Községi tanácsvezetők bukása az ’50-es években

4 kg zsír, 15 kg sertéshús vagy 30 kg kukorica miatt

A „gyanúsítottnak nem volt több hízott sertése, azonban volt olyan sertése, ami ha hízlalásra került volna, meghaladta volna a követelményeknek megfelelő súlyt. Azt is megállapította az őrs járőre, hogy a községi tanács is szabálytalanul járt el, mert a gyanúsított a tanács előtt bevallotta, hogy a levágásra kerülő sertés súlya 110 kg, és ennek ellenére a vágási engedélyt kiadta. A levágott sertés húsát és zsírját az őrs járőre őrizetbe nem vette, mert a gyanúsított több hízott sertéssel nem rendelkezik, és így a levágott sertés húsára és zsírjára a családjának szüksége van.”

Bevezetés

Mindemellett a választásokon elnyert legitimitás, illetve a jogállami keretek érvényesülése egy önkormányzati testület tagjainak általánosságban megfelelő jog- és hatáskört biztosít, hogy a szóban forgó település érdekeit képviseljék. Természetesen hosszan lehetne sorolni az önkormányzatok sérelmeit, a valós gazdasági önállóság hiányától az állami feladatok áttestálásáig, de egy azt hiszem kétségtelen: a magyar politikatörténet, közigazgatás-történt, de a magyar történelem egésze szempontjából is nagy fontosságú esemény volt, hogy 1990-ben a szovjet típusú tanácsrendszert egy modern elveken működő önkormányzati rendszer váltotta fel.

Az 1950-ben megalkotott, s még ugyanebben az évben gyakorlatba átültetett tanácstörvény sok szempontból a politikai intézményrendszer 1947-ben elkezdett nyílt felszámolása, illetve átalakítása záró akkordjának is tekinthető. A kronológiai sorrendiség már önmagában is jelzi, hogy szó nem volt népi demokratikus fordulatról, inkább szó volt az MKP által egyre gyakrabban hirdetett proletárdiktatúra, felülről történő kiépítéséről. Ez a "fejlődéstörténet" a mi számunkra annyiban fontos, hogy érthetőbbé teszi azt a fokú hierarchikus felépítést, amely az alábbi források elolvasása által talán érezhetővé is válik.

Ugyanis a tanácsrendszer alapvető jellemzője szinte 1989-ig a közvetlen alá-fölé rendeltség, ami a járások megszűntéig a közigazgatási szint hármas - megye, járás, község - tagozódását jelentette. Természetesen az 1950-et követő közel negyven év is periódusokra osztható, amelyből kétségkívül a kezdeti 1950-es évek tekinthetőek nemcsak szabályozottságában, de a mindennapok gyakorlatában is a legcentralizáltabbnak. Találónak vélem Horváth Csaba azon diagnózisát, mely a Rákosi korszak apparátusának felépítését-működését a hierachizált jelzőn túl militaristaként definiálta. Ennek okát Horváth alapvetően a következőkben látja: "A piramis bármely pontján is helyezkedtek el - értsd: az apparátus tagjai; Cs.E. -, pozícióik azonosak: felfelé feltétlen engedelmesség, lefelé tejhatalom, emellett viszonylagos kivételezett egzisztenciát építhettek ki. Ténykedésük megbízhatóságát pozíciójuknak, állásuknak, sőt életüknek teljes bizonytalansága garantálta." (Horváth Csaba: Magyarország 1944-től napjainkig. ÉK sorozat, Pécs, 1991. 93. o.)

Természetesen a hierarchia teljes körű érvényesülésének sarokpontja, egyben feltétele volt, hogy a tanácsi apparátus tagjai - beleértve a vezetőket is - felett, a felsőbb szint vb elnöke nem csak a munkáltatói jogokat, hanem a fegyelmi jogköröket is gyakorolta. Így például a községi tanácsok vb elnökeinek, illetve vb titkárainak személyzeti és fegyelmi ügyeiben az illetékes járási tanács vb elnöke - a végrehajtó-bizottság egyetértésével - döntött, illetve a közvetlenül mellette szervezett titkárság útján intézte. Ez a Horváth Csaba által "vezérségi-alvezérségi rendszer"-ként definiált személyi függőség, ha belegondolunk eléggé abszurddá lényegtelenítette, az amúgy is látszólagos népszuverenitás érvényesülését. Mert például, ha egy községet veszünk alapul, a Népfront által jelölt tanácstagjelöltek közel 100 %-os megszavaztatását követően megalakult községi tanács által megválasztott végrehajtó-bizottság által választott vb elnök, vb titkár visszahívására, megbuktatására nem az őt megválasztó tanácsnak, vb-nek, hanem csak a felettes tanács vb-jének, illetve annak elnökének volt lehetősége.

Persze a rendszer ilyen fokú antidemokratizmusa a kor emberének korántsem volt olyan szembetűnő akkor, mint most, hiszen hazánkban az II. világháborút követő egy-pár év demokratikus lehetőségétől eltekintve a 30-as évektől antidemokratikus folyamat volt kibontakozóban. Azonban a szovjet katonai jelenlétre támaszkodó Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártja által levezényelt szovjetizálás dinamikus végrehajtása következtében az ötvenes évek elejére országos méretet öltött a szorongás, mely a hidegháborús külpolitikai helyzetnek is köszönhetően az MDP-n belül paranoiás légkör kialakulását eredményezte. A közvetlen és roppant méretű veszteséggel járó II. világháborúból kilábaló ország 1950-51-re a polgári demokrácia felszámolását követően már túlvolt koncepciós perek sokaságán, és az addigi magántulajdonon alapuló társadalom felszámolásán keresztül sokan magánemberi mivoltukban is fenyegetve érezhették magukat. A társadalmi berendezkedés egészének felforgatásával együtt járó őrület, a leszámolás 1950-1951-re már az MDP közvetlen vezetését is elérte. A Rajk-pert követően a kommunista párt további olyan prominensei is letartoztatásba kerültek, mint Kádár János és Kállay Gyula, sőt 1950-ben letartoztatták Szücs Ernő is, aki az ÁVH-nál volt Péter Gábor helyettese.

Szintén a félelmet terjesztette az áttelepítések, internálások, kitelepítések 1949-ben megkezdődő folyama. A társadalom egészére kiterjedő bizalmatlanságnak, gyanakvásnak számtalan irodalmi és filmes feldolgozása ismert. Szerencsére a filmes feldolgozások közül a "könnyedebb" műfajúak, a szatirikus hangvételűek szélesebb közönségréteghez is eljutottak. Így Bacsó Péter örökérvényű műve, a Tanú mellett a kor hangulatát közvetítheti az újabb filmek közül - igaz megejtő iróniával - Tímár Péter 6-3-ja és Koltai Róbert Csócsó-ja. De az utókor emberének esetleg csak ironikus túlzásnak ható elemek véres komolysággal bírtak egykoron. Így a következőekben látható lesz, hogy a valóságban milyen következményekkel járhatott egy sertésvágási engedély kiadásánál történt figyelmetlenség.

A vidéket, a falvakat a 40-es évek fordulóján, az 50-es évek első éveiben a nehézipari beruházások mezőgazdaság terhére történő megvalósítása, a mezőgazdaságtól történő kíméletlen elvonás sújtotta. Ezekben az években a falvak élete három (sors)csapás mentén zajlott: kulákkérdés, kollektivizálás, begyűjtés-beszolgáltatás. Az élelmiszerszükséglet kielégítésére a gazdaságirányítás továbbra is fenntartotta a "háborús" megoldást, a begyűjtést-beszolgáltatást. A községi apparátus tagjai ezen a területen is a járási tanácsok - mégpedig a begyűjtési csoport - szoros előírása alapján tevékenykedtek, és a beszolgáltatás terén történt mulasztást szigorúan számon kérték rajtuk.

A következőekben ismertetett három fegyelmi ügy a korabeli Győr-Sopron megyében fekvő csornai járás vb titkárságának anyagában található. Az önkényes válogatás rendező elve "csupán" az volt, hogy e három fegyelmi eljárás alá vont személy(ek) felmentése, elbocsátása, mint a címben is látható, kis mennyiségű mezőgazdasági termékekhez, élelmiszerekhez kapcsolódó vétségek miatt - időbeli sorrendben 1951-52-ben, 1954-ben és 1956-ban - történtek. Ezek az egy-két évnyi időbeli eltérések azonban az 50-es években igen lényeges különbséggel bírtak. Így például azzal, hogy míg az első két időpontban, a szorosan vett beszolgáltatás-közellátás terén elkövetett fegyelmezetlenség, illetve vétség önmagában komoly retorziót, elbocsátást vont maga után, addig a harmadik, 1956-ban folytatott fegyelmi ügy esetében a 30-30 kg kukorica - és itt már eltulajdonításról van szó! - csak egyik tételét képezte a kivizsgálandóknak.

A különbségeket talán magyarázhatjuk az 1953. év fordulatával, mely által vidéken is érezhetővé vált a represszív légkör oldódása. Nagy Imre előtérbe kerülésével nemcsak a kiélezett kulákkérdés békés megoldására, a mezőgazdaság, és abból élők helyzetének javítására, hanem a tanácsigazgatás működése során észlelt negatívumok kiküszöbölésére is intézkedések, javaslatok születtek. Fontos, hogy ezek az intézkedések - így pl. az 1954. évi második tanácstörvény -, és a hátterükben álló szemléleti változás már Rákosi 1955. évi időleges megerősödését is túlélték. A tanácsi racionalizálás 1953. decemberben meginduló programja, folyamata egyrészt az indokolatlan túlközpontosításban, másrészt a tanácsigazgatásba tömegesen beáramló népi káderek felkészületlenségében látta az alapvető hibát. Persze az MDP vezetésének felismerése közel sem volt forradalmi, hiszen ez a tanácsok mindennapjainak kényszerű valósága volt, ahogyan ezt 1951-ben, az egyik fegyelmi eljárás alá vont csornai járásbeli község vb titkára védekezésében is megfogalmazta: "... a községi tanács jelenleg is teljesen szakember nélkül áll. A községi tanácsok felállításával ugyanis a jegyzőség keretében volt szakembereket elbocsájtották, vagy áthelyezték és a tanács felállítása alkalmával bekerült paraszt és munkáskádereknek nem volt kitől szakmai tudást elsajátítani.".

A következőkben ismertetett dokumentumok, eleget téve az adatvédelmi törvény (1992/LXIII. tc.) és a levéltári törvény (1995/LXVI. tc.) megfelelő rendelkezéseinek, anonimizáltan kerülnek közlésre. A forrásokban szereplő személyek minden személyes jellegű adatát ...-al jelöltük, nevüket az X. Y., Y. Z. és ezek variációval helyettesítettük. A források közlése szöveghűen, az elgépeléseket, és a helyesírási hibákat kiküszöbölve történt.

Ezen a napon történt augusztus 25.

1907

Stuttgartban megtartották a szocialista ifjúsági szervezetek első nemzetközi konferenciáját. A tanácskozás középpontjában a militarizmus...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők