„Nem hivatalos álláspont.”

Ismeretlen dokumentum a magyar–szovjet kapcsolatokról 1956 decemberéből

„Az SZKP prezídiuma továbbra is fenntartotta a gyakorlatban az MDP vezetése kiválasztásá-nak a jogát. […] 1956 júliusáig a párt nyilvánossága és az egész közvélemény előtt a vezető szovjet elvtársak több ízben igen nyomatékosan állást foglaltak Rákosi vezetése mellett. Ami-kor Rákosi személye tarthatatlanná vált, Rákosi politikájának a leghűbb folytatóját, Gerőt javasolták az első titkári posztra a Központi Vezetőség plénuma előtt.”

Bevezetés 

Magyarország és a Szovjetunió kapcsolatainak történetében 1956 októbere-novembere egyfajta választóvonalat jelentett. A magyarországi események és az azok megismétlődésétől való félelem mindkét oldalt a kapcsolatok jellegének újragondolására ösztönözte, s a szovjet vezetést arra késztette, hogy revízió alá vegye a kelet- és közép-európai országokkal szemben folytatott politikáját, megváltoztassa annak módszereit és eszközeit.

A szovjet kormány - részben a magyarországi felkelés hatására készült - 1956. október 30-i nyilatkozata önkritikusan elismerte a múltban a szocialista országokkal kapcsolatban elkövetett hibákat, és kimondta, hogy a szocialista országok „kölcsönös kapcsolataikat csakis a teljes egyenjogúságnak, a területi integritás tiszteletben tartásának, az állami függetlenségnek és szuverenitásnak, az egymás belügyeibe való be nem avatkozásnak elveire építhetik". Azt is kijelentette, hogy kész megvitatni a többi szocialista ország kormányával azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják „a szocialista országok gazdasági kapcsolatainak további fejlesztését és erősítését avégett, hogy kiküszöbölje a gazdasági kapcsolatokban a nemzeti szuverenitás, a kölcsönös előnyök és egyenjogúság elve megsértésének bármiféle 

Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a nyilatkozatban foglalt elvek érvényesülése a Kádár-kormány kinevezését követő első hetekben Magyarország tekintetében egyáltalán nem volt érzékelhető, sőt a beavatkozás a sztálini időkénél is erőteljesebb és közvetlenebb volt. A Szovjetunió erőszakszervezeteinek képviselői és az SZKP KB megbízásából 1956. november közepétől december elejéig Magyarországon tartózkodó szovjet politikusok nemcsak beavatkoztak a magyar ügyekbe, de sokszor az ország igazi uraiként 

Az MSZMP legszűkebb vezetésének tagjai tudatában voltak annak, hogy a szovjet pártmegbízottak magyarországi tevékenysége és a szovjet csapatok jelenléte kiáltó ellentmondásban áll a magyar néphez intézett november 4-i felhívásukban tett ígérettel, hogy biztosítják a nemzeti függetlenséget és szuverenitást. Az MSZMP ideiglenes vezető testületeiben 1956 novembere folyamán többször szóba került a magyar-szovjet viszony, s a kérdés gyakorlatilag a magyar párt- és kormányküldöttség moszkvai látogatásáig napirenden maradt. Az MSZMP Ideiglenes KB 1956. november 11-i ülésén előbb Fehér Lajos, majd hozzá csatlakozva Földes László javasolta, hogy az MSZMP forduljon az SZKP-hoz, és kérje, hívja össze a nyolc szocialista párt vezetőit, és tárgyalják meg, hogy milyen alapokra helyezzék a szocialista pártok együttműködését. A javaslatot Földes azzal indokolta, hogy Mihail Szuszlovnak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére rendezett ünnepségen elmondott beszédét olvasva olyan érzése van, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága nem vonta le a kellő következtetéseket az elmúlt 6-8 évben, vagy akár 1945 óta folytatott politikáját illetően, ezért „a Szovjetunió érdekében, de az egész nemzetközi munkásmozgalom érdekében is szorítani kell az elvtársakat, hogy változtassanak ezen a 

A Fehér-Földes-javaslat határozati szintre emelkedett, és ennek megfelelően Kádár november 12-én levelet írt Hruscsovnak, amelyben javasolta, hogy az SZKP, valamint a népi demokratikus országok testvérpártjainak küldöttei tanácskozzanak az egymás közötti viszonyról, ill. azon belül a nemzeti kérdésről a magyarországi események tapasztalatai alapján, és ennek előkészítésére az SZKP KB Elnöksége két-három tagjának Magyarországra küldését javasolta. A válasz már másnap, november 13-án megérkezett: Hruscsov egyetértését fejezte ki a tanácskozás összehívását illetően, és közölte, hogy a Budapesten tartózkodó Szuszlov és Arisztov, ill. a napokon belül oda érkező Malenkov megtárgyalják vele az előkészítéssel kapcsolatos 

A két ország közötti viszony tisztázásának kérdését Kádár a szovjet pártelnökség Budapesten tartózkodó vezetői előtt is felvetette. Mint az Malenkovék 1956. november 22-i, az SZKP Központi Bizottságának küldött jelentéséből kitűnik, Kádár szerint „a nemzeti kérdés a magyar események fényében mindenekelőtt a szuverenitás és függetlenség kérdése. [...] A tömegek tudni akarják [...] hogyan alakulnak a továbbiakban Magyarország és a Szovjetunió, valamint a többi szocialista ország kölcsönös kapcsolatai. [...] a szuverenitásról, a függetlenségről, az egymás belügyeibe való be nem avatkozásról, mint olyan elvekről, amelyeken a Szovjetunió és a népi demokratikus országok közötti kapcsolatok nyugszanak, korábban is többször nyilatkoztunk. A gyakorlatban azonban ezeket az elveket nem mindig tartottuk be. [...] Konkrétan meg kell mondanunk a népnek, hogyan fognak a gyakorlatban megvalósulni ezek az elvek a jövőben. Tisztázni kell a pártok közötti viszonyt, ezt követően az állami vonalat, és megfelelő távlatot kell adni a 

Kádár a szovjet kormány 1956. október 30-i nyilatkozatának továbbfejlesztésére és konkretizálására tett javaslatot, amely szerinte lehetővé tenné, hogy Magyarország függetlenségének és szuverenitásának kérdésében „pozitív" párt- és kormányprogramot dolgozzanak ki.

A már idézett november 11-i KB ülésen elhangzottak alapján a szovjet politikusok arra a következtetésre jutottak, hogy a magyar pártvezetésen belül akadnak olyanok, akik hajlamosak bírálni az SZKP-nak a népi demokratikus országokkal kapcsolatos politikáját, s ebben a bírálatban hasonlóságot véltek felfedezni Tito pulai beszédével. A kétoldalú viszonyt illetően a legélesebben talán Földes László fogalmazott az Ideiglenes Központi Vezetőség 1956. december 2-3-i ülésén a párt feladataival kapcsolatos vitában. Szerinte az MSZMP-nek két kérdést kell megválaszolnia: „Az egyik a Szovjetunióhoz való viszonyunk kérdése. [...] Nekünk nyilatkozni kell arról, hogy [a] Szovjetuniót továbbra is példaképünknek tekintjük, hálásak vagyunk, hogy ismét segített nekünk, de ugyanakkor meg kell mondanunk, hogy miben kell új alapokra helyezni viszonyunkat [....] Meg kell mondani, hogy önállóak és függetlenek vagyunk [...] Meg kell mondani, úgy ahogy érezzük és gondoljuk, úgy ahogy a Szovjetunió is gondolja és deklarálja, az egyenjogúság 

Feltehetőleg az új alapelvek rögzítésének szándékával született az az alább közölt, 1956. december 12-i keltezésű, aláírás nélküli dokumentum is, amely Apró Antal miniszterelnök-helyettesi iratai között maradt fenn. „A szovjet-magyar viszony kérdéséhez" címet viselő dokumentum meglehetősen kritikusan elemzi a kétoldalú kapcsolatokat 1945-től 1956-ig. Olyan kérdéseket feszeget, amelyek előtte és még jóval később is tabu témának számítottak: a szovjet hadsereg jelenléte, a Szovjetuniónak a volt magyarországi német tulajdonra támasztott, mintegy négy milliárd forintot kitevő - a dokumentum készítője szerint teljesen jogtalan és megengedhetetlen - követelése, az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) és az SZKP közötti függelmi viszony. A dokumentum készítői javaslat formájában próbálták körvonalazni, hogyan képzelik el azt a politikai állásfoglalást a Szovjetunió részéről, amely „új és helyes" alapokra helyezhetné a szovjet-magyar viszony fejlődését.

A feljegyzésben rögzített vélemény, mint azt a rajta található utólagos megjegyzés is rögzítette, nem vált hivatalos állásponttá, de néhány probléma (mint pl. a Szovjetuniónak átadott német javak megváltásáért fizetendő tartozás elengedése) felkerült belőle az 1957 januárjában kezdődött gazdasági tárgyalások napirendjére. A magyar vezetés nem akarta kiélezni a kétoldalú viszonyt, s ebben nyilvánvalóan szerepet játszott Kádárék - elsősorban gazdasági szempontból - kiszolgáltatott helyzete.

Ezen a napon történt október 09.

1914

Első világháború: Német csapatok elfoglalják Antwerpent.Tovább

1916

Első világháború: A nyolcadik isonzói csata kezdete. Az olasz hadsereg támadásait az osztrák-magyar haderő sikeresen visszaveri.Tovább

1944

Debrecen térségében hatalmas méretű páncélos csata kezdődik a szovjet, és velük szemben álló német és magyar csapatok között.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő