Az Osztrák–Magyar Monarchia és a Német Császárság csapatai elfoglalják Bukarestet.Tovább
NATO dokumentum a romániai magyar kisebbség helyzetéről
NATO dokumentum a romániai magyar kisebbség helyzetéről Magyarországon nem szűnt meg teljesen a nyugtalanság az erdélyi magyar kisebbség sorsát illetően. Illyés Gyula, a nagy tekintélyű magyar író decemberi és januári, a Magyar Nemzetben megjelent igen erőteljes hangú cikkeiben hívta fel a figyelmet az erdélyi magyarságra nehezedő nyomásra.
A NATO dokumentum fordítása
A MAGYAR KISEBBSÉG HELYZETE ROMÁNIÁBAN:
ÚJABB MEGPRÓBÁLTATÁSOK
1./ A romániai magyar kisebbség - amely főként Erdélyben é1 - Európa egyik legnagyobb kisebbségi népcsoportja. A romániai népszámlálás eredményei szerint a 21,5 millió összlakosságból 1,7 millió a magyar eredetű lakosok száma. Emigráns magyar források a magyar kisebbség létszámát 2,5 - esetleg 3 millióra becslik.
2./ Erdély mind Magyarország, mind Románia számára nagy történelmi jelentőséggel bír. A románok számára az ókorban élt őseik hazáját jelenti. A magyarok a 13. századtól, történelmük nagyobb részében közvetve vagy közvetlenül uralták Erdélyt. 1867-től az első világháborúig a románok nagyon sokat szenvedtek a magyar nacionalizmustól és az asszimilációra irányuló erőszakos kísérletektől. A románok - Erdély egy részének a második világháborúban a magyarok által történt megszállására tekintettel /bécsi döntés, 1940. augusztus/ - feltehetően attól félnek, hogy a magyarok egyszer ismét követeléssel lépnek fel Erdélyt illetően.
3./ Az 1950-es évek végén a régi kolozsvári magyar egyetemet beolvasztották a román egyetembe a magyar kisebbségre nehezedő nyomás részeként, amely nyomást kisebb vagy nagyobb mértékben azóta is gyakorolják. Feltehetően Kelet-Európa egyéb, - a rendszerekkel szembenálló - mozgalmai által felbátorítva, a magyar kisebbség néhány tagja az elmúlt években nyílt tiltakozásba kezdett. E tiltakozás első megnyilvánulása - amelyre a Nyugat felfigyelt - az ún. „Lázár dokumentum" volt, amelyet állítólag - álnéven - egy erdélyi magyar írt. Ez a dokumentum beszámolót tartalmaz a magyarok múltjáról Erdélyben, részvételükről a román szocializmusért a két világháború között folytatott harcban és végül leírja jelenlegi helyzetüket. Bár nagyon valószínű, hogy ezt az okmányt 1976 előtt írták, Nyugaton csak 1977 márciusában került nyilvánosságra. Többségükben erdélyi származású, vagy onnan átköltözött magyar értelmiségiek egy budapesti csoportjának valamilyen módon sikerült hozzájutnia ehhez a dokumentumhoz, így az ismeretes volt Magyarországon még a Kádár és Ceauseşcu között, 1977 júniusában a magyar-román határon lezajlott találkozás előtt.
4./ A Nyugatra kijuttatott, jóval későbbi keletkezésű dokumentumok a fentinél sokkal jelentősebbek, szerzőjüknek, Király Károlynak társadalmi helyzete miatt, aki korábban tagja volt a Román KP Központi Bizottságának és az országgyűlésnek, és aki tiltakozása idején a Romániai Magyar Nemzetiségű Munkások Tanácsának alelnöke volt. Román vezető személyiségekhez írt leveleiben Király Károly kifejezte mélységes aggodalmát a román kormánynak a magyar kisebbség erőszakos beolvasztására irányuló kísérletei miatt. E levelek közül az elsőt 1977. június 2-án juttatta el Ilie Verdet-hez, a Politikai Végrehajtó Bizottság tagjához. Király e levelében hangsúlyozta a magyar nemzetiségi szervezet hatékonyságának csorbítását és hiányát. Felidézte Ceauseşcu 1971-es, a nemzetiségekkel kapcsolatosan követendő irányelvekkel foglalkozó beszédét és aláhúzta, hogy ezeket az elveket nem veszik figyelembe. Amikor levelére Király nem kapott választ, újabb leveleket küldött 1977 augusztusában és szeptemberében Fazekas Jánosnak, a Román KP Központi Bizottsága tagjának. E levelek hangvétele keserű és Király általában támadja bennük a román nemzetiségi politikát.
A Fazekashoz intézett levélben Király foglalkozott azzal az állítólagos megfélemlítési hadjárattal, amelyet a múlt tavasszal indítottak egyes romániai magyar értelmiségiek ellen. Király erőszakosságokról és kínzásokról ír, megemlítve Szikszai Jenő zaklatását és letartóztatását, amely feltehetően belehajszolta őt az öngyilkosságba, miután már szabadlábra került. Ezt az esetet - Kuthy professzornak a börtönben bekövetkezett, magyarázat nélkül maradt halálával együtt - tanúsította a fenti kampány egy másik áldozata is, egy ez évben kicsempészett, 1977. szeptemberi keltezései dokumentumban.
Király egy Vinczéhez írott levelében a magyar nyelvű iskolák bezárásával és a túlnyomó többségben magyarlakta területeken a kétnyelvű útjelzések eltávolításával foglalkozik, valamint beszámol néhány, eddig még helyén maradt magyar, vezető beosztású személynek magyarul nem tudó románokkal való felváltásáról és egyidejűleg a magyar lakosságnak eddigi otthonából román nyelvű területekre való áttelepítéséről.
5./ Király egy interjú során elmondta, hogy múlt év október elején meghívást kapott Ilie Verdet-től levelének megvitatására. Vitára azonban nem került sor, a találkozás során csupán Királyra kívántak nyomást gyakorolni, hogy fedje fel azoknak a „kollaboránsoknak" a személyét, akikkel együtt készítette el írását. Király tagadta, hogy levele megírásában társai lettek volna, de hangoztatta azt a véleményét, hogy igen sokan értenek egyet annak tartalmával. Visszautasította, hogy megnevezze azokat beleegyezésük nélkül. Verdet azzal bocsátotta el, hogy majd akkor térjen vissza, ha hajlandó megnevezni társait.
Király most azt állítja, hogy hét kiemelkedő magyar személyiség és Ion Gheorghe Maurer, Románia nyugalomba vonult miniszterelnöke beleegyezését adta, hogy nevük szerepeljen a Király véleményével azonosulók listáján. Ezt a listát - állítólag - átadták Ilie Verdetnek, de a felsorolt személyek mindezideig nem erősítették meg, de nem is tagadták Király állítását. Királyt - úgy hírlik - kötelezték arra, hogy Tirgu Muresből [Marosvásárhely], egy többségében magyar lakta városból, költözzék át Karánsebesre, ahol egy bútorgyár igazgatásával bízták meg.
6./ A magyarok főként az oktatás „elrománosítását" bírálják, mivel attól tartanak, hogy az nem csupán a magas képzettségeket igénylő munkakörökben fogja minimálisra csökkenteni a magyarok alkalmazását, de fokozatosan veszélyezteti a jellegzetes magyar kultúra létét Erdélyben. Ceauseşcu elnök nemzetiségi politikája a román nacionalizmus terméke, amely mind külpolitikájának, mind egy erős központosított nemzeti állam létrehozására irányuló belpolitikájának lényegét képezi. Ceauseşcu, a Magyar Nemzetiségű Munkások Tanácsához intézett március 15-i beszédében azt mondotta, hogy a nemzetiségi problémákat osztály-szempontok alapján kell vizsgálni, és hogy Romániában, amennyiben „megkülönböztetések történtek, azok alapjai nem nemzetiségi, hanem osztályérdekek voltak".
7./ Kádár is beszélt a nemzetiségi problémák szocialista eszközökkel történt megoldásáról. Egy, a múlt évben a Frankfurter Rundschau-ban megjelent interjúban Kádár kijelentette: „A XX. században a nemzetiségi kérdést nem lehet XIX. századi módszerekkel megoldani. A kisebbség sorsa nem választható el a többség sorsától. A nemzetiségi kérdés is egyike azoknak, amelyek a szocializmusban nyernek végső megoldást, annak a ténynek alapján, hogy a szocializmus szabad fejlődést biztosít az egész társadalomnak, így azon belül a kisebbségnek is. A ma Európájában a nemzetek és a nemzeti kisebbségek sorsa nem oldható meg a múltbeli dicsőség felidézésével, csak a történelem adta leckék helyes alkalmazásával". Ez az utolsó mondat értelmezhető úgy is, mint a Magyarországon élő magyarokhoz intézett figyelmeztetés, vagy felfogható a románoknak tett szemrehányásként, vagy mindkét módon. Kádárnak, miközben valószínűleg aggódik az erdélyi magyarok sorsa miatt, óvatosan kell eljárnia, ha nem akarja ösztönözni a nacionalizmus és irredentizmus újjáéledését Magyarországon.
8./ Kádár - a nyilatkozat szerint - Ceauseşcuval való múlt évi találkozása során egyetértett azzal, hogy a kisebbségi kérdések korrekt megoldása mindkét országban része a szocializmus építésének, ugyanakkor elismerte, hogy a probléma megoldása az érintett országra tartozik, annak belügye. A találkozás során megegyezés jött létre a kishatárforgalom kérdésében, valamint konzulátus felállításáról Kolozsvárott /a magyarok régi vágya/ és román konzulátus létesítéséről Debrecenben. Mindazonáltal Magyarországon nem szűnt meg teljesen a nyugtalanság az erdélyi magyar kisebbség sorsát illetően. Illyés Gyula, a nagy tekintélyű magyar író decemberi és januári, a Magyar Nemzetben megjelent igen erőteljes hangú cikkeiben hívta fel a figyelmet az erdélyi magyarságra nehezedő nyomásra. Amikor Stefan Andrei - akkor a párt külügyekkel foglalkozó titkára - februárban látogatást tett Magyarországon, feltehetően megvitatásra került ez a kérdés is, de a két ország sajtójában megjelent szűkszavú közleményekből ítélve jelentős előrehaladás nem történt e téren.
9./ Miközben valószínűtlen, hogy Kádár bátorítaná a magyar területi követelések újjáéledését Erdélyt illetően, az, hogy a románok elmulasztják az erdélyi magyar kisebbség sorsának oly mérvű javítását, amely Budapestet kielégítené, - kétségtelenül a két ország közötti feszültség fennmaradásához és esetleg erősödéséhez fog vezetni. A Szovjetuniónak ugyan feltehetően szintén érdeke a helyzet további romlásának elkerülése, de kísértést érezhet arra, hogy a magyaroknak az erdélyi kisebbség miatti aggodalmát a románokra gyakorolt nyomás fokozására használja fel.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 07.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztősége egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő