Horn, a „renitens" diplomata - 1962

„Felhívtuk Horn elvtárs figyelmét, hogy a jövőben több szerénységgel nyúljon az élet megnyilvánulásaihoz, legyenek a jelentések szolidabbak, de jobban bizonyítson és érveljen. Ítéletei ne legyenek elhamarkodottak, túl kategorikusak, törekedjen a megfontolt, leellenőrzött állásfoglalás megtételére. Horn elvtárs hibáit, hosszas töprengés után, tulajdonképpen csak most kezdi felismerni. Szemléletében gyökeres változást tapasztalunk. Ezt bizonyítják decemberben elkészített jelentései."

A szovjet nagykövet beavatkozása

Már a korábbi szófiai szovjet nagykövet sem volt megelégedve a magyar és a szovjet követség kapcsolatával. Az különféle reprezentatív rendezvényeken való találkozókkal jórészt kimerült. A szovjetek jobbnak látták volna, ha a magyar és orosz munkatársak összejárnak és megvitatnak politikai kérdéseket, tájékoztatják egymás az innen-onnan szerzett

.

Az új szovjet nagykövet

(vagy Denyiszov) 1962. március 21-én magához invitálta lengyel, csehszlovák és magyar kollégáját, valamint a mongol ügyvivőt azzal, hogy tájékoztatót tart az SZKP KB legutóbbi üléséről különösen amiatt, hogy maga is tagja volt a testületnek, tehát első kézből való értesülésekkel tudta magára vonni a figyelmet. A tájékoztató után kikelt magából, és éles hangon tette szóvá, hogy egyes nagykövetségek diplomatái úgymond a nyugati követségek tagjainak uszályába kerültek, és olyan híreket terjesztenek, hogy katasztrofális a húshiány, bevezetik a jegyrendszert, leállítanak nagyberuházásokat, hogy őrült harc folyik Todor Zsivkov és Sztanko Todorov között a gazdaság átszervezése miatt. Gyenyiszov a lengyel és a magyar apparátust jelölte meg a hírek forrásaként, és erre a csehszlovák, sőt a lengyel kolléga is rálicitált. Cséby Lajos rögtön megkérdezte, kikről van szó? Gyenyiszov nem tudott válaszolni, de ígéretet tett a „híresztelők" megnevezésére.

Az újabb találkozóra 1962 nyarán került sor, most a KGST csúcs szolgáltatott alkalmat a „nagyhatalmú" szovjet diplomata jól értesültségének fitogtatására. Nem feledkezett meg korábbi ígéretéről. Boros Róbertet, a magyar nagykövetség második emberét nevezte meg, és hozzátette, hogy „mi nem avatkozunk be se a magyarok, se mások belügyeibe, hogy kit hova neveznek ki, de Boros nem idevaló, a bolgár valóságot torzítva látja, csak a nehézségeket firtatja". Szerinte hiba, hogy Boros ilyen rangban lehet jelen a követségen. A csehszlovák nagykövet a magyar követség feletti sötét felhőkről beszélt, a lengyel pedig úgy hárította el a felelősségét, hogy egyik beosztottja Boros befolyása alá került. Gyenyiszov ilyen, a többieket mintegy alárendeltségébe tartó fellépése egybevág Horn Gyula visszaemlékezésének azzal a megállapításával, amely a szovjet nagykövet különleges kiváltságait említi, például azt, hogy még a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottsági üléseire is

.

Cséby ezt követően felelősségre vonta munkatársait. Boros Róbert természetesen tagadta, hogy ilyen hírek származtak volna tőle, vagy a nagykövetség más

.

Cséby nem kívánt az ügy felett napirendre térni. Hogy ebben nagykövettársaitól, különösen a szovjet nagykövettől való félelme vagy valóban meggyőződése motiválta, esetleg mindkettő, nem lehet pontosan

. A követségről 1962. július 2-én kelt minisztériumi értékelés a munkát jónak minősítette, amivel meg voltak elégedve, bár a részletkérdéseket illetően hiányosságokra, problémákra hívták fel a követ figyelmét. A gazdaságpolitikai munkáról egyenesen azt írták, hogy annak színvonala jelentősen emelkedett, ugyanakkor egyoldalúságok itt voltak leginkább tapasztalhatóak. Annyi bizonyos, hogy a felemás értékelés után júliusban rendcsinálásra szánta rá magát. Ürügyet a munkafegyelem megsértésében keresett és talált. Kifogásolta például, hogy egyesek munkaidőben saját kocsijukat mossák, javítják, sőt a követség gépkocsivezetőjét veszik igénybe, és többszöri tapintatos figyelmeztetését elengedték a fülük mellett. „Pl. június 27-én du. ½3-kor diplomata kocsitulajdonosok, elsősorban Boros és Horn elvtársak, nekivetkőzve az udvaron kocsijukkal foglalkoztak. Erélyes közbelépéssel szakítottam meg a munkafegyelemnek e kirívó lábbal " Egy úgynevezett belső rendelkezés másik pontja szerint Horn Gyula alkoholos állapotban a követség kocsijával ment haza, ami megrongálódott. Ezért Horn fegyelmit is kapott. Cséby foglalkozott továbbá a késésekkel, a rendezvények utáni rendetlenséggel, a portaszolgálat lazaságaival, a munkaidő alatti nyelvórákkal, fogyóeszközök nem rendeltetésszerű használatával.

Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő