Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok megakadályozza a budapesti Nemzeti Múzeumnak a megszálló román hadsereg általi szervezett...Tovább
Jelentések, tájékoztatók Csehszlovákiáról
„Keresse fel személyesen Kádár elvtársat, s közölje vele, hogy a csapatok bevitele a tervnek megfelelően halad. Miután az egészséges erők egyes képviselői ingadozást tanúsítottak, Barbirek pedig váratlanul elhagyta a többséget, az Indra vezette kezdeményező csoport tevékenységében bizonyos megtorpanás történt. Tartjuk a kapcsolatot Indra és Bilák elvtárssal. Ők azt ígérték, hogy folytatják a tervezett program realizálását, s a csapatok bevonulásával összefüggésben aktivizálják tevékenységüket. – A távirat mellett Kádár János kézírásával: „Átvettem, 21-én reggel 7-kor. K. J. VIII. 21.”
Brezsnyev elvtárs azt válaszolta, hogy Grecsko elvtárs kért tőle engedélyt, hogy előzetesen beszéljen a miniszterekkel »arra az esetre, ha Csehszlovákiában rendkívüli intézkedésekre kerül sor«, amiről Moszkvában is szó volt. De egyébként erről is szó lenne a varsói találkozón."
Emlékeztető Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Kádár János telefonbeszélgetéséről |
A „hadgyakorlatról" július 22-én is szó esik, s itt már komoly erők mozgatásáról van szó, többek között még egy szovjet hadosztály Magyarországra szállításáról, a magyaroktól egy hadosztály részvételét várták.
Tájékoztató katonai hadgyakorlat tartásáról. |
A Kádár-Brezsnyev információcsere izgalmas dokumentuma a szintén július 10-én készült Kádár-levél. Ebben az MSZMP első titkára - cseh belső forrásra hivatkozva - továbbítja a CSKP KB Elnökség ülésén elhangzottakat.
Az MSZMP KB értesítése a CSKP KB-nek szóló közös levéllel kapcsolatos észrevételekről. |
A Varsói Szerződés katonai beavatkozását megelőző utolsó órák történéseihez kapcsolódóan olvasható rejtjeltávirat a döntő jelentőségűnek szánt augusztus 20-ai CSKP KB Elnökségi ülés várható történéseiről számol be - a Moszkva-barát csoport nézőpontjából.
A prágai nagykövetség rejtjel távirata a csehszlovákiai bevonulás előtti órákból. |
A néhány nappal korábban Komáromban, 17-én tartott Kádár-Dubček megbeszélésre is utal a távirat, amelyen a magyar pártvezető a kétfrontos harc fontosságára hívta fel kollégája figyelmét.
A VSZ-tagállamok vezetői féltek attól a forgatókönyvtől, hogy a CSKP szeptemberre tervezett kongresszusa visszafordíthatatlan folyamatot indít el, következetesen kiállva az addig képviseltek mellett - saját út tiszteletben tartása. Ebből következően olyan olvasata van a beavatkozás dátumának, amely megakadályozta a CSKP reformerői részéről sorsdöntőnek szánt szeptemberi, rendkívüli kongresszus megtartását. Az augusztus 18-ai moszkvai egyeztetésen Brezsnyev tájékoztatta a katonai megszállás tervéről a megjelent tagállamok pártvezetőit. A „kétfrontos harc" jegyében Kádár és Brezsnyev egyetértettek abban, hogy el kell kerülni a látszatát, hogy a szektás
vonalat rehabilitálnák a Varsói Szerződés katonai beavatkozásával. Kádár, amennyiben szembe szállt volna a moszkvai akarattal, saját legitimitását, hivatkozási pontját, bázisát tette volna semmivé. Ami Prágában megengedett, az Budapesten miért nem volt lehetséges 12 évvel korábban? Kádár végül valamilyen formában „morális" csapdahelyzetbe került. 1956 tanulságaiból következő meggyőződése miatt sem okozhatott különösebb lelkiismereti problémát a csehszlovák" szocializmus megmentésében" valóA Dubček nevéhez kapcsolódó "Prágai Tavasz" a geopolitikai adottságokon túl éppen azért jelentett többet, és vált veszélyes kísérletté Moszkva számára (az „emberarcú szocializmus"-modellek keresésében), mert a „szocialista pluralizmus" irányába mutató tendenciákat erősítette, és egy alulról építkező, a társadalom önkéntes elfogadottságára támaszkodó legitimitást tartott fontosnak a kommunisták vezetésével. A „Prágai Tavasz" végzetét a nemzetközi realitások a „proletár internacionalizmus" elvárásai, könyörtelen, rideg valósága jelölte ki.
Az írásunk elején idézett Dubček levél születésének időpontját több tényező határozta/határozhatta meg: a magyarországi reform-megújulás újabb kísérlete, a csehszlovákiai történések és természetesen a peresztrojkával és glasznoszty-al kijelölt gorbacsovi szocializmus megújításának hátszele,
A levél szövegkörnyezetéből is egyértelműen érzékelhető: az 1968-ban történtek igazolása, illetve tagadása benne van mindabban, amit a szovjet vezetés 1985 óta zászlajára tűzött.A kérdés persze ma sem vesztette el teljesen aktualitását. Felvethető, hogy a történelem valamit visszaadhat, jóvátehet - a Dubček által megfogalmazott remények alapján - a „szocializmusnak": valóban „emberarcúvá" , vagyis a társadalom többsége által „önkéntesen" elfogadható, vállalhatóvá?Ezen a napon történt október 05.
A cionista mozgalom fellendítése céljából megalakult a Makkabea Ros Szövetség, zömmel egykori Makkabea tagokból. Első vacsorájukat október...Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő