második világháború

2019: „Egészen csinosan vagyunk már…” Kitelepített németek levelei 1948-ból

Magyarország német megszállásáért és az ország második világháborús szenvedéseiért a hazai közvélemény többsége és a politikai vezetés egy része az ország német ajkú lakosságát igyekezett kollektív felelősséggel sújtani. Vagyonuk elkobzásával gazdasági haszonra tett szert az ország, és a kitelepítéssel elősegítették, hogy a II. világháború után Magyarország lakosságának nemzetiségi összetétele a magyarság javára változzon. Tény, hogy ezt megelőzően a hazai németek közül sokan beléptek a Volksbundba, és egy részük együttműködött a megszálló német hadsereggel, de a teljes etnikum megbélyegzése igazságtalan és embertelen lépés volt. A teljes háborús felelősséget a hazai németekre áthárítani próbáló felsőbb politikai szándék azonban nem tudta az ún. kisemberek egy részének a véleményét megváltoztatni az elhurcoltakról, és továbbra is megmaradtak barátoknak, jó ismerősöknek, amit az itt közölt, a véletlen folytán előkerült magánlevelek is tanúsítanak.

2019: Szerb állampolgárok rezsimellenes megnyilvánulásai 1945-ben a zentai járásban

Az állampolgárok gyakran kritikusan viszonyulnak az uralmon lévő rezsimekhez. Nem volt ez másként közvetlenül a második világháborút követően Jugoszláviában sem, ahol sokan csalódottak voltak a kommunisták hatalomra jutása miatt. A Zentai Járásbíróság levéltári anyagának büntetőperes iratai több ilyen – általában verbális, ritkábban tetleges –  esetről tanúskodnak.

2019: Dr. Horváth Imre tartalékos orvos zászlós harctéri naplója, 1942–1943

A magyar királyi 2. honvéd hadsereg soraiban 1942–1943-ban számos orvos teljesített harctéri szolgálatot. Közéjük tartozott dr. Horváth Imre is, aki a 10. egészségügyi oszlop sebészorvosaként közel egy évet töltött a keleti hadszíntéren. Feladata az arcvonalon elsősegélyben részesített sebesültek további ellátása és hátrairányítása, főként pedig a sürgős, életmentő műtétek elvégzése volt. Rövid kihagyással 1942 júniusától 1943 májusáig naponta vezette frontnaplóját. Szociális érzékenységére vall, hogy nemcsak a háborús pusztítás nyomait örökítette meg, hanem a hadműveleti területen élő lakosság szenvedéseit, nyomorát is.

1952: „Aki ettől a naptól fogva abortuszt hajt végre, azt a legkeményebben büntetjük”
„A szülészeti rendtartás adatai azt mutatják, hogy a felszabadulás óta a születések száma mutat ugyan állandó jellegű emelkedést, de ez az emelkedés nem olyan fokú, mint azt a politikai, társadalmi és gazdasági életünkben történt nagyarányú változás indokolja, illetőleg megkívánja. A születések száma ma is alig haladja meg a 20 ezreléket.
A Szovjetunióban a bűnös vetélések elleni harc és a szocializmus embert formáló ereje révén a születési arányszám a 40 ezreléket is meghaladja. Ez az adat arra enged következtetni, hogy hazánkban a bűnös vetélések száma közel annyi, mint a születések száma.”

„A feleségem nyitott ajtót, és kérdésemre azt mondotta, hogy nálunk nem járt ma a postás. [...] Fellélegeztem. Tizenhat hónapos pöttöm kislányomat ölembe kaptam, beszaladtam vele a szobámba, és leültem vele a kis piros ágya mellé. Egy percig úgy éreztem, mintha a torkomat szorító hurkot valaki hirtelen elengedte volna. Ágicámat magamhoz szorítottam, erősen, hogy pityeregni kezdett, mikor a következő pillanatban tekintetem a toalettasztalra esett, ahol egy kis fehér cédula hevert. Felkaptam, a szemeim egyszerre felfalták a betűit: a behívóm volt."

„A nap folyamán négyszer cserélnek helyet a levegőben a gépek. Amint eltűnnek a Stukák, jönnek a Martin bombázók és a Raták. Nagy pusztítás mind a két esetben. Csapataink előretörése megakad, sőt, estére kénytelenek vagyunk az erdőt feladni.[…] Estére mondhatnám kísérteties lett a csend. Harcok után ez legtöbbször így szokott lenni. Mindkét fél kimerült a gigászi küzdelemben és az éjszaka is nyugodtan telt el. A Hold fénye megvilágítja a terepet, a figyelőállásokból azonban egy-egy rakéta felszáll, ami fényével jobb áttekintést biztosít és megnyugtat.”

„Lassan már az imádság is nehezünkre esik. Az elfásultság és a kimerülés a bizonytalansággal keveredik bennünk, s fájdalmában csak az erős hitű ember tud az Úrhoz fordulni. Hitem megmaradt és bízom a gondviselésben, mely a további küzdelemhez erőt ad. Segítsd meg Istenem sokat szenvedett népedet és adj jövőre egy boldog Karácsonyt."

1945: Pannonhalmi emlékek

„egy alkalommal a győri orosz repülő alakulat három teherautóval betört és zabráltak. Alaposan megdézsmálták a húskészítményeket, elvitték a Balatonfüred Hotel teljes felszerelését, és már a menekültek holmijához nyúltak, melyeket a könyvtár teremben raktároztak el. De hirtelen eltűntek, talán értesültek arról, hogy útban van a győri orosz főparancsnok, aki tudomást szerzett arról az akcióról. Bocsánatkérés mellett megígérte, hogy másnap visszaküldi az ellopott dolgokat. Másnap tényleg jött egy orosz teherautó, de a lopott dolgoknak még egy tizedét sem hozta vissza.”

1942: A Don-kanyarról egy magyar páncélos szemével

„18-án benzinünk elfogy. Két kannát ennél találok. Tovább menet. Vételezünk olajat, benzint. Már óriási pánik, egymás után maradnak le a kocsik. 2h-kor támadásba megyünk, 3h-kor kilőnek bennünket. Csóti Lajos a kocsi hátulján ült, páncéltörő eltalálta és meghalt. Kocsinak a kupoláját érte a találat. Nekünk Hál Istennek nem lett semmi bajunk. […] Támadás után visszamentünk a főhadnagy úrhoz. Utána Nyikolajevkán keresztül Alekszejevkára. Óriási tömeg. Nagy zendülés. Itt háltunk.”

1940: Egy erdélyi vasutas emlékei

„A sors iróniája, hogy ezelőtt 1 órája voltam elbocsátva a magyar vasutaktól is, zsidó faj törvény alapján, és szegény feleségem útban van hozzám 2 kisgyerekkel és biztos egy délibábos reménységgel. Vagy 300 forintom volt már spórolt fizetésemből. Ez az összeg körülbelül egy hónapra, ha elég majd a négyünk megélhetésére.”

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Ezen a napon történt december 04.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő