Tűzszünet Palesztinában, véget ér az első arab-izraeli háború.Tovább
Aki nem állt fel dicsőíteni Sztálint
„Gáspár elvtárs a kongresszusra teljesen készületlenül jött ki. […] Amikor a Szovjetunió és a népi demokráciák, de még a nyugati küldöttek referátuma is érdekes, tartalmas és kielégítő volt, elvárható lett volna, hogy a világ minden részéből összesereglett küldöttek a magyar népi demokrácia szállítómunkásainak mai helyzetéről valamit megtudjanak. Gáspár elvtárs felszólalása előtt öt perccel kezdte összetákolni beszédét, és az bizony semmi lényegesebbet nem tartalmazott.”
Bevezetés
Az alábbi történet a magyar kiemelt pártkáderek némelyikének rátartiságáról és beképzeltségéről, illetve egy lengyel asszony hétköznapi bátorságról szól 1950-ből.
Az év őszén Varsóban tartotta kongresszusát egy szovjet szatellit-szervezet, a Szállítómunkások Nemzetközi Szövetsége, ahová Magyarországról Gáspár Sándor volt hivatalos. Az elkövetkezendő évtizedekben többek között a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjaként (1962-88), s ezzel egyidejűleg a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkáraként majd elnökeként (1965-88), illetve a szovjet irányítás alatt működő Szakszervezeti Világszövetség elnökeként (1978-88) is tevékenykedő Gáspár a tárgyalt időszakban a Magyar Szállítómunkások Szakszervezetének főtitkára volt, s ebbéli minőségében kellett beszédet mondania a varsói konferencián.
A lengyel fővárosba való megérkezése után hamarosan konfliktusba keveredett Varjas Miklóssal, a Magyar Távirati Iroda varsói tudósítójával, aki erről feljegyzést készített Szántó Béla varsói magyar követ részére. Szántó régi illegális kommunista volt, 1918-ban részt vett a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalapításában, majd a Tanácsköztársaság idején hadügyi népbiztos, illetve a magyar Vörös Hadsereg egyik szervezője. Később a Szovjetunióba emigrált, ahol a Szakszervezeti Internacionáléban és a Kommunista Internacionáléban tevékenykedett, valamint 1932-től 1938-ig a Nehézipari Népbiztosság Állami Tudományos Könyvtárának igazgatója Moszkvában. A második világháború kitörése után a moszkvai magyar rádiónál és a Szovjet Tájékoztató Irodánál dolgozott. 1946-ban tért vissza Magyarországra, egy év múltán a belgrádi magyar követség élére nevezték ki, majd 1948-tól - egészen 1951 nyarán bekövetkezett haláláig - a varsói magyar diplomáciai képviseletet vezette.
Szántó Varjas feljegyzését az ügyről készített saját jelentésével együtt továbbította a budapesti Külügyminisztérium illetékes főosztályára, ami onnan eljutott a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagjaihoz is.
A két dokumentumban leírt események végül is semmilyen következménnyel nem jártak. Sem Gáspárra nézve, akinek a kongresszuson elmondott felszólalása valóban "nem ütötte meg a kívánt mértéket", s ezért beszéde "rendkívül kínos volt a népi demokráciák" és a szovjetek számára, sem pedig - ami sokkal lényegesebb - a tolmács, Barbara Czerwinska tekintetében, aki megmutatta, hogy a sztálini időszakban is voltak gerinces és bátor emberek. Czerwinska asszonyról érdemes tudni, hogy 1939 őszén lengyel menekültként került Magyarországra, s rövidesen az id. Antall József által vezetett Menekültügyi Hivatalban kapott állást, egyfajta összekötőként működött a hivatal és a lengyel menekültek között. 1944 áprilisában a Gestapo letartóztatta Budapesten, és egy németországi koncentrációs táborba hurcolták, ahonnan 1945 kora tavaszán szabadult. 1948-ban települt vissza Lengyelországba, magyar tolmácsként is fordítóként dolgozott. 1956-ban aktív szerepelt vállalt a magyar forradalom megsegítésére irányuló nagyszabású önkéntes lengyel társadalmi segélyakcióban. Barbara asszony mai is kitűnő egészségnek örvend, és nagyon szereti a magyarokat.
A két dokumentum feltalálási helye és jelzete:
MOL Külügyi Levéltár LENGYELORSZÁG Tük XIX-J-1-j 20. doboz 27/d 001617/1950 sz.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt június 15.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.
Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.
Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.
A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.
A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. május 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő