Nagy Imre elrablásának története

„A két rendőr jelentkezett a követnél és közölte, hogy Münnich autóbuszt és ZISZ személygépkocsit küldött Nagyért és társaiért. Radzjanovic megállapította, hogy a sofőrök szovjetek voltak. A jugoszláv követ, Naggyal közösen biztosítékot kért a rendőrségtől, hogy a jelen lévő szovjet katonák nem avatkoznak be az akcióba. Miután a garanciát megkapták, mindannyian beszálltak az autóbuszba. Erre a szovjetek állítólag az autóbuszra vetették magukat. Nagyék ki akartak szállni. A szovjetek ebben megakadályozták őket.”

Forrás

Tájékoztatás Nagy Imrének a budapesti jugoszláv követségen való tartózkodásáról

Veljko Micunovic: Tito követe voltam. Interart kiadó. Budapest, 1990.

A Csehszlovák Köztársaság Nagykövetsége

0600/1956. sz.
Külügyminisztérium

Budapesten, 1956. december 19-én

Prága

Titkos

T: Tájékoztatás Nagy Imrének a budapesti jugoszláv követségen való tartózkodásáról.
Ma+Bl.

December 18-án Králik nagykövetségi titkárt meglátogatta a budapesti jugoszláv nagykövetség attaséját, Novak Radzjanovicot. A vele folytatott beszélgetésről Králik elvtárs így tájékoztatott: "Radzjanovic baráti beszélgetésre jött. Egyebek között Nagynak a jugoszláv követségen való tartózkodásáról is beszélt. Az egész dolog állítólag a következőképpen történt. November 2. környékén Szántó Zoltánt a Parlamentben, Kádár, Tildy és Losonczy jelenlétében informálódott, arról a lehetőségről, hogy Jugoszlávia budapesti követségén politikai menedéket kaphatnak e? Soldatic, miután Belgráddal konzultált, közölte Szántóval, hogy mindenki kérhet menedékjogot, s ő semmi okot nem lát, ami miatt ne nyújthatnának menedéket. November 4-én reggeli fél ötkor elsőként Donáth érkezett a követség épületébe, majd utána mások is, felségeikkel és gyermekeikkel.

Soldatic az első adandó alkalommal tájékoztatta Kádárt, hogy magyar állampolgároknak nyújtott menedékjogot, s egyszersmind átadta neki a követségen tartózkodó személyek listáját. Ezután tárgyalásokat kezdett Kádárral és a szovjetekkel. A jugoszlávok olyan megoldást akartak, amely sem Kádárnak, sem nekik nem ártott volna. Nehéz helyzetben voltak, mert beszédeiben Tito megparancsolta Kádár támogatását, Nagyot és társait azonban, tekintettel a magyar nép iránti tiszteletükre, nem dobhatták ki az utcára. A szovjetek azt javasolták, hogy Nagyot és társait adják át Kádárnak. Nagyék hallani sem akartak erről a megoldásról.

A jugoszláv követség dolgozói állítólag nagy erőfeszítéseket tettek azért, hogy meggyőzzék Nagyot ne lépjen fel a Kádárkormány ellen. A jugoszlávok szigorúan ügyeltek rá, hogy a külvilágból Nagynak senkivel se legyen kapcsolata. A csoport szorgalmasan hallgatta a rádiót és tájékozott volt. Kádár többször is szemükre vetette a jugoszlávoknak, hogy Nagy a menedékhelyről is folytatja politikai tevékenységét. Ez nem felelt meg a valóságnak.

Belgrádból Vidic Budapestre utazott. Mintegy három napig tárgyalt Kádárral. A szovjetek és a magyarok azt javasolták, hogy Nagy a Magyar Népköztársaságból valamelyik más népi demokratikus államba menjen, kivéve Jugoszláviát. Nagy csak Jugoszláviába akart távozni, Romániáról hallani sem akart. Nagy végül a következő megoldást fogadta el: valamennyien a Magyar Népköztársaságban maradnak, ő felhagy a politikai tevékenységgel, majd a főiskolán fog tanítani. A jugoszlávok garanciákat kértek Kádártól, ha Nagy önként távozik a követségről, nem vonják felelősségre az októberi, valamint korábbi tevékenységéért. Kádár megegyezett Kardeljjel, hogy megadja a garanciákat, ám mihelyt Nagy folytatja politikai tevékenységét, letartóztatják. A Kardeljjel való megegyezést írásban is megerősítették azzal, hogy Nagynak és társainak a jugoszláv követségről való távozását részletesen Münnichhel tárgyalják meg a jugoszlávok.

Soldatic úgy egyezett meg Münnichhel, hogy a magyarok magyar rendőrséggel autóbuszt állítanak a követség elé, amely mindenkit egészen a lakásáig visz. A jugoszlávok mindenkinek körülbelül 10 kg-os élelmiszercsomagot készítettek. A megbeszélt napon és órában a követség elé állt egy autóbusz és egy ZISZ személygépkocsi, négy páncélautó és egy tank. A szovjet legénységen kívül a követség elé jött 8 civil, 6 rendőr és 2 magyar katona.

A két rendőr jelentkezett a követnél és közölte, hogy Münnich autóbuszt és ZISZ személygépkocsit küldött Nagyért és társaiért. Radzjanovic megállapította, hogy a sofőrök szovjetek voltak. A jugoszláv követ, Naggyal közösen biztosítékot kért a rendőrségtől, hogy a jelen lévő szovjet katonák nem avatkoznak be az akcióba. Miután a garanciát megkapták, mindannyian beszálltak az autóbuszba. Erre a szovjetek állítólag az autóbuszra vették magukat. Nagyék ki akartak szállni. A szovjetek ebben megakadályozták őket. Sodatic ezután megkérte a szovjeteket, hagyják el az autóbuszt, valamint megparancsolta az első titkárnak, Grigorijevicnek és Drobac katonai attasénak, hogy kísérjék el Nagyot. Amikor az autóbusz elindult, két civil szállt fel rá, a ZISZ pedig három golyószórós katonával mutatta az utat. Az autóbuszt két páncélautó kísérte. A konvoj a szovjet parancsnokságra ment, ahol a jugoszláv diplomatákat durván felszólították, hagyják el az autóbuszt és menjenek a parancsnokkal egyezkedni. Miközben egyezkedtek, az autóbusz elment. A következő napon bejelentették, hogy Nagy és csoportja a Román Népköztársaságban tartózkodnak. A jugoszlávok nagyon rosszallják a szovjeteknek ezt az eljárását. Azt mondják, ha ártalmatlanná akarták tenni a csoportot, úgy is megtehették volna, hogy hazaviszik a lakásukra, majd letartóztatják őket az általuk kifejtett tevékenységért.

A Nagy- hívek első csoportjának a követségről való távozásakor állítólag hasonlóan jártak el. A jugoszláv követséget hét nappal Nagy előtt a következő személyek hagyták el: Vass, Szántó és Lukács. Önként távoztak, azzal, hogy a részleteket majd megbeszélik Kádárral. Soldatic közölte elgondolásukat Kádárral. Előrelátható távozásuk idején mintegy 40 civil figyelte a követség épületét. Kádárral megegyeztek, hogy ezt a csoportot a jugoszlávok viszik haza, s a szovjetek kísérik őket. A legközelebbi utcában azonban a Nagyistákat kiszállították az autóból és átültették a páncélosokba. A jugoszlávok telefonon keresztül meggyőződtek róla, hogy egyikőjük sincs a lakásban.

Nagy viselkedése a menedékben. Az egész ügy kedvét szegte, a koalíciós kormánnyal állítólag már semmi közösséget nem akart vállalni. A jugoszlávoknak az a benyomásuk, hogy maga sem tudta elképzelni, hogyan folytatta volna tovább. Katedra után vágyott. A románokkal folytatott konzultációról azt mondta Radzjanovic, hogy a jugoszlávok csupán abban az értelemben nyilvánítottak véleményt, hogy semmi kifogásuk az ellen, hogy Nagy Romániába menjen. A Román Népköztársaságba való távozásról azonban Nagy hallani sem akart. A Nagyisták között állítólag jelentős nézetkülönbségek voltak. Tulajdonképpen két csoport létezett. Az egyik Vassból és Szántóból állt, a másikat a Losonczy és Donáth vezette többiek alkották.

A tájékoztatást kommentár nélkül küldjük. Radzajanovic hangsúlyozta a beszélgetés baráti jellegét. Ám nyilván tendenciózusan tájékoztatott, főleg ami a szovjeteknek az akcióban való részvételét illeti. Négy páncélautót és egy tankot ugyanis a szovjet hadsereg ellenforradalom elleni egész akciója idején látni lehetett a jugoszláv követség előtt, mivel a követség a stratégiai fontosságú Hősök terén található. Radzjanovic tájékoztatása a jugoszlávok hivatalos véleményéről nyújt képet, már ami Nagynak és csoportjának a ő követségükön való tartózkodásukat illeti, s ellentétben áll a magyar, román és szovjet illetékes helyek hivatalos álláspontjával.

Ezt a tájékoztatást hét példányban küldjük meg a Külügyminisztériumnak.

Aláírás: Nagykövet olvashatatlan.

Archív Ministerstva Zahranicných Vecí Praha, (Prágai Külügyminisztérium Levéltára) Fond: Z.U. Zprávy (jelentések) Budapest 1955-1956. 2. doboz.

 

 

Ezen a napon történt február 26.

1945

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány közzétette az 528/1945. sz. rendele-tét, amelynek értelmében feloszlatta a fasiszta pártokat és egyesülete-...Tovább

1952

Elkészül Nagy-Britannia első atombombája.Tovább

1957

Az MSZMP IKB határozott a KISZ felállításáról. Földes László vezetésével bizottságot jelöltek ki, amelynek feladata a hasonló szovjet...Tovább

1993

– Terrorista bombamerénylet a New York-i Világkereskedelmi Központban (WTC): ezer sebesült és öt halálos áldozat.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő