Választási esély-latolgatás 1945 nyarán

Az 1945. július elején, feltehetően az MTI egyik munkatársa által a Kisgazdapárt vezetősége vagy egyik vezetője részére készített bizalmi jelentés a párt választási esélyeit, a rivális pártok kilátásait, társadalmi pozícióját, tevékenységét veszi számba, miközben a társadalom helyzetéről, a politikai élet aktuális eseményeiről és problémáiról is részletes tájékoztatást ad.

Forrás

Bizalmas tájékoztató

A politikát némi hullámzásba hozta a választás, amely mindjobban kezdi rányomni a bélyegét az egész politikai életre. Pedig e pillanatban még az is kétséges, lesznek-e egyáltalán választások, s ha lesznek is, legfeljebb két-három hónap múlva kerülhet sor rájuk. Illetékes tényezők mind erősködnek, hogy meglesznek a választások és bizonyos, hogy egyes pártok rajta is vannak, hogy legyenek. Nagy kérdés azonban, vajjon a két hangadó párt, a kommunisták és a szociáldemokraták valóban opportunusnak tartják-e a mai körülmények között a választásokat.
Mert mik a kilátások? Köztudomású, hogy az oroszok viselkedése alaposan lejáratta a kommunista pártot, mégpedig nemcsak a baloldali értelmiség és kispolgárság, de még a munkásság körében is. Csak egyik jellemző tünete ennek László István beszámolója a salgótarjáni 8000 munkásról, akik még nem csatlakoztak egyetlen párthoz sem. A városokban, különösen a fővárosban rendkívül nehéz csak megközelítő képet is kapni valamely párt számszerű erejéről, de nincs kizárva, hogy választás itt is meglepetéseket fog hozni. A vidékről érkező hírek azonban szinte egybehangzóan azt mutatják, hogy a kommunista párt vidéken sehol sem tudott gyökeret verni. Egyik /kisgazdapárti/ főispán elbeszélése szerint a kommunista pártnak kisebb falvakban rendezett kommunista gyűlései úgy folynak le, hogy a szónok beszéde végén megkérdezi, ki hajlandó vállalni a párt helyi megszervezését. Erre rendszerint nem jelentkezik senki, mire kinéz magának egy bizalomgerjesztőbb arcot, s megkérdi: „Ugye, maga vállalja?" Erre már rendszerint „igen" a válasz. „És ki lép be a kommunista pártba? A válasz néma csend. „Hát legalább a parasztpártba ki lép be?" A válasz erre is ugyanaz. De ezzel a kérdéssel - fejezte be informátorom elbeszélését - alaposan el is intézte a parasztpártot.
Bizonyos, hogy ezt a helyzetet a kommunista párt is világosan látja, és ha mégis - legalább a látszat szerint - hajlandó belemenni a választásokba, ennek csak az lehet a magyarázata, úgy érzi, az idő nem neki dolgozik, s az ország hangulata - minden élelmiszerkölcsön és „Arccal a vasút felé", s hasonló hangos propaganda ellenére - számára nem hogy javulna, de rosszabbodik. Nem kétséges, hogy ezzel a helyzettel függ össze Rákosinak az a nagy feltűnést keltő kijelentése, amelyben bűnbocsánatot hirdetett a „kisnyilasoknak". Nem javított a kommunisták helyzetén Vas Zoltán polgármestersége sem. Ellenkezőleg, minden jel arra mutat, hogy Vas Zoltánt a Városháza, ez a nem az ő képességeinek és temperamentumának való taposómalom, lassan felőrli, és ezen nem segít sem a sajtópropaganda, sem a kölcsönélelem. Így a kommunistáknak a három „nagyágyúja" (Rákosi, Gerő, Vas) közül az egyik lassan harcképtelenné válik.
Van azonban a kommunista pártnak egy nagyon erős választási ütőkártyája és az - a rendőrség. Tényleg az a helyzet, amit annak idején Vásáry miniszter mondott nekem -, hogy a rendőrség teljesen a kommunista párt kreációja. Életem egyik legszomorúbb élménye volt a csütörtöki rendőrtüntetés. Azt a tömeget, amely ott - zárt menetben ugyan - de ordítozva és erőszakosan felvonult a pénzügy- és a belügyminisztérium elé, csak azzal a német szóval lehet jellemezni „Lumpenproletariat". Ahogy a tömegből kivált mintegy 50-50 főnyi „küldöttség" a pénzügyminiszter szobájába követelődzött, ordítozott, verte az asztalt, ahogy a belügyminisztériumban saját kartársukat, magas rangú tisztviselőket, sőt, államtitkárokat félrelökve berontottak a belügyminiszterhez, és a miniszter orra előtt hadonászva ordítoztak a rendőrök - azt lehet mondani pártjukhoz tartozó legfőbb feljebbvalójuk előtt - mindez a magyar demokrácia történetének legsötétebb lapjaira tartozik. És hogy semmi kétség ne maradjon afelől, hogy a rendőrség melyik párthoz húz, az utcán várakozó tömeg közben elénekelte az Internacionalét. Ezek után nem tartom alaptalannak azt az aggodalmat, milyen magatartást tanúsít majd ez a rendőrség a választásokban.
Jellemző, hogy ez a tüntetés nagyon tetszett egyik kollégámnak, aki a szociáldemokrata párt igen lelkes és agilis tagja. Ez az egyik megerősítője volt annak az utóbbi időben tett megfigyelésemnek, hogy a szociáldemokrata párt meglepő és feltűnő módon mind erősebben átáll a kommunista vonalra. Nemcsak külső, taktikai összefogásról, „kézfogásról" van szó, hanem, hogy úgy fejezzem ki magam, doktrinair vonalon is ez történik. Épp az előbb említett kollégám fejtegette többünk előtt, hogy a szociáldemokrata párt bizonyos dolgokban, követelésekben ma sokkal radikálisabb, szélsőségesebb álláspontot foglal el, mint maga a kommunista párt. Ezt lehetne talán éppen választási túllicitálással magyarázni, de nem az.
Jellemző eset volt a legutóbbi, nagy feltűnést keltő műegyetemi verekedés. A diákok csak szenvedő alanyai voltak ennek a verekedésnek. A közbelépő rektor leigazoltatta a verekedőket. Kiderült, hogy egy gummibotos csoport - valamennyien a SZIT /Szocialista Ifjúsági Tábor/ tagjai - hatolt be kívülről az egyetemre. Nem is voltak egyetemisták. Kirángattak néhány hallgatót a tanteremből, s ezeket egy szomszédos teremben a gummibotokkal alaposan „meghirigelték". Komollyá teszi a dolgot az, hogy közben a politikai rendőrség emberei kint úgyszólván lesben álltak, lesve, mikor avatkozhatnak be.
Az érdekes az, hogy ez a balrafordulás, amennyire megfigyelhettem, nem a párt munkástömegeiből indult ki - ami logikus lenne -, hanem a párt intellektüeljeinek, főleg fiataloknak egy csoportjából, amely erős dynamikával magával sodorja az „öregebbeket", akiknek talán nincs is ínyükre ez a magatartás. A csak taktikai összefogást még csak magyarázná a választás relatív közelsége, a polgári pártok - főleg a kisgazdapárt - előretörésétől való félelem. Itt azonban mélyebb dologról van szó, amely - ha csak a távolabbi jövőben is - a párt belső válságára, esetleg kettéválására vezethet.
Érdekes a párt magatartása a kisgazdapárttal szemben is. Szakasits, a párt „Rákosija" - mint ezt az említett újságíró is megerősítette - nem hajlandó elfelejteni Tildy Zoltánnak és társainak illegalitásban nyújtott segítségét. De már a kisgazdapárt ismételten feléjük nyújtott kezet - a kisgazda sajtó és szónokok sohasem támadják a szociáldemokratákat és a párt vezetői mindig hivatkoznak a velük az illegalitásban kötött szövetségre - hideg tartózkodással fogadják. Hogy ez a magatartás mennyiben fog megváltozni majd a választások után, az még a jövő titka.
Tény, hogy a párt nyugodtan néz a választások elé. Szocialista állítás szerint a pártnak mintegy félmillió beszervezett tagja van, ami tekintélyes szavazatmennyiséget jelent. De azt ők is látják, hogy a kommunisták távolról sem állnak ilyen jól. A pártszervezés szívós munkája nagy erővel folyik a pártban. A taggyűjtés talán az egyetlen terület, ahol rivalizálnak a kommunista párttal. Agitációjuk kétségtelenül kevésbé ügyes, de eredményesebb, mint a kommunistáké.
A „harmadik testvérpárt", a parasztpárt helyzetéről nehéz képet alkotni. A fővárosban a párt továbbra is az értelmiség megszerzésére helyezi a hangsúlyt, s kétségtelenül sikerült is elég számos és sok értéket magában foglaló gárdát gyűjtenie, de ennek tömegsúlya aránytalanul kisebb, mint a többi pártoké. Állandóan járja a párt a vidéket, de az onnan érkezett, meglehetősen hiányos hírek szerint, nem sikerült még magát túlságosan megkedveltetni.
A kisgazdapárt ma kétségtelenül - legalább minden jel erre vall - az ország legerősebb pártja. Egyelőre azonban még mindig csak a negatívumok azok, amelyek a pártot erősítik. Ezek között a legfontosabb éppen az, hogy nem kommunista. Viszont a pártnak még mindig nincs sem jó propagandája, sem igazi, átütő erejű programja. Ügyes a pártnak a „Rend! Jog! Biztonság!" jelszava, de azt sem tudta még kellően belevinni a köztudatba. Mindamellett a párt tömegei itt a fővárosban is a jelek szerint állandó növekedésben vannak. Olyan nagyszabású népgyűlést, mint a kommunisták, nem rendezett ugyan még a párt, és ennek aligha lenne sikere, de a mind sűrűbbé váló kisebb gyűlései zsúfolt termekben játszódnak le lelkes, sőt hangos közönség mellett. Megélénkítette a párt propagandáját az a körülmény, hogy még Tildy Zoltán továbbra is a Függetlenségi Front fenntartásának feltétlen szükségességét hangoztatja, a párt egyéb szónokai igen éles ellenzéki hangot ütöttek meg, főleg a kommunisták felé, sőt - burkoltan, de érthetően - az oroszok felé is. Mindkettőnek hallatlan erős visszhangja van a kisgazdagyűlések - majdnem azt lehetne mondani - jobboldali közönségében. Eddig legélesebben ellenzéki hangú volt Varga Béla múlt heti két beszéde, amelyre a sajtó is felfigyelt, s amelyre a Szabad Nép, majd Rákosi is válaszolt beszédében. A vidékről érkezők egyhangúlag azt állítják, hogy a kisgazdapárt mindenütt aránytalanul a legnépesebb pártja az országnak.
Ha tehát mai benyomások alapján - ma csak benyomásokról lehet szó - próbáljuk megjósolni a választások eredményeit, ezek így alakulhatnak: Kisgazdapárt 50-60, szociáldemokraták 30, kommunisták 20-25 százalék, a többi a két másik polgári párt. Az utóbbiak közül meglepetést hozhat a Polgári Demokrata Párt, amely helyenként - így például Hatvan vidékén - értesülésem szerint meglehetősen erős.
A politikával kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy napilapjaink közül egyik legjobban menő lap a Kossuth Népe. Az, hogy egy semmiféle párthoz nem tartozó lap ilyen népszerű, meglehetősen elgondolkoztató és sokféle következtetést lehet levonni belőle. Ezzel szemben - mint értesültem - erősen leesett a Szabad Szó példányszáma éppen a túltengő és a lapot agyoncsapó propagandaanyag miatt.
Végül a politika krónikájához tartozik, hogy megindult egy új szervezés, amely az értelmiséget akarja pártkülönbség nélkül tömöríteni. A Teleki Munkaközösségben kijelentették, hogy az új alakulást nem tekintik konkurensnek, mert ők a fiatalságot gyűjtik össze, és azt is csak válogatott és korlátolt számban, míg az új alakulás az öregekre helyezi a súlyt, tehát úgyszólván hézagpótló. Mindenesetre a pártok az új alakulást is épp oly hűvösen fogadják, mint a Teleki Munkaközösséget, vagy mint egyes pártok a MADISZ-t [Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség], amely a kisgazda ifjúsági csoport kivonulásával megszűnt létezni, illetve most már nyíltan is kommunista ifjúsági csoporttá vált.
Érdekes politikai mozaikkép talán a Szentgyörgyi professzorral folytatott beszélgetésem is. Amikor nyilatkozatot kértem Szentgyörgyitől, a következőket mondotta:

- Még gondolkodom, vajjon egyáltalán tegyek-e nyilatkozatot. Azt hallom, hogy itt nagyon elkeseredett a hangulat az oroszok ellen. Leszerelik a gyárakat, kellemetlenül viselkednek, és úgy értesülök, hogy ha ez így megy tovább, a jóvátétel többszörösét kell megfizetnünk. Nem tudom, hogy ilyen hangulat mellett opportunus-e nyilatkoznom. Mindenesetre jöjjön el holnap, talán addigra összeállítok valamit.
Másnap megkaptam a nyilatkozatot, amelynek kissé szürke hangjára a fentiek talán megfelelő magyarázatot adnak.

1945. július 8.

Magyar Országos Levéltár, XIX-I-1-v, 11. tétel (34. doboz)

Ezen a napon történt január 31.

1929

Lev Davidovics Trockijt száműzik a Szovjetunióból.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő