A második világháborúban Németország elfoglalja Belgiumot – III. Lipót király feltétel nélkül kapitulál.Tovább
Negyedszázaddal később 1981-es történelmi visszatekintés 1956-ra
Mi itt Magyarországon nemegyszer visszatérünk annak az útnak az elemzéséhez, amelyet 1956 óta megtettünk. Jelen pillanatban a központi kérdést számunkra a gazdasági problémák jelentik, amelyek az 1974-es olajárrobbanás után jelentkeztek. Magyarország éppen akkor szenvedte el a legnagyobb veszteségeket. Amikor most akarunk annyit vásárolni külföldön, mint 1974-ben, akkor ehhez húsz százalékkal növelnünk kell az exportunkat. Eleinte, 1976-ig nem ismertük fel ezt a tendenciát, de már akkor is eljutottunk arra a következtetésre, hogy fékeznünk kell a fejlődés ütemét.
Bevezetés
1981 márciusában hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Stanislaw Kania, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. A lengyel pártvezető elsősorban azért jött, hogy tanácsokat kérjen Kádár Jánostól, miként lehetne kivezetni a válságból az 1970-es évek végére gazdaságilag és politikailag egyaránt csődbe jutott kommunista Lengyelországot. Ráadásul az 1980-as nyári sztrájkok nyomán megalakult, és Lech Walesa vezetésével egy éven belül közel tízmilliósra duzzadt Szolidaritás szakszervezet folyamatosan arra kényszerítette a LEMP-et, hogy a hatalom bizonyos szeleteit ossza meg a társadalommal. Kania helyzetét nehezítette az is, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország - Magyarországot és Romániát kivéve - állandó nyomást gyakorolt a lengyel testvérpárt vezetésére, hogy az mihamarabb s bármilyen eszközzel tegyen rendet. Ugyanekkor Varsóban a szocialista tábor virágzó mintaállamaként tekintettek Magyarországra, amelynek első számú vezetője - a lengyelek szerint legalábbis - az 1956-os megrázkódtatás után ügyes politikával úrrá lett a nehézségeken, és rendszerét mind külföldön, mind odahaza elfogadtatta. Kania és társai valóban szívesen megvalósították volna a "kádári vezetési és politikai stílust". (Az 1980-81-es lengyel válság részletes leírását, illetve Kádár és az MSZMP álláspontját az akkori lengyel eseményekről lásd: Tischler János: Az MSZMP és a lengyelországi válság, 1980-1981. ArchivNet, II. évf. 1. szám /2002. jan./.)
Egyébként 1956-ban a Visztula mentén is jelentős események történtek, amelyek nyomán - Moszkva kezdeti ellenkezésének dacára - októberben Wladyslaw Gomulka lett a lengyel párt vezetője. Ő képesnek bizonyult arra, hogy lecsillapítsa a robbanással fenyegető feszültséget országában. Mindazonáltal tizennégy évvel később, 1970 decemberében leváltották őt, mivel tűzparancsot adott ki az áremelések ellen tüntető fegyvertelen tengermelléki munkásokra. Helyét Edward Gierek vette át, aki tízéves fényűző országlás után, 1980 szeptemberében szintén távozni kényszerült.
A Kaniával folytatott tárgyalásokon Kádárnak lehetősége nyílt arra, hogy egyfajta összegzést adjon lengyel partnerének a huszonöt évvel korábbi magyar eseményekről, s elmondja, mit is tett az MSZMP az "ellenforradalom" leverése után, hatalma megszilárdítása és az ún. "szocialista konszolidáció" véghezvitele érdekében. Mint látni fogjuk, beszámolója gyakran nem felel meg a történeti hitelesség kategóriáinak, mindez azonban jól jellemzi magát az elbeszélőt.
Kádár önkéntelenül is párhuzamokat vont az 1956-os magyarországi és az 1980-81-es lengyelországi állapotok között - összevetette az azonosságokat és az eltéréseket -, s igyekezett olyan párhuzamokat is keresni, amelyek azt sugallták, hogy a lengyel vezetés bizton számíthat tömegtámogatásra, ha elszánja magát a "határozott cselekvésre". Ez utóbbiak közé tartozik az 1957. május 1-jei budapesti felvonulás megemlítése, amelyre a magyar pártvezető a tárgyalások után egy héttel, az MSZMP Központi Bizottságának március 26-i ülésén is visszatért - a maga sajátos megközelítésében. Elmondása szerint - bár csak fél év telt el a forradalom vérbefojtása óta - közel félmillió ember jelent meg a Hősök terén, hogy "hitet tegyen a szocialista eszme és rendszerünk mellett, és kifejezze, kész részt vállalni a társadalmi konszolidációért indított harcból". Annak ellenére gyűlt össze ekkora tömeg, hogy "oda csak egyénileg jöhettek az emberek, nem vonulhatott fel se csoport, se üzem, semmilyen szervezett kollektíva", mert az MSZMP vezetése azt akarta látni, "hányan jönnek el önszántukból". Ezután így folytatta: "Ezzel szemben az ötvenhatos események idején a legnagyobb tömeg, amelyet az ellenforradalmi lázítók, hőzöngők meg tudtak mozgatni, a Kossuth téren gyűlt össze, meg a Bem téren; az egyiken elférnek háromezren, a másikon meg talán nyolcezren. Akkora tömeget, amelyet újjászervezett pártunk hívó szava vonzott, képtelenek lettek volna bármilyen jelszóval, szervezéssel megmozgatni, egybegyűjteni. Mélyen meg vagyok győződve, hogy a mai Lengyelországban is a szocializmus hívei vannak többségben." (MOL, 288. fond, 12/217 ő. e.)
Kádár két órán keresztül elevenítette fel élményeit és adta át tapasztalatait Kaniának. Aztán a látogatás véget ért, a lengyel pártvezető hazatért, s fél év múlva leváltották, mert nem volt hajlandó erőszakkal felszámolni a válságot. Helyére az 1981 februárjától a miniszterelnöki posztot is betöltő Wojciech Jaruzelski tábornok került, aki december 13-án bevezette a hadiállapotot. Ő is számított a magyar vezetés tanácsaira - amelyeket azonnal és bőségesen meg is kapott -, de nem tudott többet hasznosítani belőlük, mint elődje.
A kádári tapasztalatokat ugyanis nem lehetett mindent megoldó receptként átültetni az 1980-as évek Lengyelországába, éppen azért, mert 1956 óta egy negyedszázad eltelt, és a világ azalatt nagyot változott.
Az 1981 márciusában, Budapesten lezajlott Kádár-Kania megbeszélésekről a lengyel fél által készített jegyzőkönyvre a varsói Újkori Iratok Levéltárában bukkantam rá, a dokumentum jelzete: Archiwum Akt Nowych, KC PZPR, 1822, s. 78-91.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt május 28.
1940
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent az ArchívNet idei második száma. A mostani lapszám négy forrásismertetése a 20. század második felébe, azon belül a Kádár-rendszer időszakába kalauzolja el az olvasókat. A dokumentumok által bemutatott események különlegesnek mondhatók: megelevenedik előttünk az utolsó Magyarországon kivégzett nő bűnügye, betekinthetünk egy beszéd legépelt szövegén keresztül a Kádár-korszak nőpolitikájának átalakításába, valamint egy Ukrajnában fennmaradt beszámoló révén szó esik arról, hogy miként tudott egy alkalommal Grósz Károly sikert aratni a nemzetpolitika terén.
Az időrendet követve a sorban az első Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) forrásismertetésének második része, amelyben Zágon József Mindszenty Józsefnek szóló levelének a tervezetét mutatja be. Az elküldött levél még nem került elő, azonban elég valószínű, hogy azt az akkoriban az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén tartózkodó Mindszenty kézhez kapta. Az esztergomi érsek egy későbbi levelében ugyanis felfedezhető Zágon papírra vetett gondolatainak a nyoma.
Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola) korábban már bemutatta az ArchívNet hasábjain a Magyarországon utolsó előttiként kivégzett nő esetét. Ezúttal az utolsó kivégzett, a többszörösen büntetett előéletű Besze Imréné ügyét mutatja be bírósági iratok alapján, aki 1967 szeptemberében gyilkolta meg nyereségvágyból Kertész Lajosnét Gyöngyösön.
Besze Imréné büntetőügye még zajlott, amikor 1968 májusában Székesfehérvár adott otthont egy népességtudományi konferenciának, ahol az egyik előadó Ortutay Zsuzsa volt. Beszéde szövegét Svégel Fanni (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola) ismerteti, aki Ortutay Zsuzsa szavai alapján tárja az olvasók elé, hogy az 1960-as években milyen minőségi változás ment végbe a magyarországi nőpolitikában.
A Kádár-korszak legvégének egy mindössze félnapos eseményét mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár): Grósz Károly kárpátaljai villámlátogatását. Ugyan Grósz és Nicolae Ceausescu aradi találkozója katasztrofális következményekkel járt a magyar politikus hírnevére nézve, az 1989. április 3-án lezajlott kárpátaljai útját mégis egyfajta sikerként könyvelhette el. Terjedelmi korlátok miatt a forrásismertetés első részét adjuk közre mostani számunkban.
A második idei számunk számára forrásismertetéseket küldő és publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Felhívjuk továbbá leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége idén is várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. május 19.
Miklós Dániel
Főszerkesztő