Ravasz Károly 1955-ös feljegyzése a II. világháború utáni magyar–csehszlovák viszonyról

„Nehéz lenne elfelejtenem a mlada boleslav-i állomáson álló taksonyfalvi szerelvényt, a síró asszonyokat, a tanácstalanul maguk elé meredő férfiakat, az öt napos utazástól koromfekete, összefagyott gyerekeket, a béna öregasszonyt, akit ágyastól raktak fel a vonatra, a sebtiben feldobált és az öt napos rázástól nagyrészt összetört bútorokat és használati tárgyak összevisz-szaságát, a cseh gazdákat és intézőket, akik a vonat mellett sétáltak és egy-egy erősnek látszó és kevés családtaggal bíró magyar munkaerőért néhány száz koronát nyomtak a munkahivatali tisztviselő markába.”

Bevezetés 

Ravasz Károly 1945 és 1948 között hivatásos diplomataként a csehszlovákiai magyar külképviseleteken teljesített szolgálatot különböző beosztásokban. A későbbiekben Ausztráliába emigrált, innen egy rövid levél kíséretében 1955. november végén - december elején a Külügyminisztériumnak címezve küldte meg felhasználásra az „Adalékok a magyar-csehszlovák viszonyhoz, 1945-1948" című feljegyzését. A feljegyzést 1955. december 8-án iktatták 0010436/1955. szám alatt.

Az ügyirat 1955. december 9-én kelt pro domo-jának tanúsága szerint a Külügyminisztériumban bizalmatlanul fogadták Ravasz Károly ajánlkozását. Ebben szerepet játszhatott az a gyanakvás is, melyet az akkori hivatalos politika a nyugati magyar emigrációval szemben tanúsított. „Nehezen hihető el, hogy nevezettet valóban korrektsége és becsületessége vezette arra, hogy feljegyzéseinek áruba bocsátásához a Magyar Külügyminisztérium hozzájárulását kérje. Az a valószínűbb, hogy a kérdés mögött zsarolási szándék van." - olvasható a pro domoban, majd a pro domot készítő ügyintéző így folytatja: „Elképzelhető, hogy miután részünkről nem kívánatos az anyag publikálása - különösen nem az ő szája íze szerint - ennek megakadályozására anyagiak felajánlását várja tőlünk." Végül javasolta, hogy „a megkeresésre semmilyen választ ne adjunk, mert esetleg még levelünkkel is visszaélést követhetne el."

A Külügyminisztérium aggályai túlzottnak bizonyultak, sem a feljegyzés tartalma, sem más jel nem utal arra, hogy a kéziratot a szerző zsarolásra kívánta volna felhasználni. Mai szemmel nézve nincs okunk kételkedni abban, hogy a szerző jóhiszeműen járt el, amikor írását megküldte a Külügyminisztériumnak

A Külügyminisztérium óvatossága ugyanakkor érthető volt. 1955. decemberében a két ország viszonya már lényegesen különbözött a második világháború befejezését követő első évekétől. 1948-ban befejeződött a lakosságcsere, a csehszlovákiai magyarság helyzete többé-kevésbé rendeződött, a szocialista hatalomátvétel után a két ország szorosabb politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokat létesített egymással. Ennek fontos állomása, hogy 1949. április 16-án a két ország barátsági és együttműködési megállapodást írt alá egymással. A függőben lévő gazdasági és pénzügyeket 1949 nyarán az úgynevezett csorba-tói egyezménnyel rendezték. 1951-ben kulturális megállapodást írtak alá, amely lehetőséget adott arra, hogy a Csehszlovákiában élő magyarság és a magyarországi szlovákok anyanyelvük és kultúrájuk ápolásához az anyanemzet segítségét is igénybe vehessék. Mindkét ország azonos szövetségi rendszerbe tartozott, tagjai voltak az 1955. május 14-én létrejött Varsói Szerződésnek. A hivatalos magyar politika nagy súlyt helyezett arra, hogy a két ország barátinak mondható kapcsolatát semmi ne zavarja meg, ezért a Külügyminisztérium nem tartotta kívánatosnak olyan anyagok nyilvánosságra hozatalát, melyek a régebbi sérelmeket idézik fel.

Az írás, melyből a szubjektív elemek sem hiányoznak, elsősorban azokat az ismereteket tükrözi, melyekre a szerző a napi munka során és személyes kapcsolatai révén tett szert. Feljegyzésében főleg a csehszlovákiai magyarságot sújtó diszkriminatív intézkedésekről, általában helyzetének alakulásáról, a kölcsönös lakosságcsere megkezdődésének elhúzódásáról ír részletesebben, más fontos kérdésekről kevesebb szót ejt. Ez jogosan kelt hiányérzetet, minthogy az 1945-1948. közötti magyar-csehszlovák kapcsolatok alakulását befolyásoló tényezők nem szűkíthetők le az adott időszakban valóban fontos szerepet játszó kitelepítés és lakosságcsere témakörére. Érzi ezt a szerző is, ezért írásának utolsó részében a gazdasági kapcsolatok alakulásáról is szót ejt. Más, későbbi fejleményekre, melyek a két ország viszonyának rendezését elősegítették, feltehetően közvetlen ismeretek hiánya miatt nem tér ki.

A dokumentum mindezek mellett figyelmet érdemel és tanulságos, mivel olyan hivatásos diplomata emlékeit idézi fel, aki az 1945-1948 közötti időszakban a prágai magyar külképviseleten végzett munkája és a csehszlovák Külügyminisztériummal fenntartott munkakapcsolata során szerzett ismereteket és tapasztalatokat.

Ezen a napon történt december 04.

1914

Az első világháború orosz frontján megkezdődik a limanowai csata.Tovább

1944

A szovjet Vörös Hadsereg elfoglalja Miskolcot.Tovább

1956

Az asszonyok tüntetése a budapesti Hősök terén.Tovább

1978

Budapesten rendezték meg az I. Országos Gyermekkönyvhetet, amit az ENSZ által kezdeményezett nemzetközi gyermekév keretében tartottak meg...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő