Nyílt levél a a Németország Szociáldemokrata Pártjának vezetéséhez

„1945 után a kommunistáknak a szociáldemokratákkal szemben elkövetett bűneit nem lehet üres szólamokkal elintézni, vagy a világ előtt letagadni. Egy olyan – tradicionálisan a szabadság mellett elkötelezett párt – mint az SPD, nem járathatja le hitelét, és nem engedheti a felejtés áldozatául esni egy hazug „enyhülés” miatt a párt szabadságharcos történetének ezt az áldozatokkal teli fejezetét.”

Forrás

Nyílt levél a a Német Szociáldemokrata Párt vezetéséhez

 

Berlin, 1986. április 18.

Nyílt levél

40 évvel ezelőtt hajtották végre a megszállók utasítására Németország megszálló övezetében az SPD és a KPD kényszeregyesítését.

Kurt Schumacher és a berlini szociáldemokraták A kommunista előírás szerinti munkásegységnek ezt a formáját Kurt Schumacher és a berlini szociáldemokraták Nyugaton egy történelmi szabadságharcban megakadályozták, és ezzel megőrizték az SPD létét és Nyugat-Berlin függetlenségét. Csak kevesen - ideológiailag megtévesztett funkcionáriusok és természetesen az SPD baloldala léptek fel a kommunistákkal való egyesítés érdekében. A hosszú ideig berlini SPD-elnök Franz Neumann közlése alapján állítólag akkoriban Willy Brandt is szimpatizált az „egységpárttal".

A kényszeregyesítés következményei borzalmasak voltak mind az SPD mind Németország számára. Erre, a SED PB számára küldött nyílt levélben is világosan rámutattunk, melyet mellékelve az


1945/46-tól a hetvenes évekig bezárólag - ma már az NDK-beli politikai foglyoknak nincs kapcsolatuk az SPD-vel - a szociáldemokraták a szovjet megszálló övezetben és a későbbi NDK-ban életükkel, egészségükkel, szabadságukkal jelentős áldozatot hoztak a demokráciáért Németországért és pártjukért az SPD-ért. A „középnémetek" és a berlini szociáldemokraták teljes bizalommal az akkori SPD-hez folytatták küzdelmüket.

A pártvezetés beszédei és felhívásai, az SPD-hez fűződő kapcsolatuk Nyugaton és Berlinben, különösen azonban az őket felkereső pártvezetés megbízottjainak bátorítása, közöttük W. Brandt egyik munkatársáé, erősítették meg hitüket.

E tények alapján és a mai SPD által folytatott politikából következően vetődik fel egy sor kérdés az SPD vezetőségéhez:

1. kérdés az SPD-hez:
Regisztrálták-e azokat a szociáldemokratákat, akiket meggyőződésük miatt őrizetbe vettek és a kommunisták által a szovjet zónában ill. az NDK-ban hosszú időre letartóztattak, akik bizalommal voltak az SPD vezetés felé és a pártvezetés megerősítette őket meggyőződésükben?
Más szóval, ismeri-e a mostani SPD vezetés a letartóztatott szociáldemokraták pontos számát, nevét, tud-e letartóztatásuk idejéről, az ítéletről börtönbüntetésük időtartamáról, és tud-e a nyilvánosságnak felvilágosítást adni mindezekről?

2. kérdés az SPD-hez:
Rendelkezik-e a pártvezetés külön feljegyzéssel azokról a szociáldemokratákról, akik a fogságban meghaltak, vagy azokról, akik szabadlábra helyezésük után a börtön[viszonyok] következményeként meghaltak?
Tehát ismeri-e a mostani SPD vezetőség az áldozatok pontos számát, nevüket, a haláluk pontos dátumát és okát? Mit tud az SPD például Karl.Rudolf chemnitzi [akkor Karl Marx Stadt] tanügyi tanácsos sorsáról, akit már a náci diktatúra idején négy évre bebörtönöztek, de 1945 után megroppant egészségi állapota ellenére rögtön pártja rendelkezésére állt, és 1949-ben meggyőződése miatt 25 év kényszermunkára ítélték, majd 1953-ban a bautzeni fegyházban végelgyengülésben meghalt?
Érdeklődtek-e [Horst] Sindermann úrnál erről rövid látogatása alkalmával, akinek tudomása van Karl Rudolf fogvatartásáról?
Mit tud a mostani SPD a thüringiai Rudolstadt fiatal szociáldemokrata polgármesteréről Gustav Hartmannról, akit W[illy] Brandt közeli munkatársához az SPD megbízott Heinz Kühnéhez fűződő kapcsolata miatt 1949-ben letartóztattak, és 25 év kényszermunkára ítéltek, és aki egy év után a mostoha körülmények következtében a bautzeni fegyházban meghalt?
Mit tudnak a mai SPD-ben a rathenowi főpolgármester, Paul Szillat sorsáról, aki a porosz tartományi frakció utolsó elnöke volt 1933-ban, és akit az SED PB tagjainak kezdeményezésére az '50-es évek elején letartóztattak, több évre elítélték, és néhány hónappal szabadulása után 1956-57-ben fogvatartásának körülményei miatt Ny[ugat]-Berlinben - ahová menekült - halt meg.

Ez a lista még hosszasan folytatható. Rendelkezik az SPD egy ilyen „halál-listával"? Az Erich-Ollenhauer-Házat - az SPD-hagyomány részeként - az emlékezet helyszínévé kellene tenni, azoknak a szociáldemokratáknak az emlékhelyévé, akik a szabadságért és a pártért vívott harcban a kommunisták által életüket vesztették. Nem kellene egy ilyen tradicionális pártnak mint az SPD ezt előterjeszteni/kezdeményezni? Miért kívülről kell rámutatni erre a magától értetődő megbecsülésre a szabadságért és demokráciáért elhunyt áldozatok előtt?

3. kérdés az SPD-hez:
A '70-es évek kezdetén az SPD-közeli Friedrich Ebert Stiftung megerősítette azt az elhatározást, hogy a kényszeregyesítés folyamatáról, az azt követő elfogatóparancsokról, Közép-Németországban, vagyis az NDK-ban, K[elet]-Berlinben a tanúk megkérdezése alapján tájékoztatást ad. Ezt a „nyomozást" kortörténetileg eddig még nem dolgozták fel és nem hozták nyilvánosságra. Tulajdonképpen miért nem? A kényszeregyesítés eseményeinek 40. évfordulója kiváló lehetőséget nyújtana a nyilvánosság számára.
Az az SPD vezetés véleménye, hogy a legújabb német történelemnek ez a sötét fejezete általában és különösen a párton belül megfelelően ismert? A politikai valóság tagadása - hogy a szociáldemokratákat üldözték a kommunisták - nem vezetett-e a párton belül a kommunizmussal szembeni problémaérzékenység kínos gyengüléséhez, különösen a fiatal nemzedékek között? Lehetséges-e így egy őszinte és tisztességes német politikát folytatni?

 Ezért azt kérdezzük, elhatározott-e az SPD abban, hogy 40 évvel a kényszeregyesítés után „rábírja"a Friedrich Ebert Stiftungot arra, hogy nyilvánosságra hozza a szociáldemokraták kommunisták általi üldözéséről folytatott nyomozásának eredményét? Vagy azt hiszi a pártvezetés, hogy ezzel terhelné a „jó kapcsolatot" a SED-vel, és zavarná az enyhülés politikáját, ezért továbbra is elzárja az információkat a Friedrich Ebert Stiftungnál arról, hogy továbbra is üldözik a szociáldemokratákat a kommunisták?

4. kérdés az SPD-hez:
Az utóbbi időben számos találkozó történt az SPD funkcionáriusok, mint [Egon] Bahr, Brandt, [Erhard] Eppler, [Karsten] Voigt, [Oskar] Lafontaine, [Horst] Ehmke, [Hans-Jochen] Vogel, [Gerhard] Schröder és mások és a SED funkcionáriusai mint [Erich] Honecker, [Egon] Krenz, [Herbert] Häber, [Hermann] Axen, [Kurt] Hager, [Max] Reinhold, [Günter] Mittag, [Horst] Sindermann között.
Kérdezzük az SPD-t: Ezeken a találkozókon és megbeszéléseken felvetették-e ezeket a tényeket a szociáldemokraták kommunisták általi üldözéséről, elfogásáról, bebörtönzéséről, megöléséről?
Ha igen, hogyan reagáltak erre a SED funkcionáriusok, mi volt az eredménye ezeknek a megbeszéléseknek, milyen következtetéseket vont le belőlük az SPD?
Ha nem, akkor miért nem került szóba ez a téma, amelynek minden beszélgetés kezdetén ott lenne a helye?
Hogyan egyeztethető össze ez a magatartás az oly sokszor dicsért szociáldemokrata szolidaritással? Milyen érzésekkel beszélhetünk az elfogott és megölt szociáldemokrata ezrekért érzett felelősségről?
És mit érnek ezek a megbeszélések, ha az SPD képviselőit nem a mi szabadságon és a demokrácián alapuló elkötelezett erkölcsi értékrendünk irányítja, vagy tán a mai új SPD többé nem a kommunistákkal szembeni szociáldemokrata szabadságharccal azonosul?

5. kérdés az SPD-hez:
1945 után a kommunistáknak a szociáldemokratákkal szemben elkövetett bűneit nem lehet üres szólamokkal elintézni, vagy a világ előtt letagadni. Egy olyan - tradicionálisan a szabadság mellett elkötelezett párt - mint az SPD, nem járathatja le hitelét, és nem engedheti a felejtés áldozatául esni egy hazug „enyhülés" miatt a párt szabadságharcos történetének ezt az áldozatokkal teli fejezetét. Sokkal inkább méltányolható, ha úgy fogják fel ezt a valódi és őszinte „enyhülési" politikát az SED-vel, hogy levonják az elkövetett bűnök konzekvenciáit.
Ezért azt kérdezzük az SPD-től: miután már régóta állnak kapcsolatban az SED-vezetéssel, tájékoztatják-e végre az elkövetett bűnökről a nyilvánosságot?
Tovább haladva: követeli-e a párt a SED-től a kommunisták által üldözött szociáldemokraták rehabilitálását, azért, hogy az elkövetett bűnöket elítéljék és megbánják?
Kér-e az SPD az SED-től jóvátételt az elkövetett bűnökért; jóvátételt, ahogy ezt mi a SED Politikai Bizottságához írott nyílt levelünkben követeljük: hogy már valóban nincs több politikai fogoly az NDK-ban?

6. kérdés az SPD-hez:
Az SPD a náci diktatúra hajdani zsidó és más kényszermunkásainak kárpótlását is támogatta, sajátjává téve azokat. Üdvözöljük ezt.
Kérdezzük az SPD-t, hogy támogatja-e, azonosul-e az SED-hez írott nyílt levelünkben megfogalmazottakkal, kártérítési követeléssel az NDK fegyházaiban raboskodó és a szibériai konzentrációs táborokba kényszermunkára hurcolt szociáldemokratákért, vagy úgy gondolja az SPD, hogy a nácik és a bolsevikok alatt elkövetett bűnök kétféle megítélés alá eshetnek?

Mi a Kurt Schumacher Kör tagjai nem csak azért tevékenykedünk az ő neve alatt, mert elköteleztük magunkat szabadságharcos álláspontja mellett, hanem mert a kommunisták sokakat az ún. „Kurt Schumacher ügynökök" közül hosszú időre börtönbe zártak. Jogunk van ezeket a kérdéseket feltenni az SPD-nek. Végül is két diktatúrában vittük vásárra a bőrünket az SPD-ért, jelentős áldozatokat hoztunk a pártért.
Ez a mi erkölcsi-politikai álláspontunk, amelyek alapján ezeket a több mint jogos kérdéseket feltettük.
Követeljük a válaszokat a kérdéseinkre az SPD-től! Az SPD erkölcsi tartása és szavahihetősége függ az Önök válaszától, és az Önök jövőbeni magatartásuktól és politikájuktól a SED-del és a többi szovjet-kommunistával kapcsolatban.

A politikai jelentősége miatt a nyílt levelet másolatát elküldtük a nemzetközi sajtó, rádió, TV társaságoknak a demokratikus pártoknak a parlamenti és kormányszerveknek, intézményeknek, szövetségeknek, a külföldi képviseleteknek a Német Szövetségi Köztársaságban és a Szocialista Internacionálé tagpártjainak.

Baráti üdvözlettel:

Helmut Bärwald, Bonn - Dr. Günther Weber und Helmut Fieberg, Braunschweig-Hannes Schnakenberg, Bremen - Egon Kötting, Dortmund - Dr. Winfried Döbertin, Hamburg - Emil Bernt, Frankfurt - Wilhelm Wehner, Herford.

 

(Hermann Kreutzer)                                                                          (Robert Joepgen)

Ezen a napon történt május 26.

1980

Farkas Bertalan hajózó százados és Valerij Kubászov űrhajós ezredes a Szojuz–36 fedélzetén elhagyta a földet. (A program korábbi technikai...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő