Kezdeményezés a Kisgazdapárt újjáélesztésére

1964

„A Kisgazdapárt és annak vezetői - megítélésem szerint - nem pottyantak le az ország szekeréről, hanem a Rákosi önkényuralom taszította le őket. Hogy a Rákosi rezsimnek ez az eljárása a nemzet szempontjából helyes volt-e és milyen következményeket von maga után, azt a történelem fogja eldönteni. Meg vagyok azonban győződve, hogy a Kisgazdapárt vezetőinek ez a része is helyesli a szocializmus célkitűzéseit, de a célok megvalósítása érdekében alkalmazott intézkedésekkel nem értenek mindenben egyet. Ez a körülmény a magyarázata magatartásuknak, nem pedig a megbántottság."

Források

1.

Csorba János levele Kádár Jánoshoz

1964. március 23.

 

KÁDÁR JÁNOS Úrnak,

MSZMP első titkára

 

Főtitkár Úr!

 

A Hazafias Népfront kongresszusán Főtitkár Úr említést tett a Kisgazdapárt egykori jobboldali vezetőiről, akik az ország kanyargós töltéseken vágtató szekeréről lepottyantak, és ott is maradtak, és ez a mai napig is bántja őket.

A Kisgazdapárt azon első-vonalbeli vezetői közül, akik a közéletben ma nem szerepelnek, kevesen maradtunk, egymással kapcsolatot sem tartunk, és így csak saját nevemben kívánok erre a megállapításra reflektálni.

A Kisgazdapárt és annak vezetői - megítélésem szerint - nem pottyantak le az ország szekeréről, hanem a Rákosi önkényuralom taszította le őket. Hogy a Rákosi rezsimnek ez az eljárása a nemzet szempontjából helyes volt-e és milyen következményeket von maga után, azt a történelem fogja eldönteni.

Meg vagyok azonban győződve, hogy a Kisgazdapárt vezetőinek ez a része is helyesli a szocializmus célkitűzéseit, de a célok megvalósítása érdekében alkalmazott intézkedésekkel nem értenek mindenben egyet. Ez a körülmény a magyarázata magatartásuknak, nem pedig a megbántottság. Ezért jobboldaliaknak nem tekinthetők. Véleménykülönbségek mindig voltak és lesznek a jövőben is.

A szocialista nemzeti egységről vallott felfogásomat a közelmúltban eljuttattam Főtitkár Úrhoz. Ebben érintettem a mezőgazdaság szocialista átszervezésének néhány problémáját is. Ott is rámutattam, hogy a szocialista tömb egyes országaiban a mezőgazdaság átszervezése nem teljesen hasonló utakon történik. Véleményem szerint a magyar paraszti tömegek gondolkodásának, felfogásának nem mindenben felel meg az átszervezés jelenlegi formája. Ez kitűnik a felmerült problémákból, amelyek ugyan nemcsak nálunk, hanem a szocialista tömb többi országaiban is felmerülnek. Különösen figyelemre méltó a Csehszlovák mezőgazdaság útja, ahol a nehézipar - amely a mienknél jobban megalapozott - hiába fedezte a mezőgazdaság deficitjét, a termelés csökkenése komoly zavarokat okozott a népgazdaságban. (

, 1964. I. 17. szám.)

A mezőgazdaság további szervezésével kapcsolatban, módjában van Főtitkár Úrnak valószínűségi számításokat végeztetni a termelés várható eredményei, jövedelmezősége, a nemzeti jövedelemben való részesedése tekintetében az elkövetkezendő évekre vonatkoztatva, továbbá arra, hogy az utolsó 4 évben befektetett 37 milliárd forint milyen hatásfokkal érvényesült és milyen hatásfok várható a jövőben befektetendő évi 10 milliárd forintból.

Az én egyéni meggyőződésem az, hogy figyelembe véve mezőgazdaságunk mai tényleges helyzetét és a kialakult kereteit, lehetőség volna arra, hogy mintegy 5 év alatt a mezőgazdasági termelés felemelkedjék arra a szintre, ahol a ráfordítás már arányos a terméseredménnyel és kielégíti a fokozódó szükségletet. Ennek előfeltétele azonban a termelőszövetkezetek belső konstrukciójának átalakítása és a korábban a Kisgazdapárt mögé tömörült paraszt tömegeknek a termelés érdekében való mozgósítása. Erre a mozgósításra azonban csak a Kisgazdapárt, vagy pedig talán a paraszti tömegeknek egy saját szervezete volna képes.

A jól jövedelmező mezőgazdaság nagymértékben fokozza az ipar kapacitását. Ha a mezőgazdaság részére kiszakított befektetéseket az ipar fejlesztésére lehetne fordítani, az döntően befolyásolná a szocialista iparnak a tőkés iparral szemben való versenyképességét. Erre a módot néhány éven belül meg lehetne találni.

Meg vagyok győződve arról, hogy a Kisgazdapártnak volt vezetői örömmel lépnének akcióba a mezőgazdasági termelés problémájának a megoldása érdekében abban az esetben, ha a célhoz vezető útban és eszközökben közös megállapodásra lehetne jutni.

Ha Főtitkár Úr ezt az utat járhatónak találja, örömmel állok rendelkezésére.

 

Budapest, 1964. március 23.

 

Őszinte tisztelettel:

Dr. Csorba János

Bp. VI. Lenin krt. 86.

 

Jelzet: MNL OL MK-S 288. f. KJ/32. - A levél gépelt, de az aláírás és a lakcím kézzel írott.

Csorba János levele első oldalának tetejére Kádár János a következőket írta kézzel:

Kállai elvtársnak

Nem tudom a múlt alkalommal - amikor erről szó volt - tudtál-e Csorbával beszélni? Megkérlek, hogy most írásban válaszolj neki, hivatalos formában, de érdemileg természetesen elutasítóan.

Üdv Kádár IV. 10."

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt október 28.

1919

Alkoholtilalmat („prohibíciót”) rendelnek el az Egyesült Államokban.Tovább

1944

Budapesten illegálisan megalakult a kommunista párt ifjúsági szerve-zete, Kommunista Ifjúmunkás Szövetség néven.Tovább

1956

A Szabad Népben megjelent a „Híven az igazsághoz” című vezércikk. A szerkesztőség, elemezve a forradalom történéseit, megállapította: „Nem...Tovább

1962

Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár bejelenti, hogy visszavonják Kubából az atomrakétákat. Lezárul a kubai rakétaválság.Tovább

1978

Magyarországon bevezetik a személyi számot, mint azonosító jegyet.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő