Nagy Imre elrablásának története

„A két rendőr jelentkezett a követnél és közölte, hogy Münnich autóbuszt és ZISZ személygépkocsit küldött Nagyért és társaiért. Radzjanovic megállapította, hogy a sofőrök szovjetek voltak. A jugoszláv követ, Naggyal közösen biztosítékot kért a rendőrségtől, hogy a jelen lévő szovjet katonák nem avatkoznak be az akcióba. Miután a garanciát megkapták, mindannyian beszálltak az autóbuszba. Erre a szovjetek állítólag az autóbuszra vetették magukat. Nagyék ki akartak szállni. A szovjetek ebben megakadályozták őket.”

Forrás

Tájékoztatás Nagy Imrének a budapesti jugoszláv követségen való tartózkodásáról

Veljko Micunovic: Tito követe voltam. Interart kiadó. Budapest, 1990.

A Csehszlovák Köztársaság Nagykövetsége

0600/1956. sz.
Külügyminisztérium

Budapesten, 1956. december 19-én

Prága

Titkos

T: Tájékoztatás Nagy Imrének a budapesti jugoszláv követségen való tartózkodásáról.
Ma+Bl.

December 18-án Králik nagykövetségi titkárt meglátogatta a budapesti jugoszláv nagykövetség attaséját, Novak Radzjanovicot. A vele folytatott beszélgetésről Králik elvtárs így tájékoztatott: "Radzjanovic baráti beszélgetésre jött. Egyebek között Nagynak a jugoszláv követségen való tartózkodásáról is beszélt. Az egész dolog állítólag a következőképpen történt. November 2. környékén Szántó Zoltánt a Parlamentben, Kádár, Tildy és Losonczy jelenlétében informálódott, arról a lehetőségről, hogy Jugoszlávia budapesti követségén politikai menedéket kaphatnak e? Soldatic, miután Belgráddal konzultált, közölte Szántóval, hogy mindenki kérhet menedékjogot, s ő semmi okot nem lát, ami miatt ne nyújthatnának menedéket. November 4-én reggeli fél ötkor elsőként Donáth érkezett a követség épületébe, majd utána mások is, felségeikkel és gyermekeikkel.

Soldatic az első adandó alkalommal tájékoztatta Kádárt, hogy magyar állampolgároknak nyújtott menedékjogot, s egyszersmind átadta neki a követségen tartózkodó személyek listáját. Ezután tárgyalásokat kezdett Kádárral és a szovjetekkel. A jugoszlávok olyan megoldást akartak, amely sem Kádárnak, sem nekik nem ártott volna. Nehéz helyzetben voltak, mert beszédeiben Tito megparancsolta Kádár támogatását, Nagyot és társait azonban, tekintettel a magyar nép iránti tiszteletükre, nem dobhatták ki az utcára. A szovjetek azt javasolták, hogy Nagyot és társait adják át Kádárnak. Nagyék hallani sem akartak erről a megoldásról.

A jugoszláv követség dolgozói állítólag nagy erőfeszítéseket tettek azért, hogy meggyőzzék Nagyot ne lépjen fel a Kádárkormány ellen. A jugoszlávok szigorúan ügyeltek rá, hogy a külvilágból Nagynak senkivel se legyen kapcsolata. A csoport szorgalmasan hallgatta a rádiót és tájékozott volt. Kádár többször is szemükre vetette a jugoszlávoknak, hogy Nagy a menedékhelyről is folytatja politikai tevékenységét. Ez nem felelt meg a valóságnak.

Belgrádból Vidic Budapestre utazott. Mintegy három napig tárgyalt Kádárral. A szovjetek és a magyarok azt javasolták, hogy Nagy a Magyar Népköztársaságból valamelyik más népi demokratikus államba menjen, kivéve Jugoszláviát. Nagy csak Jugoszláviába akart távozni, Romániáról hallani sem akart. Nagy végül a következő megoldást fogadta el: valamennyien a Magyar Népköztársaságban maradnak, ő felhagy a politikai tevékenységgel, majd a főiskolán fog tanítani. A jugoszlávok garanciákat kértek Kádártól, ha Nagy önként távozik a követségről, nem vonják felelősségre az októberi, valamint korábbi tevékenységéért. Kádár megegyezett Kardeljjel, hogy megadja a garanciákat, ám mihelyt Nagy folytatja politikai tevékenységét, letartóztatják. A Kardeljjel való megegyezést írásban is megerősítették azzal, hogy Nagynak és társainak a jugoszláv követségről való távozását részletesen Münnichhel tárgyalják meg a jugoszlávok.

Soldatic úgy egyezett meg Münnichhel, hogy a magyarok magyar rendőrséggel autóbuszt állítanak a követség elé, amely mindenkit egészen a lakásáig visz. A jugoszlávok mindenkinek körülbelül 10 kg-os élelmiszercsomagot készítettek. A megbeszélt napon és órában a követség elé állt egy autóbusz és egy ZISZ személygépkocsi, négy páncélautó és egy tank. A szovjet legénységen kívül a követség elé jött 8 civil, 6 rendőr és 2 magyar katona.

A két rendőr jelentkezett a követnél és közölte, hogy Münnich autóbuszt és ZISZ személygépkocsit küldött Nagyért és társaiért. Radzjanovic megállapította, hogy a sofőrök szovjetek voltak. A jugoszláv követ, Naggyal közösen biztosítékot kért a rendőrségtől, hogy a jelen lévő szovjet katonák nem avatkoznak be az akcióba. Miután a garanciát megkapták, mindannyian beszálltak az autóbuszba. Erre a szovjetek állítólag az autóbuszra vették magukat. Nagyék ki akartak szállni. A szovjetek ebben megakadályozták őket. Sodatic ezután megkérte a szovjeteket, hagyják el az autóbuszt, valamint megparancsolta az első titkárnak, Grigorijevicnek és Drobac katonai attasénak, hogy kísérjék el Nagyot. Amikor az autóbusz elindult, két civil szállt fel rá, a ZISZ pedig három golyószórós katonával mutatta az utat. Az autóbuszt két páncélautó kísérte. A konvoj a szovjet parancsnokságra ment, ahol a jugoszláv diplomatákat durván felszólították, hagyják el az autóbuszt és menjenek a parancsnokkal egyezkedni. Miközben egyezkedtek, az autóbusz elment. A következő napon bejelentették, hogy Nagy és csoportja a Román Népköztársaságban tartózkodnak. A jugoszlávok nagyon rosszallják a szovjeteknek ezt az eljárását. Azt mondják, ha ártalmatlanná akarták tenni a csoportot, úgy is megtehették volna, hogy hazaviszik a lakásukra, majd letartóztatják őket az általuk kifejtett tevékenységért.

A Nagy- hívek első csoportjának a követségről való távozásakor állítólag hasonlóan jártak el. A jugoszláv követséget hét nappal Nagy előtt a következő személyek hagyták el: Vass, Szántó és Lukács. Önként távoztak, azzal, hogy a részleteket majd megbeszélik Kádárral. Soldatic közölte elgondolásukat Kádárral. Előrelátható távozásuk idején mintegy 40 civil figyelte a követség épületét. Kádárral megegyeztek, hogy ezt a csoportot a jugoszlávok viszik haza, s a szovjetek kísérik őket. A legközelebbi utcában azonban a Nagyistákat kiszállították az autóból és átültették a páncélosokba. A jugoszlávok telefonon keresztül meggyőződtek róla, hogy egyikőjük sincs a lakásban.

Nagy viselkedése a menedékben. Az egész ügy kedvét szegte, a koalíciós kormánnyal állítólag már semmi közösséget nem akart vállalni. A jugoszlávoknak az a benyomásuk, hogy maga sem tudta elképzelni, hogyan folytatta volna tovább. Katedra után vágyott. A románokkal folytatott konzultációról azt mondta Radzjanovic, hogy a jugoszlávok csupán abban az értelemben nyilvánítottak véleményt, hogy semmi kifogásuk az ellen, hogy Nagy Romániába menjen. A Román Népköztársaságba való távozásról azonban Nagy hallani sem akart. A Nagyisták között állítólag jelentős nézetkülönbségek voltak. Tulajdonképpen két csoport létezett. Az egyik Vassból és Szántóból állt, a másikat a Losonczy és Donáth vezette többiek alkották.

A tájékoztatást kommentár nélkül küldjük. Radzajanovic hangsúlyozta a beszélgetés baráti jellegét. Ám nyilván tendenciózusan tájékoztatott, főleg ami a szovjeteknek az akcióban való részvételét illeti. Négy páncélautót és egy tankot ugyanis a szovjet hadsereg ellenforradalom elleni egész akciója idején látni lehetett a jugoszláv követség előtt, mivel a követség a stratégiai fontosságú Hősök terén található. Radzjanovic tájékoztatása a jugoszlávok hivatalos véleményéről nyújt képet, már ami Nagynak és csoportjának a ő követségükön való tartózkodásukat illeti, s ellentétben áll a magyar, román és szovjet illetékes helyek hivatalos álláspontjával.

Ezt a tájékoztatást hét példányban küldjük meg a Külügyminisztériumnak.

Aláírás: Nagykövet olvashatatlan.

Archív Ministerstva Zahranicných Vecí Praha, (Prágai Külügyminisztérium Levéltára) Fond: Z.U. Zprávy (jelentések) Budapest 1955-1956. 2. doboz.

 

 

Ezen a napon történt október 07.

1915

Bulgária a központi hatalmak oldalán belép az első világháborúba.Tovább

1938

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt választmánya határozatában támogatja a Felvidék visszacsatolását.Tovább

1938

Németországban törvényt hoznak, mely előírja, hogy minden zsidó állampolgár útlevelébe "J" megkülönböztető jelzést kell pecsételni.Tovább

1949

Megalakul a Német Demokratikus Köztársaság (NDK).Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idei harmadik száma a külkapcsolatok világát járja körül. Fontos kiemelni, hogy a külső ágensekkel való kapcsolattartás nemcsak a mindenkori központi kormányzathoz kötődő külügyminisztérium privilégiuma. A most megjelenő írásokban több példát is láthatunk arra nézve, hogy egyes szervezetek (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) miként tartották a kapcsolatot egymással, illetve kormányzati szervekkel.
A tematikát figyelembe véve és időrendben haladva Szabó Mátyás (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) forrásismertetése a legkorábbi, aki az OsztrákMagyar Monarchia és az Európai Dunabizottság közti kapcsolattartás mélyebb rétegeibe nyújt betekintést. A szerző írásában bemutatja, hogy az önálló külügyminisztériummal nem rendelkező magyar birodalomfél egyes szaktárcái miként tudták akaratukat érvényesíteni a Ballhausplatzon keresztül egy nemzetközi szervezet felé. A hivatali érintkezés egy konkrét ügy, az Oszmán Birodalom adósságrendezésén keresztül kerül bemutatásra.
A hidegháború alatti, a már megszilárdult hatalmi blokkok korszakának időszakáról szól Krajcsír Lukács (tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) forrásismertetése. Az 1960-as években zajló első irakikurd háború a nyugati és keleti hatalmi tömbök figyelmét is felkeltette. A keleti blokk országai a monarchia megbuktatása után kifejezetten politikai szempontok alapján támogatták az új, nyugatnak hátat fordító rezsimet, amely azonban kommunista- és kurdellenes nézeteket vallott. Nem meglepő módon a kezdeti jó viszony megromlott, így később az sem okozhatott meglepetést, hogy a kirobbanó polgárháborúban a Szovjetunió és annak érdekszférájába tartozó államok már a kurd felkelőket támogatták – Magyarország például humanitárius szállítmányokkal.
Regionális konfliktusok után egy világesemény a magyarság egy jól körülhatárolható részére gyakorolt hatását mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár). Négy dokumentum segítségével prezentálja, hogy a kijevi magyar közösség milyen módon reagált 1986 tavaszán a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófára. A főként a külügyi apparátusból származó iratok ismertetése előtt azonban kitér írásában arra is, hogy a korabeli helyi magyar kolónia milyen létszámmal és milyen háttérrel rendelkezett.
A tematikus írások mellett az ArchívNet idei harmadik számában olvasható Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet) publikációja, amely nem egy külügyi, hanem belügyi intézkedés körülményeit mutatja be. 1944 késő tavaszán-nyarán a Magyarországhoz tartozó Kárpátaljára ejtőernyős szovjet diverzánsokat-partizánokat dobtak le, akik ellen a helyi magyar csendőrség és katonaság egyaránt fellépett. Az írás egyben képet is ad Kárpátalja 1944 májusi helyzetéről, amely területen megkezdődött a zsidóság deportálása, és amely terület ugyan még nem vált hadi zónává, de már érezhető volt, hogy a „vihar előtti csend” állapotában van.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei negyedik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban
 

Budapest, 2022. augusztus 26.

Miklós Dániel
főszerkesztő