1950 – A fordulat éve az Országos Levéltár könyvtárában

„Az Országos Levéltárban folytatott vizsgálat alkalmával megállapítottam, hogy az OL könyvtára teljesen rendezetlen állapotban van. A könyvtárnak nincsen felelős vezetője. Ennek következtében a könyvtárba bárki szabadon bemehet, és onnan könyveket kivihet. Feltételezhető az is, hogy nem jelenti be az illető az elvitt könyvek mennyiségét. Továbbá megállapítottam, hogy 1936 óta kivett könyvek nagy része nincs visszaszolgáltatva.”

Bevezetés

Cikkünkben három dokumentumot mutatunk be 1950-ből. A forrásokat látszólag semmi nem köti össze, hacsak az nem, hogy az Országos Levéltár Könyvtárának (OLK) tevékenységével és helyzetével foglalkoznak. Ebből a három anyagból azonban egy pillanatfelvételt kapunk az OLK-ról, és az sem elhanyagolandó szempont, hogy az iratok döntően befolyásolták a könyvtár további helyzetét.

Az első két levél az Országos Könyvtári Központtól érkezett, és a könyvtár helyzetéről kértek felvilágosítást. Az elsőben az iránt érdeklődtek, mi történt az 1945?1947. közötti időszakban leselejtezett fasiszta-jellegű

valamint arról is tájékoztatást kértek, hogy haladnak a Népkönyvtári Központ (NK) által kiküldött  szerinti „nem kívánatos anyag" selejtezéssel.

Az új, 1950-ben megjelentett két kötetes kiadvány, amelyet a falusi és üzemi könyvtárak rendezése céljából adott ki az NK, kizárólag szépirodalmi műveket sorolt fel 8500 tételben. Ez a kiadvány, ellentétben az 1945 és 1947 között kiadott négy kötetes, A fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékek jegyzéke című művel, csak ajánlásokat tartalmazott a kivonandó kötetekkel kapcsolatban. Egyúttal felsorolja mindazon szépirodalmi műveket, amelyeket a Jegyzék is tartalmazott, kibővítve a koalíciós időszak politikai és kulturális szempontból jelentős személyeivel is (például Keresztury Dezső, Zilahy Lajos, Kéthly Anna, Kovács Imre).

A válaszból, amelyet Ember Győző főigazgató és Kapossy János igazgató írt, megtudhatjuk, milyen volt az OLK 1950-ben. Eszerint az OLK zárt, tudományos szak- és kézikönyvtár, amelyet kizárólag a levéltár személyzete és a tudományos kutatómunkát végző látogatók használhatnak. A könyvtár állományából könyvet kölcsönözni magánszemélyek számára nem lehetséges, és a cédulakatalógust sem használhatják. Az is kiderül, hogy a könyvtárnak nincs állandó személyzete. (A könyvtár 1875-ös alapítása óta soha nem is volt.) Hosszú ideig mindössze egy levéltári tisztviselő végezte a könyvtárral kapcsolatos feladatokat, majd az 1930-as évektől kezdve egy-egy altiszt segítette munkáját.

A fasiszta-jellegű könyvekről, ill. a kiselejtezett és elszállított fasisztának minősített könyvekről az OLK-nak nem volt információja, ráadásul az Útmutatót az OLK nem kapta meg, lévén, hogy szakkönyvtár és szépirodalmi anyagokat az állományban nem őriztek. A levéltár vezetőinek leveléből azt is megtudjuk, hogy a könyvtár teljes állománya mintegy 23 ezer kötet a folyóiratokkal együtt, és az állomány teljes egészében tudományos és hivatali jellegű anyag. 1950-ben a könyvtár állománya meglehetősen csekély mértékben gyarapodott, amit a levélírók tételesen felsoroltak.

A második levél az OLK gyűjtőköréről érdeklődött. Erre a levélre szintén Ember Győző és Kapossy János válaszolt. A válaszban hosszasan részletezték az OLK gyűjtőkörét, s ebből képet kaphatunk arról, hogy a könyvtár a viszonylag csekély példányszám mellett gazdag szakirodalmi gyűjteménnyel rendelkezett, egyes részeiben talán az országban egyedülállóval is. Az 1950-es évben azonban még mindig nem volt önálló személyzet.

1950. november 10-én Tánczos Dezső a Levéltárak Országos Központjának (LOK) gazdasági vezetője egy levéllel fordult az OL vezetőjéhez. A levél egy vizsgálat eredményeképpen született, amely megállapította, hogy a könyvtár olyannyira rendezetlen és elhanyagolt állapotban van, hogy az azonnali lépések szükségesek.

Tánczos Dezső felszólította a Levéltár főigazgatóját az addigi rendezetlen helyzet megszüntetésére és kötelezte arra, hogy minél hamarabb egy könyvtárvezetőt jelöljön ki, aki a továbbiakban anyagi felelősséget is vállal a könyvtár állományában lévő valamint könyvekért, és aki köteles a kölcsönzésekről pontos nyilvántartást vezetni. Ezen felül utasította az OL vezetőjét, hogy „a csatolt jegyzéken feltüntetett dolgozókat szólítsa fel a könyvek haladéktalan visszaszolgáltatására és a Levéltárak Országos Központja költségvetési osztályának legkésőbb két héten belül tegyen jelentést."

Ember Győző 1950 decemberében három embert bízott meg Keszei Zoltán irodakezelő vezetésével, hogy az állományból hiányzó könyvekről jegyzéket készítsen. Kiderült, hogy a könyvek egy része nem a munkatársaknál, hanem a könyvtár raktárában volt a többi kikölcsönzött művet, amelyek túlélték az ostromot, ezeket azonban visszahelyezték a könyvtár állományába. Ezek után Ember Győző egy körlevélben intézkedett a könyvtár használatáról, és ideiglenes vezetőt is kinevezett Kapossy János személyében.

1951-ben aztán OLK vezetésével Bogdán Istvánt bízták meg, aki teljes állásban, könyvtárosként végezte a mindennapi munkát.

Ezen a napon történt január 27.

1944

A szovjet Vörös Hadsereg áttöri Leningrád több mint 2 éve tartó német blokádját.

1945

A szovjet Vörös Hadsereg felszabadítja a birkenaui és auschwitzi koncentrációs táborokat.

1967

Több mint 60 ország képviselője aláírja az Atomcsend-Egyezményt

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők