Az Osztrák–Magyar Monarchia és a Német Császárság csapatai elfoglalják Bukarestet.Tovább
Rákosi és Eisenhower virtuális titkos tárgyalásai
A forrásközlés a magyar párt- és kormány küldöttség 1953. júniusi útjával kapcsolatosan közöl olyan háttérforrásokat, amelyek a Rákosi Mátyás pozícióját gyengíthették a szovjet vezetéssel szemben. Eszerint szovjet engedély nélkül tárgyalások folytak "a külügyminiszter vagy hasonló más, magas állású személy, például Rákosi elvtárs" amerikai látogatásáról.
F e l j e g y z é s 3.
Tárgy: Ravndal amerikai követ látogatása Rákosi elvtársnál. |
Ma délben 12 órakor Rákosi elvtárs fogadta Ravndal amerikai követet, az utóbbi saját kérésére. A követ közölte, hogy azért kérte ezt a látogatást, mert rövidesen 6 hét szabadságra az Egyesült Államokba utazik, találkozni fog Eisenhowerrel, akinek első kérdése az lesz, hogy beszélt-e Rákosival. Rákosi elvtárs azt válaszolta, hogy amint látja, kérését teljesítettük.
A továbbiakban a követ arról beszélt, hogy a külügyminisztérium segítségével jó nyelvtanárt sikerült találnia és most tanul magyarul. Ezek után megkérdezte, mi Rákosi elvtárs véleménye a genfi értekezlet kilátásairól és nem gondolja-e, hogy a berlini értekezleten elsikkadt a Szovjetunió külpolitikájának új vonala?
Rákosi elvtárs azt válaszolta, hogy számára a jelenlegi szovjet külpolitika egyáltalán nem új, mivel 1917 óta jól ismeri a szovjet külpolitikát. Már 1917-ben az volt Oroszország kormányának legelső külpolitikai lépése, hogy kiadta a békéről szóló dekrétumot, s a Szovjetunió azóta is állandóan a béke biztosítására törekszik. Persze, a Szovjetunió ellenségei nem hisznek abban, hogy a szovjet kormány Őszintén békés politikát akar folytatni. Nem hittek ebben például a németek más időpontokban sem és 1941-ben sem, s láthattuk, hogy mi lett ennek az eredménye. Rákosi elvtárs kifejezte meggyőződését arról, hogy a Szovjetunió külpolitikájának komoly és őszinte célja a béke biztosítása, s hogy ez a külpolitika nem gyengeségből, hanem abból fakad, hogy a világ népeinek nagy többsége békét akar. Természetesen, a háború kirobbantása mindig két féltől függ, a Szovjetunió azonban sohasem robbantott ki háborút és a jövőben is minden erejével a háború kirobbanásának megakadályozására fog törekedni.
A továbbiakban Ravndal megkérdezte, Rákosi elvtárs véleménye szerint mit lehetne tenni a Magyarország és Amerika közötti viszony megjavítása érdekében? Úgy tapasztalja, hogy az utóbbi hónapokban barátibb lett a viszony, mert például vacsorára hívta meg a Szovjet nagykövetet, majd a lengyel követet illetve a külügyminisztérium vezető tisztviselőit, akik a meghívást el is fogadták.
Rákosi elvtárs válaszában közölte, hogy ennél a kérdésnél figyelembe kell venni egyrészt, hogy mi kis nemzet vagyunk, másrészt, hogy nem mi vagyunk a felelősek a két ország közötti viszony megromlásáért. Nekünk például nincsenek listáink, amelyek megtiltják különböző árucikkek exportját az Egyesült Államokba, mint ahogy az sem rajtunk múlik, hogy nem vagyunk tagjai az ENSZ-nek. Mi a magunk részéről arra törekszünk, hogy az egyenjogúság elvének kölcsönös tiszteletben tartása alapján erősítsük kapcsolatainkat valamennyi országgal, a magyar-amerikai viszony megjavítása terén azonban - a fentiekből kiindulva - a kezdeményezés nem jöhet a mi oldalunkról. A kezdeményezésnek az Egyesült Államok részéről kell megtörténnie, akinek erre ezer lehetősége van, például az, hogy kereskedelmi kapcsolatokat létesít Magyarországgal. Mi készséggel megvizsgálunk minden olyan javaslatot, amelyet a követ kormánya nevében ebben az irányban tesz.
A követ erre kifejtette, hogy még a jelenlegi körülmények között is nagyobb lehetne a két ország közötti kereskedelem, de ezt például olyan körülmények akadályozzák, hogy az amerikai követség jogtanácsosa egy évvel ezelŐtt eltűnt, akire viszont nagy szükség lenne kereskedelmi ügyletek lebonyolításában.
Rákosi elvtárs közölte, hogy a jogtanácsos ügyéről nem tud, majd kérdésére a követ elmondta, hogy az említett jogtanácsost Dr. Gálnak hívják s egy év óta semmi közelebbit nem tud róla.
Rákosi elvtárs azt válaszolta, hogy a magyar törvények értelmében az amerikai követségnek jogában áll magyar állampolgárokat alkalmazni, s úgy gondolja, hogy van is számos magyar alkalmazottjuk, de természetesen azokat a személyeket, akik a magyar törvényeket megszegik, felelősségre vonják. Rákosi elvtárs közölte, hogy ahogyan a külügyminisztérium segített a követnek jó nyelvtanárt találni, úgy bizonyára abban is készséggel segítségére lenne, hogy egy másik, magyarul jól tudó jogtanácsost találjon.
A követ azt válaszolt, hogy kb. háromszor fordult már ilyen kéréssel, illetve javaslattal a külügyminisztériumhoz, de még választ sem kapott. A továbbiakban elmondotta, hogy 1951 óta az amerikai követségnek 9 magyar alkalmazottja tűnt el és nem kap választ, hogy mi történt velük. Ez számukra nagy nehézséget jelent, mivel a magyar hatóságok információja híjján az illetŐk fizetését mindmáig kénytelen folyósítani, s ennek következtében más magyar személyeket nem alkalmazhat. Ha azonban választ kapna arra, hogy a 9 eltűnt személlyel mi történt, akkor az illetőket törölné a követség állományából és másokat venne fel helyükbe.
Rákosi elvtárs azt válaszolta, eddig nem volt tudomása arról, hogy magyar alkalmazottaikkal kapcsolatban ilyen természetű pénzügyi problémáik is felmerülnek.
Ravndal a továbbiakban arról beszélt, hogy tapasztalja gazdasági helyzetünk javulását, s hogy az Egyesült Államok közvéleménye és hivatalos körei szimpátiával fogadták a Magyarországon történt változásokat.
Rákosi elvtárs erre azt mondotta, olvassa az amerikai sajtót, s annak alapján nem tudja elhinni, hogy az Egyesült Államok hivatalos körei örülnének annak a változásnak, ami nálunk végbement, ő azonban teljesen megérti, hogy ennek nem örülnek. Ugyanez tapasztalható az "Amerika Hangja" adásaiból is, amelyek továbbra is kifejezetten ellenségesek Magyarországgal szemben és arra mutatnak, hogy az "Amerika Hangja" mögött álló magasabb körök nem viseltetnek szimpátiával az országunkban végbement változások iránt. Gazdasági helyzetünk azonban kétségtelenül erősödik, bár körülbelül egy évre van szükség ahhoz, hogy a hozott intézkedések gyümölcse látható legyen.
A követ megjegyezte, bizonyára a "Life" és hasonló amerikai újságok cikkeire gondol Rákosi elvtárs, amikor nem hiszi, hogy az Egyesült Államok hivatalos körei is kedvezően fogadták a legutóbbi magyarországi eseményeket, például a magánkezdeményezés fellendítésére vonatkozó intézkedéseket. Ő azonban biztosíthat, hogy ez így van, s ennek kifejezője volt az, amikor az amerikai kormány gyógyszersegélyt ajánlott fel Magyarországnak, - amely ajánlatra egyébként itteni működése alatt a legszebb jegyzékben kapta meg a választ. Az amerikai kormány ajánlatának nem volt propaganda célja, ezt mutatja, hogy a gyógyszert a magyar kormány osztotta volna széjjel, szemben a korábbi ajánlatokkal, amikor a szétosztást külföldi ügynökségek ellenőrizték volna.
Rákosi elvtárs közölte a követtel, hogy - amint az általa említett jegyzék is kifejtette - a gyógyszerre nem volt szükségünk, mivel a járványt a már korábban hozott intézkedésekkel meg tudtuk fékezni. Rákosi elvtárs megemlítette, hogy ugyanakkor, amikor az amerikai kormány gyógyszersegélyt ajánlott fel Magyarországnak, nem adott engedélyt arra, hogy penicillin gyárunkhoz Amerikában gépeket vásároljunk. Ebből is látható, hogy az amerikai kormány gyógyszerajánlatának propaganda mellékíze volt. A gyógyszerre nem volt szükségünk s az udvarias ajánlatra udvarias választ adtunk.
A továbbiakban Rákosi elvtárs elmondotta a követnek, az amerikai sajtóból úgy látja, hogy az Egyesült Államokban is bizonyos változások történnek. Olvassa, hogy gazdasági nehézségeik vannak, a munkanélküliség növekszik, s az amerikai nép többsége egyre inkább látja, hogy nem lehet tovább folytatni az 5-6 évvel ezelőtt elkezdett háborús, fegyverkezési politikát, valamint azt is látja, hogy egyre inkább tarthatatlanná válik a 800 milliós béketábor országai ellen irányuló blokádpolitika, amely egyébként sem járt semmi eredménnyel, mivel az említett országok saját iparukkal rendelkeznek.
Ravndal ekkor megköszönte a fogadtatást és eltávozott.
Végezetül Rákosi elvtárs ismételten közölte a követtel, hogy készséggel megvizsgáljuk minden javaslatát a két ország közötti viszony megjavítására vonatkozólag.
Ravndal látogatása körülbelül 30 percig tartott.
Budapest, 1954. március 9.
Kapják: | Rákosi Mátyás elvtárs Nagy Imre elvtárs GerŐ ErnŐ elvtárs Farkas Mihály elvtárs Bata István elvtárs Háy László, Betlen Oszkár, Hartai László elvtárs |
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 07.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztősége egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő