NATO dokumentum a romániai magyar kisebbség helyzetéről

NATO dokumentum a romániai magyar kisebbség helyzetéről Magyarországon nem szűnt meg teljesen a nyugtalanság az erdélyi magyar kisebbség sorsát illetően. Illyés Gyula, a nagy tekintélyű magyar író decemberi és januári, a Magyar Nemzetben megjelent igen erőteljes hangú cikkeiben hívta fel a figyelmet az erdélyi magyarságra nehezedő nyomásra.

A NATO dokumentum fordítása

A MAGYAR KISEBBSÉG HELYZETE ROMÁNIÁBAN:
ÚJABB MEGPRÓBÁLTATÁSOK

1./ A romániai magyar kisebbség - amely főként Erdélyben é1 - Európa egyik legnagyobb kisebbségi népcsoportja. A romániai népszámlálás eredményei szerint a 21,5 millió összlakosságból 1,7 millió a magyar eredetű lakosok száma. Emigráns magyar források a magyar kisebbség létszámát 2,5 - esetleg 3 millióra becslik.

2./ Erdély mind Magyarország, mind Románia számára nagy történelmi jelentőséggel bír. A románok számára az ókorban élt őseik hazáját jelenti. A magyarok a 13. századtól, történelmük nagyobb részében közvetve vagy közvetlenül uralták Erdélyt. 1867-től az első világháborúig a románok nagyon sokat szenvedtek a magyar nacionalizmustól és az asszimilációra irányuló erőszakos kísérletektől. A románok - Erdély egy részének a második világháborúban a magyarok által történt megszállására tekintettel /bécsi döntés, 1940. augusztus/ - feltehetően attól félnek, hogy a magyarok egyszer ismét követeléssel lépnek fel Erdélyt illetően.

3./ Az 1950-es évek végén a régi kolozsvári magyar egyetemet beolvasztották a román egyetembe a magyar kisebbségre nehezedő nyomás részeként, amely nyomást kisebb vagy nagyobb mértékben azóta is gyakorolják. Feltehetően Kelet-Európa egyéb, - a rendszerekkel szembenálló - mozgalmai által felbátorítva, a magyar kisebbség néhány tagja az elmúlt években nyílt tiltakozásba kezdett. E tiltakozás első megnyilvánulása - amelyre a Nyugat felfigyelt - az ún. „Lázár dokumentum" volt, amelyet állítólag - álnéven - egy erdélyi magyar írt. Ez a dokumentum beszámolót tartalmaz a magyarok múltjáról Erdélyben, részvételükről a román szocializmusért a két világháború között folytatott harcban és végül leírja jelenlegi helyzetüket. Bár nagyon valószínű, hogy ezt az okmányt 1976 előtt írták, Nyugaton csak 1977 márciusában került nyilvánosságra. Többségükben erdélyi származású, vagy onnan átköltözött magyar értelmiségiek egy budapesti csoportjának valamilyen módon sikerült hozzájutnia ehhez a dokumentumhoz, így az ismeretes volt Magyarországon még a Kádár és Ceauseşcu között, 1977 júniusában a magyar-román határon lezajlott találkozás előtt.

4./ A Nyugatra kijuttatott, jóval későbbi keletkezésű dokumentumok a fentinél sokkal jelentősebbek, szerzőjüknek, Király Károlynak társadalmi helyzete miatt, aki korábban tagja volt a Román KP Központi Bizottságának és az országgyűlésnek, és aki tiltakozása idején a Romániai Magyar Nemzetiségű Munkások Tanácsának alelnöke volt. Román vezető személyiségekhez írt leveleiben Király Károly kifejezte mélységes aggodalmát a román kormánynak a magyar kisebbség erőszakos beolvasztására irányuló kísérletei miatt. E levelek közül az elsőt 1977. június 2-án juttatta el Ilie Verdet-hez, a Politikai Végrehajtó Bizottság tagjához. Király e levelében hangsúlyozta a magyar nemzetiségi szervezet hatékonyságának csorbítását és hiányát. Felidézte Ceauseşcu 1971-es, a nemzetiségekkel kapcsolatosan követendő irányelvekkel foglalkozó beszédét és aláhúzta, hogy ezeket az elveket nem veszik figyelembe. Amikor levelére Király nem kapott választ, újabb leveleket küldött 1977 augusztusában és szeptemberében Fazekas Jánosnak, a Román KP Központi Bizottsága tagjának. E levelek hangvétele keserű és Király általában támadja bennük a román nemzetiségi politikát.

A Fazekashoz intézett levélben Király foglalkozott azzal az állítólagos megfélemlítési hadjárattal, amelyet a múlt tavasszal indítottak egyes romániai magyar értelmiségiek ellen. Király erőszakosságokról és kínzásokról ír, megemlítve Szikszai Jenő zaklatását és letartóztatását, amely feltehetően belehajszolta őt az öngyilkosságba, miután már szabadlábra került. Ezt az esetet - Kuthy professzornak a börtönben bekövetkezett, magyarázat nélkül maradt halálával együtt - tanúsította a fenti kampány egy másik áldozata is, egy ez évben kicsempészett, 1977. szeptemberi keltezései dokumentumban.

Király egy Vinczéhez írott levelében a magyar nyelvű iskolák bezárásával és a túlnyomó többségben magyarlakta területeken a kétnyelvű útjelzések eltávolításával foglalkozik, valamint beszámol néhány, eddig még helyén maradt magyar, vezető beosztású személynek magyarul nem tudó románokkal való felváltásáról és egyidejűleg a magyar lakosságnak eddigi otthonából román nyelvű területekre való áttelepítéséről.

5./ Király egy interjú során elmondta, hogy múlt év október elején meghívást kapott Ilie Verdet-től levelének megvitatására. Vitára azonban nem került sor, a találkozás során csupán Királyra kívántak nyomást gyakorolni, hogy fedje fel azoknak a „kollaboránsoknak" a személyét, akikkel együtt készítette el írását. Király tagadta, hogy levele megírásában társai lettek volna, de hangoztatta azt a véleményét, hogy igen sokan értenek egyet annak tartalmával. Visszautasította, hogy megnevezze azokat beleegyezésük nélkül. Verdet azzal bocsátotta el, hogy majd akkor térjen vissza, ha hajlandó megnevezni társait.

Király most azt állítja, hogy hét kiemelkedő magyar személyiség és Ion Gheorghe Maurer, Románia nyugalomba vonult miniszterelnöke beleegyezését adta, hogy nevük szerepeljen a Király véleményével azonosulók listáján. Ezt a listát - állítólag - átadták Ilie Verdetnek, de a felsorolt személyek mindezideig nem erősítették meg, de nem is tagadták Király állítását. Királyt - úgy hírlik - kötelezték arra, hogy Tirgu Muresből [Marosvásárhely], egy többségében magyar lakta városból, költözzék át Karánsebesre, ahol egy bútorgyár igazgatásával bízták meg.

6./ A magyarok főként az oktatás „elrománosítását" bírálják, mivel attól tartanak, hogy az nem csupán a magas képzettségeket igénylő munkakörökben fogja minimálisra csökkenteni a magyarok alkalmazását, de fokozatosan veszélyezteti a jellegzetes magyar kultúra létét Erdélyben. Ceauseşcu elnök nemzetiségi politikája a román nacionalizmus terméke, amely mind külpolitikájának, mind egy erős központosított nemzeti állam létrehozására irányuló belpolitikájának lényegét képezi. Ceauseşcu, a Magyar Nemzetiségű Munkások Tanácsához intézett március 15-i beszédében azt mondotta, hogy a nemzetiségi problémákat osztály-szempontok alapján kell vizsgálni, és hogy Romániában, amennyiben „megkülönböztetések történtek, azok alapjai nem nemzetiségi, hanem osztályérdekek voltak".

7./ Kádár is beszélt a nemzetiségi problémák szocialista eszközökkel történt megoldásáról. Egy, a múlt évben a Frankfurter Rundschau-ban megjelent interjúban Kádár kijelentette: „A XX. században a nemzetiségi kérdést nem lehet XIX. századi módszerekkel megoldani. A kisebbség sorsa nem választható el a többség sorsától. A nemzetiségi kérdés is egyike azoknak, amelyek a szocializmusban nyernek végső megoldást, annak a ténynek alapján, hogy a szocializmus szabad fejlődést biztosít az egész társadalomnak, így azon belül a kisebbségnek is. A ma Európájában a nemzetek és a nemzeti kisebbségek sorsa nem oldható meg a múltbeli dicsőség felidézésével, csak a történelem adta leckék helyes alkalmazásával". Ez az utolsó mondat értelmezhető úgy is, mint a Magyarországon élő magyarokhoz intézett figyelmeztetés, vagy felfogható a románoknak tett szemrehányásként, vagy mindkét módon. Kádárnak, miközben valószínűleg aggódik az erdélyi magyarok sorsa miatt, óvatosan kell eljárnia, ha nem akarja ösztönözni a nacionalizmus és irredentizmus újjáéledését Magyarországon.

8./ Kádár - a nyilatkozat szerint - Ceauseşcuval való múlt évi találkozása során egyetértett azzal, hogy a kisebbségi kérdések korrekt megoldása mindkét országban része a szocializmus építésének, ugyanakkor elismerte, hogy a probléma megoldása az érintett országra tartozik, annak belügye. A találkozás során megegyezés jött létre a kishatárforgalom kérdésében, valamint konzulátus felállításáról Kolozsvárott /a magyarok régi vágya/ és román konzulátus létesítéséről Debrecenben. Mindazonáltal Magyarországon nem szűnt meg teljesen a nyugtalanság az erdélyi magyar kisebbség sorsát illetően. Illyés Gyula, a nagy tekintélyű magyar író decemberi és januári, a Magyar Nemzetben megjelent igen erőteljes hangú cikkeiben hívta fel a figyelmet az erdélyi magyarságra nehezedő nyomásra. Amikor Stefan Andrei - akkor a párt külügyekkel foglalkozó titkára - februárban látogatást tett Magyarországon, feltehetően megvitatásra került ez a kérdés is, de a két ország sajtójában megjelent szűkszavú közleményekből ítélve jelentős előrehaladás nem történt e téren.

9./ Miközben valószínűtlen, hogy Kádár bátorítaná a magyar területi követelések újjáéledését Erdélyt illetően, az, hogy a románok elmulasztják az erdélyi magyar kisebbség sorsának oly mérvű javítását, amely Budapestet kielégítené, - kétségtelenül a két ország közötti feszültség fennmaradásához és esetleg erősödéséhez fog vezetni. A Szovjetuniónak ugyan feltehetően szintén érdeke a helyzet további romlásának elkerülése, de kísértést érezhet arra, hogy a magyaroknak az erdélyi kisebbség miatti aggodalmát a románokra gyakorolt nyomás fokozására használja fel.

Ezen a napon történt október 14.

1906

Megnyílik Budapesten a Társadalomtudományok Szabadiskolája.Tovább

1911

Budapesten bejegyzik az első magyar filmvállalatot, a Hunnia Filmgyárat.Tovább

1915

Bulgária hadat üzen Szerbiának, ezáltal csatlakozik a központi hatalmakhoz.Tovább

1918

Lemond Wekerle Sándor miniszterelnök kormánya.Tovább

1926

Lemond Bethlen István miniszterelnök kormánya.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő