Horn, a „renitens" diplomata - 1962

„Felhívtuk Horn elvtárs figyelmét, hogy a jövőben több szerénységgel nyúljon az élet megnyilvánulásaihoz, legyenek a jelentések szolidabbak, de jobban bizonyítson és érveljen. Ítéletei ne legyenek elhamarkodottak, túl kategorikusak, törekedjen a megfontolt, leellenőrzött állásfoglalás megtételére. Horn elvtárs hibáit, hosszas töprengés után, tulajdonképpen csak most kezdi felismerni. Szemléletében gyökeres változást tapasztalunk. Ezt bizonyítják decemberben elkészített jelentései."

Bevezető

Horn Gyula még 29 éves sem volt, amikor 1961. március 1-ével megkapta a szófiai magyar nagykövetségre a

, titkári állását. Cölöpök címmel megjelent visszaemlékezésében három főnökéről is anekdotázik, humoros és lekezelő hangnemben. Név szerint nem említi őket, bár ennek nem nehéz ma sem utána járni, hiszen az nemcsak a külügyi munkáról szóló évkönyvekben szerepel, de az Eleven erő című kronológiában is. Tény, hogy egyik sem volt hosszú ideig nagyköveti tisztségében. Egyikük, Cséby Lajos altábornagy volt, régi munkásmozgalmi ember, 1919-es, „spanyolos", akit Rákosi lecsukatott, de 1956. november 4-e után szilárdan állt a hatalom mögé, így aztán nyilván Münnich Ferenc protezsáltjaként először megkapta a belgrádi nagykövetséget, majd 1962. február 1-én 62 éves korában áthelyeztek a kisebb feladatot jelentő szófiai .

A diplomáciai kolónia Cséby Lajos érkezése előtt is tele volt intrikákkal, harc folyt az első beosztotti posztért,

. Ezeken Cséby elődje, az 1958 szeptemberében kikerült Kálló Iván nagykövet kemény fegyelmezéssel igyekezett úrrá lenni, de végül maga is belekeveredett a kicsinyes harcokba, és ez oda vezetett, hogy a Külügyminisztérium Kollégiumának kellett foglalkoznia a . 1961 elején a minisztérium nem volt teljesen megelégedve a követség belpolitikai jelentő munkájával sem. Bár Kálló 1961. június 9-ei jelentésében igyekezett a helyzet normalizálásáról biztosítani a minisztériumot, erről személyesen sem tudta meggyőzni főnökeit, így végül Puja Frigyes - illetékes miniszterhelyettes - kezdeményezésére 1961 végén követet váltottak . Az említett jelentés egyébként már jelezte, hogy megromlott a magyar diplomaták kapcsolata a szófiai szovjet követséggel. Ennek, mint majd látjuk, hamarosan következményei is .

Jött tehát

. Fiatalok kerültek a keze alá, köztük helyettese, Boros Róbert és a párttitkár, aki történetesen Horn Gyula volt. Horn megfeledkezik visszaemlékezésében, hogy egészen 1963 végi párttitkár volt, de ez még érdekesebbé teszi alább dokumentált konfliktusát a nagykövettel. Meg kell jegyezni, hogy a nagykövetségek pártszervezeteit - már jellegüknél fogva sem - jellemezte rendkívüli aktivitás. Az emberek szanaszét, sokszor esti órákban dolgoztak, nem nagyon volt idejük összejönni. Az 1962. október 29-ei taggyűlés például kiderült, hogy abban az évben egyetlen taggyűlést és pártaktívaülést tartottak, de rendezvényekben sem dúskált a szervezet. Ezzel szemben az informális megbeszélések meglehetősen rendszeresnek tűntek, amin természetesen nem mindenki vett részt, egyesek kiközösítve érezték magukat, mások - köztük Horn - . A követség atmoszférája tehát nem volt a legjobb, amihez a kisebb-nagyobb pletykák és intrikák mellett hozzájárult az is, hogy ebben az időben a követségi családok számára még a fővárosban is nehézséget jelentett az alapvető élelmiszerek, például hagyma, burgonya, rizs stb. beszerzése. Horn, mint párttitkár hivatalból ugyan szót emelt a bolgár helyzetet kétségbeejtőnek nevező kollégáival szemben, valójában azonban neki is ugyanaz volt a véleménye a katasztrofális állapotokról. Ebből lett .

Horn bizonyos megbecsülést vívott ki magának

. 1961. július 13-án átfogó javaslatcsomagot készített a magyar-bolgár gazdasági kapcsolatok fejlesztésére, amit Boros Róbert ideiglenes ügyvivőként küldte Budapestre. A javaslat kritikus volt a magyar tárgyalók és külkereskedők eddigi tevékenységével, ami visszatetszést szült, a minisztérium azonban nemcsak megvédte a nagykövetséget, hanem elküldte Vályi Péternek az Országos Tervhivatal . Hasonló javaslatot készített 1962. március 14-ei dátummal, ezt már Cséby Lajos küldte . Horn kezdeményezését, hogy a nagykövetség feladatain túlmenően kíván közreműködni a gazdasági kapcsolatok bővítésén, a Külkereskedelmi Minisztérium illetékes főosztályvezetője levélben örömmel üdvözölte. 1962. június 21-22-én Szófiában lezajlott a két ország gazdasági együttműködési bizottságának ülése, amit magyar rtészről Apró Antal irányított. „Horn Gyula gazdaságpolitikai beosztott elejétől kezdve részt vett az előkészítő munkálatokban, majd Apró elvtárs megérkezése után állandóan vele " Apró Antal a tárgyalásokat követően megkérte Horn Gyulát, hogy állítson össze számára értékelést a bolgár politikai, gazdasági helyzetről. A feljegyzést a Cséby 1962. július 2-én küldte haza. Horn ebben annak adott hangot, hogy a bolgár vezetés a gazdasági hibákat személyi változásokkal vezette le, illetve a fokozott belpolitikai aktivitás és Hruscsov májusi látogatása a gazdasági problémákról való figyelemelterelést . Keményen beszámolt a BKP KB ülésein lezajlott gazdaságpolitikai és a gazdaság egészében mutatkozó súlyos feszültségekről is.

Horn respektje ezzel tovább nőtt, így a minisztérium nemcsak a követség gazdag helyi ismerettel rendelkező beosztottjának nevezte őt, hanem javasolta, hogy vegyen részt az őszi magyar-bolgár árucsere-tárgyalásokon Mulató János külkereskedelmi miniszter-helyettes, illetve Kádár István KÜM illetékes mellett. (Egy 1961. október 17-ei dokumentum szerint ezzel Puja Frigyes egyetértett.) Így is történt, az 1961 októberében megindult tárgyalásokon a bolgárul gyorsan tanuló Horn is ott ült. A megbeszélések különben sikertelenek voltak, de Horn olyan ügyesen forgott az illetékes szervek között, hogy majdhogynem neki tulajdonították a rugalmasabb és konstruktívabb magyar magatartás kialakítására vonatkozó javaslatokat. Nemcsak a Külügyminisztérium, de az MSZMP KB apparátusában is az a vélemény alakult ki, hogy az új gazdaságpolitikai szakreferens beállításával a nagykövetség munkája javult, „sok belső bolgár gazdasági problémával foglalkozó jelentést kapnak tőle, amelyeket megfelelően fel lehet [popup title="használni." format="Default click" activate="click" close text="„A nagykövetség [itt Horn Gyula – F. I.] felvetése alapján az MSZMP KB fenti osztályai, valamint az OT foglalkozni fog azzal, hogy az előreláthatólag márciusban Apró Antal elvtárs vezetésével Szófiába utazó gazdasági együttműködési küldöttség konkrét javaslatokat vigyen magával…” (MNL OL XIX–J–1–k (3. d.) – 1961. november 4-ei feljegyzés a bolgár–magyar külkereskedelmi tárgyalásokról.) Ezzel együtt a magyar–bolgár viszonyban a nehézségek nem oldódtak meg. Cséby Lajos ezzel mindjárt egyik első bemutatkozó látogatásán szembesült. 1962. február 15-én a külkereskedelmi minisztert kereste fel, aki azonnal szemrehányást tett a nagykövetnek, hogy a magyarok nem tartják be a KGST döntéseit, nem vesznek át bolgár termékeket, bezzeg a lengyelekkel, csehszlovákokkal, jugoszlávokkal ezt már kiküszöbölték. Csak a románokkal és a magyarokkal vannak ilyen bajok. Ugyanez volt Jugov miniszterelnöknél, aki a gondok okát a magyarok hivatalnok szemléletére vezette vissza, ami bizonyos mértékig Kádár Jánosra is hatással lehetett. (MNL OL XIX–J–1–j–KÜM–Bulgária–TÜK–II–14–4.)"]"

Ezen a napon történt október 14.

1906

Megnyílik Budapesten a Társadalomtudományok Szabadiskolája.Tovább

1911

Budapesten bejegyzik az első magyar filmvállalatot, a Hunnia Filmgyárat.Tovább

1915

Bulgária hadat üzen Szerbiának, ezáltal csatlakozik a központi hatalmakhoz.Tovább

1918

Lemond Wekerle Sándor miniszterelnök kormánya.Tovább

1926

Lemond Bethlen István miniszterelnök kormánya.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő