Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább
Az Észak-Epiruszi kérdés háttere
A görög–albán viszony alakulása az 1960-as években
Észak-Epirusz, amely alatt a mai Albánia déli részeit és Görögország északi részeit együttesen értik, az újkori történelem során sohasem tartozott Görögországhoz. Az 1912–1913-as balkáni háború idején a görög hadsereg megszállta ezt a területet, de az 1913-as firenzei békeértekezlet ismét Albániához csatolta. A terület a későbbiekben is állandó vitakérdés volt a két fél között, így az 1960-as években is.
Források
Észak-Epirusi kérdés
A Magyar Népköztársaság
Követsége
| Légation De La République Populaire Hongroise 81/1962. szig. titk. | Szigorúan titkos! Athén, 1962. február 9. Tárgy: Észak-Epirusi kérdés |
A Magyar Népköztársaság
Külügyminisztériumának,
Budapest
Tekintettel arra, hogy Albánia és Görögország között évtizedek óta visszatérő probléma az ú.n. észak-epiruszi kérdés, mint legfőbb akadály a két ország viszonyának rendezése előtt szükségesnek tartottuk röviden feldolgozni e kérdés történelmi előzményeit.
Albánia az egyetlen balkáni ország, amellyel Görögország mind a mai napig nem létesített diplomáciai kapcsolatokat a II. világháború óta. A görög kormány hivatalos álláspontja hosszú idő óta az, hogy ennek oka a két ország között még mindig fennálló háborús állapot, amelyet csak úgy lehet megszüntetni, ha rendezik a két ország között lévő vitás kérdéseket.
Érdekes módon a vitás kérdések között nem szerepel ú.n. kártalanítási probléma /mint pl. Bulgária esetében/, mert a párisi békekonferencia azt az elvet fogadta el, hogy Albánia az olasz agresszió áldozata volt, nem tartozott tehát azon országok közé, amelyek együttmuködtek a német és olasz fasizmussal /mint pl. Románia, Finnország, Magyarország, stb./. Ennek ellenére a görög kormány a két ország közötti háborús állapot fennállásáról beszél, noha a hadiállapot abból az időből származik, midőn Albánia még szövetségese volt a fasiszta Olaszországnak.
A hadiállapot teoretikus fenntartása görög hivatalos részről tulajdonképpen ürügyként szolgál a hidegháborús politika folytatására a Balkánon, a közvélemény félrevezetésére azonban az Észak-Epiruszra vonatkozó területi követelést tolják előtérbe, amelynek rendezése az első számú feltétele a háborús állapot megszuntetésének.
Észak-Epirusz, amely alatt a mai Albánia déli részeit és Görögország északi részeit együttesen értik /Koritsa, Argirokastro, Premeti, stb./ jelentősebb városokból és ezek környékéből áll. Albánok, görögök és macedonok által vegyesen lakott terület, a lakosság házasság által történt teljes keveredésével így a tiszta görög kisebbség számát sem tudják pontosan megállapítani. Az újkori történelem során tulajdonképpen sohasem tartozott Görögországhoz, legalábbis Görögországnak a török uralom alól történt felszabadulása óta. Az 1912/13-as balkáni háború idején a görög hadsereg megszállta ugyan ezt a területet, az 1913-as firenzei békeértekezlet, amely lezárta a balkáni háborút, a nagyhatalmak döntése nyomán ismét Albániához csatolta. A görögök akkor kiürítették, létrehoztak azonban a helyi lakosságból egy bizottságot, amely elutasítva a firenzei egyezmény ide vonatkozó döntését, függetlenné kiáltotta ki ezt a területet és felkelésre szólította fel a lakosságot. Végül egy corfui jegyzőkönyv, amely a firenzei egyezmény által létrehozott Ellenőrző bizottság és az említett észak-epiruszi helyi bizottság által került aláírásra, ismét megerősítette, hogy Észak-Epirusz Albániához tartozik, de elismerte a görög kisebbség jogait is.
Ez az állapot maradt fenn a II. világháborúig, Görögország azonban mindig fenntartotta Észak-Epiruszra vonatkozó követelését, mint amely területet fel kell szabadítani az albán elnyomás alól.
A II. világháború után Észak-Epirusz kérdése ismét felmerült az 1946/47-es párisi békekonferencia során; a békekonferencia elfogadta a Dodekanezoszra vonatkozó görög követelést, Észak-Epirusz kérdését azonban nyitva hagyta azzal, hogy alkalmas időben kell rendezni. A békeszerződést görög részről aláíró Tsaldaris külügyminiszter írásos fenntartási nyilatkozatot tett, amely szerint Görögország fenntartja jogát azon követelésre, hogy Észak-Epirusz kérdését az igazságnak megfelelően még rendezni kell. Azóta is azonban, mind a mai napig Görögország nem kezdett tárgyalásokat Albániával ebben a kérdésben, így a "háborús állapot", amely a valóságban sohasem kezdődött meg a két ország között, ma is fennáll.
A "háborús állapot" tételét az országon belül is számosan vitatják: számos jogász és politikus, - közöttük pl. Mercouris, a Balkán Bizottság elnöke, vagy Pipinellis volt külügyminiszter, a mai kormány külkereskedelmi minisztere - azt vallja, hogy Albánia, mint független állam sohasem vetette alá magát Olaszországnak, így önmaga sohasem üzent hadat Görögországnak. Albániát Olaszország valójában bekebelezte, midőn Viktor Emánuel felvette az "Olaszország és Albánia királya, valamint Ethiopia császára" címet. Amikor tehát az Olasz-Albán királyság Görögországnak hadat üzent 1940-ben, az olaszok erőszak árán mozgósították az albán hadsereget. Külön ki kell emelni, hogy a hivatalos görög álláspont is az volt ebben az időben, hogy Görögország nem csupán a fasiszta olasz erők visszaveréséért küzd, hanem Albánia felszabadításáért is. Lényegében ezt az elvet fogadta el a párisi békekonferencia is. Mindez világosan mutatja, hogy a hosszú éveken át fenntartott hivatalos görög álláspont a háborús állapot fenntartásáról hidegháborús célokat szolgált, amelyekkel igyekezett megakadályozni minden békekezdeményezést a Balkánon /Stoica javaslat a balkáni országok közötti vitás kérdések rendezésére, atommentes övezet létesítésére, balkán bizottságok muködése, stb./
Az albán vezetők magatartása miatt előállt új bizonytalan helyzetben a görög kormány számára az ismertetett magatartás nem könnyíti meg a dolgát. Sőt, inkább irritálják azok a jelek, amelyek az Albánia irányában észlelt olasz érdeklődésre mutatnak. Másfelől felmerülhet az a feltételezés is, hogy ezt a bizonytalan helyzetet szeretné Görögország kihasználni területi követelése kielégítésére, lévén, hogy Albánia mögött nem áll a szocialista tábor. Pillanatnyilag azonban még semmi konkrét jel nincs arra, hogy a görög kormány milyen irányban próbálja politikáját irányítani, a két ország közötti viszony továbbra is holtponton van. Ez is egyik igen jelentős oka - és ebben a vélemények szinte teljesen megegyeznek - hogy Görögország számára olyan rendkívül fontos a Jugoszláviával való jó viszony megőrzése.
Az EDA és más progresszív erők álláspontja Albániával és az Észak-Epirusz-i kérdéssel kapcsolatban az, hogy a reakciós görög kormány hidegháborús célzattal szándékosan szítja a feszültséget a Balkánon. Konkrétan Észak-Epirusz kérdésében az EDA álláspontja az, hogy biztosítani kell az ott élő kisebbség jogait, de területi követelés felvetése nélkül.
/Házi Vencel/
nagykövet
MOL-XIX-J-1-j-Gör-VI-48-002418/1962 (Magyar Országos Levéltár - Külügyminisztérium - TÜK iratok)
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt március 28.
1914
1943
Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább
1945
A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább
1955
Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább
1969
Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő