Középiskolás fokon

Megyei állambiztonság a rendszerváltás hajnalán

„»A rendelkezésre álló adatok szerint nevezett személy iskolatársai előtt becsmérelte a kommunistákat, sértő lealacsonyító kifejezésekkel illette az ismert zeneszámok alapján Romániát és a cigányokat.« Még ezen a napon házkutatást tartottak BJ szüleinek a lakásán, amelynek során a rendőrség lefoglalt egy határidőnaplót valamint négy darab A4-es papírt, rajta a CPg és a Mos-oi együttesek néhány dalszövegével.”

BJ gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyve

Komárom megyei Rendőrfőkapitányság
ÁB Vizsgálati Szerve
Szám: 210-bü/5/1988.

Jegyzőkönyv
gyanúsított kihallgatásáról

Készült a Komárom megyei Rendőrfőkapitányságon a Btk. 269. § (2.) bek.-be ütköző közösség megsértése vétségének alapos gyanúja miatt BJ gyanúsított kihallgatása alkalmával a Tatabánya V. Komáromi út 2. szám fsz. 2. ajtó alatti hivatali helyiségében 1988. év március hó 14. napján.

JELEN VANNAK:
Tausch László r. alezr.                         BJ
Mezei János r. szds.
a hatóság tagjai                                      az eljárásban részt vevő személy és képviselője

Gyanúsított személyi adatai:
1. Családi és utóneve (személyi szám): BJ [...]

Önt a Be. 132. § (1) (4) bek. Alapján gyanúsítottként hallgatom ki, mert az alábbi bűncselekmény(ek) elkövetésével alaposan gyanúsítható (az elkövetett cselekmény/ek/ rövid leírása, a vonatkozó jogszabályok megjelölésével):

A nyomozó hatóságok rendelkezésére álló adatok szerint Ön alapos gyanúsítható a Btk. 169. §. 2. bek[ezdésé]be ütköző sértő, lealacsonyító kifejezések használatával elkövetett közösség megsértése vétségének elkövetésével. A rendelkezésre álló adatok szerint iskolatársai előtt több alkalommal tett ellenséges tartalmú kijelentéseket: „Rövidesen rendszerváltozás lesz, és a kommunistákat fogják először kivégezni." „Március 15-én olyan tüntetés lesz, amely rendszerváltozást eredményez", stb.

A gyanúsítást megértettem, ellene panasszal nem élek, mert a terhemre rótt cselekményt elkövettem.

[popup title="[...]" format="Default click" activate="click" close text="Életrajzi adatok."]

Gyanúsított vallomása:

Az Erősáramú Szakközépiskolát 1987. október végén, november elején kezdtem el, mert előzőleg a szakmunkásképző befejezése után pár hónapot dolgoztam; a Szakközépiskolába lényegében egy összeszokott kollektívába kerültem be, ahol mint idegen, nehezen találtam meg a helyem, és úgy éreztem, hogy nem is nagyon akarnak befogadni. Az ezzel kapcsolatos kisebbségi érzésemet úgy próbáltam levezetni, hogy meggondolatlanul fecsegtem, nagyképűsködtem és így számoltam azzal, hogy osztálytársaim felfigyelnek rám, illetve befogadnak.
Így adódhatott, hogy - bár nem szándékosan - de elkövettem a terhemre rótt cselekményt. Emlékezetem szerint még 1987 év eleső felében, azaz a 3. évfolyam vége felé volt, hogy osztályomban egy rendőrtiszt osztályfőnöki órát tartott. Ennek keretében különböző bűncselekmények között beszélt a közösség megsértése vétségéről is. Elkövetési módként példaként említette a CPG és a Mosoly [sic!] együttes számait, köztük konkrétan megemlítette a „Cigánymentes övezet" c. számot. Nekem ekkor már birtokomban volt egy pár lapra leírva, illetve leskiccelve ezeknek a számoknak a szövegei. A szövegeket nem én írtam, hanem egy ismerősömtől kaptam, SJ t-i lakostól.
Mivel osztálytársaim közül egyik-másik tudta, hogy nálam van ez, kérték, hogy mutassam meg. Én egy pár osztálytársamnak, akik odajöttek, megmutattam, de utána el is tettem, elvittem őket haza, és megsemmisítettem. Ezt követően előfordult még, hogy kérték tőlem ezeket a szövegeket, de nem adtam oda, mert részben már nem voltak meg, másrészt rájöttem, hogy bűncselekményt követnék el.
A fentieken kívül még el kívánom mondani, hogy az 1987/88-as tanévben főleg 88. januártól kezdődően többször beszéltem arról, hogy tüntetések lesznek, melyekkel kísérletet tesznek a rendszerváltozásra. Egy esetleges rendszerváltozás esetén a kommunistákat fogják először kinyírni.
Az osztályban beszédtéma volt a Román Nagykövetség előtt lezajlott tüntetés. A témát nem én vetettem fel. Szóba került még az is, hogy több országban volt tüntetés a román külképviseleti szervek előtt, és ha jól emlékszem, annyi megjegyzést tettem, hogy március 15-én sokkal nagyobb tüntetés lesz.
Engem az országban kialakult nagyon kedvezőtlen helyzet inspirált ezekre a gondolatokra, kijelentésekre, meg az, hogy a buszon és az utcán járva hallom, hogy az emberek mennyire el vannak keseredve; az is igaz, hogy rendszeresen hallgattam a Szabad Európa Rádiót és az Amerika Hangját is. Ezek dicsőítik az ottani életformát, és kipellengérezik a mi országunk hibáit.
Kijelentéseim és megnyilvánulásaim időtartamát és időszerűségét tekintve, igaz, nem voltak rendszeresek, hanem úgy reagáltam le, ahogy a témák adódtak és felvetődtek, mindenesetre az igaz, hogy ezeket a kijelentéseket több alkalommal megismételtem, egy-egy újra meg újra felmerülő téma vonatkozásában.
A sok beszélgetés arra inspirált, hogy kíváncsiságból március 15-én felmenjek Budapestre, de tekintettel erre a büntető eljárásra, meg egyéb körülményekre is, meggondoltam magam, és nem megyek.
Kihallgatását megszakítom.

Tausch László r. alezredes

Mezei János r. szds.

Ipolyi Árpád r. tzls.

                                                                                                          BJ

 

Jelzet: ÁBTL 3.1.9. V-166193 7-9. Gépelt eredeti, Tausch László, Mezei János, Ipolyi Árpád és BJ aláírásával.

Ezen a napon történt január 26.

1935

A Nobel-díjas Thomas Mann Budapestre látogatott.Tovább

1958

Kádár János vezette első Kádár-kormány, hivatalos szóhasználattal „magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány” kormányfőjének és kormánya...Tovább

1989

A Kossuth Rádióban elhangzik Pozsgay Imre bejelentése, hogy 1956 népfelkelésnek tekinthető, ezzel megkérdőjelezi a Kádár-rendszer...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tiltott határátlépés, disszidálás a Rákosi- és Kádár-korszakban

„Menni vagy maradni” ‒ ez volt Sándor Pál „Szerencsés Dániel” című filmje két fiatal főhősének dilemmája 1956 decemberében. Dani és Gyuri végül a maradás mellett döntöttek, ezért a határállomáson nem szálltak fel a teherautóra, amely a többi menekülővel együtt Ausztriába csempészte volna őket. A film valós történelmi helyzetet ábrázol: a forradalom és szabadságharc leverése után ugyanis sokak számára valóban sorsdöntő kérdéssé vált, hogy a szabad élet reményében, akár életüket is kockáztatva, illegálisan elhagyják-e hazájukat, vagy pedig otthon maradjanak, és ezzel a biztonságosabbnak tűnő, ám szürkébb és kilátástalanabb jövőt válasszák. Részben a megtorlások elől is menekülve, akkor több mint 200 ezren távoztak külföldre, közülük mintegy 170 ezren nem tértek haza. 

Alig több mint egy évtizeden belül ez már a harmadik nagy exodus volt. Az első 1944‒1945-ben következett be, amikor is több tízezer katonatiszt, csendőr, nyilas távozott Nyugatra. Ezt az ún. „nemzeti” emigrációt az 1947-es „demokratikus” emigráció követte, amelynek tagjai ‒ mint például Nagy Ferenc miniszterelnök vagy Varga Béla, az országgyűlés elnöke ‒ a kommunizmus elől menekültek. Egy évvel később Márai Sándor is elhagyta az országot, és soha többé nem tért vissza. Meggyőződése volt, hogy a kommunizmus nem a magyar társadalom, hanem „a szovjet imperializmus gyarmatosító céljait” szolgálja, és attól félt, ha itthon marad, belesorvad „az agresszív butaságba”, ami körülveszi. Az országból való ki- és beutazást ekkor már szigorúan szabályozták. Az útlevélkérelmeket a Belügyminisztérium önkényesen bírálta el, és sokszor indoklás nélkül elutasította azokat. 

1948-ban szovjet kezdeményezésre a magyar pártvezetés az ország nyugati és déli határainak hermetikus lezárásáról döntött. Kiépítették a vasfüggönynek nevezett, drótakadályokból és magasfigyelőkből álló műszaki zárat, a határ mentén letarolták az erdőket, aknamező telepítésébe kezdtek, a határőrséget pedig beolvasztották az Államvédelmi Hatóságba. Ettől kezdve az, aki a zöldhatáron keresztül próbált az országból távozni, nagy kockázatot vállalt: menekülés közben könnyen életét veszthette, ha pedig elfogták, súlyos börtönbüntetés várt rá. 1951 és 1953 között még így is összesen mintegy 12 ezer határsértést követtek el, ebből több mint 1700 sikeres volt. A Sztálin halálát követő „olvadásnak” és az első Nagy Imre-kormány új politikai irányvonalának köszönhetően nekiláttak a több mint ezer kilométer hosszú aknamező felszámolásának, a déli határszakaszon pedig a drótakadályokat is megszüntették.

A forradalom leverése utáni megtorlás légkörében ‒ egy rövid időszakot leszámítva, amikor is lehetőség nyílt Nyugatra menekülni ‒ továbbra is szinte lehetetlen volt elhagyni az országot: kevesen kaptak útlevelet és a határokat szigorúan őrizték. A sportolók az átlagembereknél jóval könnyebben utazhattak külföldre, közülük sokan nem tértek vissza. Az 1956-os melbourne-i olimpiai játékokon résztvevő magyar csapat tagjai például tömegesen disszidáltak, köztük az olimpián három aranyérmet elnyert Keleti Ágnes tornásznő is. Az 1957 elején dél-amerikai turnén tartózkodó Honvéd futballcsapatából végleg külföldön maradt a válogatottban is játszó Puskás, Kocsis és Czibor, így ezzel minden idők legjobb magyar futballválogatottja, az Aranycsapat is szétesett.  

A kádári konszolidációs politika részeként az ötvenes-hatvanas évek fordulójától kezdve apró lépésekben ugyan, de enyhíteni kezdték a be- és kiutazásra vonatkozó szabályokat. Az állambiztonság szempontjai azonban továbbra is elsőbbséget élveztek, és a hatóságok szigorúan ellenőrizték az útlevelet kérelmező személyt. Új illegális határátlépési módszerek terjedtek el: többen útlevelet hamisítottak, mások vonaton, személygépkocsiban, teherautóban vagy mikrobuszban elrejtőzve próbáltak kijutni az országból, de olyanok is akadtak, akik járművükkel próbálták áttörni a határsorompót. Nagy port vert fel a későbbi neves borász, Szeremlei Huba disszidálása, aki családjával 1967-ben regénybe illő módon, egy Ausztriából érkező sportrepülővel távozott illegálisan Nyugatra.  

Az 1972-ben bevezetett piros útlevéllel a „baráti” szocialista országokba már korlátozás nélkül el lehetett jutni. A nyugati államokba való utazáshoz kék útlevelet adtak ki, ehhez viszont külön egyedi kiutazási engedélyt kellett beszerezni. A minden országba érvényes egységes kék útlevelet 1984-ben vezették be, a világútlevelet négy évvel később lehetett igényelni. A teljesen szabad utazás lehetősége azonban csak a rendszerváltással egyidőben, 1989-ben vált valóra a külföldre utazásról és az útlevélről szóló törvény elfogadásával.

Az ArchívNet idei utolsó, 6. számának fő témája tehát: „Tiltott határátlépés, disszidálás a Rákosi- és Kádár-korszakban”. Összeállításunkban öt írást közlünk, ezek közül három kapcsolódik szorosan a témához. Bencsik Péter az 1950-es és 1960-as évek tiltott határátlépéseit vizsgálja, Krahulcsán Zsolt pedig egy 1966-os állambiztonsági jelentés alapján az ún. „hazatérés-megtagadási” ügyeket elemzi. Seres Attila egy különösen izgalmas disszidálás történetét mutatja be, melynek főszereplője ellopta a budapesti szovjet nagykövetség autóbuszát, majd azzal Hegyeshalomnál áttörte a határt és Ausztriába távozott. Vallasek Júlia két református diáklány 1940‒1944 közötti levelezéséből közöl részleteket, míg Bakonyi Péter Csány József „nyilas számonkérő” naplóját publikálja.

 

Budapest, 2021. december 20.

L. Balogh Béni
főszerkesztő