Ravasz Károly 1955-ös feljegyzése a II. világháború utáni magyar–csehszlovák viszonyról

„Nehéz lenne elfelejtenem a mlada boleslav-i állomáson álló taksonyfalvi szerelvényt, a síró asszonyokat, a tanácstalanul maguk elé meredő férfiakat, az öt napos utazástól koromfekete, összefagyott gyerekeket, a béna öregasszonyt, akit ágyastól raktak fel a vonatra, a sebtiben feldobált és az öt napos rázástól nagyrészt összetört bútorokat és használati tárgyak összevisz-szaságát, a cseh gazdákat és intézőket, akik a vonat mellett sétáltak és egy-egy erősnek látszó és kevés családtaggal bíró magyar munkaerőért néhány száz koronát nyomtak a munkahivatali tisztviselő markába.”

Bevezetés 

Ravasz Károly 1945 és 1948 között hivatásos diplomataként a csehszlovákiai magyar külképviseleteken teljesített szolgálatot különböző beosztásokban. A későbbiekben Ausztráliába emigrált, innen egy rövid levél kíséretében 1955. november végén - december elején a Külügyminisztériumnak címezve küldte meg felhasználásra az „Adalékok a magyar-csehszlovák viszonyhoz, 1945-1948" című feljegyzését. A feljegyzést 1955. december 8-án iktatták 0010436/1955. szám alatt.

Az ügyirat 1955. december 9-én kelt pro domo-jának tanúsága szerint a Külügyminisztériumban bizalmatlanul fogadták Ravasz Károly ajánlkozását. Ebben szerepet játszhatott az a gyanakvás is, melyet az akkori hivatalos politika a nyugati magyar emigrációval szemben tanúsított. „Nehezen hihető el, hogy nevezettet valóban korrektsége és becsületessége vezette arra, hogy feljegyzéseinek áruba bocsátásához a Magyar Külügyminisztérium hozzájárulását kérje. Az a valószínűbb, hogy a kérdés mögött zsarolási szándék van." - olvasható a pro domoban, majd a pro domot készítő ügyintéző így folytatja: „Elképzelhető, hogy miután részünkről nem kívánatos az anyag publikálása - különösen nem az ő szája íze szerint - ennek megakadályozására anyagiak felajánlását várja tőlünk." Végül javasolta, hogy „a megkeresésre semmilyen választ ne adjunk, mert esetleg még levelünkkel is visszaélést követhetne el."

A Külügyminisztérium aggályai túlzottnak bizonyultak, sem a feljegyzés tartalma, sem más jel nem utal arra, hogy a kéziratot a szerző zsarolásra kívánta volna felhasználni. Mai szemmel nézve nincs okunk kételkedni abban, hogy a szerző jóhiszeműen járt el, amikor írását megküldte a Külügyminisztériumnak

A Külügyminisztérium óvatossága ugyanakkor érthető volt. 1955. decemberében a két ország viszonya már lényegesen különbözött a második világháború befejezését követő első évekétől. 1948-ban befejeződött a lakosságcsere, a csehszlovákiai magyarság helyzete többé-kevésbé rendeződött, a szocialista hatalomátvétel után a két ország szorosabb politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokat létesített egymással. Ennek fontos állomása, hogy 1949. április 16-án a két ország barátsági és együttműködési megállapodást írt alá egymással. A függőben lévő gazdasági és pénzügyeket 1949 nyarán az úgynevezett csorba-tói egyezménnyel rendezték. 1951-ben kulturális megállapodást írtak alá, amely lehetőséget adott arra, hogy a Csehszlovákiában élő magyarság és a magyarországi szlovákok anyanyelvük és kultúrájuk ápolásához az anyanemzet segítségét is igénybe vehessék. Mindkét ország azonos szövetségi rendszerbe tartozott, tagjai voltak az 1955. május 14-én létrejött Varsói Szerződésnek. A hivatalos magyar politika nagy súlyt helyezett arra, hogy a két ország barátinak mondható kapcsolatát semmi ne zavarja meg, ezért a Külügyminisztérium nem tartotta kívánatosnak olyan anyagok nyilvánosságra hozatalát, melyek a régebbi sérelmeket idézik fel.

Az írás, melyből a szubjektív elemek sem hiányoznak, elsősorban azokat az ismereteket tükrözi, melyekre a szerző a napi munka során és személyes kapcsolatai révén tett szert. Feljegyzésében főleg a csehszlovákiai magyarságot sújtó diszkriminatív intézkedésekről, általában helyzetének alakulásáról, a kölcsönös lakosságcsere megkezdődésének elhúzódásáról ír részletesebben, más fontos kérdésekről kevesebb szót ejt. Ez jogosan kelt hiányérzetet, minthogy az 1945-1948. közötti magyar-csehszlovák kapcsolatok alakulását befolyásoló tényezők nem szűkíthetők le az adott időszakban valóban fontos szerepet játszó kitelepítés és lakosságcsere témakörére. Érzi ezt a szerző is, ezért írásának utolsó részében a gazdasági kapcsolatok alakulásáról is szót ejt. Más, későbbi fejleményekre, melyek a két ország viszonyának rendezését elősegítették, feltehetően közvetlen ismeretek hiánya miatt nem tér ki.

A dokumentum mindezek mellett figyelmet érdemel és tanulságos, mivel olyan hivatásos diplomata emlékeit idézi fel, aki az 1945-1948 közötti időszakban a prágai magyar külképviseleten végzett munkája és a csehszlovák Külügyminisztériummal fenntartott munkakapcsolata során szerzett ismereteket és tapasztalatokat.

Ezen a napon történt február 07.

1906

Megalakul a brit Munkáspárt.Tovább

1920

A Vallás-és Közoktatásügyi Minisztérium által összehívott értekezleten elvi egyetértés született a numerus clausus (zárt szám)...Tovább

1933

Gróf Apponyi Albert magyar politikus (*1846)Tovább

1954

Jendrassik György magyar gépészmérnök, feltaláló (*1898)Tovább

1968

Ausztriában eltörlik a halálbüntetést.Tovább

  •  
  • 1 / 3
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő