Egy nagy sikerű gólyabál utóélete

„Teremte pedig az Úr nagyszámban érettségizetteket, és nevezé őket egyetemistáknak. És megáldván azokat, szólt: Szaporodjatok és sokasodjatok és egyszakosodjatok, mint a tengerpart fövenye, és töltsétek be a kereteket. És látá az Úr, ez jó. És szemlélé az Úr az ő sokasodó népét és látá, hogy minden kereteken túlsokasodnak. És szívében önkritika gerjede és mondá: »Bánom, hogy teremtettelek titeket.«”

Bevezetés 

1954. október 9-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem a bölcsészkar kettéosztásával létrejött Nyelvtudományi és a Történettudományi Kara közös gólyabált rendezett, melynek „felvezetője" egy kulturális program volt. E műsor egyik számaként hangzott el egy pamflet, amely a Biblia Ószövetségének archaikus nyelvezetét felhasználva figurázta ki a hallgatókat zavaró jelenségeket. A műsor nagy sikert aratott, de a történész kar dékánhelyettese értesítve az Oktatásügyi Minisztériumot, fegyelmi eljárást kezdeményezett a szervezők és a pamflet szerzői ellen. Bár a Minisztérium illetékesei támogatták a súlyos büntetést, az érintettek formális szóbeli megjegyzésen kívül mást nem kaptak.

Mivel magyarázható, hogy senkit nem távolítottak az egyetemről, és más írásos fegyelmit sem osztottak ki a gólyabál szervezői között? 1953 tavaszán, de akár 1955 őszén is egy ilyen elintézési mód vagy az ilyen - akár humoros - bírálat elképzelhetetlen volt. Erre nyilvánvalóan csak az 1953 őszétől megváltozott politikai közhangulat lehet a magyarázat.

* * *

Az 1953. júliusában megalakult Nagy Imre kormány működése nem csupán a gazdasági életben hozott változásokat, hanem a politikában is a korábbiaknál szabadabb légkört eredményezett, bár a retorikában mindez kevésbé látszott. A Hazafias Népfront 1954. őszi újjáalakulására, kongresszusára készülve mind többen fogalmazták meg elképzeléseiket, amelyek többségükben a Népfront és a Magyar Dolgozók Pártjának viszonyát érintették. Ez a főként az értelmiséget érintő mozgolódás, szellemi erjedés az egyetemeken is hatott, ami a párt ifjúsági szervezetét, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ) apparátusát differenciáltabb rétegpolitika kialakítására késztette. Az 1954-1955-ös tanév elején számos, a korábbinál sokkal súlyosabb gond jelentkezett, aminek következtében a hallgatóság körében nőtt a nyugtalanság, ellenzéki hangulat alakult ki az MDP mind ellentmondásosabb politikájával, de több kormányintézkedéssel szemben is.

Különösen felkavarták a kedélyeket a tanév elején nyilvánosságra hozott takarékossági intézkedések, amelyek jó néhány oktató eltávolítását is jelentették, illetőleg a döntések az egyetemi élet szinte minden szegmentumát érintették (csökkentették az ösztöndíjakat, vagyis eltörölték a néhány hónappal korábban bevezetett 90 és 60 Ft-os tanulmányiprémiumot, a segélyeket, az egyetemek költségvetését, a felvehető hallgatók számát, stb.). Ugyancsak széles körben ismerték az 1954-ben végzettek elhelyezkedési nehézségeit, s ezt nem lehetett egyszerűen azzal lesöpörni, hogy „nincs rendben minden az egyetemisták hivatástudatával, kötelességérzetével", mint azt Farkas Mihály, az MDP KV ideológiai titkára jelentette ki az

Jelentős különbség volt érzékelhető „a pesti egyetemek izgatottsága", s a kisebb vidéki felsőoktatási intézmények „nyugodtsága" között. Ezekben az intézményekben kevésbé volt jelen az egyetemek közötti „szellemi eszmecsere", nem rendelkeztek régen kialakult hagyományokkal, így az oktatás módszerei is helyenként „iskolásak" voltak. Ennek megfelelően a tanulás szinte kizárólagos helyet foglalt el, és a DISZ munka is a „felsőbb szervek" által előírt penzumok alapján folyt. A pesti egyetemeken, s főként az ELTE-n azonban a taggyűlések elveszítették a „politikai óra" jelleget, s pl. a történettudományi karon a hallgatók nem az előírt napirendeket tárgyalták, hanem az éppen fájó pontokat (az említett egyetemi aktívaüléssel kapcsolatos csalódottság, a visszaállított kétszakosság a tanári szakokon, ami lényegében dupla óraszámot jelentett, kevesebb ösztöndíj, speciális kollégiumok választási lehetőségeinek csökkenése, stb.). A helyi DISZ vezetők nem tudták irányítani e vitákat, vagy ők is magukévá tették a felmerülő javaslatokat. Így a történész karon a II. évfolyam küldöttválasztó taggyűlésén: „a DISZ vezetőség arra hivatkozva, hogy a hallgatók elég érettek, nem gondolkozott azon, kiket kellene küldötteknek javasolni, hanem különösebb irányítás nélkül rábízták a spontaneitásra. Sok egészségesen gondolkodó DISZ-esnek ez a szabad demokratizmus". Az idézet jelzi azt az ellentmondásosságot is, amely a reformot igénylő és kidolgozó felsőbb DISZ vezetés között volt, hiszen ezt a spontaneitást az ellenség térnyerésének vélték.

Az újjáalakuló Hazafias Népfront körüli széleskörű, az MDP vezetését is érintő viták nem hagyták érintetlenül a DISZ-t, és az egyetemi ifjúságot sem. A különböző elképzelések némelyike a DISZ egész akkori tevékenységét bírálta: Szabó Pál, a nagy népszerűségnek örvendő parasztíró többek között fölvetette, hogy a DISZ ne a párthoz, hanem a

mert csak így tölthető meg tartalommal. Gosztonyi Jánosnak, a DISZ KV egyetemi területet felügyelő titkárának a válaszcikke azonban kevés muníciót adott az ellentábornak. Az említettek mellett egy másik tervezet okozott gondot a DISZ vezetésének, és váltott ki visszhangot az írótársadalom egy részében, bár ezt az egyetemistáknak csak kis része ismerhette meg. 1954 októberében készült el 15, főként , amely a szerzők szándéka szerint a DISZ fellendülését magával hozó nevelési formákat, módszereket elevenítette volna fel. A parasztiskolák, a honismereti mozgalom, népi kollégiumok (NÉKOSZ) felélesztése a párt és a DISZ vezetők számára ekkor még elfogadhatatlanok voltak. Bár a DISZ Intéző Bizottságának november 22-i határozata elismerte, hogy a memorandumban használható részkérdések, jó gondolatok találhatók, úgy vélte, egészében „ellenséges, jobboldali irányzatok, törekvések" vannak benne. A későbbiekben ez az álláspont tovább keményedett, félresöpörve az azonnal megvalósítható javaslatokat is. Sok tekintetben az írók feljegyzéséhez hasonló gondolatokat vetett fel  Bár nem beszélt a NÉKOSZ felújításáról, a mozgalom pozitív mozzanatainak felélesztését, főként a hallgatók közéleti szerepének, felelősségének megerősítését elengedhetetlennek tartotta. Hogy ezek a hagyományok kivesztek, azt főleg a párt- és államéletben megmutatkozó hibáknak tulajdonította, s annak, hogy „a DISZ kiskorúsította az egyetemi ifjúságot", így „szinte teljesen megszűntek a lehetőségei az egyetemi ifjúság önálló kezdeményezésének." A cikk, amely az egyetemi élet sok területére reagált, a

Ugyancsak a helyzet tisztázását követelte Csató István cikke a 

Hangsúlyozta, hogy az egyetemisták joggal követelik az őszinteséget, a bizalom légkörét kis és nagy dolgokban egyaránt. Szerinte „az egyetemi aktívaülés a többi között azért sem hozhatta meg a fordulatot az egyetemi politikában, mert több olyan kérdésről nem beszélt, amelyről a hallgatók és a tanárok maguk között nagyon is gyakran vitáznak, s itt is hallani szerettek volna." A hallgatók közötti perspektívátlanság pedig nem az ellenség aknamunkájából, hanem valóságos - sokszor elhallgatott - hibákból következik. Ebbe a vonalba illik Csató István egy másik cikke is, amelyben a hallgatók tanulmányi túlszabályozottsága ellen,

Hess Károly, a DISZ KV egyetemi osztályának vezetője 1954. december 23-án a Szabad Ifjúság hasábjain értékelte a DISZ korábbi, egyetemistákat érintő tevékenységét, s a cikk megállapításai jelezték, hogy az ifjúsági szövetség vezetőinek iskolázottabb része érzékelte a gondokat: „A DISZ KV a DISZ megalakulásakor nem vette figyelembe az egyetemi hallgatók magasabb igényeiből fakadó követelményeket. Nem tulajdonított jelentőséget az egyetemi DISZ munka speciális jellege kialakításának, hanem a DISZ tevékenység általános tartalmi és módszertani elveit igyekezett érvényesíteni az egyetemeken is. Ez nyilvánvalóan szürkévé és unalmassá tette az ifjúsági szövetség munkáját és jogosan keltette a DISZ tagoknak a kielégületlenség érzését szervezetünk iránt [...] Így az egyetemek nagy részén üresen járó politikai malmokká változtak át a DISZ szervezetek és

A DISZ-nek, annak érdekében, hogy az egyetemisták által is elfogadott szervezet legyen, átfogó programmal kellett fellépnie - természetesen az előzőekben érzékeltetett korlátok között - amely az „ifjúsági népfrontpolitika" talaján a DISZ egész mozgalmi munkájának fellendítését célozta, s főbb pontjait - lekerekítve -

A DISZ IB 1954. november 22-én fogadta el a dokumentumot, amely, utalva az egyetemisták között meglévő nyugtalanító jelenségekre (cinizmus, nacionalizmus,  hangsúlyozta, az eredményes ifjúsági népfrontpolitikához „arra van szükség, hogy a DISZ vezetőszervei rendelkezzenek az ifjúság egyes rétegei közötti munka átgondolt politikájával. Az eddigi sematikus ifjúsági munka helyett, amely egyformára nyírta a magyar ifjúság minden rétegét, amely az ifjúságot gyakorlatban egyarcú rétegnek tekintette, külön jelszavakat, programot, munkaformákat, politikai nevelést kell adni a fiatalok minden csoportjának."

Ezzel összefüggésben a dokumentum kifejtette, hogy véget kell vetni „elsősorban az egyetemisták közötti munka tűrhetetlen elhanyagolásának", ezért „rövidesen ki kell dolgozni a középiskolai és főiskolai DISZ szervezetek munkájának tartalmi és módszertani kérdéseit, pedagógiai elveit. Az egyetemeken és főiskolákon folyó DISZ munka primitív módszereit és formalizálását eltávolítva az egyetemi hallgatók színvonalát és igényét szem előtt tartó munkaformákat kell kialakítani."

A koncepció kialakításához újabb lökést adott az Eötvös Loránd Tudományegyetem DISZ bizottságának jelentése, amit az 1954. november 26-i DISZ IB ülésen az egyetemen folyó mozgalmi munkával kapcsolatosan vitattak meg. A beszámoló és a

 kiegészítése lényegében az ismert, s az országos helyzetre jellemző képet vázolta a helyi DISZ munka gyengeségeiről, s a Az IB a vita után elfogadta a beszámolókat, de döntéseiben túllépett az ELTE problémáin. Magáévá tette az egyetemi osztály javaslatait, az egyetemi és főiskolai hallgatók részére létesítendő Akadémiáról (melyen előadások, ankétok segítenék a politikai nevelést), valamint a budapesti hallgatók részére egy központi egyetemi klubról, továbbá január-februárra egy 500-600 fős diákparlamentről. Az elkészített tervezetet pedig a december 4-i titkári értekezlet elé utalták megvitatásra. Ezt követően készült el a tömörített végleges dokumentum, amely egy 11 pontos reális célkitűzéseket tartalmazó akcióprogramot tartalmazott. A dokumentum alapján készült Hess Károly aláírásával a már említett december 23-i cikk, ami végül is az első publikált kifejtése a DISZ egyetemi céljainak. A cikk a központi akadémia, klub, diákparlament mellett a következő részcélokat tűzte ki: országos fiatal értelmiségi és egyetemi hetilap, „patronázsmunka" - vagyis az alapszervezetek, csoportok támogatásának - kiterjesztése, romantika bevitele a DISZ életébe (pl. egyetemi hagyományok ápolása, egyenruha, zászló, stb.), tudományos diákköri munka kiszélesítése (I. országos konferencia megtartása), kulturális és sportmunka megjavítása, 

E tervezeten kívül több más javaslat készült az egyes konkrét tevékenységekre, amelyek aztán Nagy Imre leváltása után elhaltak vagy háttérbe szorultak. Pl. az egyetemi parlamentet sem rendezték meg 1955-ben, hanem vélhetően helyette február 18-19-én az egyetemi DISZ vezetők országos konferenciájára került sor, ami megközelítőleg sem töltötte be azt a célt, amit a tervezetben vázoltak.

Az október-november-decemberben elkészült elképzelések a korszak addigi „legszabadabb" légkörében készültek, s ebben nyilván érzékelődött a Nagy Imre „szárny" látszólagos előretörése. Bár a DISZ vezetésében ilyen Nagy- vagy Rákosi dilemma nem merült fel, a belpolitika egész légköre, a Népfront vita sok tekintetben „szelepkioldó" szerepe elősegítette e javaslatok megszületését.

* * *

A vázoltak érthetővé teszik, milyen viszonyok között kerülhetett arra sor, hogy egy egyetemi gólyabáli műsor rendezői, szerzői a korábbi évek dicshimnuszaitól eltérő fricskát adjanak az egyetemi vezetésnek, és mindehhez egy vallástalan világban a Bibliát használják fel. Miről szólt a pamflet? Az egyetemi visszásságokat pellengérezte ki (személyi kultuszt, a hallgatói létszám túltervezéseket, a menzák, az oktatás állapotát, az azonos tananyaggal előkészítetlenül bevezetett kétszakos képzést, stb.), az általános politikai helyzetre is utalásokat tettek. amelyet párbeszédes formában,

A közölt „bibliai" pamflet három szerzőjének személye sem érdektelen: Gyenes László 1956 után évtizedekig az MSZMP „elméleti" folyóiratánál, a Társadalmi Szemlénél dolgozott szerkesztőként. Molnár Józsefet 1956-os vétkei miatt eltávolították az egyetemről, s csak a '60-as évek elején került vissza a Történelem Segédtudományai Tanszékre, hogy aztán sajnálatosan hamar bekövetkező haláláig - nagy népszerűségnek örvendve -

Kecskeméti Károly pedig a levéltáros szakma egyik nagy öregjének számít, aki 1956-os távozása után 1962-től a Nemzetközi Levéltári Tanács egyik vezető tisztségviselője, majd 1992 és 1997 között főtitkára volt.

A gólyabál szervezésének kulcsfigurája

a Történész Kar DISZ titkára volt, aki Gyenes Lászlóval beszélgetve vetette fel, hogy a műsorba jó lenne egy  is előadni, ami a korszak egyik meghatározó „műfajának" számított. Az elkészült szöveg végül is a fent említett három szerző műve volt, mellettük az egyik forrásban említett Tóth Edetanársegéd vett részt az alkotói teamben. Az elkészült műsort természetesen engedélyeztetni kellett, ennek a végrehajtása azonban már Pintér István feladata volt, aki először Nádasdy József egyetemi DISZ titkár véleményét kérte, akinek tetszett az írás, de a pártszervezet döntésétől tette függővé a műsor sorsát. A kari pártszervezet titkára Barek István szintén továbbküldte a őt az ELTE PB titkárához Papp Károlyhoz. A pártvezetés instrukcióinak megfelelően a szerzők bizonyos részeket átdolgoztak, ezt követően Papp hozzájárult az előadáshoz azzal, hogy az állami vezetésnek még rá kell bólintania az ügyre. S a műsor ekkor került Székely György dékánhelyettes elé. A szervezők persze tudták, hogy Székely „nehéz eset", ezért igyekeztek húzni az időt a Romániában kutató I. Tóth Zoltándékán visszatéréséig. Végül is kénytelenek voltak egy héttel a rendezvény előtt a dékánhelyettes engedélyét kérni, aki először azt mondta, hogy három nap múlva, majd pénteken (szombaton volt a bál), végül egy órával a bál kezdete előtt ad választ. Az Apáczai Csere János utcában lévő hajdani UVATERV székház aulájában megrendezett bál kezdete előtt a szervezők hiába vártak rá, így hát nélküle kezdték el a műsort. Székely György késve, családjával együtt érkezett. Látva, hogy hozzájárulása nélkül elkezdődött a program, el sem foglalta helyét, hanem a terem közepére érve megfordult, és hozzátartozóival együtt elhagyta a termet.

Ezt követően az egyetem hivatalos levélben értesítette a minisztériumot a gólyabálon történtekről. Andics Erzsébet, a felsőoktatást felügyelő, nagyhatalmú miniszterhelyettes - szigorú kivizsgálást követelt. Andics szándékának nem akadtam írásos nyomára, de a résztvevők állítása szerint felhívta az egyetemi vezetés figyelmét az ügy szigorú megoldására. Az ügyet a minisztériumban 

intézte, aki ugyan kevesellte az enyhe „bírálatot", de fölöslegesnek tartott bármiféle további procedúrát. Lényegében az 1954. november 26-i DISZ IB ülés elé tájékoztatásul mellékletként beterjesztett, a KV egyetemi osztályán készült előterjesztés is ezt a nézetet tükrözte: „Nem volt helyes, sőt bizonyos fokig »olaj volt a tűzre« az, hogy ebből az egyetemen, főleg az Oktatásügyi Minisztérium rendelkezése után nagy ügyet akartak csinálni."

A budapesti, az egyetemi párt és DISZ vezetés sem látott okot komolyabb adminisztratív intézkedés megtételére, sőt a „pamflet" minden olvasója jót nevetett az egyetemi életet kifigurázó mondatokon. A pamflet ügyét párttaggyűlésen is megtárgyalták, amelyen a tagság úgy foglalt állást, hogy „van benne néhány helytelen kitétel, azonban a tényleges hibákat veti fel, szatirikus formában, ezért helyes volt előadni és helyesebb lenne a felvetett hibák kiküszöbölésén gondolkozni". Tamás Lajos rektornak a minisztériumba írt levele is ezt az ejnye-bejnye hangulatot tükrözte, amely szerint a Történettudományi Kar dékánja a felelős hallgatókat „az ügy természetének megfelelően komoly figyelmeztetésben" részesítette. A „komoly figyelmeztetés" lényegében Pintér Istvánt érintette, mert I. Tóth Zoltán csak vele beszélgetett az ügyről. Sajnálta, hogy helyettese ennyire exponálta az ügyet, és gratulált a csasztuskáért. Végül közölte, hogy valamit írni kell Andicsnak, de semmiféle figyelmeztetésről nem esett szó.

Az előadás sikere után következő felelősségre vonási folyamat inkább egy tíz-húsz évvel későbbre jellemző összekacsintásra utal, amikor formailag eleget teszünk „elöljáróink" kívánságának, de a valóságban igyekszünk elkenni a dolgokat. Közölt forrásaink a bevezetőben említett pamfletet, ill. a körülötte keletkezett „felhajtás" egyes fázisait mutatják be, amelyek mindegyike korjelző, s jelzi azt az formális rendszerhűséget, amely az ötvenes éveket különösen jellemezte.

A forrásokat a mai helyesírási módnak megfelelően közöljük, néhány korjelző kifejezést pl. „panflett" azonban meghagytunk. Ugyancsak nem javítottuk, ha a pamflet írója esetleg eltért az archaikus nyelvhasználattól, ami főként az igék múlt idei alkalmazásánál látszik.

A pamflet ill. a dokumentumok egy része a Politikatörténeti Intézetben a DISZ anyagai között találhatók, kisebb részük pedig a Magyar Országos Levéltár Oktatásügyi Minisztérium iratai között.

Ezen a napon történt november 12.

1917

Megkezdődik az I. Piavei csata

1918

Ausztriában kikiáltják a köztársaságot.

1944

A 4. Ukrán Front Katonai Tanácsa kiadja a 0036-os, szigorúan titkos parancsát, amely alapján elhurcolják Kárpátaljáról a 18-50 év közötti...Tovább

1956

A Kádár-kormány az ENSZ Magyarországgal kapcsolatos határozatait az ország belügyeibe való beavatkozásnak minősíti.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők