„Vásárlási láz áruhiány miatt nincsen”

Kereskedelmi hangulatjelentések és közellátási helyzetkép 1951-ből, a Rábaközből

„A községben a legújabb rémhír az, hogy 15-e után minden a duplájára emelkedik és elveszik a pénznek az értéke. Ennek az alaptalan légből kapott rémhírnek a megakadályozására népnevelő értekezletet tartottunk, ahol a népnevelők kellő kioktatásban részesültek arra vonatkozóan, hogy hogyan kell ezt a nép felé megmagyarázni."

Bevezetés 

Az elmúlt években meg-megújulóan napvilágra jutó ügynökügyek kapcsán gyakran kerültek szóba a következő fogalmak: információs jelentések, hangulatjelentések. Ugyanakkor az is elmondható, hogy az 1990 előtti évtizedek e rendszerre jellemző irattípusából egyre több lát napvilágot.

Nem csak a vezető párt- és állami szervek esetében, ill. az állam- és rendvédelem területéről találkozhatunk információs jelentésekkel és hangulatjelentésekkel. E dokumentumok előfordulnak alsóbb fokú tanácsi szervek esetében is, különösen az 1950-es évek első felében, a Rákosi-korszakban, amikor a községi tanácsok napi feladatainak jelentős részét a különböző típusú jelentések készítése töltötte ki. Ezek egyik része egy-egy kiemelt fontosságúnak ítélt intézkedéssorozat lebonyolításának idején készült. Ilyen nagyobb, komoly helyi szervezést is igénylő akció volt például az 1950 őszén, a telepítésekkel is összefüggő birtokrendezés, az 1950. évi tanácsválasztás, vagy éppen az 1951-1953 között szervezett négy békekölcsönjegyzés. A fennmaradó másik részt az állandósított, heti rendszerességgel kért jelentések képezik, mint például a heti információs jelentések, begyűjtési hangulatjelentések, vagy épp a kereskedelmi 

.

A cikkünk témájául választott kereskedelmi hangulatjelentések készítését 1951 januárjában - vélhetően az 1950-ben romló közellátási helyzet miatt - rendelte el a Belkereskedelmi Minisztérium. Az 1950 évi tanácstörvényt követően hierarchikusan felépített tanácsigazgatási rendszeren végigfutó rendelet értelmében a községenként hetente készült kereskedelmi hangulatjelentéseket előbb járási, majd megyei szinten értékelték, s készítettek összefoglaló jelentést a minisztérium részére. A minisztériumban már csak a megyékből beérkezett összefoglalókkal dolgoztak.

A Soproni Levéltár iratanyagában a kapuvári járásra vonatkozóan az 1951. január 10-ei bevezetéstől március végéig maradtak fenn nagy számban a községekből beküldött jelentések, ill. a járási összefoglalók. (Összefoglaló jelentés a következő napokon készült: január 16., 23., 30.; február 5., 12., 19., 26.; március 6., 13., 21., 27.; április 2.) A jelentések kezdetben a felsőbb hatóságok négy kérdésére adtak választ, így a forgalom alakulására, a hiánycikkek körére, a községben tapasztalt hangulatra, így az esetleges rémhírekre, vásárlási lázra, valamint a helyi tanács által tett lépésekre vonatkozóan. Három hét elteltével változtattak a jelentések szerkezetén, s duplájára bővítették a szempontokat. Ezektől azt várták, hogy „részletesebben, konkrétabban tartalmazzák az áruellátás hiányosságait és az ezek kiküszöbölésére vonatkozó javaslatokat".

Melyek ezek a szempontok:

  1. „a község területén milyen cikkekben emelkedett jobban a forgalom.
  2. általában a Földmíves-szövetkezetek az elmúlt héttel szemben milyen forgalomnövekedést értek el (%-ban és Ft. összegben megadva/ és ezen emelkedés milyen áruféleségekben történt.)
  3. melyek a község területén azon cikkek, melyekből az árueladás nem kielégítő,
  4. külön térjen ki a kimondottan hiánycikkek felsorolására, valamint arra, hogy milyen javaslata, elképzelése van ezen hiányosságok kiküszöbölésére, a hiánycikkek pótlására.
  5. közölje a község területén tapaszalt áruszállítási problémákat,
  6. az állami és szövetkezeti boltok mely nagykereskedelmi vállalatok ellen emeltek panaszt, a megrendelések határidőre való nem teljesítése miatt.

A község általános hangulatának kiértékelésénél térjen ki arra, hogy

  1. milyen cikkeknél tapasztalható vásárlási láz és a felvásárlás milyen mértékű,
  2. mely áruféleségek forgalomba hozatalánál volt az elmúlt időszakban sorban állás, és milyen intézkedést javasol ennek ."

Napjaink fogyasztói társadalmából, a kínálati dömpingtől terhes mindennapokból visszatekintve furcsának tűnhet ez a fajta aprólékos adatgyűjtés, amiként a kereskedelemmel, közellátással kapcsolatban olyan fogalmak emlegetése, mint rémhír, vagy például vásárlási láz.

A kötött gazdálkodás, ill. a kiterjedt beszolgáltatási-közellátási szakigazgatási szervezet a II. világháború idején, a hadi gazdálkodás körülményei között jött létre. A közellátás kérdése a háború kezdetétől kiemelt helyet foglalt el a korabeli közéletben, központosított megszervezése, a termelésbeszolgáltatás-terményforgalom-készletgazdálkodás szabályozása pedig az államszervezet és a közigazgatási rendszer kiemelt feladatát 

 Az alapvető élelmiszereket, árucikkeket is érintő ellátási problémák a háború befejeződését követően is fennmaradtak. A frontvonal átvonulása az országon, a háborús pusztítások, a vetetlenül maradt földek, a terméskiesés, s persze az infrastruktúra pusztulása előre jelezték az élelmezési nehézségek, ellátási problémák további, immár békeidőben történő fennmaradását. Így a beszolgáltatás-közellátás korábbi rendszere, a kötött gazdálkodás továbbélt, és a szűk készletek elosztásának egyik központi eleme évekig továbbra is a jegyrendszer .

Bár az 1940-es évek végére a helyzet stabilizálódott, az ellátás javult, a jegyrendszert feloldották, a közellátási szakigazgatási szervezet 1949-1950-ig fennmaradt: megyei szinten a főispánok, mint közellátási kormánybiztosok a negyvenes évek elejétől gyakorlatilag hivataluk megszüntéig, 1950-ig tevékenykedtek. Törvényhatósági (megyei) és községi szinten működtek a közellátási bizottságok, míg a gyakorlati munka jelentős részét megyei szinten a közellátási felügyelőségek, helyben pedig az elöljáróságok, ill. a közellátási megbízottak 

. A tanácsrendszer létrejöttével 1950 végétől a feladatok jelentős részét a tanácsok vették át, melyek a központi államigazgatási szervek, mindenekelőtt az illetékes minisztériumok utasítása szerint jártak el. 1951 első hónapjaiban a közellátást felügyelő legfőbb szerv az Élelmezési Minisztérium volt, azonban a belföldi fogyasztásra szánt kontingens elosztása alapvetően a Belkereskedelmi Minisztérium feladata volt. A termékek - így a mezőgazdásági termények, cikkek - forgalmazását középszinten az államosítások után létrehozott nemzeti vállatok (NV-k) irányították, melyek e célból megyei és járási kirendeltségekkel is rendelkeztek. A kereskedelem, a közellátás és az áruforgalom, ill. a terménybegyűjtés területén az ellenőrző, felügyelő és irányítási feladatokat megyei szinten a megyei tanácsok kereskedelmi osztályai látták el. Járási szinten mindezeket az ipari, kereskedelmi, építésügyi és közlekedési osztályok, majd pedig a kereskedelmi csoportok . A Belkereskedelmi Minisztérium által elrendelt kereskedelmi hangulatjelentések részben az imént említett hatáskörök termékének tekinthetők.

A járási kereskedelmi osztályok operatív feladatokat is elláttak. Egyik kiemelt feladatuk a Belkereskedelmi Minisztérium által juttatott, és a megyei tanács döntése értelmében az egyes járásokra lebontott élelmiszerkeretek községek közötti szétosztása volt. Ez természetesen pontos munkát igényelt, már csak azért is, mert igen alacsony árukeretekről és igen kis mennyiségekről volt szó. A kapuvári járási tanács kereskedelmi osztályának 1951. évi bizalmas iratait áttekintve a következők

: a közellátás minimálisan elégséges szintű biztosítása is óriási erőfeszítéseket igényelt a hatóság(ok) részéről, és sokszor - többnyire az év első felében - még így sem sikerült. Nem véletlen, hogy a kereskedelmi hangulatjelentések 1951. január elejei bevezetésére gyakorlatilag a jegyrendszer (kenyér, cukor) újbóli elrendelését követően került . 1950-1951 fordulójára a közellátás és közélelmezés helyzete újra válságosra fordult, ami egyrészt az erőltetett ütemű kollektivizálással, valamint az egyéni gazdaságokra nehezedő beszolgáltatási kötelezettségek növekedésével, és az említettek következtében a mezőgazdaság csökkenő termelőképességével volt magyarázható. Mindezt tetézte, hogy az erőltetett iparosítás jegyében egyre nagyobb készleteket emésztett fel a növekvő ipari és alkalmazotti népesség ellátása, ill. a kiemelt iparosítási tervek fedezeteként az agrárexport . Így 1951 első felében a kenyér és cukor után a legszükségesebb élelmiszerekre ismét bevezették a jegyrendszert. A jegyrendszer által biztosított ellátásban az ún. „ellátatlanok" részesültek, tehát azok, akik saját maguk nem tudták biztosítani . A mezőgazdaságból élőket, mindenek előtt az egyéni gazdákat, tehát javarészt a falun élőket az ellátottak közé sorolták, így ők nem részesültek az élelmiszerjegyekből, és így a jegyes elosztás keretébe sorolt termékekből.

Mint látható, a korabeli szabályozás feltételezte, hogy a falvakban élők többsége képes saját magát ellátni az alapvető élelmiszerekből. A beszolgáltatási kötelezettség évről évre növekvő mértéke azonban megnehezítette mindezt. A szigorítás 1951-ben egy újabb lélektani határt lépett át, amikor a beszolgáltatási kötelezettséget már az 5 kat. holdnál kisebb birtokokra, mi több egyes termények esetében az 1 kat. holdnál kisebb földterülettel rendelkező gazdákra is kiterjesztették.

A terhek súlyának mértékét jelzi, hogy a Rábaköz parasztságának jelentős részét kitevő törpebirtokosok, ill. a mezőgazdasági munkásság táplálkozása már a világháború előtti utolsó békeévekben is kívánnivalót hagyott maga után. Amint azt Soproni Elek 1940-ben kiadott, szociográfiai jellegű művében, A kultursarok gondjaiban kiemelte, a szegényebb vidéki néprétegek táplálkozása egyoldalú és hiányos: „Általában a burgonya- és kenyérfogyasztás lép előtérbe. A zöldségféléket nem ismerik és nem fogyasztják. [...] Hús inkább a jobb anyagi viszonyok között élő családoknál, nagyobbára vasár- és ünnepnap kerül az asztalra. A cukor, nemkülönben a tejtermékek fogyasztása rendkívül csekély és a szegénység növekedése arányában 

." Bár az 1945. évi földosztással a korábbi törpebirtokosok és mezőgazdasági munkásság jobb anyagi körülmények közé (nagyobb földbirtok) kerültek, a már korábban említett termelési nehézségek, ill. a paraszti népességre nehezedő nyomás (beszolgáltatás, kulákkérdés) közepette élethelyzetük nem javult érezhetően. Sőt, a táplálkozás tekintetében az 1950-es évek elején sokak helyzete még rosszabb volt, mint a háború előtt, hiszen a jegyes elosztásban részesülők is igen korlátozott mennyiséghez jutottak. 1951 tavaszán kenyérből napi 25 dkg, zsírból havi 60 dkg, míg húsból 30 dkg volt a dolgozók, és ennél valamivel kevesebb a hozzátartozóik alapadagja. A kenyéradagot a nem mezőgazdasági munkások esetében 10 dkg-mal, míg a bányászokét 30 dkg-mal

A kapuvári járási tanács kereskedelmi osztályának 1951. évi bizalmas iratait áttekintve a következőket sorolták a „kiemelt" ellátású dolgozói rétegek közé: ipari üzemek, termelőszövetkezeti csoportok (tszcs-k), gépállomások, valamint állami gazdaságok dolgozói. Persze e kiemelt ellátást nem a szó konkrét jelentésében kell értenünk, hiszen az közel sem nyújtott biztosítékot arra, hogy az említettek hozzá jussanak a jegyadagnak megfelelő élelmiszerhez. Így például a kapuvári rendőrség 1951 júniusában előbb azt jelentette a Győr-Sopron Megyei Tanácsnak, hogy a beledi téglagyár dolgozói között rossz a hangulat, mert májusban semmiféle hentesárut nem kaptak, majd egy nappal később pedig azt, hogy Iván, Pusztacsalád és Csapod községek vasutasai panaszkodnak, hogy a húspótjegyeket nem tudják 

 A beledi téglagyár dolgozóinak esetében - a kapuvári húsüzemtől kapott adatok alapján - a járási kereskedelmi osztály mindezt azzal indokolta, hogy a Megyei Tanács állította le májusban a húskiutalásokat, így a járás területén egyedül a két kiemelt üzem dolgozói (petőházi cukorgyár és mihályi szénsavgyár) jutottak húshoz. Egyébként a kapuvári húsüzem információja szerint a közel 3000 lakosú Beled község május havi húskerete 4 db borjú vágására vonatkozott. Ezek az adatok is jelzik, hogy szigorúan kötött gazdálkodás folyt, melynek során a járás ipari dolgozóinak ellátását is csak komoly nehézségek, súlyos hiányok közepette biztosították.

A kapuvári járás kereskedelmi osztálya, igen kicsi élelmiszerkeretek felett rendelkezett, ill. osztott fel a községek, valamint az ellátatlanok, rászorulók között. A második negyedévben a járás több, 1000 főnél népesebb településén havi szinten csak 50-80, napi szinten pedig 1.5-2,5 liter között mozgott a kiosztható tejmennyiség (Agyagosszergény, Babót, Csapod, Kisfalud, Osli). De például a szintén 1000 főnél több lakosú Fertőendréd, Rábakecöl és Veszkény esetében csak 30-30 litert, azaz napi lebontásban egy litert osztottak szét. De hiába volt például Beled esetében 600 liter a havi, 20 liter a napi mennyiség, e településről ugyanúgy a tejkeret elégtelenségéről érkeztek a tanácshoz visszajelzések, mint a többi településről. Beleden ekkor 49 személy részesült a tejkeretből, azonban a „tejellátatlanok" száma 500 főre 

. A rendelkezések szerint a tejellátásra jogosultak körébe a terhes és szoptatós anyák, a 12 éven aluli gyermekek, a 65 éven felüli felnőttek és a közkórházi igazolvánnyal bizonyított betegek . A tejből a napközi otthonoknak és jóléti intézményeknek is kellett jutatani, ill. a lehetőségek szerint még az állami gazdaságok és a szocialista szektorban dolgozók igényeit is figyelembe kellett venni. Beled esetében úgy alakult ki ez a 49 fő, hogy a terhes, szoptatós anyák mellett csak az egy éven aluli gyermekek kerültek az ellátottak közé, az annál idősebbek nem. A havi 25 liter tejre jogosult Gyóró esetében, ahol három szoptatós gyermek közt osztották fel a napi kilenc deciliter tejkeretet, a községi vb a keret nagymérvű felemelését kérte. Ugyanis, ha minden jogosultat (terhes-szoptatós anya, 12 év aluli rászorult gyermek, idős) figyelembe vettek volna, egy személyre csak fél deci tej jutott volna. „Egyébként az engedélyezett keret olyan minimális, hogy a gyermekek fejlődése biztosítva nincsen és ezért a helyi tanács minden felelősséget elhárít magáról." - írta jelentésében Németh Ferenc községi vb . Répceszemere vb elnöke is a szükségestől messze elmaradó tejkeretről ír. Mint írja, ha a 25 literes havi keretet a rendelkezésekben előírtak körében osztaná szét, az „2 napra nem lenne ". Ezért csak az egészségileg legrászorultabbakat vették figyelembe az elosztásnál.

A tejellátásban ennek ellenére az év folyamán ugrásszerű javulást sikerült elérni, így a tervezett április havi 5660 literhez képest novemberre már 35 000 liter jutott járási 

, azonban a szoros gazdálkodást, elosztást igénylő szerény keretek más élelmiszerek esetében továbbra is fennálltak. Mint a közölt 2-3. számú forrásnál is látható, a járási kereskedelmi osztály által kiosztott havi zsíradag 10-50 dkg/fő volt, míg a paprika, a vegyesíz, a cukor és az asztali só esetében az egy főre eső keret az egy-pártól tíz, kivételes esetben húsz dekagrammig terjedt. Ekkor, azaz, júniusban és júliusban 30 mázsa szabad cukor és 33 mázsa szabad zsír mennyiséget osztottak szét került a járás falvai között. Ezzel szemben szabad cukorból augusztusban már csak 14, szeptemberben 13, de októberben 45 mázsa, míg szabad zsírból augusztusban 12 mázsa, később 16-16 mázsa volt a rendelkezésre álló mennyiség. Nem volt sokkal több a járásban felosztható szabad liszt sem: szeptemberben, ill. októberben egyaránt 30-30 . (A cukor, zsír és liszt kapcsán említett „szabad" megjelölés arra vonatkozott, hogy a központilag meghatározott jegyrendszeren túli keretről volt szó. Ugyan a szabad keretek forgalmazását a Népbolt-hálózat boltjain és földműves-szövetkezeteken (az ÁFÉSZ-ek elődszervezetei) keresztül bonyolították, az abban elsődlegesen részesülők körét rendre meghatározták: például (jeggyel el nem látott) ipari munkások, tszcs-kben dolgozók, begyűjtéseknél foglalkoztatottak, ill. az adott élelmiszerben .

A kereskedelmi hangulatjelentéseket olvasva sok esetben élelmiszerek és fogyasztási cikkek hosszú sorával találkozunk. Különösen igaz ez a jelentések január végi kibővítése utáni időszakra, ettől fogva a nyolc kérdésből négy esetben az árucikkek felsorolása töltötte meg a jelentéseket. Az eddig leírtak fényében érthető, hogy a kötött gazdálkodás keretei közt az árukészletekre és az áruforgalomra, ill. hiánycikkekre vonatkozó adatokat a korabeli hatóságok és szervek fontos információként kezelték. Ez még akkor is így lehetett, ha az utókor embere számára a jelentések olvasása során az a benyomás alakul ki, hogy a községekben forgalmazott összes fogyasztási cikk időnként hiányzott a boltok polcairól. Elő-előfordult olyan jelentés is, amely a termékek szinte teljes körű hiányáról számol be a jelentő. Szárföldről 1951. február 17-én a következőt jelentették: „A szövetkezet boltja só és cukorral van megfelelően ellátva, más fogyasztási cikk nincsen." A közellátás árucikkekre, településekre lebontott vizsgálata mellett a hangulatjelentések más irányú megállapításokra is lehetőséget adnak. Attól függetlenül, hogy a forgalomnövekedésről, vagy épp az áruhiányról szóló részekbe olvasunk bele, a jelentések többnyire a tartós fogyasztási cikkekről, valamint az iparcikkekről szólnak. Így 1951 telén leginkább petróleumból volt krónikus hiány. Erős hiány jelentkezett még a következőkből: só, szappan (szappanfőzőszer), lábbelik, talp, cipőpaszta, ruhanemű, textíliák-szövetfélék, különösen a flanel, a pargett és a sifon. A felsorolás iparcikkek közül is elsősorban azokat említi, amelyeket a téli évszakban használtak.

Mivel mezőgazdasági jellegű vidékről, ill. falvakról van szó, az élelmiszerekről kevesebb szó esik a hangulatjelentésekben, de egyfajta tendenciát azért megfigyelhetünk: az időben előrehaladva egyre többször olvashatunk hús-, zsír-, ill. étolajhiányról. Február derekára, márciusra a jelentős nem mezőgazdasági népességgel rendelkező Kapuvár és Petőháza mellett már más községek, például Fertőendréd és Szárföld is égető húshiányról számolnak be. Utóbbi vb titkára március 18-ai jelentésében ezt írja: „Az ellátatlan lakosság számára zsír vagy étolajellátásról kell gondoskodni, továbbá a lakosság húsellátását heti ütemezésben 70-80 kg marha vagy sertéshússal ki kell elégíteni." A szárföldi vb titkár egy hónappal későbbi jelentésében a zsírban ellátatlanok számát 16 főben adja meg. Az egyes településekre jutó árukeret elosztását nyilván befolyásolta az ellátottnak tekintett gazdák saját élelemkészletének alakulása. Talán ennek is köszönhető, hogy tél vége felé - a kifogyó tartalékok miatt - már velük is számolni kellett. A babóti vb elnök január 13-ai jelentése szerint a településen tapasztalt „nyomott hangulat inkább azoknál a dolgozóknál mutatkozik, akiknek ugyan répaterületük volt, de termésük nem, illetve csak nagyon kevés, és cukorjegyet nem kaptak."

A jelentések további fontos információkkal szolgálnak a lakosság hangulatának alakulásáról - különösen akkor, ha az illető helyi vezető ezt tolmácsolja is,-, a nagykereskedelmi, ill. nemzeti vállalatokkal kapcsolatos panaszokra, ellátásbeli problémákra, valamint a helyi tanácsok azon kezdeményezéseire, amelyekkel - a népnevelők bevetésén túl - az ellátási problémákat szándékoztak orvosolni. A községi tanácsok intézkedése az első jelentéstételkor, január első felében inkább még csak arra szorítkozott, hogy felszólították az üzletvezetőket, ill. a földműves-szövetkezeteket, hogy senkit ne szolgáljanak ki nagyobb tételben. Későbbiekben saját hatáskörben - akár a jegyrendszer kiszélesítésének sürgetésével egyetemben - jegyzékekbe vették a lakosságot, a vásárolni szándékozókat, s így osztották szét a kiszámolt fejadagok szerint a keresett portékát (Kapuvár, Kisfalud, Fertőd, Cirák, Szárföld). Kapuvár község tanácsi vezetése az elemzett időszak alatt (1951. I. negyedév) folyamatosan sürgette a jegyrendszer kiszélesítését, különösképp pedig annak húsra történő bevezetését. Cirák február 17-ei jelentésében egyes cikkek (petróleum, szappan) tekintetében szintén jegyes elosztásra tett javaslatot. Cirák három héttel korábbi jelentésében elosztóbizottságra, míg Szárföld ugyanekkor vásárlási könyv bevezetésére tett indítványt. Fertőd község vb-je szintén új kiosztási rendszerben gondolkodott, míg Kisfalud község tanácsi vezetése március elején a szűkös petróleummennyiséget már saját hatáskörben osztotta ki. Egy hónappal korábban ennél tovább ment Répceszemere, ahol vásárlási könyvet vezettek be az ellátási problémák kezelésére, amellyel azonban csak a földműves-szövetkezeti tagok juthattak áruhoz. A Járási Tanács a vásárlási könyv visszavonására utasította a községi tanácsot.

Mint látható, a községi tanácsi szervek egy része helyi hatáskörben, adott esetben vásárlási könyv útján próbálta megoldani, hogy a lakosság egésze, vagy döntő hányada részesüljön a keresett, vagy épp hiánycikknek minősülő árukból. Többször is felvetették a jegyrendszer bevezetését, annak ellenére, hogy 1951. január első heteiben több település éppen a jegyrendszer újbóli bevezetésével magyarázta a rémhírek terjedését, a vásárlási láz kialakulását (pl. Agyagosszergény, Iván). Az első jelentés adásakor, január derekán ugyanakkor szintén felvásárlási rohamot okozott az a széles körben elterjedt hír - például Csapodon, Fertőszentmiklóson, Petőházán és Pusztacsaládon -, hogy drasztikus áremelkedés lesz, és „elveszik a pénznek az értéke." A „rémhíreket" a helyi tanácsok igyekeztek kordában tartani, leszerelni, aminek leghatásosabb eszköze a megfelelő mennyiségű árukészlet biztosítása, rendelkezésre állása lett volna, ami sok esetben elérhetetlennek bizonyult ebben az időszakban. A közellátás terén mutatkozó hektikus helyzet furcsa diagnózisokat is eredményezett: „Vásárlási láz nem észlelhető, mert amilyen cikkre kiterjedne a vásárlási láz, olyan cikk nem kapható." - írta a csáfordjánosfai vb elnök február 24-ei jelentésében. Tartalmilag szinte ugyanezt jegyzete le egy héttel később a szárföldi vb elnökhelyettes is, csak sokkal feszesebb tömörséggel: „Vásárlási láz áruhiány miatt nincsen."

A közölt forrásokat, szöveghűen, de nem betűhíven közöljük. Így a nyilvánvaló gépelési hibák javításán túl a mai helyesírás szabályaihoz közelítettük az eredeti szöveget.

Ezen a napon történt október 22.

1962

Kirobban a kubai rakétaválság. John F. Kennedy amerikai elnök követeli a Szovjetuniótól, hogy szerelje le Kubában létesített...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők