Bevezetés 

1973-ban Nader sah unokatestvére, Daud Khan megdöntötte a királyságot és az Afgán Köztársaság élére állt.1975-ben menesztette a kormányból a kommunista minisztereket és nyitott az egyesült Államok felé, majd 1977-ben Moszkvában Brezsnyevvel a szovjet pártfőtitkárral is összeveszett. A Szovjetunió veszélyeztetve látta a térségben a nagyhatalmi egyensúlyt. 1978-ban államcsíny révén a kommunista vezető, Nur Mohammed Taraki alakított új kormányt (Afgán Demokratikus Köztársaság). A kommunista kormányzat intézkedései az országban felkelésekhez vezettek, megszületett a mudzsahedin mozgalom, amely dzsihádot hirdetett a kommunisták ellen. Taraki szovjet segítséget kért, ami elő a Szovjetunió vezetése elzárkózott. Eközben az ország vezetésében is komoly hatalmi harc bontakozott ki. 1979-ben Hafizullah Amin puccsal magához ragadta az ország irányítását, de a szovjetek bizalmát nem sikerült megszereznie. A szovjet vezetők ugyanis attól féltek, hogy Amin eltávolodva a Szovjetuniótól regionális szövetségeseket akar keresni, ami a pakisztáni a kínai vagy az iráni befolyás erősödését jelenthette volna. 1979 novemberében ezért a szovjet hadsereg megszállta az ország stratégiai pontjait. Barbak Karmal szovjet tankokkal vonult be Kabulba, és bár kormányát az ENSZ elismerte, az országon belüli támogatottsága kicsi volt, még saját tisztikarának egy része sem állt mellette. A szovjet csapatok tömeges megjelenése a térségben Washingtont is cselekvésre ösztönözte. 1980. januári beszédében Carter kijelentette, hogy a térség feletti ellenőrzés megszerzésére irányuló bármely külső próbálkozást az USA létérdekei elleni támadásnak tekint, ami háborúhoz vezethet. (Carter-doktrina)