Lövés a tatai vasútállomáson

Egy szovjet tiszt bűntette, a vádlott egy magyar háziasszony

1946. július 8-án, a tatai vasútállomáson a délutáni bécsi gyors érkezésére várók egy fegyverlövésre kapták fel a fejüket: egy szovjet katonatiszt arcon lőtte Hirschler Imre kereskedőt, felsőgallai lakost. Forrásaink egy olyan esetet mutatnak be, amelyben a szovjet hadsereg egyik tisztje került szembe egy magyar állampolgárral, de a szovjet hatóságok a magyar hatóságok tiltakozása ellenére mégis egy magyar háziasszonyt tartóztattak le. A tettes vallomása szerint Határfalvi Istvánné, a helyi kisgazdapárti titkár feleségének felbujtására követte el a bűntényt, és a fegyvert is tőle kapta …

1946. április 10-én, Nagy Ferenc moszkvai látogatása alkalmával Sztálin generalisszimusz a magyar miniszterelnöknek szegezte a kérdést: őszintén mondja meg neki, hogyan is viselkedik a szovjet katonaság a lakossággal, van-e panasz a Vörös Hadseregre? Nagy Ferenc erre azt válaszolta, hogy „Most már kifogástalanul. Fordulnak elő itt-ott atrocitások, de ezek nem mennek már túl az egyéni akciókon. Természetes, hogy a megszállás nagy terhet jelent számunkra, de a katonaság és a lakosság között az incidensek mind ritkábban." Most egy ilyen esetet mutatunk be, amelyben a szovjet hadsereg egyik tagja került szembe egy magyar állampolgárral, és ennek során a szovjet hatóságok több jogsértést követtek el.

1946. július 8-án, a tatai vasútállomáson a délutáni bécsi gyors érkezésére várók egy fegyverlövésre kapták fel a fejüket: egy szovjet katonatiszt arcon lőtte Hirschler Imre kereskedőt, felsőgallai lakost. A sérültet gyorsvonattal a tatabányai bányászkórházba szállították, míg a tettes elmenekült a helyszínről.

Az eset után az orosz katonai városparancsnokság nyomozást rendelt el, amely során megállapították, hogy tettes Alexander Podikov szovjet tiszt, akit nem sokkal később le is tartóztattak. A tiszt azonban megszökött a fogdából, majd Vasút utca 42. szám alatti lakására ment, ahol találkozott a vele együtt lakó „bécsi illetőségű" hölggyel, akivel Bécsbe

.

Pár nap múlva Podikov újra megjelent a városban, és az esti órákban felkereste Határfalvi Istvánnét Külső Károly király úti lakásában, és elpanaszolta neki, hogy nem tud bejutni lakásába. A Vasút utcai lakás ugyanis Kirschner Jánosné tulajdonában volt, a szovjet tiszt csak szobát bérelt tőle. Podikov Határfalvinétól aziránt érdeklődött, hogy a szállásadónője (aki Határfalviné testvérének a felesége) otthon van-e, valamint azt is elmondta neki, hogy az elmúlt pár napot Bécsben töltötte, és a már említett bécsi hölgyet hazavitte.

Podikov másnap reggel bement az szovjet katonai parancsnokságra, ahol ismét letartóztatták, és vizsgálatot rendeltek el ellene. Az addig tökéletesen egyszerűnek látszó ügy ekkor fura fordulatot vett. Podikov ugyanis elmondta, hogy Hirschlert Határfalviné felbujtására lőtte arcon, és a fegyvert is tőle kapta. Szerinte Határfalviné leitatta őt, majd az állomásra kísérte, ahol megmutatta neki Hirschlert, és arra kérte, hogy lője le, amit Podikov meg is tett. A vallomás után az ott tartózkodó szovjet katonai ügyész utasította a Magyar Államrendőrség tatai járási kapitányságát, hogy a nőt vegyék őrizetbe az orosz fél számára, ugyanis ellene az orosz katonai törvények alapján kívánnak eljárást indítani. Ezt a kérést a tatai rendőrkapitányság megtagadta. Ekkor az orosz városparancsnokság úgy döntött, hogy a nőt ők fogják fogva tartani. Erre Határfalviné maga kérte, hogy az orosz vizsgálat befejezéséig inkább a tatai kapitányságon tartsák fogva, ugyanis egészségi állapota miatt az orosz városparancsnokság fogdája életveszélyes lett volna számára. Erről a nő orvosi igazolást is adott (pajzsmirigy-túlműködés és az ennek nyomán fellépő szívzavarok). Ebbe a rendőrkapitányság vezetője bele is egyezett, azonban a nőt nem vették őrizetbe, hanem az orvosi vélemény miatt engedélyezték számára, hogy otthonában várja meg az orosz vizsgálat végét. Nem sokkal később a magyar városi hatóság levelet kapott az orosz katonai ügyésztől, hogy ő maga vállal felelősséget a nő letartóztatásáért.

Az orosz nyomozással párhuzamosan a tatai járási rendőrkapitányság bűnügyi osztálya is vizsgálatot indított. Jelentésükben megállapítják, hogy a nyomozás során nem sikerült semmiféle bizonyítékot találni arra, hogy Határfalviné valóban felbujtotta volna az orosz tisztet, és az sem állt meg, hogy a fegyvert tőle kapta volna, ugyanis a nőnek nem volt soha fegyvere. A nyomozás során az is kiderült, hogy Határfalviné a bűncselekmény idején nem tartózkodott a vasútállomáson, hanem Varga János tatai műszerésznél korábbi tartozását egyenlítette ki. Ezt három tatai lakos is egybehangzóan igazolta. Ellenben a kihallgatások során Hirschler Imrére annál több terhelő bizonyíték került elő.

A tanúvallomásokból kiderült, hogy Hirschler még a támadás előtt felkereste Kirschnernét Vasút utcai lakásán, majd innen Bartos Emil rendőrnyomozó alhadnagy lakására ment. Csak ezután érkezett az állomásra, ahol két tanú állítása szerint Mózes Károly vendéglőjében „kis mennyiségben szeszes italt fogyasztott." Eközben lépett a vendéglőbe Podikov egy tiszttársával, és ők is inni kezdtek (Határfalvi István szerint az orosz zászlós nyolc liter bort ivott meg, de ezt nem tekinthetjük hitelesnek). Eközben a tanúk szerint aranyügyletben tárgyaltak német nyelven. Igaz, hogy a tanúk nem beszéltek németül, de mivel Hirschler kis aranytárgyakat vett elő a zsebéből, talán nem tévedtek túl sokat. Főleg azért nem, mert Hirschler az aranytárgyak közül egy karikagyűrűt, egy pecsétgyűrűt és egy pár női fülbevalót kínált eladásra az orosz tiszteknek. Ezek után az orosz tisztek elhagyták a vendéglőt. Hirschler az oroszok távozása után a vendéglő tulajdonosának is megpróbált némi aranyat eladni.

Időközben azonban az állomásra megérkezett a Felsőgalla felé induló munkásvonat, így Hirschler elhagyta a vendéglőt, és felszállt a vonatra.

A vonatot azonban félreállították, hogy utat engedjen egy Pest felé tartó gyorsvonatnak. A munkásvonat lépcsőjén ülő három szlovák nemzetiségű tanú egyöntetűen állította, hogy Podikov és társa a munkásvonat egyik kocsiján állt. Az ismeretlen orosz tiszt azonban leszállt a vagonról, és magára hagyta Podikovot, aki kabátja belső zsebéből előhúzott egy pisztolyt, és nadrágjának jobb zsebébe tette. Ezek után leszállt a kocsiról, és a munkásvonat előtt sétáló Hirschlerre célzott, majd amikor az megfordult, rálőtt. A lövés az arccsontján sebesítette meg a magyar kereskedőt. A lövés után Podikov rögtön elmenekült. Hirschlert ezután az időközben beérkező gyorsvonattal a tatabányai bányakórházba vitték, ahonnan hatnapi kezelés után engedtek ki, sérülése huszonegy napon túl gyógyult meg.

Határfalviné szovjet letartóztatásáról és az ellene lefolytatott vizsgálatról a magyar fél megállapította, hogy több törvénytelenség is történt. Egyrészt a nővel a vizsgálat során több ízben orosz nyelvű jegyzőkönyvet írattak alá, és mivel Határfalviné nem tudott oroszul, így tartalmát sem ismerhette az általa aláírt szövegnek. Másrészt a vizsgálatok és a kihallgatások során nem biztosítottak részére hiteles tolmácsot, hanem többnyire egy Varga Miklós nevű bőrgyári munkás, néhány esetben pedig „egy Vasil nevű, család nevére ismeretlen, Vértesszőllős községi áttelepülő szlovák ajkú" férfi volt az alkalmi tolmács. Továbbá a bűnügyi osztály azt is sérelmesnek találta, hogy az oroszok által lefolytatott vizsgálatokba a magyar felet nem vonták be. A vizsgálat szerint az orosz katonai ügyészt „mulasztás terheli abban a tekintetben, hogy mivel nem katonai bűncselekményről van szó a magyar törvények értelmében jogtalanul korlátoz személyes szabadságában polgári egyént." Az orosz félnek az esettel kapcsolatban mindössze annyi teendője lett volna, hogy a Határfalvinéra vonatkozó orosz nyelvű vizsgálati anyagokat hiteles fordításban megküldi a magyar félnek, amelyet aztán a helyi rendőrség az általuk készített vizsgálati anyaggal együtt átad további vizsgálat céljára a győri államügyészségnek. Végezetül a jelentés megállapítja, hogy a magyar törvények értelmében nincs lehetőség arra, hogy Határfalvinét az oroszoknak kiadják, és az sem igaz, hogy a nő ügyében az „orosz haditörvények szerint kell ítéletet hozni még akkor sem, ha időközben a nyomozás, természetesen rendőri nyomozás során esetleg mégis terhelő bizonyítékok derülnének ki."

Az orosz katonai ügyész Dr. Morácz László főhadnagynak, a bűnügyi osztály vezetőjének és  Varga Pál rendőrnyomozó hadnagynak, a bűnügyi nyomozócsoport vezetőjének ígéretet tett arra, hogy az orosz vizsgálati iratok orosz nyelvű, valamint hiteles magyar fordítását a hatóságok részére átadja. Ez azonban nem történt meg, és ehelyett Határfalvinét augusztus 23-án a katonai ügyész kihallgatásra a városparancsnokságra rendelte, ahonnan 24-én éjjel három órakor a bűnügyi nyomozócsoport vezetőjének határozott tiltakozása ellenére Sopronkőhidára

. Határfalviné átszállításáról a katonai ügyész egy „átvételi elismervényt" adott át a tatai járási rendőrkapitányság részére.

Augusztus 25-én Határfalviné férje, Határfalvi István - a Független Kisgazdapárt tatai járási titkára - panaszt tett az eljárás ellen a járási kapitányságon, majd másnap panaszát eljuttatta a Miniszterelnökséghez is. Augusztus 31-én Balogh István miniszterelnökségi államtitkár levelet intézett a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz, kérve őket, Határfalvi panaszát „vizsgálat tárgyává tenni és legbölcsebb belátásuk szerint az igazság és méltányosság szempontjából egyszerű és szegénysorsú Határfalvi Istvánné ügyében érvényre juttatni." Október 5-én a SZEB nevében Levuskin vezérőrnagy válaszolt. Az orosz fél szerint Határfalviné „hadbírósági eljárás alá eső bűncselekményt követett el," és biztosítja a magyar félt arról, hogy vele szemben a katonai ügyész minden szempontot mérlegelve járt el, és nincs semmi okuk arra, hogy az eljárással szemben bizalmatlanságukat fejezzék ki.

1946 októberében Határfalvi újabb levelet írt Baloghoz, amelyben ismételten kérte, hogy legyen segítségére nagybeteg felesége szabadon bocsátásában. Ezek után Balogh Szviridov altábornagyhoz, a SZEB helyettes elnökéhez fordul azzal a kéréssel, hogy vizsgáltassa ki az ügyet. Erre azonban már nem érkezik válasz, és az ügy kimenetele mai kutatásaink alapján ismeretlen.


Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt június 20.

1919

Az Újvárosháza Váci utcai épületének tanácstermében összeült a KIMSZ első kongresszusa, amelyen szervezeti szabályzatot és prog-ramot...Tovább

1928

Puniša Račić merényletet hajt végre a belgrádi parlamentben Stjepan Radić és más HSS-vezető ellen.

1940

Olaszország megkezdi a Franciaország elleni sikertelen megszállási kísérletet.

1963

A Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok megállapodása a Kreml és a Fehér Ház közti forró drótról (állandó közvetlen telefonkapcsolat...Tovább

1976

A Jugoszláviában megrendezett V. labdarúgó Európa-bajnokságot Csehszlovákia nyeri, Panenka 11-esből szerzett góljával.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Stefan Zweig osztrák író szerint az első világháború előtti időszak a biztonság aranykora volt, ahol senki sem tartott háborúktól, forradalmaktól, erőszakos változásoktól. „Az ész korszakában képtelenségnek tűnt minden radikalizmus, minden erőszak” – írta visszaemlékezéseiben. Bár ez kétségtelenül idealizáló és utólagosan visszavetített kép, mégis kijelenthetjük: az első világháború brutalitásai nyomán bizonyosodott be leginkább, mennyire utópisztikus elképzelés volt, hogy a modernség előrehaladása az erőszak visszaszorulását eredményezi. A mérhetetlen rombolás, pusztítás mellett a totálissá vált első világháború egyik legsúlyosabb következménye ugyanis az emberi élet értékének elképesztő leértékelődése volt. A háborús erőszak-tapasztalat hozzájárult a gátlások leépüléséhez, a mindennapi életben tapasztalható erőszak terjedéséhez, továbbá a politikai kultúra militarizálásához. A háborús, illetve tágabb értelemben a politikai erőszak kérdése ennek ellenére hosszú ideig a történettudomány perifériáján helyezkedett el, és csak az utóbbi évtizedek kutatásai irányították rá a figyelmet.

1918 után Közép- és Kelet-Európában egymással rivalizáló szélsőségek léptek színre, forradalmak és ellenforradalmak váltották egymást. Magyarországon 1919. március 21-étől néhány hónapig az ún. vörösterror, majd a Tanácsköztársaság leverését követően a fehérterror tombolt. Közben az ország nagy részét idegen csapatok szállták meg; a román hadsereg egy időre Budapestet is elfoglalta, és egész Győrig nyomult előre.

A második világháború az elsőt is jócskán felülmúlta a pusztítás mértékét és brutalitását illetően. Civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok, egész népcsoportok elüldözésére vagy kiirtására irányuló törekvések, valamint a hatmillió európai, zsidó származású áldozatot követelő holokauszt fémjelzik e tragikus történelmi időszakot. A Magyarországon 1944. október 16-án hatalomra került Szálasi Ferenc nyilaskeresztes rémuralma állami szintre emelte a terrorizmust, a rablást, kínzást, erőszakot, az extrém kegyetlenséget.

A német megszállást és a nyilas terrort néhány év elteltével újabb totális diktatúra követte Magyarországon. A Vörös Hadsereg támogatásával hatalomra került Rákosi-rendszer elsősorban az államvédelmi hatóság segítségével tartotta állandó rettegésben a társadalmat. Ideológiai megfontolásokból tömegesen vetettek ártatlan személyeket börtönbe, a koncepciós perekben halálra ítéltek száma pedig meghaladta a százat.

Az ArchívNet idei 1–2. összevont számának fő témája: „Politikai erőszak a 20. századi magyar történelemben”. Elsősorban azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt évszázad magyar történelmének különböző korszakaiban miként és milyen formában nyilvánult meg a politikai erőszak, milyen erőszak-tapasztalatokról tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 1-es szám 2018. április 6-án, míg a 2-es szám 2018. április 27-én jelenik meg.

Budapest, 2018. április 6.
A szerkesztők