Az Észak-Epiruszi kérdés háttere

A görög–albán viszony alakulása az 1960-as években

Észak-Epirusz, amely alatt a mai Albánia déli részeit és Görögország északi részeit együttesen értik, az újkori történelem során sohasem tartozott Görögországhoz. Az 1912–1913-as balkáni háború idején a görög hadsereg megszállta ezt a területet, de az 1913-as firenzei békeértekezlet ismét Albániához csatolta. A terület a későbbiekben is állandó vitakérdés volt a két fél között, így az 1960-as években is.

Albán-Görög diplomáciai kapcsolatok kérdése

Magyar Népköztársaság Nagykövetsége
Ambassade De La République Populaire Hongroise
116/szig.titk./1955

Szigorúan titkos!
Tirana, 1955. augusztus 20.
Tárgy: Albán-Görög diplomáciai
kapcsolatok kérdése

Előadó: Hrabec István
Készült 4 példányban
3 példány Központnak
1 példány Követségen

Külügyminiszter Elvtársnak
Budapest

Mint ismeretes, az Albán Népköztársaság Kormánya 1955. június 30-án, vagyis rövid másfél év leforgása alatt - az ENSZ főtitkárán keresztül - már másodízben tett javaslatot a görög kormány felé, hogy a két ország között létesítsenek normális diplomáciai kapcsolatokat.

Behar Shtylla, az Albán Népköztársaság Külügyminisztere fenti tárgyú és Dag Hammarskjöldhöz intézett táviratában rámutatott arra - amint ezt 99/szig.titk./1955 számú jelentésünkben is már említettük -, hogy az Albán Népköztársaság Kormányát mindenkor az az óhaj vezette, hogy "normális diplomáciai kapcsolatokat létesítsen és tartson fenn a szomszédos országokkal, - beleértve Görögországot is." Shtylla elvtárs fenti táviratában utalva 1953. november 12-i táviratára kihangsúlyozta, hogy az Albán Népköztársaság Kormánya fenti óhajától vezérelve "az egyenlőség, a szabadság és a függetlenség elvének kölcsönös tiszteletben tartása alapján és a két nép közötti kulturális együttmuködés érdekében" megismétli a görög kormány felé 1953. november 12-én tett javaslatát.

A görög kormány 1955. augusztus 4-én, - az ENSZ főtitkárán keresztül - negatíve válaszolt az Albán Népköztársaság kormánya ezen újabb javaslatára is, azzal érvelve, hogy:

  1. Görögország és Albánia között még mindig fennáll a hadiállapot ténye.
  2. A diplomáciai kapcsolatok felvételét megelőzően rendezni kell a két ország között fennálló "vitás területi" kérdéseket /Ugyanis a görög kormány igényt tart Dél-Albánia jelentős részére, az ú.n. "Észak Epir-re"/.
  3. Az albán kormány 1946-tól 1949-ig támogatta "a külföldön szervezett, Görögország elleni agressziót/ A görög kormány itt a görög szabadságharcosok támogatására céloz/.
  4. Az albán kormány segítette a "nemzetközi kommunizmus" ügynökeinek Görögország területére való átcsempészését, stb.

Nem kétséges, hogy a görög kormány fenti érvelését minden alapot nélkülöznek és csak ürügyül szolgálnak a két ország között fennálló egészségtelen, s a két szomszédos nép érdekeire nézve egyaránt káros viszony további fenntartására. Ugyanis - amint ezt az Albán Népköztársaság Kormánya már több ízben leszögezte - Albánia és Görögország között nincs és nem is volt semmi néven nevezhető hadiállapotban, miután az elmúlt háború folyamán mindkét nép egy közös ellenség, az olasz és a német megszállók ellen harcolt.

Ezt a tényt - mint ismeretes - leszögezi az Olaszországgal kötött békeszerződés is, amelyben Albánia és Görögország, mint a fasiszta Olaszország ellen harcoló egyenjogú felek szerepelnek. A fentiekből egyben világosan következik az a tény is, hogy a görög kormánynak semminemu jogalapja nincs ahhoz, hogy az Albán Népköztársaság kormányával szemben területi igényekkel lépjen fel. Ami viszont a görög kormány többi, ú.n. "érveit" illeti, azok nem egyebek, mint a görög kormány szokásos és állandóan ismétlődő rágalmai.

Behar Shtylla, az Albán Népköztársaság Külügyminisztere a mai nap nyilvánosságra hozott és a görög kormányhoz intézett újabb táviratában az Albán Népköztársaság Kormánya nevében sajnálkozását fejezi ki afelett, hogy "a görög kormány nem hajlandó jelen időpontban a diplomáciai kapcsolatok" létesítésére, majd rámutat arra, hogy: "Azok a vádak, amelyeket a Görög Kormány válasza tartalmaz - beleértve az Albán Népköztársaság belső ügyeire vonatkozóan is -, abból erednek, hogy a Görög Kormány nem rendelkezik tárgyilagos információkkal az Albán Népköztársaságon belüli tényleges helyzetről és arról sem, hogy az albán nép hő óhaja, hogy a görög néppel jószomszédi és barátsági viszonyban éljen."

Shtylla elvtárs az említett táviratban rámutat a két ország közötti normális diplomáciai kapcsolatok létesítésének jelentőségére, majd annak a reményének adott kifejezést, hogy "a görög kormány újból és alaposabban tanulmányozni fogja az Albán Népköztársaság kormányának a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételére vonatkozó javaslatát és ezzel bizonyítékát adja annak, hogy őszintén szándékában áll Balkán békéjének megerősítése" stb.

Az Albán Népköztársaság kormánya, amint az a fentiekből látható, mindent megtesz annak érdekében, hogy normális kapcsolatokat létesítsen a görög kormánnyal és egyáltalán nem rajta múlik, hogy ezirányú kísérlete eddig eredménytelen maradt. Felelős albán személyiségeknek határozott meggyőződésük, hogy a görög kormány előbb vagy utóbb, éppen a balkánon való elszigeteltsége következtében rá fog kényszerülni arra, hogy az Albán Népköztársaság kormányával is diplomáciai kapcsolatokat létesítsen.

/Hrabec István/
id. ügyvivő

MOL-XIX-J-1-j-Alb-5/b-008375/1955. 3.d. (Magyar Országos Levéltár - Külügyminisztérium - TÜK iratok)

Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő