Ha felépül végre a házunk...

A városfejlesztés alapvető céljait már 1960-tól a tömeges lakásépítési követelmények határozták meg. Ez vezetett – szovjet példa nyomán – a házgyári technológia bevezetéséhez, a házgyárak megvásárlásához. Az első tizenöt éves lakásépítési terv 1961-től 1975-ig 175 000 lakás építését irányozta elő Budapesten. Ebben az időben három házgyárat vettek meg, és bevezették a házgyári paneles technológiát.

Bevezetés

A második világháborút követően az ország újjáépítéséhez új munkaerőforrásokra volt szükség. A megoldást az jelentette, hogy a mezőgazdasági népességet mind nagyobb arányban kezdték alkalmazni az ipari termelésben. Az iparosítás következtében felgyorsult migráció eredményeként rohamosan nőtt a városok népessége, és ezzel párhuzamosan kezdtek megmutatkozni a fővárosra koncentrált fejlesztés nehézségei.

A nagyobb számú munkalehetőség, a termelőszövetkezetek erőszakos szervezése erősítette a városokba áramlást. Ennek viszont a lakáshiány szabott gátat, az albérletek és a társbérletek száma nagy arányban növekedett.

Az 1950-es évek elején megkezdődött, majd némileg lelassult folyamat 1956 után ismét lendületet kapott, amely tovább növelte a lakáshiányt. Ezért a politikai vezetés a lakásépítés ipari szintű fejlesztése mellett döntött, és az 1960-as évek elejétől a korábbinál nagyobb ütemben kezdték el a lakótelepek építését, amit akár „lakástermelésnek" is nevezhetünk. Ennek első lépése a korábbi nyomortelep helyén épülő IX. kerületi József Attila-lakótelep volt, amely kezdetben téglaalapú házak sorát jelentette, majd az építkezések későbbi szakaszában már panelházak készültek itt.

A kommunista hatalomátvételt követően a telek- és az épületállomány nagy része állami tulajdonba került, és az első nagyobb építkezéseket is az határozta meg, hogy kellett-e kisajátítani telkeket vagy sem. A városépítés irányítója az állam, kisebb részben a városvezetés, illetve az állam mögött álló - stratégiai kérdéseket eldöntő - párt, az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt) lett. A tervező és az építtető szerepét egyaránt az állam vette át. Ennek következtében megváltozott a városépítés irányításának háború előtti - főként az önkormányzatokra épülő - rendszere. A népgazdasági tervek alapján dőlt el a városépítési teendők nagy része. Az erre a célra felállított hatóságoknak, így az Országos Tervhivatalnak állami, a Végrehajtó Bizottság tervosztályának pedig fővárosi vonatkozásban volt az építkezések kezdeményezésében fontos szerepe.

A városfejlesztés alapvető céljait már 1960-tól a tömeges lakásépítési követelmények határozták meg. Ez vezetett - szovjet példa nyomán - a házgyári technológia bevezetéséhez, a házgyárak megvásárlásához. Az első tizenöt éves lakásépítési terv 1961-től 1975-ig 175 000 lakás építését irányozta elő Budapesten.

Ebben az időben három házgyárat vettek meg, és bevezették a házgyári paneles technológiát. A lakásépítés meggyorsítása, a minél nagyobb mennyiségű lakás építésének igénye olyan műszaki megoldásokat követelt, amelyek egyrészt kevesebb munkaerő-ráfordítást igényeltek, másrészt az időjárási viszontagságoktól is függetlenítették a lakásépítést.
A tömeges lakásépítés területeinek a kijelölése több esetben - a bontások elkerülése érdekében - a jóváhagyott általános rendezési tervtől eltérően történt, ahogy azt az Újpalotai- lakótelep példája is mutatja. Az 1960-as években épült lakótelepek többségének a terveit a Budapesti Városépítési Tervező Intézet (BUVÁTI) készítette. Ebben az időszakban épültek az első nagy lakótelepek: a Kacsóh Pongrác úti és a Kelenföldi egy része, illetve ekkor kezdődött az Óbudai építése is.

Az állami lakásépítések számának növekedésével egy időben jelentkezett a lakásnormák meghatározásának szükségessége. A lakásnormák az egész- és félszobák rendszerén alapultak. Eredetileg minimálisan tizennyolc négyzetméteres szobát és kilenc négyzetméteres félszobát írtak elő. Elvileg egy szobára két személyt, fél szobára egy személyt számítottak. Így alakultak ki az ún. másfélszobás és egy plusz két félszobás lakások. A későbbiekben csökkentették a szobák méretét, tizenkét négyzetmétertől már egésznek számítottak egy helyiséget, és egyre gyakoribbá váltak a hat-hét négyzetméteres félszobák is.

A lakáskiutalások során, a sok lakásigénylő és a nagyobb lakások hiánya miatt, a nagyobb családok - a norma szerint számukra megfelelő nagyságúnak tartott lakások helyett - kisebb lakásokba kényszerültek. Ez meglehetős túlzsúfoltságot okozott.

A politikai felfogás, amely a társadalmi osztályok különbözőségének megszüntetését hirdette, a lakáshoz jutási igények kielégítésekor is az egységesítésre törekedett, de nem érte el a célját. A lakótelepek a társadalmi rétegződést tekintve igen változatos képet mutattak, és a kényszerű együttélés sok konfliktus forrása volt. A házgyárak emlékét mára lassan elmosta az idő, de a „panelszellem" azóta is kísért.

Az alább közölt források a panelház építési program kezdeti lépéseit dokumentálják. Az iratok másolatok, nem aláírt példányok.

A források jelzete: MOL- XIX-D-3-j 6. doboz

Ezen a napon történt november 11.

1918

Az Antant döntő győzelmet arat Afrikában a Német Birodalom felett.

1918

Németország aláírja a compiegne-i erdőben a fegyverszünetet, véget ér az első világháború.

1938

Kassa visszacsatolása a Magyar Királysághoz, az első bécsi döntés értelmében.

1940

A kormányzó jelenlétében ünnepélyesen megnyitották a szegedi Horthy Miklós Tudományegyetemet.

1956

Kádár János bejelenti, hogy az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága határozatot hozott az ÁVH végleges megszüntetésére.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők