Rákosi és Eisenhower virtuális titkos tárgyalásai

A forrásközlés a magyar párt- és kormány küldöttség 1953. júniusi útjával kapcsolatosan közöl olyan háttérforrásokat, amelyek a Rákosi Mátyás pozícióját gyengíthették a szovjet vezetéssel szemben. Eszerint szovjet engedély nélkül tárgyalások folytak "a külügyminiszter vagy hasonló más, magas állású személy, például Rákosi elvtárs" amerikai látogatásáról.

F e l j e g y z é s 3.

                              Tárgy: Ravndal amerikai követ látogatása Rákosi elvtársnál.

Ma délben 12 órakor Rákosi elvtárs fogadta Ravndal amerikai követet, az utóbbi saját kérésére. A követ közölte, hogy azért kérte ezt a látogatást, mert rövidesen 6 hét szabadságra az Egyesült Államokba utazik, találkozni fog Eisenhowerrel, akinek első kérdése az lesz, hogy beszélt-e Rákosival. Rákosi elvtárs azt válaszolta, hogy amint látja, kérését teljesítettük.

A továbbiakban a követ arról beszélt, hogy a külügyminisztérium segítségével jó nyelvtanárt sikerült találnia és most tanul magyarul. Ezek után megkérdezte, mi Rákosi elvtárs véleménye a genfi értekezlet kilátásairól és nem gondolja-e, hogy a berlini értekezleten elsikkadt a Szovjetunió külpolitikájának új vonala?

Rákosi elvtárs azt válaszolta, hogy számára a jelenlegi szovjet külpolitika egyáltalán nem új, mivel 1917 óta jól ismeri a szovjet külpolitikát. Már 1917-ben az volt Oroszország kormányának legelső külpolitikai lépése, hogy kiadta a békéről szóló dekrétumot, s a Szovjetunió azóta is állandóan a béke biztosítására törekszik. Persze, a Szovjetunió ellenségei nem hisznek abban, hogy a szovjet kormány Őszintén békés politikát akar folytatni. Nem hittek ebben például a németek más időpontokban sem és 1941-ben sem, s láthattuk, hogy mi lett ennek az eredménye. Rákosi elvtárs kifejezte meggyőződését arról, hogy a Szovjetunió külpolitikájának komoly és őszinte célja a béke biztosítása, s hogy ez a külpolitika nem gyengeségből, hanem abból fakad, hogy a világ népeinek nagy többsége békét akar. Természetesen, a háború kirobbantása mindig két féltől függ, a Szovjetunió azonban sohasem robbantott ki háborút és a jövőben is minden erejével a háború kirobbanásának megakadályozására fog törekedni.

A továbbiakban Ravndal megkérdezte, Rákosi elvtárs véleménye szerint mit lehetne tenni a Magyarország és Amerika közötti viszony megjavítása érdekében? Úgy tapasztalja, hogy az utóbbi hónapokban barátibb lett a viszony, mert például vacsorára hívta meg a Szovjet nagykövetet, majd a lengyel követet illetve a külügyminisztérium vezető tisztviselőit, akik a meghívást el is fogadták.

Rákosi elvtárs válaszában közölte, hogy ennél a kérdésnél figyelembe kell venni egyrészt, hogy mi kis nemzet vagyunk, másrészt, hogy nem mi vagyunk a felelősek a két ország közötti viszony megromlásáért. Nekünk például nincsenek listáink, amelyek megtiltják különböző árucikkek exportját az Egyesült Államokba, mint ahogy az sem rajtunk múlik, hogy nem vagyunk tagjai az ENSZ-nek. Mi a magunk részéről arra törekszünk, hogy az egyenjogúság elvének kölcsönös tiszteletben tartása alapján erősítsük kapcsolatainkat valamennyi országgal, a magyar-amerikai viszony megjavítása terén azonban - a fentiekből kiindulva - a kezdeményezés nem jöhet a mi oldalunkról. A kezdeményezésnek az Egyesült Államok részéről kell megtörténnie, akinek erre ezer lehetősége van, például az, hogy kereskedelmi kapcsolatokat létesít Magyarországgal. Mi készséggel megvizsgálunk minden olyan javaslatot, amelyet a követ kormánya nevében ebben az irányban tesz.

A követ erre kifejtette, hogy még a jelenlegi körülmények között is nagyobb lehetne a két ország közötti kereskedelem, de ezt például olyan körülmények akadályozzák, hogy az amerikai követség jogtanácsosa egy évvel ezelŐtt eltűnt, akire viszont nagy szükség lenne kereskedelmi ügyletek lebonyolításában.

Rákosi elvtárs közölte, hogy a jogtanácsos ügyéről nem tud, majd kérdésére a követ elmondta, hogy az említett jogtanácsost Dr. Gálnak hívják s egy év óta semmi közelebbit nem tud róla.

Rákosi elvtárs azt válaszolta, hogy a magyar törvények értelmében az amerikai követségnek jogában áll magyar állampolgárokat alkalmazni, s úgy gondolja, hogy van is számos magyar alkalmazottjuk, de természetesen azokat a személyeket, akik a magyar törvényeket megszegik, felelősségre vonják. Rákosi elvtárs közölte, hogy ahogyan a külügyminisztérium segített a követnek jó nyelvtanárt találni, úgy bizonyára abban is készséggel segítségére lenne, hogy egy másik, magyarul jól tudó jogtanácsost találjon.

A követ azt válaszolt, hogy kb. háromszor fordult már ilyen kéréssel, illetve javaslattal a külügyminisztériumhoz, de még választ sem kapott. A továbbiakban elmondotta, hogy 1951 óta az amerikai követségnek 9 magyar alkalmazottja tűnt el és nem kap választ, hogy mi történt velük. Ez számukra nagy nehézséget jelent, mivel a magyar hatóságok információja híjján az illetŐk fizetését mindmáig kénytelen folyósítani, s ennek következtében más magyar személyeket nem alkalmazhat. Ha azonban választ kapna arra, hogy a 9 eltűnt személlyel mi történt, akkor az illetőket törölné a követség állományából és másokat venne fel helyükbe.

Rákosi elvtárs azt válaszolta, eddig nem volt tudomása arról, hogy magyar alkalmazottaikkal kapcsolatban ilyen természetű pénzügyi problémáik is felmerülnek.

Ravndal a továbbiakban arról beszélt, hogy tapasztalja gazdasági helyzetünk javulását, s hogy az Egyesült Államok közvéleménye és hivatalos körei szimpátiával fogadták a Magyarországon történt változásokat.

Rákosi elvtárs erre azt mondotta, olvassa az amerikai sajtót, s annak alapján nem tudja elhinni, hogy az Egyesült Államok hivatalos körei örülnének annak a változásnak, ami nálunk végbement, ő azonban teljesen megérti, hogy ennek nem örülnek. Ugyanez tapasztalható az "Amerika Hangja" adásaiból is, amelyek továbbra is kifejezetten ellenségesek Magyarországgal szemben és arra mutatnak, hogy az "Amerika Hangja" mögött álló magasabb körök nem viseltetnek szimpátiával az országunkban végbement változások iránt. Gazdasági helyzetünk azonban kétségtelenül erősödik, bár körülbelül egy évre van szükség ahhoz, hogy a hozott intézkedések gyümölcse látható legyen.

A követ megjegyezte, bizonyára a "Life" és hasonló amerikai újságok cikkeire gondol Rákosi elvtárs, amikor nem hiszi, hogy az Egyesült Államok hivatalos körei is kedvezően fogadták a legutóbbi magyarországi eseményeket, például a magánkezdeményezés fellendítésére vonatkozó intézkedéseket. Ő azonban biztosíthat, hogy ez így van, s ennek kifejezője volt az, amikor az amerikai kormány gyógyszersegélyt ajánlott fel Magyarországnak, - amely ajánlatra egyébként itteni működése alatt a legszebb jegyzékben kapta meg a választ. Az amerikai kormány ajánlatának nem volt propaganda célja, ezt mutatja, hogy a gyógyszert a magyar kormány osztotta volna széjjel, szemben a korábbi ajánlatokkal, amikor a szétosztást külföldi ügynökségek ellenőrizték volna.

Rákosi elvtárs közölte a követtel, hogy - amint az általa említett jegyzék is kifejtette - a gyógyszerre nem volt szükségünk, mivel a járványt a már korábban hozott intézkedésekkel meg tudtuk fékezni. Rákosi elvtárs megemlítette, hogy ugyanakkor, amikor az amerikai kormány gyógyszersegélyt ajánlott fel Magyarországnak, nem adott engedélyt arra, hogy penicillin gyárunkhoz Amerikában gépeket vásároljunk. Ebből is látható, hogy az amerikai kormány gyógyszerajánlatának propaganda mellékíze volt. A gyógyszerre nem volt szükségünk s az udvarias ajánlatra udvarias választ adtunk.

A továbbiakban Rákosi elvtárs elmondotta a követnek, az amerikai sajtóból úgy látja, hogy az Egyesült Államokban is bizonyos változások történnek. Olvassa, hogy gazdasági nehézségeik vannak, a munkanélküliség növekszik, s az amerikai nép többsége egyre inkább látja, hogy nem lehet tovább folytatni az 5-6 évvel ezelőtt elkezdett háborús, fegyverkezési politikát, valamint azt is látja, hogy egyre inkább tarthatatlanná válik a 800 milliós béketábor országai ellen irányuló blokádpolitika, amely egyébként sem járt semmi eredménnyel, mivel az említett országok saját iparukkal rendelkeznek.

Ravndal ekkor megköszönte a fogadtatást és eltávozott.

Végezetül Rákosi elvtárs ismételten közölte a követtel, hogy készséggel megvizsgáljuk minden javaslatát a két ország közötti viszony megjavítására vonatkozólag.

Ravndal látogatása körülbelül 30 percig tartott.

Budapest, 1954. március 9.

Kapják:Rákosi Mátyás elvtárs
Nagy Imre elvtárs
GerŐ ErnŐ elvtárs
Farkas Mihály elvtárs
Bata István elvtárs
Háy László, Betlen Oszkár,
Hartai László elvtárs

Ezen a napon történt április 20.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők