Nagy Imre elrablásának története

„A két rendőr jelentkezett a követnél és közölte, hogy Münnich autóbuszt és ZISZ személygépkocsit küldött Nagyért és társaiért. Radzjanovic megállapította, hogy a sofőrök szovjetek voltak. A jugoszláv követ, Naggyal közösen biztosítékot kért a rendőrségtől, hogy a jelen lévő szovjet katonák nem avatkoznak be az akcióba. Miután a garanciát megkapták, mindannyian beszálltak az autóbuszba. Erre a szovjetek állítólag az autóbuszra vetették magukat. Nagyék ki akartak szállni. A szovjetek ebben megakadályozták őket.”

Forrás

Tájékoztatás Nagy Imrének a budapesti jugoszláv követségen való tartózkodásáról

Veljko Micunovic: Tito követe voltam. Interart kiadó. Budapest, 1990.

A Csehszlovák Köztársaság Nagykövetsége

0600/1956. sz.
Külügyminisztérium

Budapesten, 1956. december 19-én

Prága

Titkos

T: Tájékoztatás Nagy Imrének a budapesti jugoszláv követségen való tartózkodásáról.
Ma+Bl.

December 18-án Králik nagykövetségi titkárt meglátogatta a budapesti jugoszláv nagykövetség attaséját, Novak Radzjanovicot. A vele folytatott beszélgetésről Králik elvtárs így tájékoztatott: "Radzjanovic baráti beszélgetésre jött. Egyebek között Nagynak a jugoszláv követségen való tartózkodásáról is beszélt. Az egész dolog állítólag a következőképpen történt. November 2. környékén Szántó Zoltánt a Parlamentben, Kádár, Tildy és Losonczy jelenlétében informálódott, arról a lehetőségről, hogy Jugoszlávia budapesti követségén politikai menedéket kaphatnak e? Soldatic, miután Belgráddal konzultált, közölte Szántóval, hogy mindenki kérhet menedékjogot, s ő semmi okot nem lát, ami miatt ne nyújthatnának menedéket. November 4-én reggeli fél ötkor elsőként Donáth érkezett a követség épületébe, majd utána mások is, felségeikkel és gyermekeikkel.

Soldatic az első adandó alkalommal tájékoztatta Kádárt, hogy magyar állampolgároknak nyújtott menedékjogot, s egyszersmind átadta neki a követségen tartózkodó személyek listáját. Ezután tárgyalásokat kezdett Kádárral és a szovjetekkel. A jugoszlávok olyan megoldást akartak, amely sem Kádárnak, sem nekik nem ártott volna. Nehéz helyzetben voltak, mert beszédeiben Tito megparancsolta Kádár támogatását, Nagyot és társait azonban, tekintettel a magyar nép iránti tiszteletükre, nem dobhatták ki az utcára. A szovjetek azt javasolták, hogy Nagyot és társait adják át Kádárnak. Nagyék hallani sem akartak erről a megoldásról.

A jugoszláv követség dolgozói állítólag nagy erőfeszítéseket tettek azért, hogy meggyőzzék Nagyot ne lépjen fel a Kádárkormány ellen. A jugoszlávok szigorúan ügyeltek rá, hogy a külvilágból Nagynak senkivel se legyen kapcsolata. A csoport szorgalmasan hallgatta a rádiót és tájékozott volt. Kádár többször is szemükre vetette a jugoszlávoknak, hogy Nagy a menedékhelyről is folytatja politikai tevékenységét. Ez nem felelt meg a valóságnak.

Belgrádból Vidic Budapestre utazott. Mintegy három napig tárgyalt Kádárral. A szovjetek és a magyarok azt javasolták, hogy Nagy a Magyar Népköztársaságból valamelyik más népi demokratikus államba menjen, kivéve Jugoszláviát. Nagy csak Jugoszláviába akart távozni, Romániáról hallani sem akart. Nagy végül a következő megoldást fogadta el: valamennyien a Magyar Népköztársaságban maradnak, ő felhagy a politikai tevékenységgel, majd a főiskolán fog tanítani. A jugoszlávok garanciákat kértek Kádártól, ha Nagy önként távozik a követségről, nem vonják felelősségre az októberi, valamint korábbi tevékenységéért. Kádár megegyezett Kardeljjel, hogy megadja a garanciákat, ám mihelyt Nagy folytatja politikai tevékenységét, letartóztatják. A Kardeljjel való megegyezést írásban is megerősítették azzal, hogy Nagynak és társainak a jugoszláv követségről való távozását részletesen Münnichhel tárgyalják meg a jugoszlávok.

Soldatic úgy egyezett meg Münnichhel, hogy a magyarok magyar rendőrséggel autóbuszt állítanak a követség elé, amely mindenkit egészen a lakásáig visz. A jugoszlávok mindenkinek körülbelül 10 kg-os élelmiszercsomagot készítettek. A megbeszélt napon és órában a követség elé állt egy autóbusz és egy ZISZ személygépkocsi, négy páncélautó és egy tank. A szovjet legénységen kívül a követség elé jött 8 civil, 6 rendőr és 2 magyar katona.

A két rendőr jelentkezett a követnél és közölte, hogy Münnich autóbuszt és ZISZ személygépkocsit küldött Nagyért és társaiért. Radzjanovic megállapította, hogy a sofőrök szovjetek voltak. A jugoszláv követ, Naggyal közösen biztosítékot kért a rendőrségtől, hogy a jelen lévő szovjet katonák nem avatkoznak be az akcióba. Miután a garanciát megkapták, mindannyian beszálltak az autóbuszba. Erre a szovjetek állítólag az autóbuszra vették magukat. Nagyék ki akartak szállni. A szovjetek ebben megakadályozták őket. Sodatic ezután megkérte a szovjeteket, hagyják el az autóbuszt, valamint megparancsolta az első titkárnak, Grigorijevicnek és Drobac katonai attasénak, hogy kísérjék el Nagyot. Amikor az autóbusz elindult, két civil szállt fel rá, a ZISZ pedig három golyószórós katonával mutatta az utat. Az autóbuszt két páncélautó kísérte. A konvoj a szovjet parancsnokságra ment, ahol a jugoszláv diplomatákat durván felszólították, hagyják el az autóbuszt és menjenek a parancsnokkal egyezkedni. Miközben egyezkedtek, az autóbusz elment. A következő napon bejelentették, hogy Nagy és csoportja a Román Népköztársaságban tartózkodnak. A jugoszlávok nagyon rosszallják a szovjeteknek ezt az eljárását. Azt mondják, ha ártalmatlanná akarták tenni a csoportot, úgy is megtehették volna, hogy hazaviszik a lakásukra, majd letartóztatják őket az általuk kifejtett tevékenységért.

A Nagy- hívek első csoportjának a követségről való távozásakor állítólag hasonlóan jártak el. A jugoszláv követséget hét nappal Nagy előtt a következő személyek hagyták el: Vass, Szántó és Lukács. Önként távoztak, azzal, hogy a részleteket majd megbeszélik Kádárral. Soldatic közölte elgondolásukat Kádárral. Előrelátható távozásuk idején mintegy 40 civil figyelte a követség épületét. Kádárral megegyeztek, hogy ezt a csoportot a jugoszlávok viszik haza, s a szovjetek kísérik őket. A legközelebbi utcában azonban a Nagyistákat kiszállították az autóból és átültették a páncélosokba. A jugoszlávok telefonon keresztül meggyőződtek róla, hogy egyikőjük sincs a lakásban.

Nagy viselkedése a menedékben. Az egész ügy kedvét szegte, a koalíciós kormánnyal állítólag már semmi közösséget nem akart vállalni. A jugoszlávoknak az a benyomásuk, hogy maga sem tudta elképzelni, hogyan folytatta volna tovább. Katedra után vágyott. A románokkal folytatott konzultációról azt mondta Radzjanovic, hogy a jugoszlávok csupán abban az értelemben nyilvánítottak véleményt, hogy semmi kifogásuk az ellen, hogy Nagy Romániába menjen. A Román Népköztársaságba való távozásról azonban Nagy hallani sem akart. A Nagyisták között állítólag jelentős nézetkülönbségek voltak. Tulajdonképpen két csoport létezett. Az egyik Vassból és Szántóból állt, a másikat a Losonczy és Donáth vezette többiek alkották.

A tájékoztatást kommentár nélkül küldjük. Radzajanovic hangsúlyozta a beszélgetés baráti jellegét. Ám nyilván tendenciózusan tájékoztatott, főleg ami a szovjeteknek az akcióban való részvételét illeti. Négy páncélautót és egy tankot ugyanis a szovjet hadsereg ellenforradalom elleni egész akciója idején látni lehetett a jugoszláv követség előtt, mivel a követség a stratégiai fontosságú Hősök terén található. Radzjanovic tájékoztatása a jugoszlávok hivatalos véleményéről nyújt képet, már ami Nagynak és csoportjának a ő követségükön való tartózkodásukat illeti, s ellentétben áll a magyar, román és szovjet illetékes helyek hivatalos álláspontjával.

Ezt a tájékoztatást hét példányban küldjük meg a Külügyminisztériumnak.

Aláírás: Nagykövet olvashatatlan.

Archív Ministerstva Zahranicných Vecí Praha, (Prágai Külügyminisztérium Levéltára) Fond: Z.U. Zprávy (jelentések) Budapest 1955-1956. 2. doboz.

 

 

Ezen a napon történt június 24.

1916

Elkezdődik a Somme-i ütközet.Tovább

1919

Katonai zendülés Budapesten a Tanácsköztársaság ellen.Tovább

1935

Jugoszláviában az uralmi külsőségeiben Mussolinihez igazodó Milan Stojadinović alakít kormányt.Tovább

1948

Megnyitják az Úttörővasutat, ahol a vasutas szolgálatot gyermekek látják el (ma Gyermekvasút néven üzemel).Tovább

1948

Az Egyesült Államok meghirdeti az Európai Újjáépítési Programot (Marshall-segély).Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők