Az Iráni-Magyar Közlekedési Társaság (1975-1979)

A Hungarocamion Vállalat fuvarozási tevékenysége az egzotikusabbnak ítélt országokra is kiterjedt. A külföldön létesített tranzitállomásoknak – műszaki szerviz, személyzetellátás, vámoltatás és egyéb logisztikai feladatok ellátása miatt – mindig is meghatározó jelentőségük volt. Ebbe a folyamatba illeszkedett az Iránban alapított Iran–Majarestan Transport Co. létrehozása, amely később vakvágánynak bizonyult a cég történetében. A vegyesvállalat működése alatt végig nehézségekkel küzdött, de a rendelkezésre álló iratok néhány magyar szempontból érdekes tanulsággal szolgálnak.

Részletek dr. B. Szabó Károly osztályvezető-helyettes teheráni útjáról készült jelentésből

 

Úti jelentés
dr. B. Szabó Károly osztályvezető-helyettes 1977. VII. 6. és X. 9. közötti teheráni kiküldetéséről

[...]

II.
Az IMT-nél kialakult helyzet ismertetése
Általánosságban megállapítható, hogy a vegyesvállalat ma minden tekintetben a mélyponton van, nevezetesen:
- a kereskedelmi-fuvarpolitikai helyzet,
- a gépjárművek műszaki állapota,
- a pénzügyi helyzet, nyilvántartási rendszer,
- a TBT-vel való kapcsolat vonatkozásában.

Az alábbiakban kizárólag az utóbbi két szempontra térek ki.

1. A vegyesvállalat katasztrofális pénzügyi helyzetben van.
Forgóalappal nem rendelkezik, a szállítók nagy összegű követeléseit hosszú idő óta nem tudja kiegyenlíteni, eladósodása a részvényes Hungarocamionnál olyan összegre rúg, amelyet - a legoptimálisabb gazdálkodás esetét feltételezve - csupán több év alatt tudna felszámolni. A tényleges és teljes pénzügyi csőd szokatlan, de nem véletlen helyzeteket eredményezett. Ezek közül, a teljesség igénye nélkül, a következőket említem meg:

1.1. Az IMT-nél pénzgazdálkodásról egyáltalán nem lehet beszélni: a cég bankszámláján és pénztárában gyakorlatilag nincs pénz. Ez azt eredményezte, hogy a rendeltetésszerű működéshez elengedhetetlenül szükséges kiadásokat a vállalat egyáltalán nem, vagy csak késve tudja teljesíteni.
E szempontból a legsúlyosabb helyzet kétségkívül az IMT-nek gépkocsivezetőivel szembeni eladósodása területén alakult ki. 1977. IX. 30-án pl. az IMT az iráni rendszámú gépkocsik vezetőinek 1 152 800 Riallal, 42 021 DM-mel és 781 $-ral tartozott. Járandóság hiányában, a gépkocsivezetők a legszükségesebb étkezési és tisztálkodási szükségleteiket sem tudták fedezni.
Mind az európai, mind az iráni cégek javítási számláit az IMT nem tudja kifizetni. Emiatt előfordult, hogy az egyik teheráni cég hosszabb időre - a számla kiegyenlítéséig - visszatartotta a gépjárműveket.
A felszólító, pert kilátásba helyező levelek tucatjai érkeznek be az IMT-hez.

1.2.  A TBT a vegyesvállalat 50 magyar rendszámú gépjárművének Magyarországról történő indítása óta (1977. június) azt a gyakorlatot vezette be, hogy az IMT-nek járó fuvardíjakból visszatartja a Bank Sepah-hal szembeni törlesztéseit. Tekintve, hogy az IMT-nek a Hungarocamionon kívül a TBT a legjelentősebb fuvaroztatója, az IMT árbevétele csupán az így csökkentett TBT számlák ellenértékéből ered. A TBT viszont a csökkentett fuvardíjakat sem fizeti rendszeresen. Az IMT magyar igazgatójának többszöri, személyes sürgetésére, követelésére esetenként egy-egy kisebb összegű csekket bocsát a TBT a cég rendelkezésére, amely kizárólag a legégetőbb napi kiadásokra nyújt fedezetet.

1.3. Abban a ritka esetben, amikor az IMT bankszámláján van pénz, további nehézséget jelent ennek felvétele. A cég közel 2 éves működése után még mindig az a helyzet, hogy az iráni üzletvezetőt naponta, órákig kell győzködni arról, hogy a gépkocsik indításához szükséges ellátmányra a pénzt fel kell venni és ki kell fizetni. Tetemes kára származik az IMT-nek abból, hogy Gharandijk úr [IMT iráni ügyvezetője] gyakran napokig távol van (a csekktömböt magánál tartja, aláírása nélkül nem vehető fel az indításhoz szükséges pénz), vagy pedig késedelmesen írja alá a csekket. Gharandijk úr bizalmatlanságát mutatja az is, hogy miután a gépjárművenkénti összeállítás szerint a felvét megtörtént, a forgalmi telepen ellenőrzi, hogy azt az összeget valóban kiadták-e a megjelölt járatokra.

1.4. Az IMT pénzhiánya miatt gyakori jelenség, hogy a magyar kassza ideiglenesen hitelez az IMT-nek. Ez szabálytalan, de a gépkocsik állásából adódó nagyobb veszteségek és a fuvarmegbízások visszautasításából származó addicionális hátrányok elkerülése miatt mégis nélkülözhetetlen megoldás.
1977. augusztus közepén pl. 560 000 Rialra rúgott az IMT tartozása a magyar kasszával szemben. Ezt a tartozását az IMT csak úgy tudta rendezni, hogy a Hirsch Iran cégnek teljesített 4 fuvar ellenértékét (950 000 Rial) sikerült felvenni készpénzben, és ebből fizette vissza az 560 000 Rialt. Gharandijk úr minden megnyilvánulása mögött az a gyanú húzódik meg, hogy a készpénzfelvételt esetleg „más célra" használnák fel. Ezért gyakorlatilag minden kifizetés csekkel történik, a csekk ugyanis kizárólag Gharandijk úr aláírásával érvényes.

[...]

2. A TBT-vel való kapcsolat az elmúlt 3 hónapban szemlátomást romlott.

Amíg korábban a személyes konfliktusok forrása kizárólag Gharandijk úr magatartása volt, újabban A. A. Bagherzadeh úr részéről is számos barátságtalan, az üzleti életben teljesen szokatlan, a vegyesvállalati kapcsolatban pedig korábban elképzelhetetlen megnyilvánulásoknak lettem tanúja. Pl.: a TBT-IMT közötti belföldi hússzállítást megelőző ártárgyalásokon A. A. Bagherzadeh úr kijelentette: „amennyiben az IMT a TBT-n kívül más iráni cégnek végezne fuvart, intézkedik, hogy Garami úr 24 órán belül elhagyja Iránt."

A Hungarocamion-IMT folyószámla egyeztetése során A. A. Bagherzadeh úr kijelentette, hogy ha egy héten belül nem produkáljuk részére a jogcímenkénti bontást, mindenkit kitilt az IMT irodájából stb.

Gharandijk úr magatartása külön tanulmányt érdemelne. Közismert bizalmatlansága, gyanakvása és tévesen felfogott takarékossága számokban is kifejezhető, tetemes kárt okoz a vállalatnak.

Ezen túlmenően az IMT pénzét saját céljaira is igénybe veszi. Jelenleg kb. 91e. Rialt tart magánál „előleg" címén, melynek visszafizetésére önmaga 1977 júliusában 10 hónapos visszafizetési időt szabott meg (a pénz megkaparintása is egyébként európai fogalmak szerint elképzelhetetlen fondorlattal történt). A szóban lévő „előleg" törlesztését a mai napig nem kezdte meg. Garami et. egyébként még 1977 augusztusában írásban szólította fel Gharandijk urat az „előleg" azonnali visszafizetésére, mivel az IMT alapszabályai értelmében is a társaság üzletvezetői a társaság vagyonát saját céljaikra nem vehetik igénybe. Gharandijk úr erre egyáltalán nem reagált. Ezt követően, Garami et. A. A. Bagherzadeh úr segítségét kérte, aki fel is szólította Gharandijk urat az előleg visszafizetésére, eredmény nélkül.

III.

Összefoglalva
Az IMT-nél kialakult helyzetet nem egyes személyek magatartása, hanem a TBT tudatos üzletpolitikája idézte elő. Nevezetesen: a TBT, mint szállítmányozó az IMT-t kezdettől fogva a saját, olcsó fuvarozó cégének tekintette. A TBT üzleti gesztió [pénzkezelései] kizárólag arra irányulnak, hogy „rablógazdálkodás"-sal és minden más eszközzel kivonja a vegyesvállalatból a hitelek (gyorsított) visszafizetéséhez szükséges anyagi eszközöket. Magának a vegyesvállalatnak a működése a TBT szemszögéből mindig is közömbös volt. Az IMT további fenntartására reális lehetőséget nem látok, felszámolása mind népgazdasági, mind vállalati szempontból indokolt.

Reálisan számolni kell ugyanakkor azzal, hogy a rövidesen mégis sorra kerülő rendkívüli közgyűlésen a TBT nem fog a vegyesvállalat felszámolására szavazni. A TBT-nek ugyanis a Sepah Bank-i hitel visszafizetéséig kardinális érdeke fűződik a vállalat fennmaradásához. Ez a következtetés még a jelenlegi rendkívül feszült, problémákkal teli helyzetben is igaz, amikor az együttműködés a TBT számára sem kellemes. Ez egyben magyarázat arra is, hogy a TBT vezetői miért halogatták a rendkívüli közgyűlés összehívását, a leutazó delegáció tagjainak vízum benyújtását, illetőleg a közgyűlés összehívását milyen erőltetett feltételekhez kötötték és még ma is kötik (pl. Hungarocamion-IMT folyószámla-egyeztetés jogcímenkénti részletezéssel stb.).

Budapest, 1977. október 18.

                                                                                  dr. B. Szabó Károly
                                                                                  osztályvezető-helyettes

Kulcsszavak

Ezen a napon történt január 18.

1919

Ünnepélyesen megnyitják az első világháborút lezáró békekonferenciát Párizsban.

1945

A szovjet Vörös Hadsereg felszabadítja a pesti gettót.
A németek felrobbantják a budapesti Erzsébet hidat.

1946

Megnyitják a budapesti Kossuth hidat, a világháború után megépített első állandó dunai átkelőt.

1977

Újabb jelentős kölcsönt vesz fel a Magyar Nemzeti Bank. Nyugat-európai bankok 150 millió dollárt utalnak át Magyarországnak.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők