A második világháborúban Németország elfoglalja Belgiumot – III. Lipót király feltétel nélkül kapitulál.Tovább
Archívum
A magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a felsőoktatás nagymérvű átalakítása is megkezdődött. Az iparosítás programjának végrehajtása új egyetemek, új karok létrehozását igényelte, és a hallgatók személyi összetételének osztályszempontok szerinti megváltoztatására is nagy erőfeszítéseket tettek. A közvéleménynek sikerekről számoltak be, a propaganda a „dolgozó nép” oktatási lehetőségeinek soha nem látott mértékű bővüléséről beszélt. A valóság azonban ebben az esetben is sokkal árnyaltabb volt. Az elhibázott felsőoktatási politika a rendellenességek, az eredménytelenségek eseteinek bő tárházává vált, amit már a korszakban is igyekeztek kivizsgálni és elemezni. E szigorúan a belső köröknek szóló jelentésekből választottunk ki egyet, hogy megmutassuk, a hatalom szempontjából milyen problémák terhelték a Rákosi-rendszer felsőoktatását.
A francia külpolitika figyelme 1948/1949 után fokozatosan elfordult a kelet-közép-európai régiótól, és a kapcsolatok a szovjet hegemónia alá került országokkal leépültek. Ebben a hidegháborús feszültség erősödése, illetve a franciákat lekötő indokínai, majd algériai háború is szerepett játszott. Sztálin halála után a francia diplomácia ismét fontosnak tartotta, hogy a kelet-európai változásokat jobban megértse, és a kapcsolatok újrarendezésén gondolkodjon. Erre a nyitásra a szocialista országok (elsősorban Lengyelország és Magyarország) részéről is nyitottság mutatkozott. A katolikus értelmiségi, Alain Peyrefitte 1954 és 1956 között konzulként szolgált Krakkóban. Az egyik feladata az volt, hogy a szocialista országok belviszonyait elemezze. Ezt a feladatát részben az utazásai révén tudta teljesíteni. Jelentései, amelyek közül az 1955-ös magyarországi útjáról szólót közöljük, hasznos forrásként szolgálnak ahhoz, hogy megértsük, egy fiatal francia diplomata, aki korábban nem élt egyik kelet-európai országban sem, hogyan látta a belviszonyokat, a hétköznapi emberek életét, a sztálinizmus létező valóságát. A jelentésének külön érdekessége, hogy a magyar és a lengyel helyzetet összehasonlítva elemzi.
A kollektivizálás a Kádár-korszak propagandájában a nagyüzemi mezőgazdálkodás megvalósításaként szerepelt, amely többek között jobb egészségügyi ellátást is ígért a sokat szenvedett vidék számára. Helyi szinten azonban még mindig kevéssé feltárt, miként valósultak meg az ígéretek, illetve, hogy a kezdeti évek milyen sikereket és anomáliákat mutattak fel. Írásunk ennek a mérlegnek a megvonásához kíván hozzájárulni egy megye történetén keresztül.
Az 1975-ös helsinki egyezmény megkötése után a hidegháború történetében új szakasz, az enyhülés időszaka következett. A kelet-nyugati kapcsolatok megélénkültek, és mindkét oldalon keresték a kapcsolatépítés lehetőségeit. A szocialista blokkban a Helsinkiben vállalt kötelezettségek közül az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó szabályok leginkább a magyar vezetésnek nem okoztak gondot. Ez a „rugalmasság” kihatott a kádári Magyarország nemzetközi megítélésére, és így az ország – Lengyelország mellett – az enyhülés egyik első számú haszonélvezőjévé vált. Magyarország számára ugyanis alapvető érdek volt a nyugati kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok fejlesztése, és ehhez politikai-ideológiai engedményeket is kész volt tenni. Az 1977-es amerikai választásokon hatalomra jutott Carter-adminisztráció is stratégiai célként fogalmazta meg az enyhülés továbbvitelét, és annak központi elemét az emberi jogok kérdése jelentette. Az amerikaiak (és a többi nyugati hatalom) elsődlegesen a családegyesítési kérdéseket, a szabad mozgást, a bilaterális kapcsolatok fejlesztését tűzte ki célul, amely elvárásoknak a magyar vezetés viszonylag könnyen meg tudott felelni, és így hamar a Nyugat „aktuális kedvencévé” tudott válni.
Grósz Károly, akit az 1988. május 20–22-i országos pártértekezleten a lemondott Kádár János utódaként az MSZMP KB főtitkárává választottak, alig négy hónappal később Magyarország egyik legfontosabb partnerországának vezetőjével, Erich Honeckerrel tárgyalhatott a Német Demokratikus Köztársaságban. Forrásközlésemben röviden összefoglalom a magyar párt- és kormányküldöttség 1988. szeptember 8–9-i kelet-berlini látogatásának fontosabb eseményeit, majd közlöm az ahhoz kapcsolódó, legfontosabbnak vélt hazai és német levéltári dokumentumokat.
Nehéz szívvel terjesztette be Bud János pénzügyminiszter 1924-ben a stabilizációs költségvetést, amely szorosan alkalmazkodott a Népszövetség Pénzügyi Bizottsága által megállapított keretekhez. A pénzügyminiszter költségvetési beszédében szükségesnek tartotta néhány elvi álláspont leszögezését. Elsősorban nyíltan kijelentette, hogy a költségvetés nem is „szükség-”, hanem „ínségköltségvetés”.
Az ún. nyugat-magyarországi kérdés az 1921. évi kis magyar–osztrák háború után bölcs, komoly formában máig nem vitatott kompromisszumos megoldással zárult. Ugyanakkor a két országnak nagyrészt az Osztrák–Magyar Monarchia diplomáciai boszorkánykonyhájában edződött politikusai tudatosan jegelték a problémát, amely a kétoldalú kapcsolatokat kisebb-nagyobb mértékben egészen 1938-ig megterhelte. Bécsben továbbra is a „soproni csalásról”, Budapesten pedig az „osztrák hullarablásról” szólt a fáma.
A magyar történelem egyik legjelentősebb diákegyesületének, az ateista-szabadgondolkodó fiatalokat tömörítő Galilei Kör (1908–1919) történetét két korszakra választja szét az első világháború kitörése. Míg az első, „nagy” korszakot az antiklerikalizmus jellemezte, az 1914 utáni „kis” korszakot az antimilitarizmus. Időbe telt azonban, amíg a galileisták előadások és szemináriumok szervezésével a magyarországi antimilitarista mozgalom élére álltak: sokáig az is kérdéses volt, hogy a diákegyesület folytatni tudja-e a működését. A közölt dokumentumok – a Galilei Kör 1915. október és 1916. augusztus közti közgyűlési és választmányi üléseinek jegyzőkönyvei – e válságperiódusába nyújtanak betekintést.
A KALOT 1946. júniusi ünnepe konfliktust váltott ki a szervezet jezsuita vezetői és Mindszenty József bíboros hercegprímás között. Nagy Töhötöm SJ igazoló (kioktató) levelére válaszul, amelyet a bíboros „förmedvény”-nek nevezett, utóbbi bepanaszolta a Vatikánban a jezsuitákat, akik nem fogadják el a „püspökök által elfogadott rendszert”. A panaszlevél szövege nem került elő a magyarországi közgyűjteményekből, csak 2020. március 2-a után a Vatikáni Levéltárakból, nevezetesen az Álltitkárság Államközi Kapcsolatokban illetékes Szekciójának levéltárából. Ezt a levelet ismertetjük, majd közöljük magyar és latin szövegét.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt május 28.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent az ArchívNet idei második száma. A mostani lapszám négy forrásismertetése a 20. század második felébe, azon belül a Kádár-rendszer időszakába kalauzolja el az olvasókat. A dokumentumok által bemutatott események különlegesnek mondhatók: megelevenedik előttünk az utolsó Magyarországon kivégzett nő bűnügye, betekinthetünk egy beszéd legépelt szövegén keresztül a Kádár-korszak nőpolitikájának átalakításába, valamint egy Ukrajnában fennmaradt beszámoló révén szó esik arról, hogy miként tudott egy alkalommal Grósz Károly sikert aratni a nemzetpolitika terén.
Az időrendet követve a sorban az első Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) forrásismertetésének második része, amelyben Zágon József Mindszenty Józsefnek szóló levelének a tervezetét mutatja be. Az elküldött levél még nem került elő, azonban elég valószínű, hogy azt az akkoriban az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén tartózkodó Mindszenty kézhez kapta. Az esztergomi érsek egy későbbi levelében ugyanis felfedezhető Zágon papírra vetett gondolatainak a nyoma.
Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola) korábban már bemutatta az ArchívNet hasábjain a Magyarországon utolsó előttiként kivégzett nő esetét. Ezúttal az utolsó kivégzett, a többszörösen büntetett előéletű Besze Imréné ügyét mutatja be bírósági iratok alapján, aki 1967 szeptemberében gyilkolta meg nyereségvágyból Kertész Lajosnét Gyöngyösön.
Besze Imréné büntetőügye még zajlott, amikor 1968 májusában Székesfehérvár adott otthont egy népességtudományi konferenciának, ahol az egyik előadó Ortutay Zsuzsa volt. Beszéde szövegét Svégel Fanni (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola) ismerteti, aki Ortutay Zsuzsa szavai alapján tárja az olvasók elé, hogy az 1960-as években milyen minőségi változás ment végbe a magyarországi nőpolitikában.
A Kádár-korszak legvégének egy mindössze félnapos eseményét mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár): Grósz Károly kárpátaljai villámlátogatását. Ugyan Grósz és Nicolae Ceausescu aradi találkozója katasztrofális következményekkel járt a magyar politikus hírnevére nézve, az 1989. április 3-án lezajlott kárpátaljai útját mégis egyfajta sikerként könyvelhette el. Terjedelmi korlátok miatt a forrásismertetés első részét adjuk közre mostani számunkban.
A második idei számunk számára forrásismertetéseket küldő és publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Felhívjuk továbbá leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége idén is várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. május 19.
Miklós Dániel
Főszerkesztő