Megalakult Debrecenben a Bethlen Gábor Kör, amely az 1920-as évektől a Turullal „szemben álló egyetemi hallgatók gyűjtőhelye” lett.Tovább
Adalékok a Duna–Tisza köze román megszállásához (1919. augusztus–november)
Az első világháborút lezáró béketárgyalások 1919. január 18-án kezdődtek Párizsban, ahol az 1918. november óta végbement erdélyi román térfoglalást tudomásul vették, sőt újabb – a Román Királyság számára kedvező – demarkációs vonalat határoztak meg. Miután a román hadsereg az antanttól felhatalmazást nyert a magyarországi bolsevizmus letörésére, április 16-án újra előre nyomult, majd a Partium, Bihar, a Hajdúság, Békés és Csongrád területeinek elfoglalása után két hét alatt elérte a Tiszát. A megszálló csapatok a Tiszántúlon megkezdték berendezkedésüket: az általuk irányított közigazgatás felügyeletével, rekvirálások címén a térség kifosztását hajtották végre. Ugyanakkor gyakori erőszakos tetteik következményeiként (botozások, rablások és gyilkosságok) a megszállt terület lakosai – Ablonczy Balázs: Ismeretlen Trianon című kötetében használt kifejezésével élve – a „háború utáni háború” szörnyű élményeit élték át.
A térség megszállása
Miután a magyarországi Vörös Hadsereg tiszai offenzívája 1919. július 26-án összeomlott, a román hadsereg kisebb alakulatai már július 29-én Zalkodnál, 30-án Tiszaeszlárnál,[1] fő erői pedig augusztus 2-án reggel Szolnoktól északra átkeltek a Tiszán és fokozatosan megszállták a Duna–Tisza közti területeket. Ahogy a Tiszántúl néhány körzetében, úgy ebben a térségben is voltak kisebb összetűzések. Augusztus 2-án délelőtt Gombánál egy román előőrs elfogott négy vöröskatonát, akiket a község határában, a Kis-Szurdikban kivégeztek.
Gomba község elöljáróságának jelentése a románok által agyonlőtt vöröskatonák ügyében
Monor, 1920. december
Az irat jelzete: MNL PML IV. 435.b 3896/1920 – Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, Megyei törvényhatóságok, szabad királyi városok és törvényhatósági jogú városok, Monori járás fõszolgabírájának iratai, Közigazgatási iratok (1898‒1950) – Eredeti, kézzel írt.
A meggyilkolt áldozatokat a helyi lakosok a falu temetőjében temették el, személyazonosságukat azonban nem sikerült megállapítani. Adataikat a község halotti anyakönyvébe egy év múlva vezették be. Másnap Monornál az 5. számú páncélvonattal visszavonuló vöröskatonák lövöldözésbe keveredtek a bevonuló román csapatokkal. Az összecsapásban egy román katona meghalt és egy megsebesült. A megszállók megtorlásként az elfogott vöröskatonák közül 53-at kivégeztek a közeli agyagbányákban.[2] A holttesteket 1920. július 10-én exhumálták, de akkor már közülük csak 15 személyt tudtak azonosítani.[3] Annak érdekében, hogy az összes áldozat személyi adatait megállapítsák, az alispán a lakossághoz fordult. A sajtón keresztül felszólította az újságolvasó közönséget, hogy „akinek a Monoron meggyilkolt és elföldelt vörös katonák között hozzátartozója van, ezt szóval vagy írásban jelentse be.”[4] A hír közzététele után több bejelentés is érkezett a járási főszolgabíróhoz. Kétségbeesett édesanyák – eltűnt fiaik előkerülésének és kegyeletteljes eltemetésének reményében – ragadtak tollat. Az áldozatokat végül 1921-ben jegyezték be a község halotti anyakönyvébe.[5]
A Monoron meggyilkolt vöröskatonák ügyében írt levelek
Hely és dátum nélkül
Az irat jelzete: MNL PML IV. 435.b 6671/1921 – Eredeti, kézzel írt.
