Az enyhülés fogságában? Joe Biden és George McGovern demokrata szenátorok magyarországi tárgyalásai (1977. augusztus 8–16.)

Az 1975-ös helsinki egyezmény megkötése után a hidegháború történetében új szakasz, az enyhülés időszaka következett. A kelet-nyugati kapcsolatok megélénkültek, és mindkét oldalon keresték a kapcsolatépítés lehetőségeit. A szocialista blokkban a Helsinkiben vállalt kötelezettségek közül az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó szabályok leginkább a magyar vezetésnek nem okoztak gondot. Ez a „rugalmasság” kihatott a kádári Magyarország nemzetközi megítélésére, és így az ország – Lengyelország mellett – az enyhülés egyik első számú haszonélvezőjévé vált. Magyarország számára ugyanis alapvető érdek volt a nyugati kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok fejlesztése, és ehhez politikai-ideológiai engedményeket is kész volt tenni. Az 1977-es amerikai választásokon hatalomra jutott Carter-adminisztráció is stratégiai célként fogalmazta meg az enyhülés továbbvitelét, és annak központi elemét az emberi jogok kérdése jelentette. Az amerikaiak (és a többi nyugati hatalom) elsődlegesen a családegyesítési kérdéseket, a szabad mozgást, a bilaterális kapcsolatok fejlesztését tűzte ki célul, amely elvárásoknak a magyar vezetés viszonylag könnyen meg tudott felelni, és így hamar a Nyugat „aktuális kedvencévé” tudott válni.

 

Bevezető
 

A magyar‒amerikai kapcsolatok a hatvanas évek második felében kezdtek javulni, és 1971-ben a sikeres tárgyalásoknak köszönhetően a nagykövetség épületében menedéket kereső Mindszenty József bíboros is távozhatott a Szabadság téri épületből. 1972-ben Kádár János fogadta William P. Rogers amerikai külügyminisztert, aki a két ország együttműködésének fontosságát hangsúlyozta, és a korábbi amerikai politika felülvizsgálatát ígérte.[1] A kapcsolatépítés következő lépését jelentette, hogy 1973-ban az amerikai fél beleegyezésével Magyarország is tagja lehetett a vietnámi fegyverszüneti megállapodást ellenőrző testületnek, bár a részrehajló magyar tevékenység miatt az amerikaiak tiltakoztak.[2] A hetvenes évek közepére a bilaterális kapcsolatoknak három komolyabb lezáratlan kérdése volt.

1. A legnagyobb kedvezmény elvének érvényesítése.

2. Az amerikaiak által szorgalmazott államközi tudományos, műszaki és kulturális egyezmény, amelyet a magyar fél az amerikai fellazítási politika fő eszközének tartott.

3. A Szent Korona visszaszolgáltatásának ügye.

1974-ben az MSZMP Politikai Bizottsága döntést hozott arról, hogy Magyarország meghívja Richard Nixont, amire azonban az elnök bukása miatt nem került sor. A két ország közeledése visszaesésekkel tarkított folyamat volt, amit magyar részről kémkedési ügyek kreálása[3] is nehezített. Emellett 1975-ben az amerikai kongresszus elfogadta az ún. Jackson–Vanik záradékot, amely kirekesztette a Szovjetuniót és a szocialista országokat a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény köréből, ezzel hosszabb időre leállította az enyhülés folyamatát. A kétoldalú kapcsolatok rendezésének jelentős lépése volt az a megállapodás, amely a magyar‒amerikai vagyonjogi vitákat rendezte, és amelyet magyar részről Vályi Péter[4] miniszterelnök-helyettes írt alá 1973 márciusában. Így lezárultak a még 1964 májusában megkezdett tárgyalások.[5]

Az 1976 és 1978 közötti időszak a magyar‒amerikai kapcsolatépítés egyik legsikeresebb időszaka volt.[6] A két ország viszonylatában megszaporodtak a személyes találkozások. Magyarország 1977 áprilisában tízévnyi tárgyalás után jelezte, hogy hajlandó megkötni a már említett kétoldalú államközi tudományos, műszaki és kulturális csereegyezményt, és elkezdődtek az egyeztetések a Szent Korona visszaszolgáltatásával kapcsolatban is.

Jimmy Carter elnöki fotója (1977)
Forrás: Department of Defense. Department of the Navy. Naval Photographic Center
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:JimmyCarterPortrait2.jpg

 

Az 1977 januárjában felálló Carter-adminisztráció szintén a kapcsolatok javulásában volt érdekelt, és maga az elnök is szakítani kívánt republikánus elődje politikájával. A nemzetközi helyzet kedvezett a kelet‒nyugati enyhülésnek, és ebben az 1975-ös helsinki konferencia után az enyhülés mellett kiálló magyar vezetés is érdekelt volt. Borhi László megállapítása szerint az 1976 és 1978 közötti rövid időszak a korábbi periódushoz képest kevésbé volt konfliktusokkal terhelt, és mind az amerikai, mind a magyar politikusok a kétoldalú kapcsolatok normalizálásában voltak érdekeltek. A kapcsolatépítés természetes logikájából következően a közeledés a parlamenti kapcsolatok és a szakdiplomácia szférájában tudott kibontakozni, mivel ezek voltak azok a területek, ahol különösebb arcvesztés nélkül meg lehetett ismerni az diplomáciai partnerek gondolkodását.[7]

Ez a helyzet különleges és kivételes időszakot jelentett a hidegháború történetében, mivel a konfliktus/revolúció időszakát az együttműködés/evolúció időszaka váltotta fel. Az „enyhülés” azonban törékenynek bizonyult, mivel a Szovjetunió 1979-ben elkezdődött afganisztáni beavatkozásával és a már korábban kitört iráni forradalommal hamar megszakadt, így a nyolcvanas évek elejétől az ún. kis hidegháború időszaka következett.

Az enyhülés kiteljesedése ugyanakkor magában rejtette a kelet‒nyugati szembenállás megszüntetésének, vagyis az addigi bipoláris nemzetközi rendszer felbomlásának lehetőségét is, ami paradox módon a kommunista rendszerek végéhez vezetett. Ebben a kelet‒nyugati játszmában Magyarország számára addig nem látott mozgástér-lehetőség rejlett, ami – egyetértve Békés Csabával – a magyar külpolitika vezérfonalát jelentette egészen az 1989‒90-es változásokig.[8]

 


Joe Biden évkönyvi fotója, Delaware Egyetem (1965)
Forrás: https://api.time.com/wp-content/uploads/2015/10/joe-biden-yearbook-delaware.jpg

 

Forrásközlésünk ennek az időszaknak egy eddig kevésbé vizsgált szakaszával, az 1977-es esztendővel foglalkozik, amikor is több amerikai szenátor és képviselő látogatott Kelet-Közép-Európába, azon belül Magyarországra. Joe Biden és George McGovern[9] demokrata szenátorok és a többi amerikai képviselő magyarországi, illetve kelet-közép-európai útjai ebbe a nyitási politikába illeszkedtek bele. Az első dokumentum a látogatásuk előkészítését mutatja be. A megbeszélésen az amerikai nagykövet utalt a magyar bátorításra, ami lehetővé tette, hogy az amerikai szenátorok Magyarországra érkezzenek, ugyanakkor a tárgyaló felek szemérmesen nem utaltak arra, hogy a két fél közeledése valójában csak a szovjetek engedélyével történhetett meg. A megbeszélés jegyzőkönyve Biden és McGovern szenátorok életrajzát is tartalmazza. Biden magyarországi nászútjára vonatkozóan semmilyen konkrét utalást nem olvashatunk, csupán azt, hogy a többi amerikai politikushoz képest hosszabb időt kívánt Magyarországon tölteni. Minden valószínűség szerint a felek ezt egyértelműen magánéleti kérdésként kezelték. (Lásd az 1. számú dokumentumot!)

 

George McGovern szenátor fotója 1972-ből
Forrás: Library of Congress Prints and Photographs Division, U.S. News & World Report Magazine Photograph Collection
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:GeorgeStanleyMcGovern.jpg

 

Az általunk közölt második dokumentum összefoglalja a magyar‒amerikai kapcsolatok közelmúltját, magyar szempontból értékeli a carteri adminisztráció tevékenységét. A két szenátorral folytatott tárgyalások jól mutatják, hogy a magyar fél nem titkoltan örült a kapcsolatfelvételnek, mivel abban lehetőséget látott arra, hogy a vitás kérdéseket rendezzék. Ehhez magyar részről is engedményeket kellett tenni, amit jól példázott az államközi műszaki, tudományos és kulturális szerződés megkötése. (Lásd a 2. számú dokumentumot!)

 

Joe Biden 1972-ben és 2019-ben
Forrás: https://www.wcbi.com/when-a-young-joe-biden-used-his-opponents-age-against-him/

 

A magyar diplomácia és elhárítás a nyugati fellazítási politika egyik eszközét látta abban, hogy Magyarország nyugati országokkal kétoldalú egyezményeket kötött. Azonban a hatvanas évekhez viszonyítva a hetvenes évek közepétől nagyobb rugalmasságot és nyitottságot kellett mutatni, mivel a helsinki szerződés szellemisége is ezt kívánta. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy a kádári Magyarország nyugati nyitási politikája kényszerből is fakadt, mivel a rendszernek szüksége volt a nyugati hitelekre, befektetésekre.

A harmadik dokumentum a látogatásról készült részletes magyar politikai összefoglalót tartalmazza. (Lásd a 3. számú dokumentumot!) Mindhárom forrásunk a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában, a Külügyminisztérium levéltári iratai között található.

 

Joe Biden és Jimmy Carter 1974-ben
Forrás: https://www.wgbh.org/news/post/young-joe-biden-talks-campaign-finance-wgbh

 

A látogatás fontosságát mutatja, hogy a szovjet diplomáciát közvetlenül Nagy János külügyminiszter-helyettes tájékoztatta 1977. augusztus 22-én. Nagy János F. P. Bogdanov követ tanácsosnak hangsúlyozta, hogy az amerikai képviselők látogatása nem magyar meghívásra, hanem az amerikaiak kérésére valósult meg: „Közös jellemzőként kiemeltem, hogy a látogatások amerikai kezdeményezésre, nem meghívásra jöttek létre, a kétoldalú kapcsolatok áttekintésén kívül az amerikai politikusok nagy gondot fordítottak Carter elnök külpolitikájának mentegetésére. A felmerült nehézségeket csak átmenetinek, a kormányzat kezdeti tapasztalatlanságából fakadónak minősítették.”[10]

Az amerikai képviselők magyarországi látogatásai – köztük a 2020-ban elnökké választott Joe Biden útja – újabb epizódot jelentettek a kétoldalú kapcsolatok történetében. Igazi jelentőségüket a bizalomépítésben kereshetjük, aminek konkrét következményeit a gazdasági-kereskedelmi-kulturális kapcsolatok fejlesztésében, illetve a Szent Korona visszaadásában láthatjuk.

Ez azonban már egy másik történetet…

 

 

Dokumentumok:

 

1.

Megbeszélés az amerikai nagykövettel az amerikai szenátori delegációk magyarországi utazásával kapcsolatban

Budapest, 1977. augusztus 4.

 

V. Területi Főosztály

Bartha János[11]

Készült: 10 példányban

Kapják: Puja elvtárs[12]

Rácz elvtárs[13]

Nagy J. elvtárs[14]

Szarka elvtárs[15]

Dr. Bényi elvtárs[16]

Gresznáryk elvtárs[17]

Protokoll Főo.

Szücsné elvtársnő

Washington

Osztály

 

Feljegyzés

 

Tárgy: Amerikai szenátori delegációk magyarországi látogatása

 

Melléklet: 2 életrajz

 

Kérésére 1977. augusztus 3-án fogadtam P. Kaiser[18] új amerikai nagykövetet és R. C. Mudd[19] tanácsost, akik előre jelezték látogatásuk célját, mely szerint több amerikai szenátusi delegáció közeljövőben történő magyarországi utazásával kapcsolatos kérdéseket kívántak megbeszélni. A beszélgetésen részt vett Révész Miklós[20] amerikai főelőadó is.

Kaiser elöljáróban elmondta, hogy élve azzal a korábbi magyar bátorítással, hogy szívesen látunk Magyarországon amerikai kongresszusi tagokat, talán kissé koncentráltabban néhány kongresszusi delegáció útját szeretné bejelenteni. Hozzátette, hogy nincs szó invázióról, csupán az amerikai kongresszus szünetében szokásos utaztatások Magyarországon történő egybevágásáról, mivel a delegációk több országot látogatnak meg Európában és végül úgy adódott, hogy 10 napon belül három amerikai kongresszusi delegáció is Magyarországra kíván látogatni. A delegációk az amerikai nagykövetség vendégeiként jönnének, ők felelősek elszállásolásukért és egyéb technikai kérdésekért, mint például az egyik delegációt szállító amerikai kormánygép berepülési engedélyének kérése, és magyar részről szeretnék, ha megfelelő szinten fogadnánk az amerikai kongresszus tagjaiból álló delegációkat.

1) George McGovern szenátor két titkárával együtt augusztus 13–16. között tartózkodik Magyarországon. Gépkocsival jön Belgrádból. 13-án délután érkezik Budapestre, így egy esti programról kell részére gondoskodni, majd 14-én egész napos kirándulást terveznek számára. Konkrét kérdésként vetette fel, hogy mivel McGovern az amerikai szenátus külügyi bizottságának kiemelkedő tagja, volt elnökjelölt, a demokrata párti kongresszusi tagok liberális szárnyának vezetője az USA-ban, kiemelten értékelt külpolitikai szakember, hasznos volna és kérné, hogy fogadja őt Kádár elvtárs.

Azonnali reagálásommal jeleztem, hogy ismereteim szerint Kádár elvtárs néhány napja kezdte meg szabadságát, de kérését megpróbálom hozzá eljuttatni. Arra a kérdésemre, hogy Kádár elvtárs várható távolléte esetén van-e más, konkrét elképzelésük, a nagykövet konkrét név említése nélkül a külügyekért felelős vezető pártpolitikust kérte.

További programigényként Kaiser közölte, szeretné, ha McGovern szenátort fogadná Puja elvtárs. Azonnali reagálásként közöltem, hogy ismereteim szerint ebben az időben Puja elvtárs hivatalos úton külföldön lesz. Erre kérte Kaiser, hogy a Külügyminisztérium vezetője fogadja a szenátort. Kérésének továbbítására ígéretet tettem.

Következő programigényként a Parlament elnökét vagy alelnökét kérte, mely kérés megvizsgálására szintén ígéretet tettem.

McGovern programigénye mellett jelezte azon kérdéseket, melyekben megbeszélést kíván folytatni a magyar vezetőkkel:

kelet‒nyugati kapcsolatok értékelése;

a détente [enyhülés] magyar értékelése;

a magyar külpolitika fő vonásainak ismertetése;

a kelet‒nyugati gazdasági kapcsolatok témája, ezen belül a magyar‒amerikai kereskedelmi kapcsolatok;

a magyar mezőgazdaság helyzete, magyar‒amerikai együttműködés mezőgazdasági témákban.

Ezen utóbbi kapcsán kérte a nagykövet, hogy amennyiben a programszervezésbe és az időbe beleférne, hasznos volna, ha McGovern találkozhatna a magyar mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel is.

Az egész McGovern programmal kapcsolatban a nagykövet többszörösen visszatérve elmondta, hogy értékelése szerint a magyar‒amerikai kapcsolatok további fejlesztése szempontjából az egyik legfontosabb szenátort üdvözölhetjük Budapesten McGovern személyében. Úgy érzi, hogy a nagy, függő kérdések felvetése során McGovern komoly befolyása révén sokat tehet azok rendezése érdekében.

A szenátor Jugoszláviát, Magyarországot és Lengyelországot látogatja meg, szó van még esetleg egy-két további szocialista ország meglátogatásáról is, bár ezekről nem volt pontos ismeretük.

A nagykövet egy ebédet tervez adni McGovern tiszteletére, melyre szeretné meghívni azon magas beosztású magyar személyiségeket, akik várhatóan fogadják a szenátort.

 

2) Joseph Biden szenátor feleségével és titkárával augusztus 8-án 21.15 h-kor érkezik a római MALÉV géppel.

A szenátor szintén az USA szenátus külügyi bizottságának tagja, ezen belül a kelet‒nyugati kapcsolatok albizottságának elnöke. Terveiben számos európai szocialista ország meglátogatása szerepelt, azonban, hogy több időt tölthessen Magyarországon – a nagykövet legalábbis így fogalmazott –, moszkvai és varsói utazását lemondta. A szenátor 12-én utazik tovább.

Ugyancsak a nagykövetség felelős a fogadásáért, programjának megszervezéséért.

Biden a szenátus legfiatalabb tagja, de fiatal kora ellenére igen komoly beosztása van külpolitikai és a Kelet‒Nyugat közötti kapcsolatok témájában.

Kaiser kérte, hogy Biden magyarországi programja során találkozhasson a külügyminiszterrel, esetleg távollétében a Külügyminisztérium vezetőjével. A Külkereskedelmi Minisztériumban Szalai[21] vagy Török[22] elvtárssal, a Parlament Külügyi Bizottságának valamelyik tagjával és Szita[23] elvtárssal.

Gazdasági kapcsolataink vonatkozásában hasznosnak tartaná az amerikai nagykövet, ha Biden találkozhatna Szekér,[24] Havasi[25] vagy Huszár[26] miniszterelnök-helyettesekkel. Azért jelölt meg három miniszterelnök-helyettest, mivel előttük is ismeretes az augusztusi szabadságolási időszak. Vidéki utazást is szerveznek számára, valamint az amerikai nagykövet ebédet ad tiszteletére.

A szenátor személyére vonatkozóan a nagykövet elmondta, hogy a közelmúltban nagy tragédián esett keresztül, ugyanis mint fiatal megválasztott szenátor [az] eskütétele napján elvesztette feleségét és egyetlen fiát autóbaleset következtében. Felesége és fia az eskütételre ment volna vidékről, amikor is a tragédia történt. Magyarországra [az] új feleségével érkezik.

 

3) Augusztus 13–16. között egy amerikai katonai repülőgéppel – melynek 11 fős személyzete van – utazna be Magyarországra az amerikai képviselőház jogi bizottságának 12 fős csoportja. A képviselőcsoport az amerikai beutazási törvények felülvizsgálatával kapcsolatos tájékozódás és az új beutazási törvény előkészítésével kapcsolatos megbeszéléseket szeretne folytatni több európai országban. Útiprogramjukban szerepel Olaszország, Jugoszlávia, Magyarország, Csehszlovákia és Anglia. A csoport vezetője Joshua Eilberg képviselő.[27] Programigényként a nagykövet elmondta, hogy a képviselők szeretnének tájékoztatást kapni az amerikai útlevél- és vízumrendészet magyarországi értékeléséről, esetleg tájékoztatást kapva a magyar gyakorlatról. Szeretnének találkozni olyan szakemberekkel, akik kapcsolatban vannak az Interpollal, a vámszervekkel, főleg akik a csempészés és kábítószer területén szakemberek.

Ezen túlmenően tájékoztatást szeretnének kapni a magyar‒amerikai kulturális, oktatási és műszaki-tudományos egyezménnyel kapcsolatos magyar elképzelésekről.

Konkrét kérésként szeretnének tájékoztatást kapni Konzuli Főosztályunk vezetőjétől, az Igazságügyminisztérium állampolgársági ügyekben járatos főosztályvezetőjétől, a BM Útlevélosztály vezetőjétől, valamint a Kulturális Kapcsolatok Intézete elnökhelyettesétől vagy főosztályvezetőjétől.

Ezen delegációval kapcsolatban megjegyeztem, hogy mivel a delegáció az amerikai nagykövetség vendége, úgy érzem, nincs akadálya fogadásuknak. Ami a programjukat illeti, abban több főhatóság érintett, ezért megfelelő tájékozódás után tudok csak konkrétan visszatérni programigényükre.

Válaszom a nagykövetet kielégítette, hozzátette, hogy a maga részéről egy koktélt igyekszik szervezni tiszteletükre.

A delegáció útját azért tartja fontosnak, mivel a kommunista párttagok Egyesült Államokba történő beutazásával kapcsolatos ismert törvény felülvizsgálatáról van szó, így a magyar észrevételek hozzásegíthetik a kongresszusi bizottságot az európai államok által kifogásolt kommunistaellenes beutazási és bevándorlási törvény mielőbbi hatályon kívül helyezéséhez.

A delegáció itt is szombaton érkezik, így szombat-vasárnapra az amerikai nagykövetség szervez számukra programot, bár a nagykövet felvetette, hogy örömére szolgálna, ha valamelyik magyar szerv is bekapcsolódna a szórakoztató program megszervezésébe. A konkrét megbeszélések szintén 15-re, hétfőre szorítkoznának.

Megjegyzés: a három amerikai kongresszusi delegáció magyarországi útjával kapcsolatos konkrét javaslatokat külön feljegyzésben az Osztály előkészíti.

 

4) Egyéb: a nagykövet egyéb kérdésekről elbeszélgetve elmondta, hogy Milton Eisenhower,[28] volt USA-elnök bátyja ma ebédvendége volt. Elragadtatással beszélt rövid magyarországi benyomásairól, a Szépvölgyi elvtárssal folytatott megbeszéléséről. Milton Eisenhowernek ez volt az első magyarországi útja, respektált amerikai egyetemi tanár és politikus, kár, hogy 87 éves kora[29] miatt nem sokat profitálhat kétoldalú kapcsolatunk a látogatásból.

 

5) Tájékoztattam a nagykövetet arról, hogy a néhány függő családegyesítési kérelemből [az] illetékes hatóságaink kettőt ismét rendeztek, nevezetesen [F. Z.] és [B. J-né] USA-ba történő kivándorlása ügyét. A nagykövet köszönettel fogadta a tájékoztatást, hozzátéve, hogy a tulajdonképpen magyar‒amerikai viszonylatban nincsenek is függő családegyesítési problémák, mivel az ő terminológiája szerint rutin konzuli ügyekről van szó, melyek felmerülése és száma időről időre változik. A tendenciát az ügyek rendezésére vonatkozóan igen pozitívan értékeli.

 

 

Melléklet:

 

Joseph Robinette BIDEN, Jr.

Demokrata szenátor /választókerület: Wilmington, Delaware/. 1942. november 20-án született a pennsylvaniai Scrantonban. Iskoláit a wilmingtoni Szent Ilona középiskolában és a Claymont-i Archmere Akadémián végezte. A Delaware Állami Egyetemen történelmi és politikai tudományokból szerzett oklevelet, a Syracuse Egyetem Jogi Karán doktorált.

Nős, két gyermeke van.

1968–1972 között Wilmingtonban folytatott ügyvédi gyakorlatot. 1970–1972 között a New Castle megyei tanács tagja. 1972 novemberében választották az Egyesült Államok Szenátusába, mandátuma 1979. január 3-án jár le.

Szenátusi bizottsági tagságok: a Szenátus Demokrata Csoportjának Irányító Bizottsága, Költségvetési Bizottság, Külügyi Bizottság /Kelet‒nyugati Albizottság elnöke/, Jogügyi Bizottság és a Hírszerzéssel Foglalkozó Különleges Bizottság. Tagja a Demokrata Párt választási kampánybizottságának.

 

George MCGOVERN

Demokrata szenátor /választókerület: Mitchell, Dél Dakota/. 1922. július 19-én született Avonban, Dél-Dakota államban. A Dakotai Wesleyen Egyetemen végzett, doktorátusát a Northwestern University-n szerezte meg. A II. világháborúban bombázó pilóta /a Distinguished Flying Cross kitüntetés tulajdonosa/. Ezt követően a Dakotai Wesleyen University történelem és kormányzási ügyek professzora. 1957–61 között tagja az USA Képviselőházának. 1961‒62 között az elnök különleges tanácsadója és az „Élelmiszer a Békéért” program elnöke.

Felesége leánykori neve: Eleanor Stegeberg, öt gyermekük van.

1962. november 6-án beválasztották az Egyesült Államok szenátusába, mandátuma 1969. január 3-án járt le; 1968. november 5-én újraválasztották. Ez a mandátuma 1975. január 3-án járt le. 1972-ben a Demokrata Párt elnökjelöltje. 1974. november 5-én ismét beválasztották a Szenátusba, mandátuma 1981. január 3-án jár le.

 

Az irat jelzete: MNL OL XIX–J–1–k–Amerikai Egyesült Államok–5227/1977. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Az államigazgatás felsőbb szervei, Külügy, Külügyminisztérium, Általános iratok, Amerikai Egyesült Államok – Eredeti, gépelt. A mellékelt életrajzi adatokkal együtt. Olvashatatlan aláírás.

 

 

2.

Előkészítő anyag az amerikai szenátorok és képviselők magyarországi útjához

Budapest, 1977. augusztus 6.

 

 

KÜLÜGYMINISZTÉRIUM                                                SZIGORÚAN TITKOS!

004470/1977.                                                                         Készült: 10 példányban

002

 

Amerikai szenátorok és kongresszusi képviselők látogatásához készített anyagok

 

Joseph Robinette BIDEN, Jr.

Demokrata szenátor /választókerület: Wilmington, Delaware/. 1942. november 20-án született a pennsylvaniai Scrantonban. Iskoláit a wilmingtoni Szent Ilona középiskolában és a Claymont-i Archmere Akadémián végezte. A Delaware Állami Egyetemen történelmi és politikai tudományokból szerzett oklevelet, a Syracuse Egyetem Jogi Karán doktorált.

Nős, két gyermeke van.

1968–1972 között Wilmingtonban folytatott ügyvédi gyakorlatot. 1970–1972 között a New Castle megyei tanács tagja. 1972 novemberében választották az Egyesült Államok Szenátusába, mandátuma 1979. január 3-án jár le.

Szenátusi bizottsági tagságok: a Szenátus Demokrata Csoportjának Irányító Bizottsága, Költségvetési Bizottság, Külügyi Bizottság /Kelet‒nyugati Albizottság elnöke/, Jogügyi Bizottság és a Hírszerzéssel Foglalkozó Különleges Bizottság. Tagja a Demokrata Párt választási kampánybizottságának.

Biden szenátor a Szenátus egyik legfiatalabb tagja. Megválasztása óta aktívan tevékenykedik a Szenátus Külügyi Bizottságában. Az elmúlt év során aktivitása eredményeképpen lényeges befolyásra tett szert. Kiemelten foglalkozik a kelet‒nyugati kapcsolatok, az enyhülés, az európai bizottság kérdéseivel. Ez az első látogatása a kelet-európai szocialista országokban.

Megjegyzés: Mozgása és tevékenysége alapján csak ennyi ismerettel rendelkezünk a szenátorról.

 

A magyar–amerikai kapcsolatok

A Magyar Népköztársaság és az Amerikai Egyesült Államok kapcsolatai a felszabadulás után hosszú ideig nem mozdultak ki a holtpontról. Az 1956-os események, a Mindszenty-ügy, valamint az amerikaiak által mesterségesen napirenden tartott ún. magyar kérdés az ENSZ-ben ugyancsak hosszú ideig zavarta a kapcsolatok normalizálásának beindulását.

1970 után – a nemzetközi helyzetben és a szovjet‒amerikai viszonyban bekövetkezett kedvező változásokkal párhuzamosan – rendeztük a magyar‒amerikai kapcsolatok néhány fontosabb problémáját:

  • Bővítettük egyezményes kapcsolatainkat, 1972-ben légügyi és konzuli egyezményt kötöttünk;
  • 1973-ban aláírtuk a vagyonjogi megállapodást;
  • 1974-ben megnyitottuk New York-i főkonzulátusunkat;
  • Kereskedelmi alkirendeltséget állítottunk fel New Yorkban;
  • Utazási és vízumkönnyítéseket vezettünk be;
  • Kölcsönösen megszüntettük a külképviseleti beosztottak utazási és mozgáskorlátozását /1975/;
  • Rendeztük az ún. dollár-kötvényadósságokat /1975/;
  • Engedélyeztük az USA budapesti nagykövetségének tájékoztatási tevékenységét /1976/;
  • Rendeztük a Relief Credit /lisztkölcsön/ kötvényadósságunkat;
  • 1977. április 6-án Budapesten aláírtuk a két ország közötti kulturális, oktatási és műszaki-tudományos egyezményt;
  • Felszabadítottuk az amerikai állampolgárok magyarországi zárolt forintszámláit 10 millió Ft összegben /1977/.

Adósságaink rendezése fejében az amerikaiak felszabadítottak bennünket az amerikai pénzpiacon történő műveleteink tilalma alól /ún. Johnson Act/. Ennek alapján a Magyar Nemzeti Bank beindította egy fiókképviselet megnyitásának előkészítését New Yorkban, amely előreláthatólag 1977 őszén realizálódik.

 

Politikai kapcsolataink fejlesztésében is előrehaladtunk 1970 óta. Ezt az egymás országában tett magas szintű látogatások is jelzik:

  • Magyar részről 2 miniszterelnök-helyettes /Vályi Péter 1973, dr. Szekér Gyula 1976/, továbbá Bíró József[30] külkereskedelmi miniszter 1974-ben és Dr. Romány Pál[31] mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter 1976-ban tett látogatást az USA-ban.
  • Amerikai részről Rogers külügyminiszter[32] 1972-ben, Dent kereskedelmi miniszter[33] 1973-ban, Morton kereskedelmi miniszter,[34] Butz mezőgazdasági miniszter,[35] Binder közlekedésügyi államtitkár és Ingersoll külügyminisztériumi államtitkár[36] 1975-ben, Richardson kereskedelmi miniszter[37] 1976 novemberében, A. Hartman amerikai külügyminiszter-helyettes[38] pedig 1977. április 4‒7. között tett látogatást Magyarországon.

A vendégeket általában magas szinten fogadták. /Rogers-t fogadta Kádár János és Losonczi Pál elvtárs,[39] Dr. Szekér Gyula elvtársat fogadta Ford elnök./[40]

Eddig összesen 49 kooperáció alakult ki. Ezekből a legfontosabb ipari kooperáció a Rába‒Steiger együttműködés, a mezőgazdaság területen pedig a Bábolna‒CPS /kukorica/ fejlesztési program. Jelentős még a Katy‒Tannimpex cipőkooperáció is.

 

Kulturális kapcsolataink fejlesztésének jelentős eseménye volt, hogy 1977 áprilisában Budapesten aláírásra került a magyar‒amerikai kulturális, oktatási és műszaki-tudományos egyezmény. Az egyezménnyel kapcsolatos munkaterv kidolgozása most van folyamatban.

 

A magyar‒amerikai kapcsolatok rendezetlen problémái:

 

1) A gazdasági diszkrimináció megszüntetésének elodázása az USA részéről

A magyar‒amerikai kereskedelmi kapcsolatokra a II. világháború óta az Egyesült Államok részéről alkalmazott diszkriminatív megkülönböztetés a jellemző. Az USA 1951-ben visszavonta a legnagyobb kedvezményes elbánást, amit az 1962-es kereskedelmi törvényével megerősített. 1974-ben az amerikai kongresszus az új kereskedelmi törvényben a kereskedelmi megállapodás feltételéül számunkra elfogadhatatlan politikai kikötést szabott.

Többször leszögeztük, hogy az amerikai kereskedelmi törvény és különösen az ahhoz kapcsolódó Jackson–Vanik-féle törvénykiegészítés számunkra elfogadhatatlan. Vezető amerikai politikusok és amerikai diplomaták részéről korábban többször elhangzott, hogy az MFN részünkre történő biztosítására[41] az elnök egyoldalúan is léphetne, ill. ilyen döntést hozhatna. Az utóbbi időben azonban ismét azok a hangok erősödtek a State Departmentben, hogy erre nem kerül sor, előrelépés csak a jelenlegi amerikai kereskedelmi törvény alapján és csak akkor lehetséges, ha a magyar fél a kivándorlások ügyében az eddigi megnyilatkozásokon túlmenő és az USA elnöke által nyilvánosan felhasználható kötelezettségvállalást tesz. Az amerikai hivatalos körök tehát továbbra is azzal próbálkoznak, hogy velünk is a románokhoz hasonló módon rendezzék a kérdést, sőt, konkrétabb és egyértelműbb kötelezettségvállalásra célozgatnak, mint Románia esetében.

 

2) A korona és a koronázási ékszerek ügye

Mint ismeretes, a magyar korona és a koronázási ékszerek a II. világháború végén, 1945-ben az Amerikai Egyesült Államok európai haderőinek birtokába jutottak, s azóta is az USA-ban vannak.

Az USA hivatalos személyiségei több alkalommal is kinyilvánították: az Egyesült Államok elismeri a korona és a koronázási jelvények és ékszerek magyar nemzeti tulajdonát, és megfelelő időben szándékában van azokat visszaszolgáltatni, „a magyar‒amerikai kapcsolatok megfelelő alakulása” esetén.

 

Az Amerikai Egyesült Államok kül- és belpolitikája

 

Az 1977. január 20-án hivatalba lépett új amerikai kormány kül- és belpolitikájának főbb vonásai kialakulóban vannak. Carter[42] a választási hadjáratban új arcokat és új, merész megoldásokat is vállaló kül- és belpolitikát ígért. A valóságban az új arcokat csak Carter georgiai származású munkatársai jelentik, élükön Lance bankárral,[43] a többiek a demokrata párt és a korábbi demokrata párti elnökök idejéből jól ismert politikusok. A jelentős kormánypozícióban lévők többsége, így Blumenthal pénzügyminiszter,[44] Brown hadügyminiszter,[45] Brzezinski nemzetbiztonsági tanácsadó,[46] Mondale alelnök,[47] Vance külügyminiszter[48] és Warnke leszerelési hivatalvezető,[49] sőt maga az elnök is tagja volt – az ismert monopoltőkés család bankár tagja – David Rockefeller[50] által 1973-ban létrehozott ún. Trilaterális Bizottságnak, amely a Kissinger-féle külpolitikai koncepcióval: a globális nagyhatalmi túlsúlyú külpolitikai vonalvezetéssel szembeállította a nyugati szövetség, az Észak-Amerika–Nyugat-Európa–Japán háromsíkú szövetség elsődleges fontosságát.

 

I. Külpolitika

Carter elnök külpolitikai koncepciója az eddigiekben nem mutatott lényeges változást az előző kormány politikájához képest. Nyilatkozataiban a választás előtt és után egyaránt állást foglalt a szovjet‒amerikai kapcsolatok javítása, a stratégiai fegyverzet korlátozását célzó újabb megállapodások, a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása mellett.

Carter a szovjet‒amerikai kapcsolatok javítása, az enyhülés folytatása, a stratégiai fegyverzetkorlátozási tárgyalások továbbvitele szükségességének hangoztatása mellett aktív szovjetellenes kampányba kezdett. Keményebb hangnemet ígért és használt, és a választási kampányban bevált moralizálást az államközi szintre emelte. Éles ideológiai támadást kezdett az ún. emberi jogok ürügyén a Szovjetunió és a szocialista országok ellen. Ez a politika az enyhülési folyamat megrekedéséhez, a szovjet‒amerikai kapcsolatok stagnálásához vezetett. 1977. március végén Vance külügyminiszter ebben a légkörben utazott Moszkvába a SALT-tárgyalások újrafelvételére. Az amerikai kormány a belpolitikában alkalmazott taktikájával összhangban abból indult ki, hogy az új adminisztráció a külpolitikában is tagadja a folyamatosságot, és olyan új javaslatokat terjesztett a szovjet fél elé, melyek semmibe vették a vlagyivosztoki megállapodásokat és az azokat követő kétéves tárgyalásokat – amelyeken a kérdések 90%-ban már egyetértés született – és az Egyesült Államok számára egyoldalúan előnyös feltételek kialakítását célozták. A javaslatok átadása kapcsán éles propagandahadjáratot indítottak, kezdeményezéseiket merőben előremutatónak állítva be. A kampány fő célja az volt, hogy a világ közvéleményét meggyőzzék arról: a leszerelési és békekezdeményezés az amerikaiaktól indul ki, a Szovjetunió gátolja azt.

Az amerikai taktika kudarcot vallott. A Szovjetunió visszautasította az egyoldalú amerikai előnyöket célzó javaslatok megvitatását– világossá vált, hogy az erő pozíciójából nem lehet tárgyalni és megegyezést elérni. A március óta eltelt időben az amerikaiak igyekeztek fokozatosan – presztízsveszteség nélkül – enyhíteni a propagandakampányon és elősegíteni a május 18–21. genfi Gromikó–Vance tárgyalások kilátásait. Genfben nem sikerült lényeges áttörést elérni a SALT II. megállapodás érdekében, de a két fél megállapodott abban, hogy 1977 szeptemberéig legalább egy korlátozott, átmeneti megállapodást kidolgoznak. Az amerikai vezetők, Carter és Vance személyesen is áttörésnek nevezték a genfi tárgyalásokat. A jelek szerint az amerikai kormány belátta korábbi taktikájának eredménytelenségét, és igyekszik előkészíteni a közvéleményt a vlagyivosztoki megállapodás elveihez való visszatérésre. Ez a magyarázata a szovjet és amerikai megítélés közötti különbségnek.

A SALT-tárgyalások és a szovjet‒amerikai kapcsolatok stagnálásának fő oka az amerikai hidegháborús körök és a fegyverkezési hajsza növelésében érdekelt tőkéscsoportok aktív és sokoldalú fellépése az enyhülés ellen. A szovjet‒amerikai kapcsolatok javítása, a leszerelési tárgyalások, sőt Carter választási ígéretei a katonai kiadások és a külföldi fegyvereladások csökkentésére, létérdekeiket sértik.

Az új amerikai kormány vezetőinek megnyilatkozásaiból és a külkapcsolatokat irányító személyek – pl. Brzezinski – beállítottságából ítélve várható, hogy az amerikai külpolitikában erősödni fog a szocialista országok megosztását, a Szovjetunióval való szembeállítást célzó taktika. Erre még nincsenek konkrét jelek, mert az amerikai külpolitika viszonylag mozdulatlan a jelen időszakban a kisebb szocialista országok irányában.

Carter elnök az amerikai külpolitika sarkalatos pontjának nevezi a Nyugat-Európával és Japánnal meglevő szövetségesi viszony erősítését. Ennek a politikának a gyakorlati megvalósulása már közvetlenül az új kormány hivatalba lépése után megkezdődött, számtalan magas szintű politikai érintkezés fémjelezte és a májusi londoni fejlett tőkés csúcsértekezlet tetézte a jelen időszakban. Emögött az az amerikai törekvés húzódott meg, hogy az Egyesült Államok szorosabbá fűzze a szövetségesi kötelékeket, és erőszakosabban akarja rákényszeríteni akaratát főbb nyugat-európai szövetségeseire és Japánra, és jobban kamatoztassa saját gazdasági érdekeit szövetségeseivel szemben. A nyugat-európai vezetők ellenálltak Carter követelései egy részének, a gazdasági növekedés gyorsítása, az atomexport kérdésében Schmidt kancellárnak[51] sikerült meghátrálásra késztetni Cartert. Az európai vezetők többsége mértéktartásra szólította fel az amerikai elnököt a Szovjetunió elleni kampány kérdésében, rámutattak a kampány veszélyeire és visszahatására is. Az azóta elhangzott amerikai megnyilatkozások azt mutatják, hogy ezek az érvelések is hatottak Carterra. A nyugati csúcs látszólag Carter vezetői szerepe megerősödését mutatta, de valójában józanabb belátásra, sőt több kérdésben meghátrálásra, korábbi követelései feladására késztette.

A Carter kormányzat – a jelek szerint – fokozott figyelmet fordít a Közel-Keletre és Fekete-Afrikára. Folytatja az arab országok megosztására és az amerikai pozíció erősítésére irányuló törekvéseket, ugyanakkor nem hagy kétséget afelől, hogy Izraelt tekinti az Egyesült Államok fő szövetségesének a térségben. Carter határozott kiállásai nincsenek ínyére az amerikabarát arab vezetőknek, de bizonyos megnyilvánulásai, főleg a területi és a palesztin kérdésben éles ellenkezést váltottak ki Izraelben. Ez a hangulat részben hozzájárult az izraeli Munkapárt választási vereségéhez, a szélsőséges Likud győzelméhez. A konfliktus megoldását célzó amerikai törekvések zsákutcába jutottak, és az amerikai kormány a jelek szerint kénytelen a Szovjetunió együttműködését és befolyását kérni a konfliktus megoldásához. Ezt bizonyítják Gromikó és Vance genfi tárgyalásai is.

Carter néger politikust nevezett ki az USA ENSZ-képviselőjévé, aki több fekete-afrikai országban tett körutazásokat.[52] Az amerikai törekvések fő célja az angolaihoz hasonló fordulatok megakadályozása, a dél-afrikai és rhodésiai konfliktus amerikai érdekeknek megfelelő rendezése.

A Latin-Amerikára vonatkozó koncepció kialakítása még folyamatban van. Jelenleg a Panama-csatornára vonatkozó szerződés megújítására [!] és a Kubával való kapcsolatok fokozatos rendezése van folyamatban. Feloldották az amerikai állampolgárok kubai utazási tilalmát, halászati egyezményt kötöttek és kölcsönösen diplomatákat küldenek egymás országába. Carter emberi jogok kampánya és a gazdasági nyomás ürügyén romlottak az Egyesült Államok kapcsolatai Brazíliával és több latin-amerikai katonai diktatúrával. Feltehetően az új adminisztráció igyekszik a jövőben az ellentétek elsimítására.

 

II. Belpolitika

Belpolitikai téren Carter változatlanul élvezi a megválasztásában nagy szerepet játszó szakszervezetek és a színesbőrű lakosság, valamint a keleti liberális nagytőke támogatását. Még tart a megválasztásakor kialakult demokrata párti egység, és kompromisszumok árán az együttműködés a törvényhozás két házával. A leszereléssel, a katonai költségvetéssel kapcsolatban kezdenek megmutatkozni a demokrata pártot pénzelő monopóliumok közötti ellentétek, a szakszervezetek bírálják a válságból való kilábalás lassú ütemét, a munkanélküliség viszonylag lassú csökkenését, a liberális külkereskedelem gátlását, kereskedelmi és vámkorlátok bevezetését, egészében protekcionista nemzetközi kereskedelempolitikát követelnek.

Carter gazdasági ígéreteiből keveset teljesített, több kérdésben, pl. adóengedmény, környezetvédelem, meghátrált a kongresszusi nyomással szemben. Nem tartotta be a katonai kiadások jelentős csökkentésére tett ígéretét. Egyedül az energiatakarékosság kérdésében hirdette meg politikáját, de a program végrehajtása már kezdetkor komoly akadályokba ütközött. A kormány gazdaságpolitikája még az eltelt 5 hónap múltán is kiforratlan, nem világos, milyen eszközökkel próbálja a monopoltőkés állam a gazdaságot befolyásolni a válságból való kilábalás ütemének tartása, az 1978-ra jelzett újabb válság elkerülése érdekében. Az ígéretek ellenére még mindig nem találtak hatásos ellenszert a munkanélküliek viszonylag magas számának tartós ellensúlyozására.

 

Az irat jelzete: MNL OL XIX–J–1–j–4–2–Amerikai Egyesült Államok–004470/1977. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Az államigazgatás felsőbb szervei, Külügy, Külügyminisztérium, TÜK iratok, Amerikai Egyesült Államok – Eredeti, gépelt. Aláírás nélküli tisztázat.

 

 

3.

Jelentés az amerikai szenátorok és képviselők magyarországi látogatásáról

Budapest, 1977. augusztus 24.

 

KÜLÜGYMINISZTÉRIUM V. Területi Osztály

1297/V.

004470/1/1977.

 

SZIGORÚAN TITKOS!  Készült: 7 példányban

Kapja: Pula elvtárs

Rácz elvtárs

Nagy J. elvtárs

Roska elvtárs[53]

Szücsné elvtársnő

Washington

Osztály

 

JELENTÉS az amerikai szenátorok és képviselők 1977. augusztusi magyarországi látogatásáról

 

Augusztus 8‒16. között, amerikai kezdeményezésre, külön-külön Magyarországra látogatott George McGovern amerikai demokrata párti szenátor, a Szenátus külügyi bizottságának tagja, a Demokrata Párt 1972. évi elnökjelöltje, továbbá Joseph Biden demokrata párti szenátor, a Szenátus külügyi bizottsága európai albizottságának elnöke és Eilberg demokrata párti képviselő vezetésével a Képviselőház jogi bizottságának öttagú küldöttsége.

McGovern szenátort fogadta Aczél György,[54] Gyenes András,[55] Péter János,[56] Dr. Romány Pál és Rácz Pál elvtárs. Biden szenátort fogadta Huszár István elvtárs, Rónai Rudolf elvtárs, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke, Nagy János külügyminiszter-helyettes, Török István külkereskedelmi miniszterhelyettes és Darvasi István,[57] az Országgyűlés külügyi bizottságának tagja. A Képviselőház jogi bizottságának küldöttségét fogadta Péter János és Nagy János elvtárs, majd eszmecserét folytatott velük Gresznaryk Pál, a Konzuli Főosztály vezetője.

 

1) Megbeszélések McGovern szenátorral

Aczél György elvtárs elmondotta, hogy nagyra értékeljük a szenátor Magyarország iránt tanúsított érdeklődését, a kubai‒amerikai és a vietnami‒amerikai kapcsolatok rendezése érdekében kifejtett erőfeszítéseit. Részletesen szólt hazánk belső helyzetéről, továbbá a magyar‒amerikai kapcsolatok alakulásáról, s rámutatott a még nyitott két kérdés /korona, gazdasági diszkrimináció/ megoldásának jelentőségére. Ismertette a helsinki záróokmánnyal és a belgrádi találkozóval kapcsolatos álláspontunkat.

Gyenes András elvtárs tájékoztatta a szenátort a Magyar Szocialista Munkáspárt tevékenységéről és az ország életében elfoglalt helyéről. Ismertette a magyar külpolitika alapelveit, majd részletes eszmecserére került sor az enyhülésről és a fegyverkezési verseny csökkentéséről. Gyenes elvtárs beszélt azon körök tevékenységéről, amelyek, különösen az Egyesült Államokban, az enyhülés ellen lépnek fel és újabb fegyverkezési versenyt akarnak rákényszeríteni a világra, elsősorban a szocialista országokra.

Péter János elvtárs azon véleményének adott hangot, hogy Carter elnök – elődeihez viszonyítva – nem fordít kellő figyelmet a Szovjetunió és az USA közötti bizalom erősítésére.

Dr. Romány Pál elvtárs tájékoztatást adott a magyar mezőgazdaság helyzetéről, majd véleménycsere alakult ki a magyar‒amerikai mezőgazdasági kapcsolatok lehetőségeiről.

Rácz Pál elvtárs összefoglalta a nemzetközi helyzet főbb kérdéseivel kapcsolatos álláspontunkat. Hangsúlyozta, hogy a közeljövőben – így a SALT-tárgyalásokon és a belgrádi találkozón – számos alkalom kínálkozik azoknak a hibáknak a kijavítására, amelyeket a Carter-kormány a kezdeti időszakban elkövetett.

 

McGovern a következő véleményt fejtette ki a találkozók során:

  • Állást foglalt az enyhülés erősítése mellett. Kijelentette, hogy az enyhülés politikájának nincs ésszerű alternatívája.
  • Támogatta a szovjet‒amerikai kapcsolatok fejlesztését, a felmerült problémák rendezését.
  • Mentegette és magyarázta a Carter-kormány külpolitikáját. Azt hangoztatta, hogy Carter őszintén az enyhülés, a leszerelés, a szovjet‒amerikai kapcsolatok javítása mellett van. Elismerte, hogy Carter – különösen elnöksége kezdetén – nem a legszerencsésebben fogalmazta meg külpolitikai törekvéseit, a szenátor szerint ennek Carter „tapasztalatlansága” az oka, de képes korrigálni saját tévedéseit, amint ezt legutóbbi, charlestoni beszéde is mutatja.
  • A leszerelési intézkedések meggyorsítása mellett nyilatkozott. Mostani körútja során háromórás megbeszélést folytatott Genfben a SALT-tárgyalásokon résztvevő szovjet delegáció vezetőjével, s ez a megbeszélés is növelte optimizmusát a tárgyalások kilátásait illetően. Szerinte Carter elnök a vlagyivosztoki megállapodásban foglaltaknál alacsonyabb szinten akarja befagyasztani a fegyverzet szintjét, ez is „bizonyíték” az enyhülés melletti elkötelezettségére. Tagadta, hogy az USA a fegyverkezési verseny új hullámát akarná elindítani; szerinte a neutronbomba nem jelent minőségi változást a nukleáris fegyverzet arzenáljában. Hangoztatta, hogy az amerikai hadiipari komplexumnak nagyobb befolyása volt Nixonra és Fordra, mint a jelenlegi elnökre, mivel Cartert „a nép választotta meg”, s ezt nem is engedik neki elfelejteni. A lefegyverzéssel kapcsolatos magatartást azzal hozta összefüggésbe, hogy szerinte a Varsói Szerződés tagállamai jelentősen növelték hagyományos fegyverzetüket és fegyveres erejüket Európában. Sürgette a bécsi haderő-csökkentési tárgyalások meggyorsítását; véleménye szerint nem lenne helyes mereven összekapcsolni e tárgyalások menetét a SALT-tárgyalások alakulásával.
  • McGovern elégedetten nyilatkozott magyarországi fogadtatásáról, tapasztalatairól. Többször célzott arra, hogy Magyarországot történelme során szoros szálak fűzték Nyugat-Európához, most pedig speciális kapcsolatai vannak a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal, így mintegy a „híd” szerepét töltheti be a kelet‒nyugati kapcsolatokban.
  • Pozitívan értékelte a magyar‒amerikai kapcsolatok alakulását. Aláhúzta a kulturális egyezmény fontosságát és annak jelentőségét, hogy a két ország között nincsenek rendezetlen pénzügyi kérdések. Ehhez kapcsolódva azonban megemlítette, hogy a magyarországi amerikai ingatlanok ügyének rendezetlensége problémát okozhat. /Itt nyilván az évekkel ezelőtt kisajátított amerikai telek ügyére utalt./
  • A koronával kapcsolatos eddigi amerikai magatartást szégyenletesnek tartja. Célzott rá, hogy valószínűleg rövidesen a korona visszaadása mellett döntenek. Annak a kis csoportnak a befolyása, amely zajosan ellenzi ezt, háttérbe szorul.
  • Időszerűnek mondta a gazdasági diszkrimináció felszámolását, de nem ment a részletekbe és nem tett konkrét ígéretet.

 

2) Biden szenátor kérésére Huszár István elvtárs ismertette hazánk gazdasági helyzetét és részletesen kitért nyersanyag- és energiahordozó importunkra. Rámutatott, hogy az Egyesült Államok által fenntartott kereskedelmi diszkrimináció következtében a két ország árucsereforgalma alacsony szintű és szerkezete sem felel meg egyik ország fejlettségi szintjének sem. Kiemelte a legnagyobb kedvezményes elbánás biztosításának jelentőségét. A szenátor érdeklődésére ismertette távlati gazdaságfejlesztési elképzeléseinket és közölte, hogy bár a beruházásra fordítandó eszközök 90‒95%-át ebben az ötéves tervben már lekötöttük, mind 1980-ig, mind azt követően van lehetőség a korszerű technikát megtestesítő amerikai eredetű gép-, berendezésimport növelésére. Jelenleg a statisztikailag kimutatottnál sokkal nagyobb értékben hozunk be ilyen árukat amerikai cégek európai leányvállalatain, ügynökségein keresztül. Nyilván mindkét fél részére előnyösebb lenne ezen közvetítők kikapcsolása.

A Külügyminisztériumban – Biden kérésére – Nagy János elvtárs kifejtette az enyhülésre, valamint a szovjet‒amerikai kapcsolatokra vonatkozó magyar álláspontot, s a Carter-kormány eddigi külpolitikai lépéseivel kapcsolatos véleményünket.

Rónai Rudolf elvtárs tájékoztatta a szenátort a magyar‒amerikai tudományos-műszaki és kulturális kapcsolatok helyzetéről. Kifejtette, hogy Magyarország a záróokmány szellemében minden tőle telhetőt megtesz az egyes országok kulturális értékei magyarországi terjesztésének elősegítése érdekében. Úgy látjuk, hogy az Egyesült Államoknak többet kellene tennie a magyar kulturális értékek Egyesült Államokbeli terjesztése érdekében és e célból hatékonyabb propagandát kellene kifejtenie, továbbá anyagi támogatást is kellene nyújtania. Biden szenátor kérésére Rónai elvtárs közölte, hogy módunkban áll írásban átnyújtani azt a listát, amely az utóbbi években a Magyarországon amerikai szerzők tollából megjelentetett könyvek és színpadi művek adatait tartalmazza.

Török István külkereskedelmi miniszterhelyettes elvtárs elsősorban a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok helyzetéről tájékoztatta a szenátort. Nyomatékosan felhívta a figyelmet a diszkriminatív amerikai kereskedelmi szabályozás korlátozó hatására, és közölte, hogy ennek megszüntetése esetén a kölcsönös forgalom néhány éven belül négy-ötszörösére emelkedhetne. A szenátor felvetette annak a lehetőségét, hogy az amerikai fél esetleg megadná Magyarország számára a legnagyobb kedvezményes elbánást, ugyanakkor azonban nemzetbiztonsági okokra hivatkozva megtiltaná a fejlett technológiát megtestesítő termékek Magyarországra történő exportját. Török elvtárs válaszában közölte, hogy mi ezt is diszkriminatív lépésnek tekintenénk.

Darvasi István elvtárs ismertette az Országgyűlés helyét és szerepét a magyar törvényhozásban.

 

A találkozók során Biden szenátor

  • McGovernhez hasonló hangnemben és érvekkel magyarázta és mentegette Carter elnök külpolitikai törekvéseit. Ő is azt bizonygatta, hogy a Carterrel szembeni gyanakvás indokolatlan; az elnök az enyhülés, a szovjet‒amerikai kapcsolatok javítása, a leszerelés híve. Elismerte, hogy az „emberi jogok” kérdésében az elnök téves útra lépett, akciója joggal tűnhet politikailag motiváltnak, mivel az USA szövetségeseivel szemben nem ugyanazt a mércét alkalmazza, mint a Szovjetunióval szemben.
  • Pozitívan értékelte magyarországi tapasztalatait és a magyar‒amerikai kapcsolatok alakulását.
  • Úgy nyilatkozott, hogy „még ez év karácsonya előtt” vissza fogják adni a koronát.
  • Meglehetősen pesszimistán beszélt a gazdasági diszkrimináció megszüntetésének kilátásairól, bár ő személy szerint a Jackson–Vanik-féle módosítás ellen van. A Fehér Ház és a State Department korábban azt fontolgatta, hogy rábírja a Kongresszust, tegyen kivételt a kisebb szocialista országokkal és vegye ki ezeket az országokat a kereskedelmi törvény hatálya alól. Ennek az elgondolásnak azonban nincs realitása, ha a Kongresszusra várunk, akkor még sokáig semmi sem fog történni – mondotta. Ezért szerinte a jelenlegi körülmények között kell megoldást, „megfelelő formulát” találni. Nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy Románia milyen konkrét és hivatalos biztosítékot adott az amerikai kormánynak ez ügyben, de érzékeltette, hogy itt szerepet játszott a politikai megfontolás, továbbá az, hogy Románia végső soron hajlandó volt a jelenlegi amerikai kereskedelmi törvény alapján tárgyalni és megállapodásra jutni.

 

3) Az amerikai Képviselőház Jogi Bizottságának tagjaiból álló küldöttség előtt Péter János elvtárs ismertette külpolitikánk alapelveit. Hangsúlyozta: nyugtalanítónak tartjuk, hogy az utóbbi időben megtorpanás tapasztalható a nemzetközi enyhülés folyamatában. Eilberg képviselő válaszában azon reményének adott hangot, hogy a fennálló nehézségek ellenére az enyhülés tovább erősödik. Az amerikai képviselők kérdéseket tettek fel a Romániában élő magyar nemzetiség helyzetére, a magyar‒szovjet kapcsolatokra, valamint a Tito utáni Jugoszlávia várható fejlődésére vonatkozóan. A kérdésekre Péter elvtárs megadta a választ, majd hangsúlyozta a magyar‒amerikai kapcsolatok még nyitott kérdései rendezésének jelentőségét.

Rónai Rudolf elvtárs ismertette a képviselőkkel a magyar‒amerikai kulturális megállapodás lényegét, majd közölte, hogy a magyar fél milyen konkrét lépéseket tett az elmúlt években az amerikai kultúra magyarországi terjesztése érdekében. Aláhúzta, hogy értékelésünk szerint az amerikai fél nem tesz hasonló erőfeszítéseket a magyar kultúra értékeinek Egyesült Államokbeli terjesztése érdekében. A jelenlegi helyzetnél sokkal szélesebb körű hirdetési tevékenység és központi állami támogatás lenne szükséges az Egyesült Államok részéről ezen a téren. Az amerikai képviselők szkeptikusan nyilatkoztak, s arra hivatkoztak, hogy az Egyesült Államokban nincs olyan központi állami szerv, amely a nemzetközi kulturális egyezmények koordinálásával és végrehajtásával foglalkozna.

A Külügyminisztériumban a magyar‒amerikai konzuli kapcsolatokról, a magyar ki- és beutazási gyakorlatról és – a képviselők kérésére – az amerikai vízumgyakorlatról folyt eszmecsere.

  • Gresznaryk elvtárs közölte, hogy az amerikai fél nem hajtja végre teljes mértékben a két ország közötti konzuli egyezményben foglaltakat. Kérte a képviselőket, hassanak oda, hogy ez megváltozzék.
  • Amerikai kérésre ismertette ki- és beutazási gyakorlatunkat, rámutatva, hogy az ilyen kérések 90‒93%-át teljesítjük.
  • Kifejtette a jelenlegi amerikai vízumrendelkezésekkel kapcsolatos észrevételeinket és rámutatott, hogy az amerikai fél elutasította azokat a magyar javaslatokat, amelyeket a vízumkiadás kölcsönös egyszerűsítésére tettünk, s csak kisebb könnyítésekre hajlandó.

 

A magyar részről felvetett problémákat a képviselők meghallgatták. Közölték, hogy az Egyesült Államokba visszatérve részletesen tájékozódni fognak a kérdésben. Kijelentették, hogy véleményük szerint Magyarország kivándorlási rendelkezései kielégítőek és egy másik, számukra fontos kérdésben, a vallásszabadság vonatkozásában sem korlátozzák az állampolgárok jogait. Eilberg képviselő felvetette, hogy készek vagyunk-e segítséget nyújtani az Egyesült Államokban élő volt háborús bűnösök felkutatásában és bíróság elé állításában. Gresznaryk elvtárs közölte, hogy bár a két ország között nincs bűnügyi jogsegély-egyezmény, ilyen irányú kéréseket készek vagyunk teljesíteni, mint ahogy más ország esetében erre már több példa volt. Gresznaryk elvtárs ugyanakkor megemlítette, hogy sérelmesnek tartjuk azt a gyakorlatot, mely szerint számos, érvényes útlevéllel kiutazó és a hazatérést megtagadó magyar állampolgárt az Egyesült Államokban politikai menekültnek minősítenek. Ez esetben elfogadhatatlan az amerikai fél hivatkozása az ENSZ Menekültügyi Konvenciójára, mert az csak olyan személyekre vonatkozik, akiket politikai meggyőződésük miatt üldöznek hazájukban, Magyarországon azonban ilyen személyek nincsenek.

Az amerikai küldöttség szemmel láthatólag jó benyomásokkal távozott Magyarországról. A hivatalos megbeszélések és egyéb alkalmak során a delegáció tagjai gyakran tettek kísérletet arra, hogy a kivándorlás, vallásszabadság, stb. kérdésében Magyarországot kedvezően összehasonlítsák a többi szocialista országgal, főleg Romániával.

A szenátorok és képviselők látogatása hasznos eszmecserék folytatására adott lehetőséget. Magyarországi fogadtatásukkal elégedettek voltak, s kedvezően nyilatkoztak tapasztalataikról.

Carter külpolitikai lépéseinek nem kihívó képviseletére, hanem inkább magyarázatára és mentegetésére törekedtek. Egyöntetűen azt a benyomást igyekeztek hátrahagyni, hogy Carter politikája nem veszélyezteti az enyhülést, a szovjet‒amerikai kapcsolatok javulását. A három küldöttség magyarországi látogatásának időbeni egybeesése véletlennek tekinthető; az amerikai törvényhozás viszonylag rövid szüneteiben sok ilyen küldöttség indul külföldre. A három küldöttség mindegyike ellátogatott más szocialista országokba is. /McGovern Jugoszláviába, Lengyelországba és a Szovjetunióba, Biden Csehszlovákiába, a képviselők pedig Romániába és Csehszlovákiába./ Szembetűnő viszont, hogy Magyarország volt az egyetlen, ahová mindhárom küldöttség ellátogatott.

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                       [Kiss Dezső,[58]]

 

Az irat jelzete: MNL OL XIX–J–1–j–4–2–Amerikai Egyesült Államok–004470/1977. – Eredeti, gépelt, aláírással.

 

 


[1] Borhi László: Magyar‒amerikai kapcsolatok 1945–1989. Források. MTA Történettudományi Intézet, Bp., 2009, /Magyarország a szovjet zónában és a rendszerváltásban/, 132.
 

[2] Uo. 137–142.
 

[3] A magyar rendőri szervek 1973 novemberében kiutasították az országból Deák Istvánt, a Columbia Egyetem tanszékvezető professzorát. Uo. 139–140., 84. és 84/A, B dokumentumok, 638–642.
 

[4] Vályi Péter (1919–1973): vegyészmérnök, politikus, a minisztertanács elnökhelyettese 1971 és 1973 között. Az általunk közölt életrajzi adatok esetében a dokumentumokban szereplő személyek akkori hivatali funkciójára helyezzük a hangsúlyt, vagyis nem közlünk teljes életrajzot. Az adatok összegyűjtéséhez a világhálón megtalálható információkat és adatbázisokat, illetve Baráth Magdolna ‒ Gecsényi Lajos: Főkonzulok, követek, nagykövetek, 1945‒1990  (MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, Budapest, 2015)  című munkáját használtuk fel.

[5] Borhi: i. m. 148–149.

 

[6] Uo. 149–150.
 

[7] Uo.
 

[8] Békés Csaba: Enyhülés és emancipáció. Magyarország, a szovjet blokk és a nemzetközi politika 1944–1991. Osiris Kiadó ‒ MTA TK, Bp., 2019, 293‒294. 
 

[9] George McGovern (1922–2012): demokrata párti szenátor 1963 és 1981 között, a Demokrata Párt elnökjelöltje 1972-ben.
 

[10] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL), Az államigazgatás felsőbb szervei, Külügy, Külügyminisztérium, Általános iratok (XIX-J-1-k), Szovjetnunió-1579-7./1977., 68. doboz. F. P. Bogdanov szovjet követtanácsos látogatása, 1977. augusztus 23.,
 

[11] Bartha János (1927–1979): diplomata, jogász, 1976-tól a külügyminisztérium V. Területi Főosztályának a vezetője.
 

[12] Puja Frigyes (1921–2008): kommunista politikus, külügyminiszter 1973 és 1983 között. A feljegyzést Puja Frigyes olvasta el, a szövegben az általa fontosnak ítélt részeket kézzel aláhúzta. Rácz Pál részére az alábbi megjegyzést írta: „Az amerikai szenátorokkal kapcs.[olatos] kérdéseket maximálisan teljesíteni kellene. (kivéve Kádár el.)."

 

[13] Rácz Pál (1928–1986): kommunista politikus, lapszerkesztő, diplomata, 1976 és 1980 között külügyi államtitkár.
 

[14] Nagy János (1928–2018): kommunista politikus, diplomata, külügyminiszter-helyettes, 1968‒1971 között nagykövet az Amerikai Egyesült Államokban.
 

[15] Szarka Károly (1923–2005): diplomata, vasesztergályos, 1974 és 1983 között külügyminiszter-helyettes, a nemzetközi szervezeteket felügyelte.
 

[16] Bényi József (1928–2001): jogász, diplomata, kommunista politikus, 1976 és 1979 között a XI. Területi Főosztály vezetője.
 

[17] Gresznáryk Pál (1937–2016): jogász, diplomata, egyetemi tanár.
 

[18] Philip Mayer Kaiser (1913–2007): diplomata, az Egyesült Államok nagykövete Budapesten 1977 és 1980 között. Magyarországra 1977. július 7-én érkezett.
 

[19] Robert C. Mudd (1918–): amerikai diplomata, 1972 és 1978 között az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének tanácsosa.
 

[20] Révész Miklós (1942–): katonatiszt, Révész Géza honvédelmi miniszter fia. http://szigoruantitkos.hu/szt-tisztek/revesz-miklos-507.html (Utolsó letöltés: 2020. december 8.)
 

[21] Szalai Béla (1922–2008): kommunista politikus, a Külkereskedelmi Minisztérium államtitkára 1975 és 1980 között. https://neb.hu/hu/szalai-bela (Utolsó letöltés: 2020. december 8.)
 

[22] Török István (1925–): külkereskedelmi miniszterhelyettes, államtitkár.
 

[23] Szita János (1922–2006): diplomata, közgazdász, a Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságának vezetője miniszterhelyettesi rangban 1968 és 1980 között.
 

[24] Szekér Gyula (1925–2015): vegyész, a kémiatudományok doktora, 1975 és 1980 között miniszterelnök-helyettes.
 

[25] Havasi Ferenc (1929–1993): kommunista politikus, 1975 és 1978 között a Minisztertanács elnökhelyettese.
 

[26] Huszár István (1927–2010): kommunista politikus, közgazdász, statisztikus, 1975 és 1980 között az Országos Tervhivatal elnöke.
 

[27] Joshua Eilberg (1921–2004): demokrata párti képviselő 1967 és 1979 között.
 

[28] Milton Stover Eisenhower (1899–1985): egyetemi tanár, három amerikai egyetem elnöke.
 

[29] Valójában 78 éves volt.
 

[30] Bíró József (1921–2001): politikus, közgazdász, külkereskedelmi miniszter 1963 és 1979 között.
 

[31] Romány Pál (1929–2020): agrármérnök, egyetemi tanár, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter 1975 és 1980 között.
 

[32] William P. Rogers (1913–2001): amerikai politikus, diplomata, ügyvéd, külügyminiszter 1969 és 1973 között.
 

[33] Frederic B. Dent (1922–2019): amerikai politikus, kereskedelmi miniszter 1973 és 1975 között.
 

[34] Rogers Clark Ballard Morton (1914–1979): amerikai politikus, kereskedelmi miniszter 1975 és 1976 között, 1976-ban Gerald Ford elnök tanácsadója.
 

[35] Earl Lauer Butz (1909–2008): mezőgazdasági miniszter 1971 és 1976 között.
 

[36] Robert Stephen Ingersoll (1914–2010): amerikai politikus, külügyminiszter-helyettes 1974 és 1976 között.
 

[37] Elliot Richardson (1920–1999): amerikai politikus, jogász, kereskedelmi miniszter 1976 és 1977 között.
 

[38] Arthur Adair Hartmann (1926–2015): amerikai diplomata, külügyminiszter-helyettes, 1974 és 1977 között az európai ügyek felelőse, 1977-től az Egyesült Államok nagykövete Franciaországban.
 

[39] https://neb.hu/hu/partvezetok (Utolsó letöltés: 2020. december 9.)

 

[40] Gerard Ford (1913–2006): az Amerikai Egyesült Államok elnöke 1974 és 1977 között.
 

[41] MFN (Most Favoured Nation) = a legnagyobb kedvezmény elve. Két szerződő állam a közöttük létrejövő megállapodásban (szerződésben) biztosítja egymásnak azokat a jogokat, amelyeket egy harmadik államnak már korábban megadtak. Az Amerikai Egyesült Államok a hatvanas években Lengyelországnak, a hetvenes évek elején Romániának adta meg a legnagyobb kedvezmény elvét. Nem általános elv, alkalmazása korlátozódhat egyes konkrét területekre is. Technikai szempontból ez azt is jelenti, hogy amennyiben egy állam egy másik országgal a legnagyobb kedvezmény elve alapján kötött szerződést, akkor ezeket a jogokat és kötelezettségeket más államokra úgy is kiterjesztheti, hogy a legnagyobb kedvezmény elve alapján köt szerződést, és így nem kell az eredeti szerződés összes pontjában az újabb szerződéskötéskor újra megállapodni.
 

[42] James Carter (1924–): amerikai demokrata politikus, 1977 és 1981 között az Amerikai Egyesült Államok elnöke.
 

[43] Thomas Bertram „Bert” Lance (1931–2013): amerikai bankár, Carter elnök személyes barátja.
 

[44] Werner Michael Blumenthal (1926–): amerikai bankár, pénzügyminiszter 1977 és 1979 között.
 

[45] Harold Brown (1927–): amerikai mérnök, műszaki szakember, egyetemi tanár, 1977 és 1981 között hadügyminiszter.
 

[46] Zbigniew Kazimierz Brzezinski (1928–2017): lengyel származású amerikai politológus, nemzetbiztonsági főtanácsadó 1977 és 1981 között.
 

[47] Walter Frederic Mondale (1928–): amerikai demokrata politikus, alelnök 1977 és 1981 között.
 

[48] Cyrus Vance (1917–2002): jogász, demokrata politikus, külügyminiszter 1977 és 1980 között.
 

[49] Paul Culliton Warnke (1920–2001): amerikai diplomata, leszerelési tanácsadó, a SALT-tárgyalások vezetője.
 

[50] David Rockefeller (1915–2017): amerikai bankár, a Chase Manhattan Bank elnöke 1969 és 1981 között.
 

[51] Helmut Schmidt (1918–2015): német szociáldemokrata politikus, 1974 és 1982 között az NSZK kancellárja.
 

[52] Andrew Young (1932–): amerikai politikus, diplomata, emberi jogi aktivista, az Amerikai Egyesült Államok ENSZ nagykövete 1977 és 1979 között.
 

[53] Roska István (1926–2008): szakmunkás, pártfunkcionárius, külügyminiszter-helyettes 1971 és 1985 között.
 

[54] Aczél György (1917–1991): kommunista politikus, 1971-től az MSZMP PB tagja, a minisztertanács elnökhelyettese.
 

[55] Gyenes András (1923–1997): húsipari szakmunkás, pártfunkcionárius, diplomata, az MSZMP KB Külügyi titkára 1975 és 1982 között, országgyűlési képviselő.
 

[56] Péter János (1910–1999): református püspök, kommunista politikus, 1961 és 1973 között külügyminiszter, diplomata, országgyűlési képviselő.
 

[57] Darvasi István (1920–): újságíró, kommunista politikus.

 

[58] Kiss Dezső (1927–2004?): géplakatos, fordító, 1948 és 1956 között a Belügyminisztérium munkatársa, 1956-ban áthelyezték a Külügyminisztériumba. 1975-ig a londoni nagykövetségen első beosztott, 1979 és 1984 között nagykövet Kabulban. Az amerikai szenátorok látogatásának ideje alatt központi szolgálatban dolgozott.

Ezen a napon történt december 07.

1916

Az Osztrák–Magyar Monarchia és a Német Császárság csapatai elfoglalják Bukarestet.Tovább

1917

Az Egyesült Államok hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának.Tovább

1926

Az Electrolux szabadalmaztatja a gázzal működő hűtőszekrényt.Tovább

1929

Új alkotmányt hirdetnek ki Ausztriában.Tovább

1930

Horthy Miklós kormányzó felavatta a margitszigeti Nemzeti Sport-uszodát.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő