Felszáll Moszkvából a „szovjet Lindbergh”: Valerij Cskalov (és társai). ANT-25 típusú gépe az Északi-sark érintésével két nap múlva száll...Tovább
Archívum
Az első világháború kitöréséhez vezető politikai és katonai döntések nem csupán a szembenálló felek viszonyára vagy a harcok kimenetelére voltak hatással, hanem azokra is, akiknek az életébe szó szerint „berobbant” a háború. A múlt században élt üknagyapám, Damásdi Imre (1893‒1977) először a keleti fronton harcoló katonaként, majd pedig hadifogolyként volt érintett ebben a konfliktusban. Az általa megélt eseményeket – a visszaemlékezéseket is tartalmazó – naplójában örökítette meg, amely betekintést nyújt az 1915 januárjában Bukovinában zajló harcokba.
Észak-Erdély és a Székelyföld 1940-es ‒ időleges, mindössze négy évig tartó ‒ visszacsatolása Magyarország 20. századi történetének fontos fejezetét képezi. A honvédség 1940 szeptemberében vonult be a visszatért területekre. Kerékpáros csapatneme, amely létszám és ütőképesség szempontjából éppen ebben az időszakban érte el fejlődésének csúcsát, csaknem valamennyi alakulatával részt vett a mozgósításban és az ezt követő bevonulásban. A munkácsi 12. kerékpáros zászlóalj tevékenységét eddig csupán Csernavölgyi Antal hadnagy visszaemlékezéséből ismerhettük. Az alábbiakban közölt, mindeddig kiadatlan napló alkalmat ad az összevetésre, további részletekkel gazdagítva ismereteinket a témában.
Napjainkban a második világháború történetének vizsgálatakor egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a korabeli személyes források. Ezek között éppúgy lehetnek naplók és krónikák, mint levelek vagy feljegyzések. Az elemzett források pedig származhatnak hadifoglyoktól, kamaszoktól, civilektől vagy egyházi személyektől. A különböző dokumentumok a háború megélés-történetének más-más aspektusait tárják fel. A következő írás egy konkrét szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, azt mutatja be, hogy a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai milyen háborús tapasztalatokat szereztek a főváros ostromának idején.
A nemzeti hadsereg 1919. novemberi budapesti bevonulása idején Horthy Miklós fővezérnek le kellett mondania a katonai diktatúra bevezetésének lehetőségéről. Ezt azonban tisztjeinek többsége nem volt hajlandó tudomásul venni, és a fővárosban is üldözte a liberális vagy szocialista eszméket valló személyeket. A legnagyobb veszélyben azok voltak ‒ elsősorban szociáldemokrata politikusok és újságírók ‒, akik a hadsereg különítményeinek szörnyű dunántúli tetteit a Népszava hasábjain megírták. A tisztek számára az egyik legfontosabb célpont Somogyi Béla, a Népszava főszerkesztője volt, akinek meggyilkolása a társadalom széles rétegeinek óriási felháborodását váltotta ki. Ez a tett megnehezítette a parlamenti rendszer kialakulását a konszolidáció kezdetén, és egy katonai diktatúra rémképével fenyegette a lakosságot.
Az Európa földrajzi perifériájának és kulturális határövezetének számító transzkaukázusi térségben az örmény és azeri népesség immáron egy évszázada feszül egymásnak, a közelmúltban ennek a történelmi szembenállásnak egy újabb tragikus epizódja játszódott le a szemünk előtt. Egy kutatási projekt keretében összegyűjtöttük azokat a magyar diplomáciai jelentéseket, amelyek az örmény és azeri etnikum ezt megelőző, az 1980-as és 1990-es évek fordulóján lezajlott véres összecsapásáról számolnak be. Kétrészes sorozatunk kronológiai kereteit a Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár nevével fémjelzett állami és gazdasági reformprogram, a peresztrojka időszaka jelöli ki. Ennek szabadabb társadalmi légköre ágyazott meg annak az etnikai konfliktussorozatnak a Szovjetunióban, amelynek legelső tünete volt a Hegyi-Karabah Autonóm Körzet státusa miatt felszínre tört örmény–azeri ellentét. Ennek a korszaknak a végét nemcsak a Szovjetunió szétesése, hanem ezzel korrelálva a független Örmény Köztársaság és Azerbajdzsán Köztársaság megalakulása jelentette 1991 őszén.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt június 18.
Franciaország tűzszünetet köt a németekkel.Tovább
Az NSZK labdarúgó válogatottja az Európa-bajnokság brüsszeli döntőjén 3-0-ra győzi le a Szovjetunió csapatát.Tovább
Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírja a SALT-2 megállapodást.Tovább
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.
Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.
Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.
A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.
A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. május 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő