Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok megakadályozza a budapesti Nemzeti Múzeumnak a megszálló román hadsereg általi szervezett...Tovább
Kezdeményezés a Kisgazdapárt újjáélesztésére
„A Kisgazdapárt és annak vezetői - megítélésem szerint - nem pottyantak le az ország szekeréről, hanem a Rákosi önkényuralom taszította le őket. Hogy a Rákosi rezsimnek ez az eljárása a nemzet szempontjából helyes volt-e és milyen következményeket von maga után, azt a történelem fogja eldönteni. Meg vagyok azonban győződve, hogy a Kisgazdapárt vezetőinek ez a része is helyesli a szocializmus célkitűzéseit, de a célok megvalósítása érdekében alkalmazott intézkedésekkel nem értenek mindenben egyet. Ez a körülmény a magyarázata magatartásuknak, nem pedig a megbántottság."
3.
Csorba János levele Kállai Gyulához
1964. május 9.
miniszterelnök-helyettes úrnak,Budapest
V. Kossuth L. tér 1-3.
Kedves Barátom!
Amidőn a mezőgazdasági termelés problémáiról beszélgettünk Fehér Lajost úgy említetted, mint aki a mezőgazdasági termelés gazdája. Időközben a mezőgazdasági termelés átszervezésével kapcsolatban elmondott beszédei könyv alakban is
, és ezt az alkalmat használom fel arra, hogy a könyvben megjelent irányelvekhez, valamint Németh Károlynak a politikai akadémián tartott előadásán hozzászóljak. Hozzászólásomat csatoltan megküldöm, és újból hozzácsatolom a kispolgárság problémájáról írt korábbi cikkemet és arra kérlek, hogy olvasd el újból mindkettőt, mert hiszen a két kérdés összetartozik. Ha még hozzá elolvasod a Népszabadságnak azt a három cikkét is, amelyre a figyelmet ezen utóbbi írásomban felhívtam, azt hiszem teljes képet kapsz arról, hogy ezeket a problémákat a kispolgári tömegek miként látják. A három cikkben nem az egyes esetek az érdekesek, hanem az, hogy az ott feltárt problémák általánosan jellemzőek a mezőgazdaság mai helyzetére.Kádár János miniszterelnök úrhoz márc. hó 23-án írt levelemben foglaltaknak a hozzászólásban felhozott problémák mintegy kiegészítését képezik.
Budapest, 1964. május 9.
Szívélyes barátsággal üdvözöl:
(
)Bp. VI. Lenin krt. 86.
Jelzet: MNL OL XIX-A-2-tt 20. d. - Géppel írt tisztázat, Csorba János saját kezű aláírásával.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 05.
A cionista mozgalom fellendítése céljából megalakult a Makkabea Ros Szövetség, zömmel egykori Makkabea tagokból. Első vacsorájukat október...Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő