„Virágok helyett Nagy Imre és társai sírjára pártkönyvemet és kitüntetésemet helyezem”

Lengyel hangulatjelentések Nagy Imre és társai kivégzése híréről (1958. június-július)

„A pártaktívában azok a vélemények vannak túlsúlyban, amelyek szerint Gomułka elvtárs álláspontja mind Jugoszlávia ügyében, mind az ítélet ügyében helyes. Mindazonáltal tájékozatlanság tapasztalható Rapacki elvtárs kijelentésével kapcsolatban, miszerint »ha küldöttségünk tudta volna, hogy a magyar elvtársak így fognak eljárni, nem tettünk volna náluk látogatást«. Vannak olyan kommentárok, hogy a pártvezetésben megoszlanak a vélemények, mind Jugoszlávia kérdésében, mind az ítélet ügyében.”

Források

A PAP tudósítójának tájékoztatója a Nagy Imre-ügyben hozott ítélet visszhangjáról

A LEMP KB Titkárságának Irodája
Szám: 582/58
Beérkezett: 58. VI. 19.
A PB és a Titkárság tagjainak

A PAP tudósítójának tájékoztatója a Nagy Imre-ügyben hozott ítélet visszhangjáról

Poznań

A magyar Igazságügy Minisztérium közleményét a pozna?i sajtó csak folyó hó 18-án tette közzé, ezért azon próbálkozások, hogy a munkások elmondják véleményüket erről, egyelőre nagy nehézségekbe ütköznek. Az emberek hallgatnak, egyikük, a Nemzeti Egységfront kiváló aktivistája a Cegielski Művek (innen indult el 1956. június 28-án a könyörtelenül vérbe fojtott pozńani munkásfelkelés - T.J.) egyik gyáregységében szó szerint kijelentette: "Nálunk reggel óta temetői és gyászhangulat uralkodik."

A tudósok és a jogászok köreiben ilyen vélekedéseket hallani: "Mit szól ehhez Jugoszlávia, talán az ő részükről lesz valamilyen tiltakozás, hiszen ígéret volt arra, hogy ezeknek a magyar elvtársaknak a haja szála sem fog meggörbülni."

A tudósok közül többen azt feltételezik, hogy a bírósági tárgyalás a Szovjetunió területén, méghozzá már jóval előbb lezajlott, és Magyarországnak a támogatásra és a segítségnyújtásra vonatkozó nagyon erős garanciát kellett kapnia a Szovjetuniótól - különben Magyarország nem szánta volna rá magát egy ilyen tettre.

A továbbiakban arról beszélnek, hogy a közleményt ugyanolyan formában adták közre, mint Berija idején. Vannak, akik úgy vélik, hogy ez az ügy a régi módszerekhez való visszatérés kezdete lehet. Az emberek hangot adtak félelmeiknek, hogy az ilyen típusú módszerek elterjedhetnek az egész szocialista táborban.

Általában az a vélemény, hogy a 20. században az ilyen vétkeket nem kell halállal büntetni.

A dolgozó értelmiség köreiben elkeseredetten veszik tudomásul, hogy a régi módszerekhez való visszatérésnek be kellett következnie. Ilyen körülmények közepette nem csoda, hogy Tito saját országában szintén alkalmazza a kommunisták letartóztatásának módszerét. Az emberek nagy felzúdulást várnak ebben az ügyben.

Összességében a poznańiak legyintenek és nem akarnak véleményt nyilvánítani. Kerülik ezt a témát, várják az ügyre vonatkozó újabb és bővebb közleményeket.

Katowice

A mai sajtóban közzétett közleményt Nagy Imre és társai peréről és kivégzéséről élénken kommentálják Sziléziában. Az első információk alapján - amelyek a sziléziai lakosság reakciójáról rendelkezésünkre állnak - a vélemények a következőképpen összegezhetők:

  1. Az emberek általában már magának a pernek a tényén meglepődtek, hiszen mindenfelé emlékeznek arra, hogy a magyarországi események után voltak olyan megnyilatkozások, melyek szerint nem kerül sor Nagy Imre és csoportjának perére. Ezenkívül az embereket meglepte, hogy a per lefolyását szigorúan titokban tartották, és hogy az ítéleteket gyorsan végrehajtották.
  2. A pert és az ítéletet a személyi kultusz időszakából ismert klasszikus módszerek alkalmazásaként határozzák meg - vagyis ki kell végezni azokat az embereket, akikkel szemben félelmet éreznek. Nagy Imre kivégzésének hírét Szilézia lakosságának a politika iránt érdeklődő többsége helytelenítve fogadta. A munkások között elég gyakran lehet találkozni azzal a véleménnyel, hogy ez "disznóság", "a törvényesség megsértése" stb.
  3. Leszögezik (ezt már valószínűleg a nyugati rádióadások műsorainak hatásaként), hogy Nagy Imre és társai kivégzése bonyodalmakat idézhet elő a nemzetközi színtéren, különösen a Szovjetunió számára, hiszen a per egyik eleme annak a folyamatnak, amelyben a Szovjetunió rendszeresen beavatkozik Magyarország belügyeibe.

Az egyes társadalmi csoportokban tapasztalható további visszhangokról és véleményekről a következő napokban adunk tájékoztatást.

Lódz

A Nagy Imre és társai ügyében hozott ítéletet a lódzi újságok közlemény formájában hozták nyilvánosságra, minden megjegyzés és kommentár nélkül. Ennek ellenére ez a hír számos megjegyzést váltott ki, amelyek valamennyi társadalmi csoport körében egybehangzóak: "Ezt a gaztettet olyan módon hajtották végre, mint azokban az időkben, amelyeket az SZKP 20. kongresszusa a legélesebb módon elítélt."

A tudósok, irodalmárok és újságírók. akikkel itt elbeszélgettem az ítéletet és annak végrehajtását - az ő kifejezésükkel élve - "titkos vésztörvényszéki gyilkosságnak" tartják, amely nem az erőről, hanem a gyengeségről tanúskodik.

Ez egy olyan esemény - mondta nekem egy lódzi jogászprofesszor -, amely nemzetközi viszonylatban sokkal több kárt fog okozni a szocializmus ügyének, mint a személyi kultusz idején elkövetett gyilkosságok nyilvánosságra kerülése. Még abban az esetben is, ha Nagy Imre valóban gonosztevő és áruló lett volna, a politikai szempontokra tekintettel akkor sem kellett volna egy ilyen lépést megtenni.

A lódzi gyárak munkásai nyilvánosan nemigen beszélnek az ítéletről. Mindazonáltal beszélgetéseikben leszögezik, hogy ez az ítélet ismételten hatalmas hiba. Az a bíróság, amely ilyen ítéletet hozott, és az a hatalom, amelyik ezt helyeselte, gaztettet követett el. A magyar nemzet nem tudja majd nekik ezt elfelejteni.

Ez szégyen, amelyik a magyar kommunisták és Hruscsov fejére is száll, akinek bizonyára a legdöntőbb szava volt ebben az ügyben - mondta nekem a Marchlewski-gyár egyik dolgozója.

Egyetlenegy emberrel sem találkoztam a tíz-egynéhány beszélgetőpartnerem, és Lódz, valamint Rawa Mazowiecka pártfunkcionáriusai között, akik az ítélet helyességét vagy szükségességét elismerték volna.

Wroclaw

A Nagy Imre és társai kivégzéséről szóló közlemény megrendítő hatással volt a wroclawi értelmiségi körökre. Beszélgetések alapján (minden megnyilatkozás élesen elítéli a kivégzés tényét) megállapítható, hogy általános az a vélemény, amely a kivégzést gaztettként és a világ közvéleményének újabb kihívásaként értékeli.

Íme néhány jellegzetes megnyilatkozás:

A műszaki egyetem egy tanársegédje szerint: "Ez gaztett. Ha ez hazaárulás lett volna, akkor ezt a tényt meg lehetne magyarázni. De az, amit vádként Nagy Imre ellen hoztak fel, nem jelent alapot egy ilyen ítélethez. Lehetett volna őt és társait internálni, lehetetlenné tenni politikai tevékenységüket - mert hiszen ez volt a cél -, nem pedig kivégezni őket. Annál is kevésbé, mert ők nem egyszerű emberek voltak, némelyik közülük parlamenti képviselő, és ezen az alapon mindenképpen megillette volna őket a képviselői mentelmi jog."

Egy jogászhallgató: "Ez gyilkosság, amelyet semmilyen szempontból nem lehet megmagyarázni. Az a gyanúm, hogy már régen kivégezték őket, lehetséges, hogy bírósági tárgyalás nélkül, és most csak nyilvánosságra hozták a közleményt. Magyarországon visszatértek újra a régi sztálinista módszerekhez, teljesen figyelmen kívül hagyva nemcsak a magyar nemzet, hanem az egész világ közvéleményét."

Egy doktornő: "Nagy Imre kivégzésének ténye az alapvető humanitárius alapelvek brutális megsértése. Mi célból tették közzé ezt a közleményt? Valószínűleg kegyetlen figyelmeztetés ez két irányba - Tito és Gomulka címére. És ez a figyelmeztetés a Szovjetunióból jön, mert csak a Szovjetunió lehetett Nagy Imre és társai kivégzésének kezdeményezője."

Csaknem minden megnyilatkozásban aláhúzzák a Szovjetunió szerepét Nagy Imre kivégzésében. Nemcsak a humanitárius alapelvek, hanem a nemzetközi jog megsértéséről is beszélnek, hiszen Maléter Pált a tárgyalások során tartóztatták le, Nagy Imrét pedig akkor, amikor garancia ellenében elhagyta a jugoszláv követséget.

Lublin

A Magyar Népköztársaság Igazságügy Minisztériumának közleménye Nagy Imre és csoportja peréről véleménynyilvánításra késztette Lublin és a lublini vajdaság lakosait. A történtekről különösen sok a bizonytalanság az értelmiségi körökben. Lublin bizonyos foglalkozási csoportjai - mint a hivatalnokok, a kultúra, a művészet és a tudomány dolgozói, a műszaki értelmiség - zöme egyetért a per kifejezetten negatív megítélésében.

Szinte bármelyik, erről a témáról kezdeményezett beszélgetésben érződik a teljes meglepődés. Emellett emlékeztetnek Kádár nyilatkozataira, amelyekben néhányszor leszögezte, hogy nem lesz Nagy Imre-per.

Kulturális és tudományos körökben (felsőfokú tanintézetekben és színházakban) hangsúlyozzák, hogy ez a lépés kifejezett visszatérés az ún. boszorkányperek időszakához. Emellett felvetik azt a kérdést, ha már elítélték Nagy Imrét és csoportját, akkor miért nem indítottak eddig pert Rákosi és Gerő ellen is, akik a fő felelősséget viselik a magyarországi eseményekért. Továbbá hogy a közvélemény előtt titokban tartották Nagy Imre perét. Ezzel kapcsolatban arról beszélnek, hogy a magyar hatóságok tartottak az újabb zavargásoktól az országban, valamint más államok tiltakozási akcióitól. Emellett ezekben a körökben meg vannak arról győződve, hogy a lengyel párt- és állami küldöttség (1958 májusi - T.J.) magyarországi látogatása idején a Nagy Imre és csoportja elleni per lefolytatásának ügye a kölcsönös megbeszélések témája volt, és a mi delegációnk kifejezte ellenkezését ebben a kérdésben. A lublini felsőfokú tanintézetek hallgatói azon a véleményen vannak, hogy a Nagy Imre-per a magyarországi "véres diktatúra" folytatása és kiéleződése, valamint a klasszikus sztálinista módszerekhez való visszatérés.

Az egyetemi hallgatókkal folytatott beszélgetésekből egyértelműen kiderül a Nagy Imre iránti nagy szimpátia, és az erős felháborodás a halálos ítélet meghozatala és végrehajtása miatt. "Ilyen módon nem lehet elintézni a politikai leszámolásokat - mondják egyetemi körökben. - Kormányunk és pártunk miért nem szánja rá magát, hogy tiltakozásának hangot adjon, hiszen nálunk az ilyen típusú módszerekkel már felhagytak, és éles kritikával illették ezeket. Egyidejűleg remélik, hogy a közeli jövőben bekövetkezik majd Nagy Imre és mások posztumusz rehabilitációja, mint ahogy ez már megtörtént számos korábbi per után - és hogy ki az igazán bűnös, azt majd csak a történelem fogja megítélni."

A vidéki lakosság reakciói pontosan még nem ismertek. A Radzyń járásban található Międzyrzec Podlaski kisvárosban folytatott kötetlen beszélgetésekből számomra kiderül, hogy az ottani lakosok (hivatalnokok, a helyi üzemek munkásai, a kereskedelmi dolgozók) megütközve fogadták a Nagy Imre és csoportja egyes tagjai elleni halálos ítélet végrehajtását. Rámutatnak arra, hogy jelenleg nem lehet igazságosságról beszélni Magyarországon, amelyről eddig annyit írtak az újságokban. Különböző területeken dolgozó emberekkel beszélgettem a perről, de közülük egyetlenegy sem helyeselte az ítéletet. Emellett felhívták a figyelmet arra, ha Nagy Imre és a többi három személy csak börtönbüntetést, nem pedig halálos ítéletet kapott volna, akkor legalább részben meg lehetne indokolni a magyar hatóságok eljárását.

 

[Archiwum Akt Nowych /Újkori Iratok Levéltára/, KC PZPR /LEMP KB/, paczka 18, tom 70. Za??czniki do protoko?ów Sekretariatu Biura Politycznego KC PZPR za rok 1958, dotycz? spraw organizacyjnych i wewn?trzpartyjnych, numery 1-58, kart 325 (Wydzia? Organizacyjny i Wydzia? Ogólny)]

Ezen a napon történt április 20.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők