utca sarkán a Városligetből visszafelé jövő tüntető munkásokkal találkozom. Csatlakozom hozzájuk. A Városligetben és környékén történt összecsapásról beszélnek. Ünnepi érzés, valami feszültség uralkodik rajtuk és ragad át rám is. A Dob utcában az egyik kapu alól egy stráfkocsi hajt kifelé, megrakva szódásüvegekkel. Az egyik mellettem haladó munkás odakiált a kocsisnak és a kocsikísérőnek: „Miért dolgoztok, ma sztrájk van!" Erre a kocsis az ostorral az arcába vág ennek a munkásnak. Ami ezután következett, pillanatok alatt játszódott le. Nem gondolkoztam, nem határoztam én semmit. Ma sem tudom, hogyan történt, csak azon vettem magam észre, hogy a huligánok és a tüntetők között kitört verekedés közepébe kerültem, alaposan megdolgozva öklömmel a szódásüvegekkel verekedő szódagyáriakat.

Egy Károly körúti padon ülve tértem magamhoz. Minden tagom fájt és mégis: soha életemben olyan jól nem éreztem magamat, mint akkor. Megkóstoltam a harc ízét Budapest proletáriátusának nagy harci napján: 1930. szeptember elsején. Nem voltam még kommunista, öntudatos ifjúmunkás sem, de sajnáltam, hogy erről a tüntetésről nem tudtam előre.

 

Rip. Mikor vett részt Kádár elvtárs először tudatosan a harcban?

 

Kádár: 1931 első felében sok időt töltöttem, mint munkanélküli a József utcai munkaközvetítő vasipari osztályán, „kiközvetítésre" várva.

Szenvedélyes politikai viták folytak a „köpködőn". Egynéhány jobboldali szociáldemokrata befolyása alatt álló [munkás]

szavait ismételgette: „Várni kell türelemmel, nem szabad meggondolatlan tettekkel ártani!" Abban az időben sok öntudatlan és szervezetlen munkás is járt oda. Én is az voltam még akkor. De az emberek többsége és jómagam is a kommunista agitátorok igaz szavait helyeselte. Harcot sürgettünk és lehurrogtuk a birkatürelmet hirdetőket, naponta többször is kizavartuk onnan a minket csendesítő rendőröket. Korábban azt hittem, hogy gyenge és tehetetlen vagyok, hogy éhen halhatok, vagy megfagyhatok családommal együtt úgy, hogy még csak észre sem veszi a többi ember. Ott azonban már megértettem, hogy sok-sok ezren vagyunk mi, munkások és dolgozni, élni fogunk - ha kell, harcolunk.

Így, amikor egy nap az egyik elvtárs - akit már ismertem a mindennapos vitából - azt mondta: menjünk ki a Rákóczi térre tüntetni, elsőnek csatlakoztam hozzá. Kint a tüntetésen magam is elszántan és hangosan kiáltottam világgá követeléseinket. Ekkor vettem először részt tudatos elhatározással a munkásosztály nagy harcában, egy kommunista elvtárs vezetésével.

 

Rip. Mikor és hogyan lett Kádár elvtárs a KIMSZ, a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének tagja?

 

Kádár: 1931. szeptember elején, miközben elgondolkozva mentem a Barcsai utcában, ismerős hang üdvözölt: öt éve nem látott Fenákel János barátom volt, a HSC futballcsapatából. Beszélgetésünk során kiderült, hogy egyforma, de már a futballtól távol eső gondolatok foglalkoztatnak bennünket. Munkanélküli ifjúmunkások voltunk mindketten. Elmondtam neki, mi a helyzet otthon, hogyan hajszolom a munkalehetőséget - hiába. Beszéltem arról is, hogy részt vettem már munkanélküliek tüntetésében, s hogy már harc nélkül elveszünk, de hozzátettem, fogalmam sincs arról: hogyan tovább?

Amikor barátom így hallott beszélni, megmondta, hogy ő tagja a Kommunista Ifjúmunkások Szövetségének, és nekem is ott volna a helyem.

Egy hét múlva, egy csütörtök délután, 5 óra tájt azután már én is úton voltam a Paulay Ede utca 22-es számú ház, életem első illegális kommunista találkozójának színhelye felé. Ez a találkozó a KIMSZ

nevű alapszervezetének ülése volt. Az alapszervezet a Budapest északi kerület belső körzetéhez .

Az ülésen felvettek a KIMSZ tagjai közé.

A KIMSZ-taggá történt felvételem utáni hetekben kitárult előttem az illegális mozgalom és harc küzdelmes, és mégis szép világa. Elvtársaim elvittek egy szombat este a Nemesfémipari Szakszervezet Kazinczy utcai helyiségébe, ahol József Attila előadását hallgattam meg a munkáskultúráról. Voltam a „Mozgáskórus" egy kultúrestjén. Megismertem sok elvtársat, s megismertem a harcra lelkesítő munkásdalokat is.

Alapszervezetem többi tagjával együtt illegális tüntetéseken, akciókban vettem részt. Egyszer megakadályoztuk a munkásáruló Peyer előadását a Váci úti VI/2-es vasas szakszervezeti helyiségében.

 

Rip. Hogyan került először Kádár elvtárs az osztályellenség kezébe, Horthyék politikai rendőrségére?

 

Kádár: Fájdalmas idő volt számomra, amikor megtudtam, hogy KIMSZ tagokat fogott el a rendőrség, közöttük alapszervezetünk két tagját is. De nem volt idő a szomorkodásra. Felsőbb szervünk [1931. október végén] megbízott bennünket egy angyalföldi tüntetés szervezésével [1917.] november 7-e, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére.

Huszonnyolcan párt- és KIMSZ-tagok a Mór utcában, a Mintakészítő üzem kapuja előtt, röpiratosztással és röpgyűléssel kezdtük az akciót. A röpgyűlés után kibontottuk rejtve hozott zászlóinkat, és azalatt sorokba rendeződve indultunk el. A Jász utcán, a Szegedi úton, a Janicsár utcán át menve, a 13-as házzal szemben értünk a Váci útra. Az Internacionálé és az Ifjúmunkás induló hangjaira meneteltünk és közben jelszavakat kiáltottunk: „Munkát, kenyeret! Horthyéknak kötelet!" Már az indulásnál csatlakozott hozzánk 40-50 munkás. Amerre mentünk, kitárták ablakaikat az emberek, velünk énekeltek és sokan lejöttek közénk. Mire a Váci útra érkeztünk, kb. 350-400-an lehettünk. Utunkat nem állta senki. A Béke téren láttunk egy rendőrt, aki az ellenkező irányba futva eltűnt. A Váci útnál már várt vagy 30-40 rendőr, de ezek is folyton hátráltak előlünk.

Amikor vezetőink látták, hogy Újpest felől is, a Nyugati pályaudvar felől is újabb rendőrökkel megpakolt (helyett) zsúfolt villamos szerelvények közelednek, utasítást adtak a tüntetés befejezésére. Zászlónkat elrejtve, különböző irányokba távoztunk. Én másik két KIMSZ-taggal elrejtve, különböző irányokba távoztunk. Én másik két KIMSZ-taggal a város középpontja felé igyekeztem. Messziről még láttuk, hogy a 100-120 főre növekedett rendőrcsapat megrohamozza és kardlapozza az ottmaradt kíváncsiak tömegét. A rendőrök dühöngtek, de az angyalföldi november 7-i tüntetés már sikerrel befejeződött. Az ellen már nem tehettek semmit.

 

Rip. Hogyan került először Kádár elvtárs az osztályellenség kezébe, Horthyék politikai rendőrségére?

 

Kádár: A tüntetés után pár nappal, november 9-én, egy hétfői napon

, alapszervezetem másik le nem bukott egyik tagjával illegális találkozóra mentem a Klapka György utcába. Ott és elvtársakkal találkoztunk. Horthysta detektívek bukkantak fel. A dolog vége az lett, hogy Sebes és Köböl elvtársaknak sikerült elmenekülniük, kettőnket elfogtak.

Ma már nem nagyon érdekes, hogyan akartak bennünket a rendőrségen szép szóval, fenyegetéssel, kínzással megtörni, a lényeg az, hogy nem értek célt.

Három hónappal később a

kénytelen volt valamennyiünket szabadlábra helyezni. A Toloncház kisfogházában négyünket zártak egy zárkába. Egész reggelig beszélgettünk és nevettünk. Az őr folyton ránk zörgetett, reggel pedig a kulcsár dühösen kiabált velünk, hogy mi az ördög nevetnivalónk van nekünk? Nem válaszoltunk semmit, csak magunkban gondoltuk, honnan is sejthetné ez az ostoba tuskó, milyen jó dolog az, hogy az ember kommunista is, fiatal is és megy vissza az életbe, a harcba? Azt hiszem, hogy akkor szűntem meg gyereknek lenni, és akkor váltam valójában kommunistává, amikor először kerültem az osztályellenség kezébe.

 

Rip. Befejezésül, hogyan tudná összefoglalni Kádár elvtárs a munkásmozgalomban, az illegális munkában megtett első lépések tanulságát, a ma összehasonlíthatatlanul kedvezőbb körülmények között élő és munkálkodó ifjúmunkások és ifjúmunkás vezetők számára?[Egy példát mondjon el:]

 

Kádár: 1932 tavaszán, a KIMSZ északi kerületi bizottsága tagjaként beszélgettem egy kommunista ifjúmunkás leánnyal, a Selyemárugyár illegális alapszervezete titkárával. Négy tagja volt az akkor ottani alapszervezetünknek, és már hónapok óta nem vettek fel új tagot. Ennek az oka iránt érdeklődtem. Az elvtársnő azt mondta, hogy azért nem vesznek fel új tagot, mert nálunk csupa olyan fiatal lány dolgozik, akiket semmiféle komoly dolog, mint például gazdasági helyzetük, vagy a politika nem érdekel. Csak a mozi, a rúzs, a szép ruhák, a fiúk érdeklik őket - mondta az elvtársnő. És mondott még valami olyasmit is - igen elkeseredett hangon -, hogy nem a legfeddhetetlenebb erkölcsűek. [a lányok]

Először nem tudtam mit válaszolni, csak néztem szótlanul és töprengtem. Végül megragadott egy gondolat, ami azóta is mindig felmerül bennem, ha fiatalokról van szó. Nem szabad a fiatalokat a külsőségek után megítélni, meg kell érteni őket. Az ifjúságban nagyszerű emberi értékek és a jövendő nagyszerű emberei rejlenek. A KIMSZ selyemgyári alapszervezetének titkára akkor hat hónapja volt tagja az illegális kommunista mozgalomnak. Hat hónappal korábban pontosan olyan volt ő maga is, mint amilyennek hat hónapi illegális múlt fölényes magaslatából letekintve munkástársnőit látta. A mozi, a szép ruhák, a fiúk érdekelték csak őt is. De nemcsak a mozi, a szép ruhák, nemcsak a fiúk. Hiszen akkor nem lehetett volna kommunistát nevelni belőle! És milyen bűnt követett volna el a mozgalom ellen az a KIMSZ-tag, aki vele nyolc hónappal korábban politikailag foglalkozni kezdett, és csak a felszín után ítélve legyintett volna, hogy nem érdemes ezzel foglalkozni.

Ma is érvényes, hogy politikai öntudattal még nem bíró fiatalok cselekedeteit és magatartását nem azok az eszmék irányítják, melyeket még nem, vagy csak felszínesen ismernek, hanem kiforratlan fiatalságuk, kalandozó vágyaik és érzéseik. De az arra hivatottaknak tudniuk kell meglátni és felszínre hozni az ezek mögött rejlő és szocializmust építő hazánk jövőjét megteremtő nagy értékeket.

És segíteni kell őket az első lépéseknél a nagy úton, hiszen hol lennénk mi magunk is, ha érettebb elvtársaink nem segítettek volna bennünket annyi türelemmel és szeretettel.

Pedig akkor nehezebb volt, mint ma.

Ezen a napon történt július 06.

1941

Magyarország területén hajnali 3 órakor bevezetik a jobb oldali közlekedési rendszert (Budapest és közvetlen környéke kivételével). Ezt az...Tovább

1944

Koszorús Ferenc vezérkari ezredes az esztergomi páncélosok mintaszerű alkalmazásával megakadályozza a Baky László belügyi államtitkár...Tovább

1988

Bartók Béla zeneszerző újratemetése Budapesten, a Farkasréti temetőben.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Alakítók vagy elszenvedők? Személyek, családok, csoportok a huszadik századi történelemben

Tisztelt Olvasók!

A geológiától kölcsönzött szóval élve az ArchívNet idei második száma egyfajta „társadalmi szelvényt” kíván az olvasók elé tárni. A társadalom rétegei hasonlatosak bolygónk kőzettakarójához, amelyeket egyben, egyszerre nehéz áttekinteni, nem is beszélve arról – hogy akárcsak a geológia esetében – térben és időben is nagy eltérések mutatkozhatnak egy-egy országot mintául véve.
Jelen szám a tizenkilencedik-huszadik század magyar társadalmáról kíván egy szelvényt bemutatni, mind az alsó, közép és felső rétegekről. Olyan személyekről, csoportokról, akik között voltak, akik alakították az eseményeket, míg mások csak leginkább elszenvedték az idők változását, azonban erről – a mi, vagyis az utókor szerencséjére – írásban adtak számot.

Az időrendet követve az első Hlbocsányi Norbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára) az írása, aki cégbírósági iratok segítségével mutatja be egy jelentős kereskedőcsalád, a Kohnerek osztrák-monarchiabeli felemelkedését, majd 1920-30-as évekbeli gazdasági hatalmuk elsorvadását. Csunderlik Péter (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, tudományos munkatárs Politikatörténeti Intézet) a társadalom középső rétegéhez tartozó értelmiség egy részét mutatja be írásában. Az általa bemutatott dokumentum egy lista azokról a személyekről, akik a Galilei-kör tagjaként 1919-ben felajánlották szolgálataikat a Forradalmi Kormányzótanácsnak.

Szlávik Jánosné (helytörténész, Gödöllő) a második világháború magyarországi harcainak időszakába kalauzol el minket Bőti Imre csendőr főtörzsőrmester naplóján keresztül, aki személyes sorsának viszontagságos voltáról adott számot írásában. Magos Gergely (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) retrospektív egodokumentumokat prezentál és elemez publikációjában. Írásának fő célja nemcsak maguknak a szövegeknek a bemutatása, hanem hogy a főként az értelmiség soraiból származó szerzők a hosszú negyvenes évek folyamán miként alakították át önmagukról szóló írásaikban a korábbi életeseményeiket.

Az időrendi sort Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks) forrásismertetése zárja. Az ArchívNet hasábjain korábban Keresztes Csaba már foglalkozott az ún. 1988-as „metróbalhéval”, azonban Tóth Eszter Zsófia ezúttal az 1980-as évekbeli magyarországi skinhead-mozgalmat a tagok társadalmi háttere felől közelíti meg bírósági iratok alapján.

Egyúttal felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei harmadik számába továbbra is várjuk a forrásismertetéseket a huszadik századi gazdaság- és társadalomtörténetre, valamint külföldi konfliktusokra vonatkozóan.
  

Budapest, 2022. május 27.
Miklós Dániel
főszerkesztő