Az Észak-Epiruszi kérdés háttere

A görög–albán viszony alakulása az 1960-as években

Észak-Epirusz, amely alatt a mai Albánia déli részeit és Görögország északi részeit együttesen értik, az újkori történelem során sohasem tartozott Görögországhoz. Az 1912–1913-as balkáni háború idején a görög hadsereg megszállta ezt a területet, de az 1913-as firenzei békeértekezlet ismét Albániához csatolta. A terület a későbbiekben is állandó vitakérdés volt a két fél között, így az 1960-as években is.

Források

Észak-Epirusi kérdés

A Magyar Népköztársaság
Követsége

Légation De La République
Populaire Hongroise
81/1962. szig. titk.
Szigorúan titkos!
Athén, 1962. február 9.
Tárgy: Észak-Epirusi kérdés

A Magyar Népköztársaság
Külügyminisztériumának,

Budapest

Tekintettel arra, hogy Albánia és Görögország között évtizedek óta visszatérő probléma az ú.n. észak-epiruszi kérdés, mint legfőbb akadály a két ország viszonyának rendezése előtt szükségesnek tartottuk röviden feldolgozni e kérdés történelmi előzményeit.

Albánia az egyetlen balkáni ország, amellyel Görögország mind a mai napig nem létesített diplomáciai kapcsolatokat a II. világháború óta. A görög kormány hivatalos álláspontja hosszú idő óta az, hogy ennek oka a két ország között még mindig fennálló háborús állapot, amelyet csak úgy lehet megszüntetni, ha rendezik a két ország között lévő vitás kérdéseket.

Érdekes módon a vitás kérdések között nem szerepel ú.n. kártalanítási probléma /mint pl. Bulgária esetében/, mert a párisi békekonferencia azt az elvet fogadta el, hogy Albánia az olasz agresszió áldozata volt, nem tartozott tehát azon országok közé, amelyek együttmuködtek a német és olasz fasizmussal /mint pl. Románia, Finnország, Magyarország, stb./. Ennek ellenére a görög kormány a két ország közötti háborús állapot fennállásáról beszél, noha a hadiállapot abból az időből származik, midőn Albánia még szövetségese volt a fasiszta Olaszországnak.

A hadiállapot teoretikus fenntartása görög hivatalos részről tulajdonképpen ürügyként szolgál a hidegháborús politika folytatására a Balkánon, a közvélemény félrevezetésére azonban az Észak-Epiruszra vonatkozó területi követelést tolják előtérbe, amelynek rendezése az első számú feltétele a háborús állapot megszuntetésének.

Észak-Epirusz, amely alatt a mai Albánia déli részeit és Görögország északi részeit együttesen értik /Koritsa, Argirokastro, Premeti, stb./ jelentősebb városokból és ezek környékéből áll. Albánok, görögök és macedonok által vegyesen lakott terület, a lakosság házasság által történt teljes keveredésével így a tiszta görög kisebbség számát sem tudják pontosan megállapítani. Az újkori történelem során tulajdonképpen sohasem tartozott Görögországhoz, legalábbis Görögországnak a török uralom alól történt felszabadulása óta. Az 1912/13-as balkáni háború idején a görög hadsereg megszállta ugyan ezt a területet, az 1913-as firenzei békeértekezlet, amely lezárta a balkáni háborút, a nagyhatalmak döntése nyomán ismét Albániához csatolta. A görögök akkor kiürítették, létrehoztak azonban a helyi lakosságból egy bizottságot, amely elutasítva a firenzei egyezmény ide vonatkozó döntését, függetlenné kiáltotta ki ezt a területet és felkelésre szólította fel a lakosságot. Végül egy corfui jegyzőkönyv, amely a firenzei egyezmény által létrehozott Ellenőrző bizottság és az említett észak-epiruszi helyi bizottság által került aláírásra, ismét megerősítette, hogy Észak-Epirusz Albániához tartozik, de elismerte a görög kisebbség jogait is.

Ez az állapot maradt fenn a II. világháborúig, Görögország azonban mindig fenntartotta Észak-Epiruszra vonatkozó követelését, mint amely területet fel kell szabadítani az albán elnyomás alól.

A II. világháború után Észak-Epirusz kérdése ismét felmerült az 1946/47-es párisi békekonferencia során; a békekonferencia elfogadta a Dodekanezoszra vonatkozó görög követelést, Észak-Epirusz kérdését azonban nyitva hagyta azzal, hogy alkalmas időben kell rendezni. A békeszerződést görög részről aláíró Tsaldaris külügyminiszter írásos fenntartási nyilatkozatot tett, amely szerint Görögország fenntartja jogát azon követelésre, hogy Észak-Epirusz kérdését az igazságnak megfelelően még rendezni kell. Azóta is azonban, mind a mai napig Görögország nem kezdett tárgyalásokat Albániával ebben a kérdésben, így a "háborús állapot", amely a valóságban sohasem kezdődött meg a két ország között, ma is fennáll.

A "háborús állapot" tételét az országon belül is számosan vitatják: számos jogász és politikus, - közöttük pl. Mercouris, a Balkán Bizottság elnöke, vagy Pipinellis volt külügyminiszter, a mai kormány külkereskedelmi minisztere - azt vallja, hogy Albánia, mint független állam sohasem vetette alá magát Olaszországnak, így önmaga sohasem üzent hadat Görögországnak. Albániát Olaszország valójában bekebelezte, midőn Viktor Emánuel felvette az "Olaszország és Albánia királya, valamint Ethiopia császára" címet. Amikor tehát az Olasz-Albán királyság Görögországnak hadat üzent 1940-ben, az olaszok erőszak árán mozgósították az albán hadsereget. Külön ki kell emelni, hogy a hivatalos görög álláspont is az volt ebben az időben, hogy Görögország nem csupán a fasiszta olasz erők visszaveréséért küzd, hanem Albánia felszabadításáért is. Lényegében ezt az elvet fogadta el a párisi békekonferencia is. Mindez világosan mutatja, hogy a hosszú éveken át fenntartott hivatalos görög álláspont a háborús állapot fenntartásáról hidegháborús célokat szolgált, amelyekkel igyekezett megakadályozni minden békekezdeményezést a Balkánon /Stoica javaslat a balkáni országok közötti vitás kérdések rendezésére, atommentes övezet létesítésére, balkán bizottságok muködése, stb./

Az albán vezetők magatartása miatt előállt új bizonytalan helyzetben a görög kormány számára az ismertetett magatartás nem könnyíti meg a dolgát. Sőt, inkább irritálják azok a jelek, amelyek az Albánia irányában észlelt olasz érdeklődésre mutatnak. Másfelől felmerülhet az a feltételezés is, hogy ezt a bizonytalan helyzetet szeretné Görögország kihasználni területi követelése kielégítésére, lévén, hogy Albánia mögött nem áll a szocialista tábor. Pillanatnyilag azonban még semmi konkrét jel nincs arra, hogy a görög kormány milyen irányban próbálja politikáját irányítani, a két ország közötti viszony továbbra is holtponton van. Ez is egyik igen jelentős oka - és ebben a vélemények szinte teljesen megegyeznek - hogy Görögország számára olyan rendkívül fontos a Jugoszláviával való jó viszony megőrzése.

Az EDA és más progresszív erők álláspontja Albániával és az Észak-Epirusz-i kérdéssel kapcsolatban az, hogy a reakciós görög kormány hidegháborús célzattal szándékosan szítja a feszültséget a Balkánon. Konkrétan Észak-Epirusz kérdésében az EDA álláspontja az, hogy biztosítani kell az ott élő kisebbség jogait, de területi követelés felvetése nélkül.

/Házi Vencel/
nagykövet

MOL-XIX-J-1-j-Gör-VI-48-002418/1962 (Magyar Országos Levéltár - Külügyminisztérium - TÜK iratok)

Ezen a napon történt október 07.

1915

Bulgária a központi hatalmak oldalán belép az első világháborúba.Tovább

1938

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt választmánya határozatában támogatja a Felvidék visszacsatolását.Tovább

1938

Németországban törvényt hoznak, mely előírja, hogy minden zsidó állampolgár útlevelébe "J" megkülönböztető jelzést kell pecsételni.Tovább

1949

Megalakul a Német Demokratikus Köztársaság (NDK).Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idei harmadik száma a külkapcsolatok világát járja körül. Fontos kiemelni, hogy a külső ágensekkel való kapcsolattartás nemcsak a mindenkori központi kormányzathoz kötődő külügyminisztérium privilégiuma. A most megjelenő írásokban több példát is láthatunk arra nézve, hogy egyes szervezetek (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) miként tartották a kapcsolatot egymással, illetve kormányzati szervekkel.
A tematikát figyelembe véve és időrendben haladva Szabó Mátyás (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) forrásismertetése a legkorábbi, aki az OsztrákMagyar Monarchia és az Európai Dunabizottság közti kapcsolattartás mélyebb rétegeibe nyújt betekintést. A szerző írásában bemutatja, hogy az önálló külügyminisztériummal nem rendelkező magyar birodalomfél egyes szaktárcái miként tudták akaratukat érvényesíteni a Ballhausplatzon keresztül egy nemzetközi szervezet felé. A hivatali érintkezés egy konkrét ügy, az Oszmán Birodalom adósságrendezésén keresztül kerül bemutatásra.
A hidegháború alatti, a már megszilárdult hatalmi blokkok korszakának időszakáról szól Krajcsír Lukács (tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) forrásismertetése. Az 1960-as években zajló első irakikurd háború a nyugati és keleti hatalmi tömbök figyelmét is felkeltette. A keleti blokk országai a monarchia megbuktatása után kifejezetten politikai szempontok alapján támogatták az új, nyugatnak hátat fordító rezsimet, amely azonban kommunista- és kurdellenes nézeteket vallott. Nem meglepő módon a kezdeti jó viszony megromlott, így később az sem okozhatott meglepetést, hogy a kirobbanó polgárháborúban a Szovjetunió és annak érdekszférájába tartozó államok már a kurd felkelőket támogatták – Magyarország például humanitárius szállítmányokkal.
Regionális konfliktusok után egy világesemény a magyarság egy jól körülhatárolható részére gyakorolt hatását mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár). Négy dokumentum segítségével prezentálja, hogy a kijevi magyar közösség milyen módon reagált 1986 tavaszán a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófára. A főként a külügyi apparátusból származó iratok ismertetése előtt azonban kitér írásában arra is, hogy a korabeli helyi magyar kolónia milyen létszámmal és milyen háttérrel rendelkezett.
A tematikus írások mellett az ArchívNet idei harmadik számában olvasható Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet) publikációja, amely nem egy külügyi, hanem belügyi intézkedés körülményeit mutatja be. 1944 késő tavaszán-nyarán a Magyarországhoz tartozó Kárpátaljára ejtőernyős szovjet diverzánsokat-partizánokat dobtak le, akik ellen a helyi magyar csendőrség és katonaság egyaránt fellépett. Az írás egyben képet is ad Kárpátalja 1944 májusi helyzetéről, amely területen megkezdődött a zsidóság deportálása, és amely terület ugyan még nem vált hadi zónává, de már érezhető volt, hogy a „vihar előtti csend” állapotában van.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei negyedik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban
 

Budapest, 2022. augusztus 26.

Miklós Dániel
főszerkesztő