Szerb utasítás az osztrák-magyar csapatok által okozott károk felmérésére 1915

1914. július 28-án az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, amely nem fogadta el a korábban küldött ultimátumot. A tervek szerint a szerbeket az 5. 6. és 2. osztrák-magyar hadsereg gyűrte volna le, de idő közben az orosz hadüzenet miatt a 2. hadsereg az északi hadszíntérre lett átszállítva. A császári és királyi csapatoknak 1914. december 1-re sikerült elfoglalni Belgrádot, azonban a szerb ellentámadás nyomán december 16-án ismét szerb zászló lengett a Kalemegdán-erődön. Ezt követően Szerbia legyőzése csak külső segítséggel valósulhatott meg 1915 októberében. A megszállt területekre detektívfelügyelőket, hírszerző tiszteket küldtek, hogy a gyanús elemeket kiszűrjék. Egy, az újvidéki m. kir. állami határszéli rendőrkapitánysághoz beosztott határrendőrtanácsos 1915 októberében Belgrádban tartózkodott, ahol lefoglalt egy nyomtatványt. Erről 1915. október 25-én értesítette a belügyet, négy nappal később pedig már a fordítás is a rendelkezésre állt.

1914. július 28-án az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, amely nem fogadta el a korábban küldött 10 pontos ultimátumot. A szerb kormány a fővárosból sietve Nišbe tette át a székhelyét. A hadsereget mozgósították és annak irányítása egy tapasztalt tábornok, Radomir Putnik vezérkari főnök kezében összpontosult, aki korábban már részt vett az 1876-77-es orosz-török háborúban és az 1912-1913-as Balkán-háborúban is. A Nagy Háború kezdetén, mintegy 180-250 ezer katona felett parancsnokolt. Vele szemben a támadólagosan fellépő osztrák-magyar hadseregek parancsnoka Oskar Potiorek[1] táborszernagy, Bosznia-Hercegovina katonai kormányzója 282 000 ember felett rendelkezett. A tervek szerint a szerbeket az 5. 6. és 2. osztrák-magyar hadsereg gyűrte volna le, de idő közben az orosz hadüzenet miatt a 2. hadsereg az északi hadszíntérre lett átszállítva augusztus 18-tól, így a harcoló létszám 219 000 főre apadt.[2]

Maga a szerb hadjárat 1914. augusztus 12-én kezdődött a boszniai-szerb határszakaszon a Drina folyón való átkelést követően. A táborszernagy gyors győzelemben bízott. A támadás ugyan meglepte a szerbeket, de a korábbi évek szerb háborúiban edzett katonák gyors ellentámadásba mentek át és sikerült visszaszorítaniuk az osztrák-magyar csapatokat Boszniába. A siker kulcsa, hogy Potiorek kizárólag támadó jellegű hadmozdulatban gondolkodott, mert úgy vélte átcsoportosítás esetén csak így tudja megvédeni a sík területen történő szerb előrenyomulást Magyarország irányába, de a Boszniából megindult két hadsereget túl messzire helyezte el egymástól, így azok harcai nem segítették saját céljaikat.[3] Újabb nagyobb előretörés a siker kivívásához 1914. szeptember 9-én indult meg, melynek egyik következményeként a fáradt, leharcolt császári és királyi csapatoknak 1914. december 1-re sikerült elfoglalni Belgrádot. A meginduló szerb támadás viszont újból visszavetette a hadosztályokat és december 16-án ismét szerb zászló lengett a Kalemegdán-erődön. Ezt követően Szerbia legyőzése csak külső segítséggel (német és az 1915-ben hadba lepő Bulgária) valósulhatott meg 1915 októberében.[4]

Háború idején a hadsereg egyes területek teljes irányítását is átvehette, kizárva a kormány szerveit, ha azok menekülésre kényszerültek. A gazdaság és a társadalom megfelelő mozgósításához rendeleti kormányzásra volt szükség. 1914. július 26-án, két nappal a hadüzenet előtt a magyar kormány ezt a törvényt[5] azonnal hatályba léptette. A határmenti területekre annak érvényesítése céljából pedig kormánybiztosokat neveztek ki. A Magyar Királyság területén viszont kétféle kormánybiztost különböztetünk meg: a katonai parancsnokság területére kinevezett és a törvényhatósági területre kinevezett biztost. Az utóbbi székhelye állandó volt, ezért azt a pozíciót leggyakrabban a főispán kapta meg, fizetés nélkül, de juttatásokkal.[6] A katonaság mellé beosztott biztos felelt a kémelhárításért, útbiztosításért és karbantartásért, a különböző feljelentések polgári vizsgálatáért és a hadsereg számára fontos nyersanyagok zavartalan beérkezéséért, a csendőrség irányításáért.[7] A kivételes hatalom képviselőjeként a kormánybiztos tehát elsősorban gyakorlati feladatokat látott el. A törvény biztosította számára a rendvédelmi, csendőrség szervek, pénzügyőrség, határrendőrség és az állami erdészet közegei feletti ellenőrzést is.[8] A karhatalom alkalmazásához mindig a politikai hatósághoz kellett fordulni, mivel ők ismerték a legjobban az adott körülményeket. Ha nem volt meg a kellő erő, akkor használhatták a közös vagy honvédségi alakulatokat is. Ilyenkor az állomásparancsnokság az erőszakos ellenállás felszámolására és a törvényes rend helyreállítására utalta ki őket. A karhatalmat korlátok nélkül csak a honvédelmi miniszter, a hadtestparancsnok és az állomásparancsnok rendelhette el. Sürgős esetekben pedig a helyőrség, vagy ideiglenesen az ott állomásozó csapatparancsnokok is.[9] 

A Szerbiával határos vármegyék kormánybiztosa Tallián Béla volt, aki beosztása során mindig is ragaszkodott hozzá, hogy a katonaság, pontosabban a főhadtápparancsnokság mellé beosztott kormánybiztosként tekintsenek rá.[10] Pollmann Ferenc kutatásai szerint ugyanis ezzel nemcsak a magyarországi, hanem a horvát területeken is kormánybiztos volt, amelyeket a hadsereg felvonulása során igénybe vett. Mivel minden egyes hadseregnek saját hadtápparancsnoksága volt, így Tallián a helyi parancsnokságokkal tartotta a kapcsolatot.[11] A katonai parancsnok mellé beosztott kormánybiztos a hierarchiában a polgári biztosok, vagy a megyék területén lévő biztosok fölött állt, ugyanis ő kiterjeszthette jogait a katonai parancsnok által uralt területekre, körzetekre is.[12] Polónyi Dezső úgy vélte, hogy a katonai és polgári hatóság kapcsolata koordinált volt, de a kormánybiztoson keresztül a katonai rendeleteket gyorsan, pontosan és lelkiismeretesen végre kellett hajtani.[13]

A szerbiai hadjárat során az osztrák-magyar katonai alakulatok a polgári civil lakosságban, legyen az nő, gyermek, férfi, mindenkiben kémgyanúst, az ellenséget segítőt vagy komitácsit láttak.[14] Az ellenállás bármilyen formája határozott fellépést váltott ki a hadtápalakulatokban. A katonai parancsnokok bármikor elrendelhették a rögtönítélő bíróság felállítását vagy az azonnali kivégzést. Sok esetben ezt túszok szedésével igyekeztek elkerülni. Erőszakos bűncselekményeket elsősorban azok a kisebb csapatok követték el, amelyek a hadműveleti területen a harcok folyamán elszakadtak a csapattestüktől. A lakosságot felszólították arra, hogy figyeljék meg a katonák melyik fegyvernemhez, ezredhez tartoznak, milyen egyenruhát, gallért viselnek, és milyen nyelven beszélnek.

 

A háborús pusztítás nyomai.
Jelzet: HU-MNL-K 66-1003.

 

A Nagy Háború során mindkét szövetséges tömb katonái, nemzetiségtől függetlenül követtek el erőszakos bűncselekményeket legyen az gazdasági jellegű vagy, ahogy a korabeli katonai bíróságok szóhasználata szerint, testbiztonság ellen elkövetett, akár halálos kimenetelű bűnöket. A nyugati sajtóban legismertebbek közé tartozott az osztrák-magyar csapatok által 1914. augusztus 17-én Sabácban végrehajtott kivégzések, amelyet ugyan hivatalosan 1919-ben kezdtek el vizsgálni,[15] de a szerb hatóságok a korábban megszállt területeken az adatgyűjtést már 1915 márciusában megkezdték.[16] A sabáci vérengzéssel kapcsolatban elsősorban Kasimir Lütgendorf[17] gyalogsági tábornokot vették elő, hiszen az ő csoportja felelt a 2. osztrák-magyar hadsereg elszállítása után a Duna-Száva vonaláért, vagyis, hogy a szerbek ne tudjanak betörni a Szerémségbe vagy a Bánságba.[18] A vádirat szerint a halálos áldozatok száma a 50-120 fő közöttire tehető. Vélhetően a templomban és a templomudvaron összezsúfolt túszokat, köztük hadifogoly szerb katonákat visszavonulás során nem akarva hátra hagyni, egyszerűen kivégezték.[19] A gazdasági és magánjellegű jellegű károk okozása mindkét félről mindennapos volt. Harctéren az ellenséges tüzérség tájékozódásának akadályozása végett a polgári lakosság házait egyszerűen felégették, vagy a belövés során szétlőtték. A rekvirálás pedig szinte már az első csapatok érkezésével megkezdődött, a területen elhúzódó harcok hadtápterületek és állomások kiépítését tették szükségessé. Valószínűleg azokról a területekről, ahonnan a lakosság önként vagy felszólításra távozott, könnyebb volt rekvirálni, de sok esetben a menekülők az élelmiszert is magukkal vitték. Átvonulás esetén, ha a rekvirálás és a terület kihasználása maximális volt az alakulatok könnyen tudták magukat élelmezni.[20] Tehát a hadműveleti terület katonai jellegű beszerzései attól függtek, hogy a lakosság elhagyta-e lakóterületét vagy sem. A rekvirálásért felelős alakulatok először a hadtest körzetét vették alapul. Az arcvonal és a külső hadműveleti terület határa között sokszor üres tér keletkezett, ezért a területen mozgó csapatok, hadosztályok nehéz helyzetbe kerültek. A csapatoknak elvileg a napi szükségleten kívül tartalékot képezni nem lehetet, mivel a szabályzatok[21] kimondták, hogy az élelmiszertartalék elhelyezését a folyamatosan és lépcsőzetesen kell kialakítani.[22] 

1915 október-novemberi osztrák-magyar-bolgár hadmozdulatok Szerbia katonai vereségét vetítették előre. A főváros október 6-9 között elfoglalták az osztrák-magyar erők. 1915. november 1.-ével a már megszállt területeken pedig katonai közigazgatást vezettek be, a rekvirálások, elmarasztalások, internálások száma megnövekedett. Ezek az intézkedések kezdetben 4 területre koncentrálódtak: Sabác, Valjevo, Belgrád városa és körzete.[23] 

A megszállt területekre detektívfelügyelőket, hírszerző tiszteket küldtek, hogy a gyanús elemeket kiszűrjék. Egy, az újvidéki m. kir. állami határszéli rendőrkapitánysághoz beosztott határrendőrtanácsos 1915 októberében Belgrádban tartózkodott, ahol lefoglalt egy nyomtatványt. Erről 1915. október 25-én értesítette a belügyet, négy nappal később pedig már a fordítás is a rendelkezésre állt.[24]

 

 

Jelzet: HU-MNL-OL-K 149-1915-10-5512.
 

 

Utasítás

A bizottságok működése az osztrák-magyar hadsereg által elkövetett gonoszságok és károk megállapítását illetőleg.

  1. Hogy mindazok az embertelenségek és károsítások, miket az osztrák-magyar hadsereg Szerbiába való betörése alkalmával elkövetett, pártatlanul és részletesen megállapíthatók és az európai közvélemény elé tárhatók legyenek, szükséges, hogy minden bizottság a békés lakosságon, magán vagyonban, valamint a középületeken és közintézményeken elkövetett, minden sérelmet és minden károsítást a leglelkiismeretesebben és legszorgalmasabban megvizsgáljanak, bebizonyítsanak és megállapítsanak.

A bizottságok tagjai minden adatért és becslésért személyesen felelősek. Minden nem gondos, nem lelkiismeretes és rosszhiszeműen a valósághoz nem hű adatszolgáltatásért a törvényes következmények súlyát meg fogják érezni.

  1. A bizottságok figyelmüket első sorban a magával a polgársággal szemben elkövetett gonosztettekre és kihágásokra fogják fordítani. A bizottság minden gyilkossági, súlyos sértési, elhurcolási, bántalmazási kínzási és egyéb bűnesetet meghatározott minta szerint lelkiismeretesen meg fog vizsgálni és megállapítani. Különösen a visszataszító és súlyos eseteket, ha azok olyanoknak tűnnek fel akár a gonosztett természete tekintetében, akár az áldozatok száma miatt vagy a végrehajtás módja miatt, a bizottság külön jelentésében részletesen lefogja írni, amely jelentés a bántalmazott kihallgatási jegyzőkönyvéhez lesz csatolandó. Ahol csak lehetséges lesz fényképfelvételeket készíteni, a bizottság arról is fog gondoskodni. Ha valamely helyen autentikus fényképek már rendelkezésre fognak állani, a bizottság a leírással együtt azokat is el fogja küldeni. Az elhurcolási eseteket, ha az illető házbelijei részéről nem történnék külön bejelentés, a bizottság maga is kötelességszerűen vizsgálat tárgyává fogja tenni és megállapítani, mihez a községi és rendőri hatóságok jelentéseit is fel fogja használni.
  2. A vagyontárgyak tekintetében elkövetett károk megállapítása és becslése alkalmával, a bizottságoknak figyelmüket különösen kell majd erre fordítaniuk, mert itt lehet majd legtöbb valótlan és túlzott adat. Mindenki, aki tényleges kárt szenvedett, kell, hogy meg legyen elégedve a szenvedett kárnak a valósághoz hű és teljes összeírásával és felbecsülésével. Valótlan bemondásoktól nagyon kell óvakodni. 

A bizottság munkájánál szem előtt fogja tartani, hogy mindig két dolgot kell megállapítania: először, [25] hogy a személy tényleg kárt szenvedett, tehát, hogy tényleg van kár. És másodszor mekkora ez a kár, vagyis a kárbecslés. Az egyikre is és a másikra is kell, hogy a kárt megállapító bizonyítékok fel legyenek sorolva.

  1. A bizottságnak kötelessége lesz mindig a helyszínére kiszállni, amikor a kár olyan természetű, hogy akár teljes egészében, akár részben megtekintés útján állapítható meg. Ahol a károk olyan természetűek, hogy megtekintés útján nem állapíthatók meg, a bizottság más bizonyítási eszközök segítségével úgymint, szakértők megkérdezésével, könnyek megvizsgálásával stb. fogja a kár felbecsülését eszközölni.

Ha nem volna semmilyen bizonyíték sem, s a bizottság a kárt közvetett úton sem állapíthatta meg, sem fel nem becsülhette, a lajstromban jelezni fogja, hogy a kárra, illetőleg a kár nagyságára nézve nincs bizonyítékuk. Egyidejűleg a bizottság jelezni fogja, hogy a tett vallomás hihetőségét illetőleg mi a véleménye.

A kár felbecsülésénél nem szabad általános szólásmódokat használni, mint például: 3000 dinár erejéig károsodott. Szükséges, hogy minden kár és minden fontosabb megrongált tárgy az előírt mint aszerint egyenként körülirassék és a kár felbecsültessék. Ez a részletesség, amennyire csak lehet eszközlendő.

Ha a kár olyan természetű, hogy a bizottság azt semmikép sem tudja megállapítani, vagy felbecsülni, a bizottságnak jogában áll külön szakértőket alkalmazni, kik a kárt meg fogják állapítani s felbecsülni. A meghívott szakértők tartoznak a meghívást elfogadni és a becslést foganatosította, k azt alá is fogja írni.

  1. A kisebb s nagyobb városokban különös figyelem fordítandó a kereskedői, kisipari s gyáripari üzemek károsodásaira. Az ilyen károk felbecsülésénél a bizottság mindig szakértőket fog meghívni, ha a kár olyan természetű, hogy egykönnyen meg nem állapítható. Ha bizottság úgy véli, hogy a kárt maga is meg tudja állapítani, de a károsult személy fogja követelni, hogy a kár becslését szakértők végezzék, a bizottság a kárt fel fogja becsülni, a károsodott személy pedig, ha azzal nincs megelégedve a Legfőbb Vizsgáló Bizottság előtt panaszt tehet.

A kihallgatási jegyzőkönyvön kívül, amelyben az összes kár fel lesz tüntetve, a károsodott személyeknek jogukban áll részletes kimutatásokat s kárjegyzékeket csatolni, ha a kár nagy és különféle. Ez különösen a kereskedelmi s gyáripari üzemekre áll.

  1. Belgrádban négy-négy tagból álló három albizottság, Sabáczban pedig három-három tagból álló két albizottság fog alakíttatni. Belgrádban és Sabácban a bizottságok a maguk kebelében elnököt választanak, aki az összes munkálatokat vezetni fogja és a bizottságok teljes ülésein elnökölni fognak.

Az albizottságok összes jelentései a bizottságok teljes ülésében felolvasandók és megállapítandók.

  1.  Ha működés folyamán bárminő nehézségek támadnának, a bizottságok a községi, rendőri és katonai hatóságokhoz, szükség esetén magához a Legfőbb Vizsgáló Bizottsághoz is segélyért fognak fordulni.
  2. Minden községben a községi előjáróság megfelelő módon tartozik közhírré tenni, hogy a bizottság működését megkezdte, s hogy az összes bántalmazott és károsodott személyek tartoznak a szenvedett kárt és bántalmazást bejelenteni. A bejelentések a községi előjáróságoktól veendő külön minta szerint jegyzőkönyvben fog megállapíttatni.

Ha a bántalmazott vagy károsult írni-olvasni tud, úgy a mintát ő maga fogja kitölteni. Ha írástudatlan, akkor a bizottság előtt személyesen tartozik megjelenni és a bejelentést megtenni.

Ha a megjelenésben betegsége akadályozza, a bizottság hozzá ki fog szállni és otthon fogja kihallgatni.

Ha a bántalmazott vagy károsult távol van, vagy ha bármi okból egyáltalában nincs ott abban a községben, avagy, ha meghalt, a házbelijei lesznek megidézve, hogy a bántalmazásokról és károkról adatokat adjanak. Ha a házbeliek közül senki sincs, a bizottság maga fogja kihallgatni a szomszédokat és más hitelt érdemlő személyeket, akik az abban a házban elkövetett embertelenségekről és károkról valamit tudni fognak. Ilyen esetekben a bizottság mindig fel fogja tüntetni, mi módon jutott az adatokhoz. A helyi bizottságok továbbá a távollevő személyek részéről megküldött bejelentéseket is átveszik és ezeknek a bejelentéseknek alapján fognak helyszíni vizsgálatot tartani és a kár nagyságát megállapítani. Azok a személyek pedig, akik a bejelentés megtételében igazolt ok miatt volnának akadályozva (mert katonai kötelezettségüknek tesznek eleget, mert elmenekültek, fogságban vannak stb.) szenvedett káraikról később is előterjeszthetik adataikat, amikor az módjukban fog állani.

A bizottság hivatalos kötelességéből is kifolyólag rajta lesz, hogy az összes bántalmazásokat és az összes károsodásokat felkutassa és megállapítsa. Az összes középületeket és közintézményeket illetőleg azok kezelői tartoznak a szenvedett károkat a bizottságnak tudomásra hozni.

  1. A gonoszságok és károk megállapítására vonatkozó egész működés mielőbb kell, hogy befejeztessék. Azért tartoznak az összes hatóságok odahatni, hogy a bizottságok azonnal megalakuljanak és működésüket megkezdjék. Ezek a bizottságok gyorsan és huzavona nélkül kell, hogy dolgozzanak, hogy az egész munka minél előbb nyerjen befejezést.
  2. Amint a bizottság az illető községben munkáját befejezte, az összes kihallgatási jegyzőkönyveket rendezve és becsomagolva a mellékletekkel együtt a kerületi bizottságok részére a kerületi főnöknek tartoznak elküldeni.

A kerületi bizottságok kötelessége lesz az összes kihallgatási jegyzőkönyvet felülvizsgálni, s azokat kerületi ismeretei alapján s mindazoknak ismerete alapján, amit az osztrákok elkövettek, a maga részéről igazolni és megvizsgálni. Ebben a munkájában a kerületi bizottságok különösen a különösen súlyos gonosztettekkel és a nagy károsodásokkal kell foglalkoznia. A kerületi bizottságok tartoznak mindazokra a helységekre nézve, ahol ilyen esetek történtek, erről külön jelentéseket előterjeszteni, illetőleg gondoskodni tartoznak arról, hogy a helyi bizottságok azoknak a gonosztetteknek eseteit, amelyek egymással kapcsolatosan és mint különös esetek, amelyek nem csak egy családot érdekelnek, hanem az egész helységet nyitották, külön jelentésekben állapítsák meg. A kerületi bizottságok fogják elrendelni az összes helyesbítéseket és pótlásokat, amiket a helyi bizottságoknak még el kell végezniük. A felülvizsgált és hitelesített jegyzőkönyveket a kerületi bizottságok további eljárás végett a Legfőbb Bizottságnak fogják elküldeni. A Belgrád, Sabác,[26] Valjevo,[27] Uzsicza, Loznica,[28] Szemendria,[29] Veliko Gradište városok bizottságai a működésről felvett jegyzőkönyveket közvetlenül a Legfőbb Bizottsághoz fogják felterjeszteni.

Kelt a Legfőbb Vizsgáló Bizottság irodájában 1915. évi március hónap 16. napján.

6. szám

 

 


[1] Oskar Potiorek (1853–1933) táborszernagy. 1911. május 10. – 1914. augusztus 6. között hadseregfelügyelő és a tartományi kormány főnöke Bosznia-Hercegovinában. 1914. augusztus 6-tól december 22-ig a cs. és kir. 6. hadsereg parancsnoka és a a cs. és kir. balkáni haderők főparancsnoka a szerb fronton. Balla Tibor: A Nagy Háború osztrák–magyar tábornokai. Bp., 2010. 220.
 

[2] Breit József: Az 1914. évi osztrák-magyar-szerb-montenegrói hadjárat. Bp., 1926. 1–27.
 

[3] Hajdu Tibor – Pollmann Ferenc: A régi Magyarország utolsó háborúja 1914-1918. Bp., 2014. 81–82.
 

[4] Czékus Zoltán: Az 1914-1918. évi világháború összefoglaló történelme. II. kötet. Bp., 1926. 292–325.
 

[5] A törvény 32 paragrafust tartalmazott, amelyből nyolcat érvényesítettek is: az útlevél kiadásának a korlátozása, a sajtócenzúra, a közlekedési korlátozás, a bejelentkezési kötelezettség, a fegyverek beszolgáltatása, az egyesületi korlátozás, a rögtönítélő bíróság bevezetése, a gyülekezés korlátozása. Polner Ödön: A háború okából tett kivételes intézkedések. In: Közigazgatási Szemle, 1914. 52. kötet, 489–511.
 

[6] HU-MNL-OL K 26. Miniszterelnökség. 1915-VII. res. tétel. 9702/Eln. 2.
 

[7] HU-MNL-SzSzBVL-IV. B. Szabolcs vármegye főispánjának iratai 1868–1918 között. (102. csomó)
 

[8] Felszeghy Béla: A kormánybiztosi jogkör. Magyar Közigazgatás. 1915. 44. szám, 1–2.
 

[9] Egyedi István: Karhatalom az önkormányzatban. Különlenyomat a Városi Szemle 1912. évi 9-ik számából. 531.
 

[10] A hadtápfőparancsnokság saját rendelkezéseit a hadsereg-parancsnokságnak vagy hadsereg-hadtápparancsnokságainak adta ki. A hadtápparancsnokság a hadsereg számára szükséges dologi szükségleteiért felelt, de a forgalom és szolgálatkezelés is a feladatkörébe tartozott. A hadtápparancsnokságok parancsnokait saját területén ugyanazok a jogok illeték meg, mint a hadseregparancsnokot.
 

[11] Pollmann Ferenc: A magyar kormány és a szerbekkel szembeni osztrák-magyar katonai rendszabályok az első világháború kezdetén. Hadtörténelmi Közlemények, 2002. 1. sz. 184–188., 185.
 

[12] Uo.
 

[13] Polónyi Dezső: Das Verhältnis zwischen den Militärkommanden und den ungarischen Zivilbehörden im Kriege. Bp., 1916. 10–11.
 

[14] komitácsi: szerb ellenállók megnevezése.
 

[15] Pollmann Ferenc: Az osztrák–magyar haderő által a szerbek ellen elkövetett atrocitások az I. világháború elején. Sabác, 1914. augusztus 17. Hadtörténelmi Közlemények, 2009. 3. sz., 715–730., 716.
 

[16] Anton Holzer: Das Lächeln der Henker. Der unbekannte Krieg gegen die Zivilbevölkerung 1914-1918. Darmstadt, 2008. 121–124.
 

[17] Kasimir Dominik Lütgendorf (1862–1958) gyalogsági tábornok. 1914. július 26. és 1914. november 18. között a Bánáti Hadseregcsoport parancsnoka altábornagyi rangban. Balla: A Nagy Háború... 220.
 

[18] Hajdu – Pollmann: A régi Magyarország… 84.
 

[19] Pollmann Ferenc: A szabácsi mészárlás – Egy közvetett tanúvallomás az 1914. augusztus 17-i vérengzés ügyében. ArchívNet, 2018. 1–2. sz. https://www.archivnet.hu/a-szabacsi-meszarlas-egy-kozvetett-tanuvallomas-az-1914-augusztus-17-i-verengzes-ugyeben (utolsó letöltés: 2024. július 8.)
 

[20] Putz Mátyás: Élelmezés a helyszínről hadműveletek alatt. In: Magyar Katonai Szemle (1931). I. évfolyam. 1. füzet. január. 1. füzet. 145-154.
 

[21] Hadtáputasítás, 1914. 1915.
 

[22] Horváth Géza: Az élelem beszerzésének szervezése egy hadseregnél. Magyar Katonai Szemle, 1931. 3. füzet. 161–168.
 

[23] Tamara Scheer: Zwischen Front und Heimat. Österreich-Ungarns Militärverwaltung im Ersten Weltkrieg. Wien, 2009. 31.

 

[24] HU-MNL-OL K 149-1915-10-5512. Az osztrák-magyar csapatok által az 1914. évben Szerbiában okozott károk megállapítása iránt kiküldött bizottságok részére kiadott utasítás. (84. doboz)
 

[25] szövegben aláhúzva

[26] Шабац

 

[27] Macsókő (Ваљево)
 

[28] Лозница
 

[29] Szendrő

Ezen a napon történt október 04.

1915

I. világháború: Orosz csapatok elfoglalják Máramarosszigetet.Tovább

1944

A szovjet és román előrenyomulás miatt a magyar honvédség kiüríti és feladja Torda városát.Tovább

1957

A szovjetek fellövik a Szputnyik–1 műholdat a világűrbe: ezt a napot tekintjük az űrkorszak kezdetének.Tovább

1957

Várnai Ferenc a KISZ szervezőinek tartott részletes beszámolója során bejelentette a MAFISZ, a MEFESZ, és a Diákszövetség megszűnését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő