Magyarország csatlakozása az IMF-hez és a Világbankhoz – III. rész

„Az 1989. évi hatású költségvetési intézkedések tartalmi meghatározása a szakértői munka keretében megtörtént. A folyó fizetési mérleg 1988. IV. ne-gyedévében a szokásos többlettel szemben 60 millió dollár hiánnyal zárt, a folyó egyenleg az év első hónapjában mintegy 100 millió dollárral elmarad az egy évvel korábbitól, az MNB tartalékai a kritikus szint alá csökkentek. A liberalizált termékkörben dinamikusan növekszik a behozatali kötésállomány, illetve folytatólagosan jelentős devizakiadások merülnek fel az Ausztriába irányuló bevásárló turizmus miatt.”

Feljegyzés és összefoglaló az ország gazdasági helyzetéről
1982. január 26.

Szigorúan bizalmas!

FELJEGYZÉS

Tárgy: 1982. évi devizahelyzet és a VI. ötéves terv finanszírozási problémái.

Devizahelyzetünket kétféle megközelítésben szeretném megvilágítani:
I.Rövidtávra, az 1982. évre vonatkozóan
II.A VI. ötéves terv szempontjából.

I.

1979-80. éveket javuló külgazdasági egyensúly és ennek nyomán hazánkkal szemben nyugodt pénzpiaci helyzet jellemezte. Ezt a számunkra kedvező helyzetet azonban sorozatos külső, a nemzetközi hitelpiacot kedvezőtlenül befolyásoló események fokozatosan lerontották.
Az afganisztáni ügy még döntően politikai kérdésként vetődött fel, bár egyes nyugati kormányok már ezt is a kelet-nyugati kapcsolatok általános visszafejlesztésére kívánták felhasználni. Az afgán kérdés azonban nem okozott pénzügyi válságot, és átmenetileg ugyan nehezítette hitelfelvételeinket, hatása döntően csak 1981. I. negyedévében mutatkozott. 1981. II. negyedévében helyzetünk csaknem normalizálódott: 1981. I. negyedévében kb. 65 M $ középlejáratú hitelt tudtunk csak felvenni, de a II. negyedben már kb. 700 M $-t.

A lengyel válság ezzel szemben már nemcsak politikai kérdésként vetődött fel, hanem megkérdőjelezte a KGST-országok hitelképességét és ezzel eddig példátlan bizalmi válságot indított el.
A hitelező bankok bizalmatlansága valóságos pánikká fajult, amikor a román bankok fizetési késedelembe estek, partnereiknek nem is válaszoltak. Vietnámról is elterjedt, hogy haladékot kért adósságai fizetésére, Jugoszláviával kapcsolatban is merültek fel kételyek, ennek következtében déli szomszédainknál sem sikerült a tervezett és meghirdetett új hitelek felvétele.

Nyugati sajtóhírek szerint a Szovjetunió nyugati bankoknál tartott devizatartalékai, jelentős aranyeladások ellenére az 1981. év eleji 8,6 Md $-ról az év közepére 3,6 Md-ra esett vissza.

Ebben a megváltozott, szinte „hidegháborús" politikai és gazdasági környezetben 1981. III. és IV. negyedében már nem tudtuk a kitűzött hitelfelvételi célokat teljesíteni. A III. negyedben 140 M $-t, a IV. negyedben 70 M $ középlejáratú hitelt tudtunk felvenni, azaz az 1981. évi új finánchitel-felvétel cca. 1.000 M $-t tett ki (amiből 550 M $ volt publikus, 450 kétoldalú, nem publikus hitelfelvétel), míg a közép- és hosszúlejáratú finanszírozási hitelfelvét kb. 200 millió $ volt, ez együttesen 1200 M $-t tett ki a tervezett 1,8-1,9 Md-dal szemben. Az, hogy az évet mégis nagyobb zökkenők nélkül finanszírozni tudtuk, abban az árfolyamnyereség (kb. 350 M $) játszott fontos szerepet. Tartalékaink így is hónapról-hónapra csökkentek. Az összes arany- és devizatartalék az 1981. I. 1-i 2219 M $-ról 1981. XI. 1-re 1000 M $ alá csökkent, aminek számszerű okai a következők voltak:

A devizahelyzet romlásának finanszírozására kellett380 M $
Arab középlejáratú betétek (Líbia 150, Irak 350), visszavonása, amelyet nem tudtunk pótolni500 M $
II. félévben középlejáratú hitelek kiesése-1200 M $

A betétek rohamos visszaszívása november második felében lelassult, december hónapban pedig sikerült az év végi mérlegjavítási akció keretében 400 M $ rövidlejáratú (1 héttől 2 hónapig terjedő időtartamú) betétet szereznünk. Ezeket a pénzeket január-február hónapban vissza kell fizetnünk, s így a likviditás az itthon tárolt és a külföldön el nem zálogosított aranytartalékkal együtt január végére ismét 1 Md $ alá fog esni.

Miután átlagban havonta 900 M $ a rövidlejáratú és 100 M $ a hosszúlejáratú hitel esedékesség, tartalékaink egyensúlyban levő áruforgalom mellett maximum 20-30 napra elegendőek. Ez, normális piaci viszonyok mellett, átmenetileg még elviselhető, a jelenlegi rendkívül bizonytalan helyzetben azonban kritikussá válhat.

1981. november 4-én nyújtottuk be csatlakozási kérelmünket az IMF-Világbankhoz. Ennek pozitív hatása abban jelentkezett, hogy november óta sikerült alacsony szinten bár, de stabilizálni helyzetünket és január hónapban egyre több nyugat-európai és japán bank prolongálta a lejáró-, sőt adott új rövidlejáratú betéteket. Sikerült továbbá egy, igaz, hogy csak két éves, de mégis jelentős összegű, 75 M ? (140 M $) új, konzorciális hitelhez hasonló hitelt szereznünk döntően angol és japán vezetés mellett, német, kanadai bankok részvételével.

A nemzetközi sajtóban egyre több pozitív hír jelenik meg hazánk gazdasági helyzetéről, ezek már nagyrészt az IMF-nek és a BIS-nek nyújtott információk eredményei. E hírek bizonyos mértékben enyhítik a ránk nehezedő nyomást.
A szocialista országok helyzetét a piacon az 1979-80-81-es nyilvános középlejáratú hitelfelvételek jól jellemzik:

Ebből Magyarország
1979-ben a szocialista országok által felvett publikus hitelek összege7,4 Md $ volt300 M $
1980-ban a szocialista országok által felvett publikus hitelek összege2,9 Md $ volt550 M $
1981-ben a szocialista országok által felvett publikus hitelek összege1,5 Md $ volt550 M $

Ezek a számok mutatják azt a tendenciát, amely minket és nyilván 1-2 más szocialista országot még nem számit bele a csődtömegbe, amelyet egyelőre Lengyelország és Románia képvisel. Itt tartunk most!

Az 1982. évi tőkés hitelpiaci helyzetet sajnos számunkra is az fogja meghatározni, hogy sikerül-e a Lengyelországgal szemben fennálló és 1981-ben lejárt kereskedelmi banki hitelek és kamatok rendezése és az adósságállomány átütemezése (Rescheduling). Ha ugyanis nem következik be és a nyugati bankok együttesen, de akár csak néhányan is bírói útra terelik követeléseik behajtását, azaz kérik a csődeljárás megindítását, akkor minden nyugati banknak, amelynek követelése van Lengyelország ellen, e követelést veszteségként le kell írnia, ami súlyos érvágást jelent a nyereségben és így a fizetendő osztalékban is. Ez talán még nem vezetne sorozatos bank-csődökhöz, bár ezt a veszélyt pl. egy-két nagyobb német és osztrák banknál nem lehet kizárni.

Ilyen helyzetben azonban valószínű, hogy a szocialista országok csak nehezen és szelektíven juthatnak új hitelekhez, ami további fizetésképtelenségeket okozhat. Ha a lengyel pénzügyminiszter szerint összesen 23,2 Md $ nyugati adóssághoz csak Románia 13 Md $-os adóssága csatlakozna, és más országok is - a többi kisebb KGST országok és Jugoszlávia - nehézségekbe kerülnének, ez már olyan volument tenne ki, amely elindítója lehet egy világméretű hitelválságnak, amely aztán magával ránthatna súlyosan eladósodott fejlett tőkés országokat (Dánia, Belgium, Svédország, Ausztria), de különösen a Harmadik Világ országait is. Az 

 legutóbbi hivatalos adatai szerint a Harmadik Világ adósságai 1978 óta 56%-kal emelkedtek, és 1981 végére elérték az 524 Md $-t, amelynek 1981. évi kamatterhe 46,5 Md $ volt. Ha a jelenlegi általános gazdasági pangás mellett, amelyet nulla növekedés, rendkívül magas munkanélküliség és kétszámjegyű infláció jellemez, még egy hitelbizalmi válság is kitör, akkor olyan gazdasági válságba kerülhet a világ, amelyhez képest 1929-33 a volumeneket tekintve jelentéktelen volt.

Ez nem érdeke sem a Nyugatnak, sem nekünk. Ezért keresnek a nyugat-európai kormányok szokatlan türelemmel lassan másfél éve a lengyel adósságrendezésre valamilyen, a saját jogi előírásoknak is megfelelő megoldást. Miután a legtöbb hitelező ország jogrendje az átütemezés előfeltételének az esedékes kamatok megfizetését tekinti, a nyugati hitelezők ragaszkodnak 1981-ben lejárt kamatok megfizetéséhez.

Az az összeg tehát, amellyel a lengyel pénzügyi válság legalább 1 évre megoldható lenne, néhány 100 millió dollár (kb. 300 M $). Ezt még akkor is össze kellene szedni, ha a lengyeleknek ehhez a KGST segítsége kell.

A nyugati világ a lengyel kérdésben nem egységes. Az USA agresszív körei (legutóbb [Henry] Kissinger) kemény kéz politikát követelnek a szocialista országok ellen, jól tudva, hogy egy általános hitelembargónak mik lennének a következményei elsősorban a kisebb szocialista országokra és közvetve a Szovjetunióra. Egyes európai államférfiak (Helmuth Schmidt, Bruno Kreisky), látják a veszélyt és próbálják feltartóztatni az USA szélsőségeseit, de kérdés, hogy ez a külső USA nyomás és saját „héjáikkal" szemben meddig sikerül. A lengyel ügyben a KGST-nek gyorsan cselekednie kell.

Összefoglaló

Azt hiszem, ezek után világos, hogy csak arra az esetre tudok 1982-es variánst kidolgozni, ha a lengyel adósságrendezés átütemezés (Rescheduling) és nem csőd (default) formájában rendeződik. Ebben a variánsban gondolkozva a mi 1982-es problémáink súlyosak, de nem megoldhatatlanok.

Ahhoz, hogy 1982-ben is eleget tudjunk tenni fizetési kötelezettségeinknek és biztosítani tudjuk a termeléshez szükséges importot, valamint a lakossági fogyasztást az ígért módon változatlan szinten tudjuk tartani, a következő feladatokat kell megoldani:

  1. Az [popup title="MNB, KKB, HIB, CW, CIB és a külföldi bankképviselők" format="Default click" activate="click" close text="Magyar Nemzeti Bank, Külkereskedelmi Bank, Hitelintézeti Bank [?], Central Wechsel- und Kredit Bank – a Magyar Nemzeti Bank bécsi leányitézménye, Közép-európai Nemzetközi Bank"] folytassanak fokozott betét akvizíciós tevékenységet személyes kapcsolataik igénybevételével is. A megszerzett betéteket az 1982. I. félévében az MNB likviditásának növelésére kell fordítani.
    Helyzetünket nem javítaná, sőt inkább rontaná minden olyan változás, ami hitelfelvételi gyakorlatunkban az elmúlt évtizedekben sikerrel kivédett „újításokat" vezetne be (pl. importvásárlásoknak vállalati hitelekben történő engedélyezése). Ez ugyanis megzavarná a piacot, a hitelező bankok körében magyar fizetési gondok látszatát keltené: Ezzel szemben a KKM-PM-KKB és a külkereskedelmi vállalatok bevonásával fokozott erőfeszítéseket teszünk olyan elsősorban magyar exporttal vagy reexport üzlettel kapcsolatos hitelfelvételre, ahol az itthoni készletek, exportszerződések megelőlegezésével javíthatjuk likviditásunkat (iráni olaj, húsexport, egyéb magyar exportkötések).
  2. Felül kell azonban vizsgálni a készleteket (vállalati, ATI [Állami Termékgazdálkodási Igazgatóság]) és a tőkés devizáért értékesíthető nyersanyagokat, félgyártmányokat, élelmiszereket még az I. negyedév folyamán értékesíteni kell, még akkor is, ha a nyomott árak miatt ez támogatást tenne szükségessé. A mai világgazdasági helyzetben nem célszerű arra spekulálni, hogy az árak ez év folyamán növekedni fognak, a készleteket viszont terhelik a magas, 14-15%-os - kamatok.
  3. Folytatni kell az eddigi ütemben az IMF és Világbankhoz történő csatlakozási tárgyalásokat oly módon, hogy legkésőbb április hónapban tagjai legyünk a két szervezetnek. Ez jogot ad nekünk arra, hogy az 1982. év végén tárgyalásokat kezdjünk és 1983 elején be is fejezzük a készenléti hitelfelvételre vonatkozó megállapodást. Ennek összege 3 évre évenként kb. 4-500 M $ lehet.
  4. A Világbankhoz még február hóban el kell juttatni néhány nagyobb projektumra és néhány ún. program finanszírozásra vonatkozó elképzeléseket (programok: energiaracionalizálás, infrastrukturális beruházások, mezőgazdaság- és élelmiszerfejlesztési elgondolások, a konvertibilis hitelek részbeni refinanszírozása stb.). Így elképzelhető, hogy már 1983 első felében és utána folyamatosan hozzájuthatunk hosszúlejáratú Világbank hitelekhez.
  5. A nemzetközi pénzügyi szervekkel való kapcsolatok fejlesztése érdekében a kölcsönösség alapján kell fejlesztenünk az információáramlást. Részünkről központi csatornán keresztül - zárt rendben - az erre kapott felhatalmazások keretében kell ellátnunk őket folyamatosan információkkal, amelyek aztán a két szerv által igazoltan jutnak tovább a nemzetközi hírközlő csatornákba, ezzel erősítve adataink megbízhatóságát, gazdasági helyzetünknek az adatokkal való összhangját és így javítva hitelképességünket.
  6. Felsőszintű intervenciót javasolok Líbia esetében, mely országtól ígéretünk van arra, hogy betéteket fog hozzánk átcsoportosítani, miközben az idevonatkozó jegyzőkönyv aláírása óta, minden nálunk elhelyezett betétjét (150 M $) visszavonta. Ugyancsak indokolt lenne olyan olajországokhoz fordulni felsőszinten, amelyekkel szoros speciális [hadiipari] üzleti vagy hitelkapcsolatokat tartunk fenn (Irak, Algéria)
  7. Fokozott diplomáciai erőfeszítéseket javasolok Szaúd-Arábia irányában a kapcsolatok normalizálására, esetleg hosszúlejáratú élelmiszerszállítási szerződés felajánlása útján is.
  8. A fejlődő országokkal folytatott nemzetközi tárgyalásokon a magyar delegációk a részünkről nyújtott hitelek vagy speciális kívánságok teljesítését kössék olyan feltételekhez, hogy a partnerország devizatartalékai egy részét nálunk tartsa. Erre különösen jó alkalom lesz, miután IMF tagok leszünk, mert több országban ez az előfeltétele a betételhelyezésnek.
  9. Folytatni kell az előkészületeket és propagálni kell, hogy el vagyunk szánva a forint külső konvertibilitása bevezetésére.
  10. Az 1982. év nem alkalmas arra, hogy csendben, szolidan dolgozzunk és várjuk, hogy ez hosszabb látra megteszi a hatását, úgy, mint ahogy ez eddig történt. Most arról van szó, hogy ellenségeink megpróbálnak minket egy kalapba tenni más olyan - esetleg szocialista - országokkal is, amelyek súlyos politikai és gazdasági hibák következtében csődbe jutottak vagy juthatnak. Nekünk most hangsúlyozni kell saját eredményeinket, mert különben az ellenünk agitálók fogják uralni a nemzetközi sajtót, és mai helyzetünkben ezt nem engedhetjük meg.

II.

A VI. ötéves terv összeállításakor abból indultunk ki, hogy a terv akkor válik finanszírozhatóvá, ha a szocialista viszonylatban jelentkező - akkor még a jelenleginél lényegesen alacsonyabbra tervezett - árveszteség nagy részét a Szovjetunió hosszúlejáratú hitelből finanszírozni fogja, és ha a tőkés piacról a reálisnak tartott 7-8 Md $-ral szemben 9, sőt 10 Md $ új középlejáratú hitel felvételét tudjuk biztosítani. Azóta világossá vált, hogy az árveszteség szocialista viszonylatban lényegesen több mint a tervezett és hitelből annak csak szerény részét rövidebb lejáratra és magasabb kamat mellett kapjuk meg, ugyanakkor a lengyel események a tőkés hitelfelvétel tervezett mértékét illuzórikussá tették. Mégis, ha az 1982. évi feladatokat az I. pontban vázolt módon teljesíteni tudjuk, ez tovább fogja növelni hazánk nemzetközi tekintélyét, javítani hitelképességét. Az IMF és Világbank tagságra és az 1982. évi eredményekre támaszkodva az 1983-85 éves tervcélkitűzéseknek, ha nem is megvalósítását, de olyan mérvű megközelítését lehetségesnek tartom, hogy a jóváhagyott VI. ötéves tervet érdemben módosítani ne kelljen. Ennek előfeltételeit a teljesség igénye nélkül az alábbiakban látom:

  1. folytatjuk a tőkés exportbővítő beruházási programunkat oly módon, hogy a tervben előirányzott 65 Md Ft beruházás döntően exportfejlesztési célokra még akkor is megvalósuljon, ha emiatt más fontos célokat hátrább kell sorolnunk vagy az előirányzott hitel-kereteket engedélyezzük túllépni.
  2. Drákói intézkedéseket kell hoznunk a költségvetési hiánynak a kiadások csökkentése révén történő mérséklésére, még akkor is, ha a kiadások csökkentése bel- és külpolitikailag érzékeny területeket is érint.
  3. Felhasználjuk a Világbank hiteleket a tervben egyébként is szereplő néhány program és beruházás részbeni finanszírozására.
  4. A Világbank nyújtotta új lehetőségek révén (információk, Világbank tendereken való részvétel) növeljük kp. eladásainkat a fejlődő országok felé gépben, nagyberuházásokban, kulcsra kész üzemek szállításában.
  5. További lépéseket teszünk láthatatlan bevételeink (turizmus, tranzitfuvar stb.) növelésére. Ennek érdekében megfelelő politikai döntések elől sem zárkózunk el (vízumkényszer eltörlése a legnagyobb partnerek felé) tranzit fuvardíjaknál érdekeink eddigi módon történő szilárd védelme, számunkra előnytelen nem kereskedelmi árfolyamrendszer felmondása stb.
  6. A forint korlátozott külső konvertibilitásának bevezetése után a velünk baráti kapcsolatokat fenntartó fejlődő országok bekapcsolása a konvertibilis forint-rendszerbe.

Ilyen körülmények között a VI. ötéves terv tőkés devizában történő finanszírozása a következőképpen alakulhatna:

1981-ben felvett középlejáratú hitelek + árfolyamnyereség1400 millió $
1982-re tervezett középlejáratú hitelfelvét1400 millió $
1983-85-ben további hitelfelvét (évenként 1.400 millió $)4200 millió $
Összesen:7000 millió $
Új lehetőségek:IMF hitel 3 évre SDR juttatás és árveszteséget kompenzáló hitelek nélkül1200 millió $
Világbank hitelek évi 200 M $600 millió $
Ft külső konvertibilitása, mint új külső forrás 3 évre, (á 50 M $)150 millió $
idegenforgalmi könnyítések
+ tranzit stb. 3 évre
150 millió $
Mindösszesen:9100 millió $

Ilyen szintű tőkés deviza forrásbevonás már megközelíti a VI. ötéves tervben előirányzott mértéket, és így a VI. ötéves terv érdemi változtatás nélkül - persze általában az eredeti szerény célkitűzésekhez viszonyítva is lefelé módosítva - tartható lenne. Amennyiben sikerülne a belső erőfeszítéseket (termelékenység növelése, költségvetési kiadások csökkentése stb.) a tervezett szint fölé emelni, akkor a tervhez képest a lemaradások tovább lennének csökkenthetők. Végül reálisan számíthatnánk arra is, hogy amennyiben a mindenképpen kritikusnak tűnő 1982. éven fizetőképességünk megtartása mellett túljutunk, - ez a két nemzetközi pénzügyi intézményben való aktív tevékenységünkkel párosulva - hitelképességünk erősödését, és a hagyományos hitelfelvételek bővítését eredményezheti.

Budapest, 1982. január 26.

Jelzet: MOL M-KS 288. f. 24. cs. 16-1982. ő. e. Eredeti, de aláírás nélküli géppel írt feljegyzés (MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztály 430/2).

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 13.

1903

Megalakult Debrecenben a Bethlen Gábor Kör, amely az 1920-as évektől a Turullal „szemben álló egyetemi hallgatók gyűjtőhelye” lett.

1915

Az első világháború keleti frontján osztrák–magyar és német csapatok elfoglalják Grodno erődjét

1937

A japán csapatok elfoglalják Nanjing (Nanking) kínai várost. Kezdetét veszi a hat hétig tartó mészárlás, amikor 25000 lakost ölnek meg

1941

Magyarország hadat üzen az Amerikai Egyesült Államoknak

1966

Az amerikai hadsereg megkezdi Hanoi bombázását

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők