Milan Hodža csehszlovák miniszterelnök az Egyesült Magyar Párt vezetőivel tárgyal, akik az autonóm Szlovákián belüli magyar autonómia...Tovább
A közjótékonyságtól a szociális munkáig Gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska és a századelő katolikus nőmozgalma I.
„[…] igenis állítom, hogy intézményekkel többet lehet elérni az emberiség javára, mint szórványos, rendszertelen és gyakran csak benyomásokból kiinduló jótékonysággal” – érvelt Apponyi Franciska a Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetsége elnökeként 1909 novemberében tartott előadásában. Szerinte a karitatív tevékenység hiányossága, hogy „akkor nyújt segítőkezet, mikor a betegség fellépett, a nyomor már beköszöntött […] A szocziális munka ellenben már előre védekezőleg igyekszik eljárni, meg akarja akadályozni, hogy szükség és nyomor terjedjen […] abból indul ki, hogy az emberiségnek kötelessége olyan intézményeket létesíteni, melyekkel az emberi nyomornak elejét lehet venni.”
Apponyi Franciska grófnő (1879–1958) első világháború alatti és a két világháború közötti fóti és zebegényi tevékenységéről már több cikkem jelent meg az ArchívNeten[1], ezúttal viszont a grófnő életének korábbi szakaszát vizsgálom, arra keresve a választ, hogy milyen hatásra, mikor és milyen keretek között kezdett foglalkozni a szociális kérdésekkel elméleti és gyakorlati szinten.
A magyar arisztokrácia körében a XIX. század második felében, főként a dualizmus korában szinte kötelező elvárássá vált a jótékonykodás, a szegények és a rászorulók karitatív alapú segítése, ami jellemzően egyéni, erkölcsi indíttatású spontán cselekvést, legtöbbször eseti jellegű adományozást jelentett. Nyugati, elsősorban német és osztrák mintára megjelent, majd a XIX. század végére elterjedt hazánkban is a közjótékonyság, ami az előzőnél többet, magasabb szintet jelentett, elsősorban tudatossága, szervezettsége, és rendszeressége miatt: egyrészt újonnan létrehozott közcélú szervezetekhez, egyesületekhez, alapítványokhoz kötődött, nem pusztán magánadományozás jellege volt, másrészt sok esetben közcélú intézmények, elsősorban kórházak, menhelyek, iskolák, nevelőintézetek alapításával, illetve egy-egy szélesebb társadalmi csoport (szegények, betegek, árvák, illetve lelencek, azaz elhagyott gyermekek) rendszereres támogatásával, intézményes megsegítésével járt, méghozzá a nyilvánosság színe előtt, a közcélú feladatba bevonva egy szélesebb adományozói kört. Az effajta tevékenység számos esetben sikeresen irányította a kormányzat és a társadalom figyelmét olyan szociális ügyekre, problémákra, amiknek nem volt még állami felügyelete, illetve alig létezett hatósági szabályozása.
Az Apponyi-családban, Apponyi Franciska szülői házában, illetve a fóti Károlyi-famíliában, ahova Franciska fiatalon, 1897-ben, a gróf Károlyi Lászlóval (1859–1936) kötött házassága révén bekerült, egyaránt a jellemző volt a fenti értelemben vett közjótékonyság. Mindkét katolikus főrangú családban régi hagyománya volt nemcsak a katolikus egyházi intézmények létrehozásának, templomok és egyházi iskolák építésének és fenntartásának, ami hagyományosan az arisztokrácia patrónusi (kegyúri) szerepkörébe tartozott,[2] hanem a keresztény értékrendből, a caritas (azaz a felebaráti szeretet) erkölcsi parancsából és a „noblesse oblige” elvéből egyaránt következő társadalmi felelősségvállalásnak, a szegények és betegek megsegítésének, és közcélú intézmények (kórház, idősotthon, iskola, nevelőintézet) alapításának és működtetésének.
Gróf Károlyi László és Apponyi Franciska grófnő fényképe. (Készült a bécsi Atelier fényképészműteremben a házasság körüli években.)
Forrás: Károlyi Sándor (1941–) tulajdona.
Apponyi Franciska édesapja, gróf Apponyi Lajos (1849–1909) udvari tanácsos, 1895-től haláláig Ferenc József első magyarországi udvarnagya, a nagyapponyi kastély és uradalom birtokosa volt, aki a sziléziai német származású feleségével, Seherr-Thoss Margit grófnővel (Margarete von Seherr-Thoss, 1848–1931) a Nyitra vármegyei Nagyappony uradalmi központjában, a túlnyomórészt szlovákok lakta vidék falusi népessége számára az 1880-as években népiskolát, leányneveldét, valamint egy kisebb kórh5ázat alapított, amit felesége után Margit-kórháznak neveztek el. A grófi pár kezdeményezésére és elnökletével alakult meg 1888-ban a Vöröskereszt Egylet nagyapponyi fiókja, aminek irányításában, tevékenységének szervezésében Margit grófnő vállalta az aktív szerepet, aki ezért több elismerésben részesült, s 1899. február 1-én az elsők között kapta meg az első osztályú Erzsébet-rendet „a közjótékonyság terén szerzett érdemei elismeréséül”. Az Erzsébet-rendet Ferenc József alapította Sissi emlékére annak halálát követően „a vallás, az emberszeretet és a jótékonyság terén” kitűnt hölgyek számára, s ez volt a legmagasabb kitüntetés volt a Monarchiában, amit nők megkaphattak.[3]
Gróf Apponyi Lajos családjában hat gyermek született, három fiú és három lány, s közülük Franciska volt sorrendben az ötödik. Élete első szakaszában, férjhez meneteléig nyilvánvalóan az Apponyi család szellemisége gyakorolt rá döntő hatást. De értékrendje és gondolkodása formálásában szerepet játszott a sziléziai felmenői ág is, elsősorban a katolikus imakönyveket, olvasmányokat kiadó, és Dobrauban, az Seherr-Thoss család alsó-sziléziai uradalmi központjában árvaházat létesítő anyai nagymama, Olga Strachwitz von Gross-Zauche und Camminetz grófnő (1827–1909) elmélyült katolikus vallásossága, emberszeretete és jótékonykodása.[4]
Gróf Apponyi Lajosné Seherr-Thoss Margit grófnő számára adományozott első osztályú Erzsébet-rend adományozási okmánya (1899. február 1.).
Jelzet: HU-MNL-OL P 369-1-b.
Gróf Apponyi Lajosné Seherr-Thoss Margit grófnő számára adományozott első osztályú Erzsébet-rend adományozásáról szóló kísérőlevél (1899. február 7.).
Jelzet: HU-MNL-OL P 369-1-b.
„Olga mama”, aki mindig nagy szeretettel fogadta az unokáit Dobrauban, és ahogy elkezdtek cseperedni, gyakran váltott levelet velük, megérhette és figyelemmel kísérhette Apponyi Franciska felnőtté válását és bekapcsolódását a magyarországi katolikus nőmozgalomba. Hogy Franciska mennyire fontosnak tartotta „Olga mama” hatását és példáját (bevallottan fontos katolikus vallási és karitatív modell volt számára), azt az bizonyítja, hogy könyveiből később, 1907 és 1911 között hármat is lefordíttatott magyarra P. Soós István karmelita atyával és saját költségén megjelentette őket olcsóbb és drágább kivitelben is, A jó keresztény, Az Istennek szentelt nap, valamint az Áldozók könyve címmel. Az egyenként 300-400 oldalas kis könyvecskék közül az utóbbi volt a legkelendőbb, ezért újabb kiadást is megért.
Az Áldozók könyve második kiadása (Budapest, 1918).
Az sem mellékes, hogy Franciska milyen időszakban adta ki ezeket: akkor, amikor maga is kilépett a közélet terepére, bekapcsolódott az egyleti tevékenységbe, valamint a szociális kérdések körüli nyilvános diskurzusba. Abban az időszakban, amikor házassága révén kapcsolatba került a fóti Károlyiak által alapított intézményekkel, ám továbbra is fontos volt számára az otthonról hozott szellemi „muníció”, illetve annak felvállalása és felmutatása.
Bár házassága első évtizedében a füzérradványi Károlyi-kastélyt lakták, de gyakran megfordultak a fóti kastélyban, ahol Apponyi Franciska megismerkedett Károlyi László édesanyjával, a jótékony célú intézményalapításban kitűnt Kornis Klarissza grófnővel (1834–1906),[5] aki 1851-ben házasodott össze gróf Károlyi Edével (1821–1879), az Újpestet megalapító, a fóti templomot és kastélyt építtető gróf Károlyi István (1797–1881) fiával. Klarissza 1865-től társelnöke, majd később elnöke volt a Pesti Első Bölcsőde Egyesületnek, majd 1870-ben Kornis Klarissza Károlyi István harmadik feleségével, Orczy Máriával (1815–1895) együtt hozta létre a Pesti Első Gyermekmenhely Egyletet (későbbi nevén Budapesti Első Országos Gyermekmenedékhely Egyesület), amely árva és elhagyatott gyerekek gondozására, nevelésére alakult, s amit Klarissza 36 éven keresztül vezetett.[6] Elnöksége alatt az intézmény összesen mintegy 11 ezer gyermeket gondozott, s az egyesület nemcsak otthont és ellátást, hanem képzést, szakmát is biztosított a számukra. Károlyi Ede halála után két évvel, 1881-ben Kornis Klarissza grófnő feleségül ment Ede öccséhez, gróf Károlyi Sándorhoz (1831–1906),[7] aki nemcsak támogatta Klarissza közjótékonysági tevékenységét, hanem maga is kitűnt ezen a téren. Károlyi Sándor alapította az újpesti Károlyi-kórházat, amely Ybl Miklós tervei alapján két év alatt felépült a Nyár utcában (1893–1895), valamint az istvántelki Stephaneum idősotthont (1905), s anyagilag támogatta a gyermekmenedékhely egyletet is. Érdekesség, hogy Kornis Klarissza grófnő Apponyi Franciska édesanyjával, gróf Apponyi Lajosnéval egyidőben, 1899. február 1-én kapta meg az Erzsébet-rend első osztályú kitüntetését, ugyancsak „a közjótékonyság terén szerzett érdemei elismeréséül”.[8]
Gróf Károlyi Sándorné Korniss Klarissza grófnő számára adományozott Erzsébet-rend első osztálya kitüntetés adományozási okmánya (1899. február 1.).
Jelzet: HU-MNL-OL P 387-I-1.
Gróf Károlyi Sándorné Korniss Klarissza grófnő számára adományozott Erzsébet-érdemérem fotója.
Jelzet: HU-MNL-OL P 387-I-1.
Amikor Apponyi Franciska házasságot kötött gróf Károlyi Lászlóval, fontos szempont volt számára, hogy László családjában hasonló katolikus-keresztény értékrendet, és abból fakadó szociális érzékenységet tapasztalt, mint a saját szüleinél. Károlyi Sándor szociális eszméi és Klarissza kiemelkedő egyleti tevékenysége egyaránt nagy hatást gyakorolt rá. Ezt nemcsak kikövetkeztethetjük az iratokból, maga Franciska is nyíltan utalt rá később, az 1920-as évek elején a Károlyi Lászlóhoz írt soraiban, amikor financiális okok miatt vitája volt férjével a Károlyi-intézmények további sorsáról: „én nem bírom a vagyon előnyeit elfogadni anélkül, hogy a vele járó kötelezettségeket ne teljesíteném. Mindig azt tartottam: noblesse oblige. Ezt tanultam szüleimtől és ezt tanultam abban a környezetben, amelybe a Te oldaladon léptem. Ahová néztem, és amit hallottam az új otthonban, az mind arra utalt, hogy egész családod életfelfogásának egyik vezérmotívuma volt a jótékonyság és a szegényebb sorsúak [sic!] és elhagyottakról való gondoskodás. Erről tanúskodtak Édesanyád jótékony alapításai, valamint Sándor bácsi egész politikai és szocziális szereplése.”[9]
1906-ban két fájó veszteség is érte a családot: előbb áprilisban a már hosszabb ideje betegeskedő Károlyi Sándor hunyt el, majd alig fél év múlva, decemberben követte hitvese, Kornis Klarissza. Érzékeny veszteség volt ez a Károlyi-intézmények számára is, azonban Károlyi László és Apponyi Franciska méltó örökösként vették gondjaikba az újpesti kórházat és Stephaneum idősotthont. Károlyi László anyagilag nemcsak támogatta, de bővítette is azokat, a szervező munkában viszont Franciska vállalt nagyobb szerepet.
A következő évben, 1907 novemberében lépett fel Franciska a fővárosi közélet porondjára, bekapcsolódva az egyleti életbe. A gyermekmenedékhely egyesület 1907. november 17-én megtartott éves egyleti közgyűlésen a jelenlévő tagok a költségvetés elfogadása után Kornis Klarissza menyét, Károlyi Lászlónét „egyhangúlag és nagy lelkesedéssel” elnöknek választották meg.[10] Franciska ezt követően aktív szerepet vállalt a gyermekvédő mozgalomban és a különféle jótékonysági akciókban, majd néhány éven belül a hazai katolikus nőmozgalom egyik fontos alakjává vált, miután több nőegyesület vezetésében vállalt szerepet: 1908-ban előbb a Katolikus Háziasszonyok Országos Szövetsége elnöke, majd a Magyar Nők Szövetkezeti Ligájának elnöke lett, pár később, 1910-től 1912-ig a Katolikus Női Tanács alelnöke.[11] Számos előadást tartott az éves országos katolikus nagygyűlések szociális szekciójában és egyesületi rendezvényeken, ám hozzá kell tenni, hogy miközben a nők helyzete, a női érdekek védelme és képviselete foglalkoztatta, s a nők társadalmi szerepvállalását támogatta, a korabeli nőmozgalomban mindvégig katolikus-keresztény, illetve keresztényszociális értékrend talaján vett részt, s fejtette ki álláspontját.
Károlyi Sándor és Kornis Klarissza halála után a fóti Károlyi család egy másik tagja gyakorolt nagy hatást Apponyi Franciskára, gróf Pálffy Pálné született Károlyi Geraldine (1836–1915) grófnő, aki Károlyi Ede és Sándor grófok húga volt, s Károlyi Sándorhoz hasonlóan mély szociális érzék és szociális ügyek iránti elkötelezettség jellemezte. Ő volt az, aki Franciskát a katolikus nőmozgalomban való részvételre inspirálta, sőt mentorálta is.
Károlyi Geraldine is fiatalon kötött házasságot, ugyanúgy 18 éves korában, mint Franciska, csakhogy ez több mint négy évtizeddel korábban történt, 1855-ben. Erdődi gróf Pálffy Pálhoz (1827–1866) ment feleségül, aki előbb osztrák követként szolgált a szász királyi udvarban, majd Pozsony vármegye főispánja lett. Boldog házasságban éltek a felvidéki Malackán, ahol kastélyuk volt. Hét gyermekük született, akik közül hat érte meg a felnőttkort. Geraldine épp a hetedik gyermekével volt várandós, amikor tizenegy évi házasság után, 1866-ban elvesztette férjét, s így fiatal asszonyként, harmincévesen megözvegyült.
Geraldine grófnő férje halála után az életét előbb főként gyermekei nevelésének, majd a karitatív munkának szentelte, s ő lett a magyar katolikus nőmozgalom elindítója. Pár évig Malackán élt gyermekeivel, ám közben francia mintára, Ybl Miklós tervei alapján bérpalotát építtetett Budapesten a még férjével vásárolt nagyméretű telken, az Esterházy utca (ma Ötpacsirta utca) és a Reviczky utca sarkán, s főként gyermekei taníttatása miatt költözött ide. Szívproblémái miatt az egészsége korábban sem volt stabil, de 1881-ben, 45 évesen igen súlyos betegség, szívgörcs érte, jó ideig élet és halál között vergődött, és egészségét soha nem nyerte teljesen vissza. A súlyos betegséggel való szembesülés fordulópontot hozott Geraldine életében. Lábadozása alatt határozta el, hogy további életét Isten és az emberek szolgálatának szenteli.[12]
Pálffy Pálné egészalakos portréja, Bécs, 1860 és 1871 között.
Forrás: OSZK Történeti Fénykép- és Interjútár.
Károlyi Geraldine kiemelkedő szerepet játszott a századvég és a századelő hazai katolikus nőmozgalmában, melynek az 1891-es Rerum Novarum pápai enciklika, és annak hatására Európa-szerte kibontakozott keresztényszociális irányzat volt az ihletője, s a társadalmi igazságtalanságok orvoslását, a szegények segítését és a kiszolgáltatott nők védelmét tűzte ki céljául. Károlyi Geraldine szervezte meg 1896-ban az első magyar katolikus nőegyletet Katholikus Munkásnőket Védő Egyesület néven az akkor már Európa-szerte ismert patronázsok mintájára.[13] Először főúri hölgyek közül toborozta a munkásnőket pártfogó hölgyeket, a patronesszeket, majd a szervezete kiépítése során mind jobban támaszkodott tanítónőkre. A patronázs kezdetben olyan délutáni foglalkozásokat jelentett egy kis uzsonnával a Leánykörökben és az Anyák körében, ahol katolikus szellemben tartottak előadásokat, osztottak meg tanácsokat, majd megismerve a munkásnők nehéz helyzetét, problémáit, az egyesület tevékenységét igyekezett kiterjeszteni ezek megoldására, például munkaközvetítéssel, segélyezéssel.[14] Az egyik nagy probléma a lakáskérdés volt, ezért Geraldine már egy évvel az egyesület megalakulása után, 1897-ben létrehozta az első hazai katolikus munkásnőotthont.[15] Nagy hatással volt tevékenységére Prohászka Ottokár (1858–1927) székesfehérvári püspök, egyházi író, a hazai keresztényszociális mozgalom vezéregyénisége, aki Pálffy grófnő palotája termében tartotta meg első konferenciáját 1898-ban, s aki mindvégig szellemi és erkölcsi támasza volt a grófnőnek egyházi részről, továbbá egyházi felügyelője is volt az egyesületnek.[16] Prohászka 1904-től rendszeresen tartott előadásokat a patronessz hölgyeknek. 1903-ban az egyesület felvette a Katholikus Nővédő Egyesület nevet, s évkönyvük szerint ekkor már öt tagozatuk működött: „1. Munkásnőket védő egyesület, 2. Védőegyesület elárusítók (sic!) és üzleti alkalmazottaknak, 3. Otthonok, 4. Cselédeket védő egyesület, 5. Katolikus munkásnők egyesülete.[17] 1906-tól már Országos Katholikus Nővédő Egyesület néven működött tovább, a tagság létszáma gyorsan, a szervezet tevékenységi köre és országos bázisa rohamosan bővült, s az első világháború előtti időszakban a hazai katolikus nőmozgalom egyik legfontosabb szervezetévé vált.
Károlyi Geraldine szívbaja nyugalmas életmódot követelt, orvosi javaslatra kerülnie kellett a tömeget, s minden nagyobb nyüzsgéssel, zajjal, várható feszültségekkel járó eseményt, sőt betegsége rosszabb periódusaiban a fizikai aktivitást is mellőznie kellett, s nem is hagyhatta el otthonát, csak közvetítők és levelezés útján tarthatott kapcsolatot munkatársaival. Mindezzel együtt élete végéig, több mint harminc éven keresztül hatalmas szervező munkát fejtett ki. Sőt olyan tevékenységbe kezdett, ami addig teljesen szokatlan és újszerű volt a hazai előkelő hölgyek és urak körében, sőt még jó ideig ritkaság számba ment: amikor betegsége lehetővé tette, igyekezett közvetlen kontaktust kialakítani az általa támogatott, pártfogolt munkásnőkkel, látogatta, istápolta őket, törekedett gyakorlati és erkölcsi útmutatást adni. Több kiváló munkatársra tett szert, egyikük Farkas Edith (1877–1942) katolikus szerzetesnő, tanítónő, aki értekezleteket szervezett a patronesszek számára, majd a grófnő megbízásából járta az országot, tanító- és tanárképző intézetekben népszerűsítette a nővédő egyesületi munkát, és sok új munkatársat szerzett. Kitartó és hozzáértő munkájának is köszönhető, hogy az országos szervezet pár év leforgása alatt 16 leánykört és 20 vidéki nővédő egyesületet alakított.[18]
Az idős grófnő betegsége miatt 1908-ban átalakult az egyesület elnöksége: Károlyi Geraldine alapító elnökként az egyesület szellemi irányítását végezte csak, a gyakorlati munka koordinálására a korábbi alelnökök közül három ügyvezető alelnöki tisztségbe került, gróf Apponyi Albertné[19], gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska és Farkas Edith. A jelentős szervező munkát az egyesületben Farkas Edith végezte, aki ugyanebben az évben megalapította a Szociális Missziótársulatot, egy új típusú szerzetesi közösséget, ahol a tagok intenzív szociális munkát végeztek: segítették a szegényeket, a munkásnőket, az elesetteket, valamint foglalkoztak oktatással és szociális ellátással. 1908 decemberében döntött az Országos Katholikus Nővédő Egyesület választmánya, hogy új szakosztályként megalapítja a katolikus nőtisztviselők szövetségét, valamint az ún. Fogházmisszióból – a férfiak számára 1908-ben létrehozott Országos Katolikus Patronázs Egyesület mintájára – női patronázs egyesületet hoz létre. Mindkét új katolikus női egyesület elnökségére Farkas Edithet jelölték.[20]
Az Országos Katholikus Nővédő-Egyesület és a vele kapcsolatban lévő intézmények évkönyve, 1908 (Budapest, 1909.)
1911-ben Pálffy Pálné grófnő kiemelkedő tevékenységéért megkapta az első osztályú Erzsébet-rendet,[21] s ezt követően így köszönte meg a patronesszek gratulációit és addigi munkájukat: „hálával gondolok azokra, akik törekvéseimnek és vágyaimnak annyi szeretettel és kitartó törődéssel igyekeztek segítségére lenni. Némelyek évek óta lankadatlan buzgósággal, mások ifjonti friss erővel. Hiszen nekik köszönhetem, ha e mű fejlődik, eszméim testet öltenek, ha hosszú évek forró óhajtása, a munkásosztály leányai iránt érdeklődést kelteni, velük szeretettel törődni megvalósulhatott.”[22]
Prohászka Ottokár így jellemezte Pálffynét nekrológjában: „szociális nevelő irányban akart ő minél több munkatársat, s bár a világtól elzárkózva élt magas korára való tekintetből, de folyton vonzott s toborzott munkatársakat. […] Nevelni akarta a magyar társadalmat arra, hogy ne nézze méltóságán alulinak, ha néppel érintkezik s azzal barátságosan beszél s az igazi fölvilágosultság térfoglalása révén akarta eltüntetni azt az űrt, mely gazdag és szegény, nép ás úr közt még egyre tátong. Ily buzgóság mellett természetesen szaporodtak a művek is. A kath. nővédelmi mozgalom talaján hajtott ki a Kath. Háziasszonyok Szövetsége, mely a cselédleányok nevelését s a cselédközvetítést vette át s külön ezek számára nyitott patronázst is; ugyancsak e talaján hajtott ki a Kath. Tisztviselőnők és Kereskedelmi Alkalmazottak Egylete, a Kath. Munkásnők Egyesülete, a Kath. Női Patronage s Fogházmisszió.”[23]
Gróf Pálffy Pálné Károlyi Geraldine grófnő halotti címere, 1915.
Jelzet: HU-MNL-OL P 1512-12-10.
Apponyi Franciska a már több mint hetvenéves, gyakran betegeskedő Pálffy grófnőt ismerhette meg, s ez a mély vallásos hittel, nagy tetterővel és elhivatottsággal rendelkező idős grófnő nagy hatással volt a már ugyancsak érett korba lépett, harminc év körüli Franciskára, sőt a grófnő támogatta és egyengette is Franciska közéleti szerepvállalását: bevonta Franciskát a nővédő egyesület elnökségébe alelnökként, valamint az egyesület keretében létrehozott Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetségébe, majd 1908 októberében, amikor a szövetség önálló egyesületté alakult, a grófnő javaslatára választották meg Apponyi Franciskát a szervezet világi elnöknőjének, míg az egyházi elnök Várady L. Árpád pap-teológus, későbbi győri püspök lett, aki ekkoriban a vallás- és közoktatásügyi minisztérium osztálytanácsosaként működött.[24] A grófnő egy másik általa alapított egyesületben is átadta a stafétát: az Újpest-Rákospalotai Szent Erzsébet Jótékonysági Nőegylet 1909 januárjában már Apponyi Franciska elnöklése mellett tartotta meg választmányi ülését.[25] 1915-ben, amikor gróf Pálffy Pálné elhunyt, mindkét egyesületet Apponyi Franciska vezette.
A Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetsége a Katholikus Nővédő Egyesülethez hasonlóan katolikus szellemiségű, de sajátos profilú szervezete volt: egyházi felügyelet alatt állt, ám alapítását és működését tekintve egyértelműen civil egyesület volt. Védnökségét Izabella főhercegnő látta el.[26] Székházuk a VIII. kerületben, a Mária utca 7. szám alatt volt, ugyanitt működött hivatalos kiadványuk, a Katholikus Háziasszonyok Lapjának a szerkesztősége, valamint egy kápolna is.
A Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetségének háza képeslapon, Budapest, Mária u. 7.
Forrás: OSZK képeslapok.
Célul tűzték ki a katolikus háziasszony eszményének formálását, „olyan öntudatos háziasszonytípus kialakítását, aki vallásos szemléletével megőrzi a család erkölcsi tisztaságát.”[27] Kiemelt céljuk volt továbbá a házicselédek helyzetének javítása, erkölcsi nevelése és képzése, számukra háztartási tanfolyamok szervezése, valamint munkaközvetítés, illetve a cselédek nyári foglalkoztatása. A cselédkérdés középpontba állítása összefüggött azzal, hogy a századforduló körül az egyre növekvő számú polgári középosztály már egyre nagyobb számban alkalmazott cselédeket, ebben a körben tulajdonképpen egyfajta társadalmi elvárássá vált a cselédtartás, ezért a nagyvárosokban, különösen a fővárosban igen megugrott a cselédek száma. Az új helyzet magával hozta a háziasszony-alkalmazott viszony számos konfliktusát, feszültségét is. A szegény családokból, általában vidékről kikerülő lányok gyakran már 14-16 éves korukban szolgálatba léptek, a többségük évekig dolgozott ugyanannál a családnál, egy részüknek így telt el az élete, mások néhány év után visszatértek szülőfalujukba.
A Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetsége ismertetője, 1911.
Jelzet: HU-MNL-OL P 391-6-8.
A Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetsége számos intézményt létesített, hogy javítson a házicselédek sanyarú sorsán, illetve a lakhatási gondokkal küzdő a cselédek és más városi nők helyzetén enyhítsen. Az egyesület Mária utcai központjában létrehozott cselédotthon ingyen lakást és kedvezményes étkezést biztosított a hajléktalan és az átutazó cselédlányoknak. Ugyanitt létesült a Szent Anna otthon, amely német és más külföldről jött nevelőnőknek adott helyet, valamint az Úrinők otthona, amely lakást és ellátást is nyújtott a családjuktól tanulmányaik vagy munkájuk miatt távol levő nőknek.
A cselédkör vasárnaponként iskolákban tartotta összejöveteleit, s a cselédlányok hasznos szabadidős foglalkoztatására, szórakoztatására alakult. A Vasúti misszió a vidékről a fővárosba érkező, helyismerettel nem rendelkező, tapasztalatlan leányokat fogadta a három fővárosi pályaudvaron, s megkülönböztető, fehérsárga vállszalagos munkatársain keresztül nyújtott eligazítást és kíséretet számukra, sőt otthont is adott nekik. A Vasúti missziót később kiterjesztették számos vidéki pályaudvarra.
Mint a fenti felsorolásból is kitűnik, a szervezet működése többrétű, mindamellett kifejezetten jól szervezett volt, egyaránt hangsúlyt helyezett a cselédek szociális helyzetének, munkakörülményeinek javítására, erkölcsi nevelésükre és képzésükre. Főző-, varró- és háztartási tanfolyamokokat szervezett, felvilágosító munkát végzett körükben, számos új technikai és egyéb ismeretet terjesztett, továbbá életvezetési jellegű tanácsokat is adott.
Apponyi Franciska sok időt és energiát szentelt az egyesület szerteágazó munkájának szervezésére, népszerűsítésére, vidéki hálózatának kialakítására, fiókegyesületek létrehozásával.[28] Figyelmet fordított a cselédség szociális és jogi helyzetének, a cselédkérdés szakirodalmának tanulmányozására is, s az egyesület rendezvényein több előadást tartott.
A Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetsége ismertetője (célok és intézmények)
Jelzet: HU-MNL-OL P 391-6-8.
Többször szerepelt az egyesület rendezvényein Prohászka Ottokár püspök, aki beszédet mondott már a szövetség első estélyén, amit 1908. december 7-én tartottak meg a Katholikus Kör dísztermében. Prohászka méltatta a szervezet fáradhatatlan elnöknőjének munkáját, előadásában kifejtette nézeteit az egyesület feladatairól, rámutatva, hogy a modern katolikus nőre fontos szerep hárul a katolikus családban, a nevelésben, a cselédügy kezelésében, valamint a szociális munkában.[29]
Apponyi Franciska figyelemre méltó előadást tartott 1909. november 17-én A cselédkérdésből címmel, amelynek szövege 1909 decemberében megjelent a Nemzeti Nőnevelésben.[30] Az előadásában bemutatta a cselédkérdés keletkezésének okait, a munkaadó és házicselédje közti ellentétek kialakulásnak tényezőit, feszültségforrásait, szólt többek közt a cselédek megnövekedett igényéről, beleértve a bérigényt, az alárendelt helyzetből adódó elégedetlenségről, kizsákmányolásról szóló panaszokról, másrészt a háziasszonyok elégedetlenségéről a túlzott igényű, hálátlan cselédjükkel szemben, aki a jó bánásmód ellenére is idegenként viselkedik, „szolgálatát üzleti szempontból veszi”, a „régi jó” patriarchális viszonyokkal szemben nem tekintik magukat családtagnak, s a háziasszony nem csak elégtelen szorgalma miatt csalódik cselédjében, hanem erkölcse miatt, azért is, mert „ritkán érez a családdal”, „úrnőjének ritkán igazi segítőtársa”.
Károlyi Lászlóné előadása a cselédkérdésről a Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetségében 1909. november 17-én.
Nemzeti Nőnevelés, 1909. november-december. (részletek).
Az előadásnak legérdekesebb része az, amikor Apponyi Franciska a cselédkérdés kezelésének lehetőségeit vizsgálva, a szociális munka és a karitatív tevékenység (caritas vagy karitas) közti különbség fejtegetésébe kezd: „Keressük tehát mi háziasszonyok, akiket a kérdés közelebbről érint, azokat az eszközöket, amelyekkel az ismertetett bajok orvosolhatók. Erre vonatkozólag különböző háziasszonyok különbözőkép (sic!) vélekednek. Némely háziasszony azt tartja, hogy neki nem kell foglalkozni a kérdéssel általánosságban, mert hisz ő jól bánik cselédjeivel […] Nem vonom kétségbe, hogy sok ilyen jószívű hölgy van, sőt tényleg ismerek is ilyeneket nagy számmal, de azzal, hogy egyes háziasszony egyes cseléddel jól bánik, azt bajában segíti, azzal még nincs megoldva a cselédkérdés.” Mert ha egy háziasszony a saját cselédjét, annak akár idős szüleit támogatja – fejtegeti – például betegen őt vagy családtagját ápolja, karitatív tettet hajt végre, de az egész társadalmi réteg problémáját nem oldja meg, ahhoz szociális tevékenységre van szükség.
Előadása következő részlete jól megvilágítja grófnő gondolkodását a szociális kérdésről, illetve annak kezeléséről, ezért érdemes hosszabban idézni:
„Míg a karitas egyéneket vagy legfeljebb családokat ment meg, addig a szociális munka egy egész osztály segítésére törekszik. A karitas továbbá akkor nyújt segítőkezet, mikor a betegség fellépett, a nyomor már beköszöntött, bekötözi a sebeket, segít elviselni a következményeket. A szocziális munka ellenben már előre védekezőleg igyekszik eljárni, meg akarja akadályozni, hogy szükség és nyomor terjedjen és segít elhárítani már azon körülményeket, melyek egy osztály speciális bajait okozzák.
A vallás szempontjából mind a két működési iránynak azonos az indító oka, sőt a célja is. Az indító oka a felebaráti szeretet, vagy amint a szociológia szereti nevezni, az altruizmus, mely szinte csak kiegészítése, kifolyása az Istenhez való szeretetnek mint legelső és legfőbb parancsnak. Célja pedig mindkettőnek az, hogy az emberiség bajain segítsen. Sőt még tovább menve azt sem lehet elvitatni, hogy eszközeikben is közel járnak egymáshoz, mivel célját mindegyik jó cselekedetek végrehajtásával igyekszik elérni. Ámde már eltávolodnak egymástól emez eszközök alkalmazási módjában.
A karitás ugyanis ennél abból indul ki, hogy jótékonyságot gyakorolni öncél, mert embertársainkat szeretve és gyámolítva, Isten iránt való szeretetünket tanúsítjuk és teremtőnk iránt való hálánkat rójuk le. A karitás éppen ennélfogva nem okoskodik, nem mérlegel, hanem cselekszik, lévén előtte a jó szándék a fő.
Ama másik tevékenység azonban, melyet szociális működésnek szoktunk nevezni, abból indul ki, hogy az emberiségnek kötelessége olyan intézményeket létesíteni, melyekkel az emberi nyomornak elejét lehet venni, illetve, hogy az emberiség szenvedő, önhibáján kívül nélkülöző részének joga van tehetős és erre képes embertársaitól ilyen intézmények létesítését követelni.
Ha valaki jót cselekszik, attól az erkölcsi érzéstől vezetteti magát, hogy felebarátain tehetségéhez képest segíteni mindenkinek egyik legelső keresztényi, sőt általános emberi kötelessége. […] Nem érzem magamat hivatottnak a karitás és szociális működés közötti párhuzamban azoknak etikai értékét mérlegre helyezni, mert azt tartom, hogy az emberi cselekedetek objektív erkölcsi bírálata csak az Ur Istent illeti. De azt igenis állítom, hogy intézményekkel többet lehet elérni az emberiség javára, mint szórványos, rendszertelen és gyakran csak benyomásokból kiinduló jótékonysággal.
Ha az emberek tényleg mind kivétel nélkül úgy gyakorolnák a karitást, ahogy ezt Krisztus Urunk értette, ha az egész emberiséget áthatná a felebarátai iránt való Krisztusi szeretet, akkor azt hiszem nem lenne szociális kérdés. De hát van. Számolnunk kell vele és azért azon kell lennünk, hogy a karitast, amely így szórványosan nem képes orvosolni az emberiség összes bajait, a lehetőségig szociális tevékenységgel pótoljuk. Hisz ha ezt tesszük is, akkor is fog még mindig elég tere maradni a karitásnak.”[31]
A karitatív tevékenység vagy jótékonykodás és a szociális munka megkülönböztetése a XX. század elején még a társadalmi kérdések iránt nyitott, művelt közönség számára sem volt egyértelmű, még ha a későbbi szociálpolitikai gondolkodásban azzá is vált. Apponyi Franciska valószínűleg Pálffy grófnőtől hallott először e két fogalom megkülönböztetéséről, bár meg kell jegyezni, hogy a kettő közti eltérést és a szociális munka fontosságát Prohászka Ottokár már évekkel korábban hangsúlyozta több előadásában és írásában, majd ugyanezt megtette a Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetsége egyik első rendezvényén is.[32]
Apponyi Franciska fent idézett előadásában számos helytálló megállapítást tett, lényeges szempontként említve a karitatív munka egyszeri adományokra épülő, eseti jellegét, s kiemelve, hogy a szociális munka ehhez képest átfogóbb, s átgondolt cselekvést feltételez, hiszen társadalmi csoportok problémáit tartja szem előtt, s helyzetük javítását célozza.
Nem említi ugyanakkor az előadó a karitatív, jótékonysági tevékenység egy másik, fejlettebb formáját, a közjótékonyságot, amit pedig ő is gyakorolt akkor már évek óta, egyrészt egyleti munkájával, mióta a Gyermekmenedékhely Egylet élére került, másrészt férjével együtt a Károlyi-féle jóléti intézmények (Károlyi-kórház, Stephaneum idősotthon) fenntartásával. Ennél lényegesebb azonban az, hogy Apponyi Franciska felismerte: ha eszközöket keresünk a társadalmi bajok orvoslására, akkor a szociális munka a célravezetőbb, ez azonban több időt és fáradozást igényel, egyúttal „sűrű” társadalmi érintkezést a célcsoporttal.
Apponyi Franciska pár évvel később, az első világháború alatti fóti intézmény-alapító és „népgondozói” tevékenysége során maga is alkalmazta a szociális munka újfajta módszereit, a rászorultakkal való rendszeres foglalkozást, az adatok gyűjtését és feldolgozását, s példát mutatott rá, hogyan tehető professzionálisabbá lokális szinten a szociális gondoskodás, amivel megelőzte az állami szociálpolitikát.[33]
[1] Völgyesi Zoltán: Gróf Apponyi Franciska és a fóti jótékonysági intézmények. ArchívNet, 2015. 1. sz. https://www.archivnet.hu/kuriozumok/grof_apponyi_franciska_es_a_foti_jotekonysagi_intezmenyek.html (utolsó hozzáférés: 2026. június 15.); Uő: A háborús évek Fóton, 1914–1918. Gróf Apponyi Franciska befejezetlen naplója. ArchívNet, 2016. 6. sz. https://www.archivnet.hu/a-haborus-evek-foton-1914-1918-grof-apponyi-franciska-befejezetlen-naploja (utolsó hozzáférés: 2026. június 15.); Uő: Virágegylet, Virágnyaralók, gyermekolimpia – Gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska zebegényi „alkotásai”. ArchívNet, 2024. 1. sz. https://www.archivnet.hu/viragegylet-viragnyaralok-gyermekolimpia-grof-karolyi-laszlone-apponyi-franciska-zebegenyi-alkotasai (utolsó hozzáférés: 2026. június 15.)
[2] Gyáni Gábor – Szilágyi Adrienn: Az arisztokrácia tündöklése és bukása Magyarországon, 1700–1957. Budapest, 2024. 499–500.
[3] Az Erzsébet rend adományozási rendszabálya. Budapesti Közlöny, 1898. szeptember 18. 2.
[4]Olga von Strachwitz grófnő 1881 és 1893 között a következő négy kötetet jelentette meg: Des Christen Hilfe. Ein Lehr-, Gebet- u. Betrachtungsbuch. Breslau, 1881., Kommunion-Buch. Breslau, 1882., Der Gott geweihte Tag der christlichen Seele. Breslau, 1883. (Gebete 2.), Beim Tabernakel. Besuchungen des allerheiligsten Sakraments. Wien, 1892.
[5]Kornis Klarissza édesapja, Göncz-Ruszkai gróf Kornis Mihály (1796–1835) a Magyar Tudós Társaság igazgatótanácsának tagja volt. Édesanyja a nagyműveltségű Bethlen Katalin (1814–1871).
[6] Buda Attila: A Károlyi család mecénási tevékenysége nyomában. Újpesti Helytörténeti Értesítő, 2011. 3. sz. 4–9.
[7] Károlyi Sándor politikus, országgyűlési képviselő, az agrárius mozgalom elindítója volt és a hazai szövetkezetek „atyjának” tekintik. Nevéhez fűződik a Magyar Gazdaszövetség létrehozása és a Hangya Szövetkezet megalapítása. Fehér György: A származás kötelez. Gróf Károlyi Sándor 1831–1906. Bp., 2020.
[8] Korniss Klarissza grófnővel közel egyidőben, 1898 november 30-án, illetve 1899 február 1-én kapta meg az első osztályú Erzsébet-rendet több ismert előkelő hölgy, többek közt Tisza Kálmánné született Degenfeld-Schomburg Ilona grófnő, gróf Zichy Józsefné született Metternich Melánia hercegnő, gróf Szécsen Miklósné született Mikes Johanna grófnő, Kállay Benjaminné született Bethlen Vilma grófnő, továbbá a gróf Apponyi Lajosnéhoz hasonlóan a vöröskeresztes tevékenységével kitűnt Zichy Nándorné született Zichy Lívia grófnő, gróf Esterházy Istvánné született Jeszenák Gizella bárónő, gróf Teleki Sándorné született Teleki Jozefin grófnő, gróf Pejacsevich Lászlóné született Dőry Gabriella bárónő, gróf Khuen-Héderváry Károlyné született Teleki Margit grófnő. Budapesti Napló, 1898. december 1. 3., Budapesti Hírlap, 1899. február 9. 6.
[9] Gróf Károlyi Lászlóné memorandumához írt kísérőlevél, 1923. HU-MNL-OL P 380-I-5-d-2-4.
[10] Az 1907. évi szokásos éves közgyűlésen Károlyi Mihály elnökölt, aki 1904-től ügyvivő alelnökként vett részt az egylet vezetésében, majd Apponyi Franciska elnökké választását követően még közel tíz éven át, 1916-ig vállalta ezt a feladatot. Az 1907. novemberi közgyűlésen „Károlyi Lászlóné grófné 6000 koronás, Károlyi Mihály gróf pedig 11000 koronás alapítványt tett az egyesület javára” – Budapesti Hírlap, 1907. november 17. 19.
[11] A Katolikus Női Tanács a katolikus nőegyletek közötti tanácskozó fórumként jött létre Pallavicini Edéné őrgrófné (1853–1936), a Budai Jótékony Nőegylet elnöknője vezetésével, majd 1912-ben Pallavicini Edéné elnöklésével átalakult Katolikus Nők Tanácsa néven saját alapszabállyal rendelkező szervezetté.
[12] Gróf Zichy Sarolta: Gróf Pálffy Pálné élete. Bp., 1915, 4–15.
[13] A patronázs a pártfogót jelentő angol patronage kifejezésből származik. A patronage mozgalom a 19. század derekán Franciaországból indult társadalmi kezdeményezésből nőtt ki, amely a bűncselekményt elkövetett, szabadult rabok társadalmi visszailleszkedését segítette elő. Célja a segélyezés mellett a pártfogás, a munkahelykeresés és az erkölcsi támogatás volt, gyakran egyházi karitatív munkára alapozva. A mozgalom a XIX. század végén Európa-szerte elterjedt.
[14] Mona Ilona: A „Rerum novarum” hatása a magyar társadalomra. Gróf Pálffy Pálné által elindított magyar, katolikus nővédelmi munka, 1894–1944. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 1993. 3–4. sz. 45–50.
[15] Smid Bernadett: Cselédkérdés és szociális nőmozgalmak. In: Nők, szerepek, lehetőségek a 20. századi magyar egyházi életben. Szerk. Frauhammer Krisztina. Szeged, 2025. 189–202.
[16] Az egyesület társadalmi presztízsét emelték védnökei, továbbá magasrangú egyházi felügyelői. Az egyik védnök Mária Jozefa főhercegnő (1866–1944), a későbbi uralkodó, IV. Károly édesanyja volt, a másik védnök a bíboros hercegprímás Vaszary Kolos (1832–1915, hercegprímás 1891 és 1913 között). Egyházi felügyelő volt az egyesületnél a kalocsai érsek, Városy Gyula (1840–1910, kalocsai érsek 1905-től haláláig).
[17] A Katholikus Nővédő-Egyesület ötévi működéséről szóló jelentése, 1899-1903. Bp., 1904.
[18] Fedeles-Czefener Dóra: Nőmozgalom, nemzetköziség, önreprezentáció. Feministák az Osztrák-Magyar Monarchia alkonyán. Pécs, 2023, 81.
[19] Gróf Apponyi Albertné, született gróf Clothilde von Mensdorff-Pouilly-Dietrichstein (1867–1942) számos szociális és politikai szervezetnek volt a vezetője, harminc éven át elnökölte az 1904-ben alakult Magyarországi Nőegyesületek Országos Szövetségét, illetve másfél évtizeden át az 1926-ban alakult Magyar Nők Szentkorona Szövetsége legitimista nőjogi szervezetet. Megalakult a Magyar Nők Szent Korona Szövetsége. Magyarság, 1926. január 21. 10.
[20]Budapesti Hírlap, 1908. december 31. 14. Mindkét női szervezet 1909-ben alakult meg, az előbbi Katolikus Tisztviselőnők Egyesülete, az utóbbi Katolikus Női Patronázs Egyesület néven.
[21] Sajnos Pálffy Pálné grófnőnek igen kevés személyi anyaga – így kitüntetési iratai sem – került be az Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárába. Egy rá vonatkozó kisebb levéltári tétel található meg a gróf Károlyi család fóti ágának iratanyagában: HU-MNL-OL P 380-II-2.
[22]Felvidéki Újság, 1911. július 5. 2.
[23] Prohászka Ottokár: Emlékbeszéd özv. Pálffy Pálné fölött. Az Országos Kath. Nővédő-Egyesület és a vele kapcsolatban levő önálló intézmények évkönyve, 1914/15. Bp., 1915. 8.
[24] Várady Lipót Árpád (1865–1923) katolikus pap, teológia tanár, 1897-től vallás- és közoktatásügyi minisztérium osztálytanácsosa, 1911-től győri püspök, 1914-től kalocsai érsek. Az első világháború végén Kalocsán a hadirokkant katonák számára rokkanttelepet létesített, ami bizonyára mintát adott Apponyi Franciska számára is.
[25] Katholikus Háziasszonyok Lapja, 1909. január.
[26]Izabella főhercegnő (Isabella von Croÿ-Dülmen, 1856–1931), Habsburg Frigyes főherceg felesége, számos hazai jótékonysági, kulturális és oktatási intézmény védnöke volt. Támogatott kórházakat, árvaházakat, szegénygondozó és szociális egyesületeket, továbbá katolikus nőegyleteket és a nőnevelést, továbbá kiválóan teniszezett és elismert fotográfus volt. Mivel a főhercegi pár sok időt töltött Budapesten, a főváros társadalmi életének meghatározó alakja lett. Védnöki szerepe emelte a Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetsége társadalmi rangját és elismerését.
[27] Burucs Kornélia: Nők az egyesületekben. História, 1993. 2. sz. 17.
[28] 1911-ig három vidéki fiókegyesület alakult, a székesfehérvári, az aradi, valamint az újpest-rákospalotai, majd 1911-ben megalakult a kassai fiókja is. Felvidéki Újság, 1911. június 22. 1–2.
[29] Prohászka Ottokár: A Kath. Háziasszonyok Szövetségének nagy föladatai. Prohászka Ottokár beszéde a Kath. Háziasszonyok Szövetsége első estélyén. Katholikus Háziasszonyok Lapja, 1909. január, 2–5.
[30] A Nemzeti Nőnevelés (1880–1919) a dualizmus korának legnívósabb, havi rendszerességgel megjelenő magyar pedagógiai és nőnevelési folyóirata volt. Az évente tíz számmal jelentkező lap kiemelten foglalkozott a korszak meghatározó oktatási-nevelési témáival, a leányiskolák tanítónőivel, de helyet adott a nőkérdés és a nőmozgalom témáinak is.
[31]Nemzeti Nőnevelés, 1909. december, 9.
[32] Prohászka: A Kath. Háziasszonyok Szövetségének nagy föladatai…
[33]Völgyesi Zoltán: Szociálpolitika és hadigondozás az első világháborúban: állami intézkedések, magánakciók és a fóti „mintaintézmények”. Levéltári Közlemények, 2022. 35–56.
Ezen a napon történt június 29.
1938
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.
Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.
Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.
Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.
Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. június 29.
Miklós Dániel
főszerkesztő