Kisipari szövetkezetek a lakosság szolgálatában

A ’60-as évek mindennapjait, sajátos hangulatát idézi fel az a két fotóalbum, amelyek Magyar Országos Levéltár OKISZ iratanyagában találhatók meg. A válogatott és a tematikailag rendezett felvételek a KTSZ-ek, és ezzel együtt a szocializmus személytelen, arcnélküli világát rajzolják elénk. Hiányzik az egyéni ízlés, a személyiség. Az itt közölt fotókon keresztül visszatekinthetünk a ’60-as évek hétköznapjaira, egyhangú, sablonos díszleteire, láthatjuk, hogy milyen is volt az akkori design.

A magántulajdon felszámolása 1945-től a kommunista párt hatalomátvételével párhuzamosan több lépcsőben zajlott le. A kinyilvánított cél az életszínvonal emelése, a termelőerők fejlesztése, valamint a „kizsákmányolásból" származó jövedelmek megszüntetése és a tervgazdálkodás megszilárdítása volt. Ennek keretében hajtották végre a kisipar és a kiskereskedelem visszaszorítását. A háború alatt gazdátlanná vált üzletek eleve állami tulajdonba kerültek, korlátozták az iparengedélyek kiadását, illetve felülvizsgálták a korábban kiadott iparengedélyeket is.

Az államosítás eredményeként az egyszemélyes vagy néhány főt foglalkoztató üzletek egymás után zártak be, a kereskedelem és a szolgáltatások rendszere átalakult, és létrejöttek az új, szocialista típusú szövetkezetek. A

pékségek, zöldségesek, cipészek, fényképészek, szabók, varrónők, borbélyok, fodrászok ideje lejárt, a régi cégérek zömét évtizedekre elsöpörte a történelem.

1948-ban létrehozták az OKISZ-t (Országos Kisipari Szövetkezetek Szövetsége), amely 1951-ben minisztériumi jogköröket kapott. 1971-ig egy ipari szövetkezet sem működhetett, amely nem volt az OKISZ tagja. Csak a kádári-konszolidáció időszakában kezdődött meg újra a kisvállalkozói réteg kialakulása, amely a fogyasztási szokásokban is megmutatkozott. A szolgáltatásban és a kereskedelemben dolgozóknak alkalmazkodniuk kellett a növekvő fogyasztói igényekhez, amely a szövetkezetek területén is éreztette hatását.

Az első szövetkezeti üzletek, műhelyek még az iparengedélyüket kényszerből visszaadott, szövetkezetbe kényszerített kisiparosokat tömörítették, akik hozták magukkal a régi kuncsaftokat. A különbség jószerével annyi volt, hogy már nem Jucikához mentek varratni vagy Kovács úrhoz öltönyt csináltatni, hanem a Szabók Minőségi KTSZ-be (Kisipari Termelő Szövetkezet).

A fogyasztás növekedésének hatására egyre több szövetkezeti üzlet nyílt. A „tömegtermelésre" szakosodott fodrászüzletekben mindig volt elegendő vendég, a kárpitosok, autójavítók, fényképészek, látszerészek, szabók mindig készen álltak a lakosság igényeinek kielégítésére, de kétségbeesésre akkor sem volt ok, ha elromlott a rádió, hiszen mindannyian ismerjük a régi szlogent: Semmi kétség, a

Az 1977-es Ez a divat évkönyvben a következőket olvashatjuk: „Az elmúlt években egy új típusú ember nevelődött fel, a szocializmust akaró, új társadalmat építő ember, aki tele van lelkesedéssel, munkaszeretettel és korszerű igényekkel. Nemcsak óhajtjuk a szépet, hanem meg is teremtjük annak lehetőségét, hogy mindenki kedvére válasszon a divatos javakból..."

Budapesten és a nagyobb városokban sorra épültek az úgynevezett szolgáltatóházak, amelyekben egyszerre több, a mindennapi élethez szükséges szolgáltatás és árucikk volt elérhető.

A forrásban szereplő fotók az OKISZ iratanyagában találhatók. Nincs tudomásunk arról, hogy e két külsőleg egyforma és sok azonos képet tartalmazó album milyen célból készült: esetleg így akartak az OKISZ vezetői büszkélkedni a felsőbb pártszervek előtt, vagy reklámcéljaik voltak vele. Ma már - úgy véljük - ez nem is fontos. Sokkal lényegesebb, hogy mit tükröznek a felvételek. Milyen volt a kor, amelyben készítették őket. S ha ilyen szempontból nézzük az embereket, a tárgyakat, láthatjuk, hogy az 1960-as évek szinte összes ipari, szolgáltató területe felvonul. A felvételek készítői láttatják a korszak ruha (svájci sapka), cipő vagy akár „frizura"divatját, a bútorok, háztartási eszközök (televíziók, rádiók, „frigiderek", autók, motorok formatervezését, általában azt a miliőt, amely a '60-as években körülvette az akkor élő embereket. A mai rohanó világunkban szinte irigyelhetjük azt az egyhangú nyugalmat, amelyet ezek a képek árasztanak.

A fotókat megkíséreltük a következő sorrendben tematikailag rendezni: szolgáltatóházak (ezekben többféle szolgáltatást nyújtott egy-egy KTSZ), fodrász (ki tudja, milyen okból, e felvételekből található a legtöbb), fényképész (talán érthetően, ők is nagyobb számban szerepelnek), szabó, cipész, kárpitos, órás, képkeretező (egy darab), sütő (ez is csak egy fénykép), látszerész, könyvkötő, hangszerjavító, rádió, televízió, háztartási gépszerelő, autó és motor szerelő. A felvételekből érzékelhető, hogy az album összeállítói nem törekedtek arra, hogy az egyes szakmákat arányosan mutassák be, sőt a vasipari szolgáltató szakmák közül csak egy ilyen jellegű szolgáltató házról készült felvétel. Nem tudjuk azt sem, hogy milyen KTSZ-ek kerültek be az albumokba: Nyilván azok, amelyeket kiválónak tituláltak - a RÁVISZ is ilyen lehetett!

A forrás jelzete: OKISZ  XXVII-N-8-b Pénzügyi főosztály (1970), 88. doboz

Ezen a napon történt január 18.

1919

Ünnepélyesen megnyitják az első világháborút lezáró békekonferenciát Párizsban.

1945

A szovjet Vörös Hadsereg felszabadítja a pesti gettót.
A németek felrobbantják a budapesti Erzsébet hidat.

1946

Megnyitják a budapesti Kossuth hidat, a világháború után megépített első állandó dunai átkelőt.

1977

Újabb jelentős kölcsönt vesz fel a Magyar Nemzeti Bank. Nyugat-európai bankok 150 millió dollárt utalnak át Magyarországnak.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

„A demokrácia ez évi feladatai között ott van az egyház és a népi köztársaság viszonyának rendezése. Meg kell szüntetni azt a tarthatatlan állapotot, hogy a magyar nép ellenségeinek zöme az egyházak, elsősorban a római katolikus egyház palástja mögé búvik.” Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkárának 1948. január 10-én elhangzott szavai nem hagytak kétséget afelől, hogy a fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig – mint minden vélt vagy valós ellenfele esetében – annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. A katolikus egyház megosztása és a hívők elbizonytalanítása érdekében létrehozták a rendszert hűen kiszolgáló ún. békepapi mozgalmat, majd a diktatúra egyházpolitikai programja végrehajtása céljából az Állami Egyházügyi Hivatalt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Az MSZMP KB 1958. július 22-i határozata ennek szellemében vonta le a következtetést: „a szocializmus építésének korszakában az egyházak még hosszú ideig fennmaradnak, ezért megsemmisítve a klerikális reakció ellenforradalmi kísérleteit, az egyházakkal pozitív együttműködésre törekszünk.” A Kádár János pártfőtitkár nevével fémjelzett korszak egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Ez vezetett a Vatikán és a magyar kormány közötti 1964-es Részmegállapodás megkötéséhez. A megegyezés tovább erősítette a nyugati körökben „liberálisnak” tartott kádári Magyarország pozitív imázsát, a magyar katolikus egyháznak pedig – bár érdemben nem javított helyzetén – a püspöki székek betöltése révén lehetőséget nyújtott az építkezésre. Jóval később, az 1980-as években, a szocializmus válsága közepette a Kádár-korszak egyházpolitikája defenzívába kényszerült, az évtized végéig pedig teljesen összeomlott.

Az ArchívNet idei 5–6. összevont számának fő témája tehát: „Egyház és vallás a kommunista diktatúrában”. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 5-ös szám 2018. december 17-én, míg a 6-os 2018. december 29-én jelenik meg.

Budapest, 2018. december 17.

A szerkesztők