Isaszegnél komolyabb harcokra került sor, ott a vörös csapatok beásták magukat. Az érkező román katonákat lövésekkel fogadták, és az egyik páncélvonat is segítette a harcot. A tüzérség és a román lovasroham elé szórt négyágú acéltüskék megakasztották a megszállók támadását. Végül azonban a román tüzérség túlereje elűzte a magyar vöröskatonákat. A csatában mindkét oldalon nagy veszteségek voltak.[6]
Ceglédre és Monorra augusztus 2-án, Gödöllőre, Kiskunfélegyházára[7] és Nagykőrösre 3-án, Szentendrére 8-án,[8] míg Vácra augusztus 9-én vonultak be a megszálló csapatok.[9] Időközben déli irányban is folytatták a hadműveletüket, Kalocsára augusztus 6-án vonult be a megszálló hadsereg egy zászlóalja, míg a térség egészét augusztus 22-én foglalták el.[10] Azon vörös hadseregbeli csapatok, amelyek nem keltek át a Dunántúlra, megadták magukat a román hadseregnek. Lefegyverzésük napokon át, még augusztus 8-án is folyt.[11] A bevonulás után a Tanácsköztársaság helyben maradt tagjai közül többeket megöltek. A fentebb bemutatott eseteken kívül a bevonulást követően meggyilkolták a lajosmizsei direktórium és a maglódi munkástanács két-két tagját,[12] valamint a nagykőrösi városparancsnokot. A lakosság megfélemlítését is célzó gyilkosságok elkövetése mellett a fogságba esett vöröskatonákat 12 gyűjtőtáborba zsúfolták össze. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területén Csepelen, Tápiósülyön, Cegléden, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán, Újszászon, Abonyban és Maglódon voltak ilyen táborok. Az élelmezési adatokból tudható, hogy Abonyban 6302, Újszászon 6000, Tápiósülyön 4000, Kiskunfélegyházán 1200, Cegléden a helyi huszárlaktanyában kialakított fogolytáborban pedig 8000 vöröskatonát őriztek.[13] A fogolytáborok lakóinak ellátása elsősorban az adott településre hárult. 1919. október 23-án a román hadsereg főparancsnoksága értesítette a magyar kormányt, hogy a Duna–Tisza közén fogvatartott 28 500 volt vöröskatonát szabadon engedik. Erre azonban csak a román csapatok kivonulása után került sor. De nem szabadult minden fogvatartott: időközben kiderült, hogy a foglyok közül 7840 személyt Brassóba, majd Bukarestbe és Craiovára internáltak, az ő szabadulásuk még hosszabb időt vett igénybe. Hazajutásuk végül – számos kérés, levélváltás, diplomáciai közbenjárás után – két csoportban, 1922-ig történt meg.[14] Vácott is összegyűjtötték a kommunistákat és öt nap alatt 110 személyt fogtak el, akiket a helyi fegyház celláiba zsúfoltak.[15] Augusztus 15-én hajnalban – a jelentés szerint szökés kísérlete miatt – a foglyok közül kilenc személyt kivégeztek, míg egyikük súlyos sérüléseket szenvedett.[16] A városban a román megszállók összesen 12 személyt gyilkoltak meg; az esetek körülményeit később a Statisztikai Hivatal igyekezett kinyomoztatni.
A Statisztikai Hivatal érdeklődése a Vácott románok által kivégzett személyekről
Budapest, 1921. április 23.
Az irat jelzete: VVL V. 93.c 5075/1921 – Vác Város Levéltára, Mezővárosok, rendezett tanácsú városok, községek, Vác város polgármesterének iratai, Közigazgatási iratok – Eredeti, gépelt.
A hadművelet végeztével a román megszállók már a berendezkedésre koncentráltak. A Duna–Tisza közét külön közigazgatási egységként kezelték, saját – hozzájuk lojális – főispán irányítása alatt. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye déli területét három közigazgatási kerületre osztották fel Cegléd, Kecskemét és Kunszentmiklós székhellyel, amelyeket egy-egy román katonai prefektus irányított.[17] Csongrád és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéket a VI. hadosztály szállta meg, ennek parancsnoka a katonailag megszállt területekre saját közigazgatási beosztását kényszerítette rá. Ugyanez a terület külön hadtápkörzetet is alkotott, amelynek elsődleges feladata a megszálló hadsereg ellátása volt. Csak a katonaság kiszolgálása után következett a helyi lakosság és a rászorulók élelmezése.[18]
Magyar postabélyeg román felülnyomással ellátva 1919-ből.
A lakosságot plakátokon és a cenzúrázott sajtón keresztül értesítették rendeleteikről. Az első rendelkezés a fegyverek és lőszerek összegyűjtésére vonatkozott.[19] Majd összeíratták a megszállt járások adatait, minden település lakosságának számát, az abban az évben termett gabona- és zöldségtermés mennyiségét, az állatállományt (állatfajták, nemek és kor szerint) és az állattakarmány mennyiségét. A közigazgatás legfőbb feladata a rekvirálások irányítása lett. A termények összeírása után az állatok következtek. Ugyanakkor például Kiskunfélegyházán leszereltették a lakosság telefonjait, továbbá elszállították a helyiek varrógépeit és zongoráit.
A kiskunfélegyházi polgármester helyettes hirdetménye a román rekvirálások kapcsán
Kiskunfélegyháza, 1919. augusztus 11.
Az irat jelzete: MNL BKML KF XV. 3.b. 3. – Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára, Kiskunfélegyházi Fióklevéltára Plakátok, hirdetmények, röplapok gyűjteménye – Eredeti, gépelt.
Azonban a román katonák a rekvirált értékekkel nem elégedtek meg, sok esetben önkényesen is rekviráltak, a lakosságtól térítés nélkül elvették értékeiket. Kiskunfélegyházán kisebb (két–öt fős) csoportokban járták a házakat és a környékbeli tanyavilágot. Az első rablásokról szóló bejelentéseket már a megszállás után pár nappal, augusztus 6-án megfogalmazták, és – egy hónapon keresztül – szinte minden napra jutott belőlük. A csendőrséghez érkezett bejelentések sora hosszú: a lakossági panaszok zsákszámra elhurcolt takarmányról, elhajtott lovakról, ökrökről és sertésekről szólnak. Ezek mellett a megszálló katonák elvitték az élelmiszert: szalonnát, hurkát, kolbászt, sonkát, füstölt húst, tojást, sajtot, kenyeret, gyümölcsöt és alkoholtartalmú italokat. Miután betörtek a házakba, felforgatták a helyiségeket, kiürítették az asztalokat, szekrényeket és a különféle használati tárgyakat, ruhákat, ékszereket elvitték. Aki tiltakozott, azt megverték, úgy kényszerítették értékei átadására. Előfordult olyan eset, amikor a tanyán élő asszonyt „szemérmetlen erőszakra” kényszerítették és ellenállásakor megverték, sőt rá is lőttek. Akadt több olyan szerencsétlen gazda is, akihez a megszálló katonák csoportjai visszajártak. Hegedűs Sándor panaszában elmondta, hogy egy négyfős román katonacsapat négy alkalommal rabolta ki: több zsák zabot, árpát, kukoricát, rozst, szalonnát, de a gazda dohányát és készpénzét is elvitték. Szalai Gyula szőlőjébe is visszajártak a román katonák. A drótkerítést szétvágták, majd a gyümölcsöt ellopták, letördelték a fák ágait és az épületeket „összelövöldözték”.[20]
A Budapesten székelő antant tábornoki misszió szeptember 19-i jegyzéke a román hadsereg dunántúli kivonásának menetrendjét rögzítette. Eszerint a csapatok október 1-től kezdték meg Magyarország területéről való kivonulásukat. Miután elhagyták a Dunántúlt és a fővárost, a Duna–Tisza köze területének katonai kiürítése következett.
Kimutatás a román hadsereg kivonulásának ütemezéséről
Hely és dátum nélkül
Az irat jelzete: MNL PML IV. 422.b 3637/1919 – Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, Megyei törvényhatóságok, szabad királyi városok és törvényhatósági jogú városok, Aszódi járás főszolgabírájának iratai, Általános iratok – Eredeti, kézzel írt.
A kivonulás katonai művelet volt, amelyet jól szervezetten hajtottak végre. A román csapatokat – öt-tíz kilométeres semleges zónát hagyva – követték a magyar Nemzeti Hadsereg alakulatai. A térségből november 13–23. között vonult ki a román hadsereg. November 14-én Hont és Nógrád megyét ürítették ki, 15-én elvonultak Budapest környékéről. 16-án Hatvan, Gyöngyös és Eger szabadult fel, míg másnap ürítették ki Füzesabonyt és Nagykőröst. November 18-án Szerencs és Kecskemét, 19-én pedig Cegléd következett. Kecskemét 21-én került sorra, míg a térség egésze 23-ára szabadult fel teljesen. Egy-egy terület kiürítése után egy nappal érkeztek a magyar Nemzeti Hadsereg katonái, akik átvették a terület igazgatását.
A károk
A román katonaság budapesti kivonulása után megkezdődtek a kárfelmérések, amelyek célja kettős volt. Egyrészt az ország vezetésének az élet újraindításához és a helyreállításhoz – a harcok dúlása és a megszállás következményei után – tudnia kellett a károk mértékét. Másrészt a magyar kormány abban reménykedett, hogy minden olyan kárösszeg, amely bizonyítottan a megszálláshoz köthető, „esetleg csökkentheti annak a számlának a súlyát, melyet győztes ellenfeleink jóvátétel címén fognak nekünk benyújtani.” Az adatgyűjtésre az Országos Statisztikai Hivatal kapott megbízást, amely hivatal pontosan felmérette a károkat. A károk összeírásához egy kérdőívet kellett kitölteni minden település vagy járás vezetőjének. A kérdőívek kitöltéséhez részletes kitöltési útmutatót is mellékeltek.
Utasítás az ellenséges megszállással kapcsolatos károkat tudakoló kérdőív kitöltéséhez
Budapest, 1919. december 15.
Az irat jelzete: MNL PML IV. 408.b 939/1921 – Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, Megyei törvényhatóságok, szabad királyi városok és törvényhatósági jogú városok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának iratai, Közigazgatási iratok – Eredeti, gépelt.
A megyék alispánjai a helyi lakosságtól bekérték a kérdőíveken szereplő adatokat, amelyek alapján a tisztviselők kitöltötték a kérdőíveket. A kérdések a megszállók tevékenységére, a károk különféle formáira is kiterjedtek. Az összeírások rákérdeztek az idegen csapatok nemzetiségére, a megszállás pontos idejére, az elszállásolásuk helyszíneire, a rekvirálások mértékére és az így elvitt értékek mennyiségére, a törvénytelenségekre. A felvételi ív 24 kérdésére érkezett válaszokból a Statisztikai Hivatal igazgatója átfogó jelentést készített, amelyet három év múlva publikáltak.[21] A kötetből kiderül a megszállás jellege és fontos kordokumentumként is értékelhető. Az egyes – ma még fellelhető – jelentések pedig a megszállás fontos helytörténeti forrásainak számítanak. Így tudósít a Maglódról szóló irat az ott létrehozott hadifogolytáborról, tételesen beszámol a falut ért rekvirálások adatairól és erőszakos eseteket is felsorol. Az átvonuló csapatok fosztogatásai – ékszereket, pénzt, ruhaneműket raboltak – és nőket ért támadások is olvashatók a beszámolóban.
Maglód község jelentése a román megszállás miatt bekövetkezett károkról
Maglód, 1919. október 31.
Az irat jelzete: MNL PML IV. 408.b 939/1921 – Eredeti, gépelt.
Összegzésként elmondhatjuk, hogy a román megszállás során az ország több mint 25 milliárd koronát kitevő kárt szenvedett, amely a Duna–Tisza közét is jelentősen sújtotta. Kijelenthető, hogy a román hadsereg a bevonulása után azonnal hozzákezdett a rekviráláshoz, de – mint rövid idő alatt kiderült – begyűjtései nem a hadsereg ellátására irányultak. Az összegyűjtött mezőgazdasági, ipari, kulturális javakat elszállították a Román Királyságba. Magyarország a megállapított 25 milliárd koronás kárát nem tudta érvényesíteni, azonban felhívta a békekonferencia figyelmét a törvénytelen rekvirálások mértékére. A nagyhatalmak nem teljesítették a további román területi követeléseket (Makó, Békéscsaba), és végül távozásra késztették a megszálló csapatokat.
[1] Fogarassy László: A III. hadtest a Tokaji hídfőben és a 2. dandár anabázisa. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve VII. Miskolc, 1968, 309–323.
[2] Kocsis Mihály: Monor. Cegléd. Szerk. Kolofont József. Bp., 1931, 384.
[3] Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára (a továbbiakban: MNL PML), Monori Járás Főszolgabírójának iratai, közigazgatási iratok (a továbbiakban: IV. 435. b.) 6671/1921.
[4] Vörös katonák exhumálása. Friss Újság, 1920. június. 2. 3.
[5] MNL PML Pest-Pilis-Solt-Kiskun, 1950-től Pest megye anyakönyvi kerületei állami anyakönyvi másodpéldányainak levéltári gyűjteménye (XXXIII. 1.), Monor halotti anyakönyvének 1920. november 4–9. napi bejegyzései alapján.
[6] Horváth Lajos: A Tanácsköztársaság, román megszállás és megtorlás. Gödöllő története II. 1867–1945. Főszerk. G. Merva Mária. Gödöllő város önkormányzata. 2013, 249.
[7] Félegyházi Hírlap, 1919. augusztus. 17. 2.
[8] Magyar Endre Lénárd: „A rémuralom készséges szolgája kívánt lenni?” Perjessy Sándor és a Tanácsköztársaság elleni felkelés Szentendrén (1919. június 24‒25.). Clio Intézet, Bp., 2020, 87.
[9] Vácot a románok megszállották. Váci Hírlap, 1919. augusztus 10. 1.
[10] Fogarassy László: Az augusztusi dráma (1919). Irodalmi Szemle, 1969. 8. sz. 724.
[11] Uő: Az augusztusi dráma (1919). Irodalmi Szemle, 1969. 7. sz. 618.
[12] Vigh Károly: Vörös Pest vármegye. Budapest, Pest megyei Művelődési Központ és könyvtár, TIT Pest megyei Szervezete és a Pest megyei Levéltár kiadása, 1979, 186–187.
[13] Uo. 191.
[14] Hadifogoly magyarok története. 2. kötet. Szerk. Baja Benedek, dr. Lukinich Imre, Pilch Jenő, Zilahy Lajos. Athenaeum, Bp., 1930, 561.
[15] Petri Edit: Vác a Horthy-rendszer idején. Vác története II. Szerk. dr. Sápi Vilmos. Szentendre, Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1983, 433.
[16] MNL PML Fényképek Levéltári Gyűjteménye (MNL PML XV. 42.).
[17] Vigh: i. m. 182–183.
[18] Szabó Bence: „Nincs már nékem ruhám, az oláh letépte, mikor a két karom a hazámat védte.” Az 1919-es román megszállás Kecskeméti eseményei. In: Hátországban. Kecskemét az I. világháború idején. MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltára, Kecskemét, 2015, 425.
[19] MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltára (a továbbiakban: MNL BKML) Kiskunfélegyházi Fióklevéltár, Plakátok, hirdetmények, röplapok gyűjteménye (XV. 3. b.), 3. doboz. A rendelkezést 1919. augusztus 11-én adták ki.
[20] MNL BKML Kiskunfélegyházi Fióklevéltár, Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatalának iratai, Közigazgatási iratok (V. 175. b.) 6110/1919.
[21] Dr. Laky Dezső: Csonka Magyarország megszállásának közgazdasági kárai. Magyar Tudományos Akadémia, Bp., 1923.
Ezen a napon történt december 13.
1903
1915
Az első világháború keleti frontján osztrák–magyar és német csapatok elfoglalják Grodno erődjétTovább
1937
A japán csapatok elfoglalják Nanjing (Nanking) kínai várost. Kezdetét veszi a hat hétig tartó mészárlás, amikor 25000 lakost ölnek megTovább
1941
Magyarország hadat üzen az Amerikai Egyesült ÁllamoknakTovább
1966
Az amerikai hadsereg megkezdi Hanoi bombázásátTovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztősége egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő