Horn, a „renitens" diplomata - 1962

„Felhívtuk Horn elvtárs figyelmét, hogy a jövőben több szerénységgel nyúljon az élet megnyilvánulásaihoz, legyenek a jelentések szolidabbak, de jobban bizonyítson és érveljen. Ítéletei ne legyenek elhamarkodottak, túl kategorikusak, törekedjen a megfontolt, leellenőrzött állásfoglalás megtételére. Horn elvtárs hibáit, hosszas töprengés után, tulajdonképpen csak most kezdi felismerni. Szemléletében gyökeres változást tapasztalunk. Ezt bizonyítják decemberben elkészített jelentései."

Politikai vádaskodás

Cséby Lajosnak azonban ez nem volt elég. A szovjet intenciók szerint a követség megtisztítására szánta rá magát, ehhez viszont elő kellett venni azokat a politikai vádakat, amiket Gyenyiszov szegezett neki. 1962. augusztus 8-ai Budapestre küldött jelentéséből idézünk: „Véleményem szerint Boros elvtárs nem tudott, vagy talán nem is akart megfelelő, jó kapcsolatot, együttműködést kialakítani a szovjet nagykövetség munkatársaival, holott ez nagy segítségére lett volna a helyes szemlélet kialakításában, a bolgár valóság helyes értékelésében. Véleményem szerint fennhéjázó magatartása miatt, sem a szovjet, sem a bolgár vezetők előtt nincs meg a kellő tekintélye. Azok teljes bizalmát nem bírja, s így értékes tájékoztatásukat nélkülözi. Boros elvtársat - e hiányosságai akadályozzák abban - hogy hathatósan előmozdítsa a magyar-bolgár kapcsolatok továbbfejlesztését. Ezért szükségesnek tartom

"

Ugyanezzel a dátummal Cséby nagykövet visszavonta Boros Róbertre és Horn Gyulára vonatkozó előléptetési javaslatát. Azzal mentegette magát, hogy még nem ismerte a beosztottjait, vakon megbízott a régiek, pont Boros Róbert javaslatában. Szerinte a két ember ideológiailag helytelen, politikailag káros nézeteket vall. (Külön kiemelte Boros Róbert „A balkáni együttműködés problémái" című jelentését.) Elhanyagolták, sőt lebecsülték a szovjet nagykövetséggel való együttműködés ápolását, hajbókoltak a nyugati diplomaták előtt. Helytelen szemléletet képviseltek Bulgáriáról, sőt egyenesen bolgárellenesnek nevezte őket. Többször súlyosan megszegték a munkafegyelmet. Horn Gyula ellen továbbra is fegyelmi eljárás volt folyamatban. Kétkulacsos, intrikus, frakciós módszereket alkalmaztak másokkal szemben, ugyanakkor egymással szemben kritikátlanok voltak, nem mutattak kellő önbírálatra való hajlamot.

Két napra rá Cséby terjedelmes elaborátumot írt, amit három példányban juttatott el a Külügyminisztériumba, és amelyben bővebben „értékelte" beosztottjainak magatartását. A bevezetőből érzékelhető, hogy közte és munkatársai között súlyos konfliktus alakult ki:

„Diplomáciai beosztottaink a szófiai nagykövetségen viszonylag fiatalok, kiforratlanok. Egymással szemben kritikátlanok és innen ered, nem egy kérdésben, elvtelen összefogásuk, bizonyos fokú beképzeltség. A munkafegyelem terén több elvtársnál komoly lazaságot tapasztaltam. Fiatal diplomatákra jellemző, hogy nem tartják elég fontosnak a jó kapcsolatok megteremtését szovjet kollégáikkal. Ennek hiánya negatív hatással van munkájukra. Részben e hiányosság miatt helytelen szemlélet alakul ki bennük a bolgár valóságot illetően, és hajbókolás a nyugati diplomaták irányában." Mindez azonban nem volt elég, most már a kétszínűségről, intrikáról, sőt a frakciózásról szóló vádakat is igyekezett bizonyítani. Az utóbbi különösen súlyos volt, ami az MSZMP-ben főbenjáró bűnnek számított, akire ezt rábizonyították, az nem maradhatott bizalmi állásban, nem lehetett a párt tagja. Hogyan nézett ki a bizonyítási kísérlet? Íme:

„A szófiai kereskedelmi kirendeltség vezetőjéről Boros és Horn elvtársak minden lehető rosszat terjesztenek: „önző, a reprezentációs pénzt magára költi, kocsiját nem adja oda, ha közügyben lenne arra szükség, feketézik, ajándékokat zsarol ki a bolgár elvtársaktól, pánikkeltő híreket terjeszt a Szovjetunióról stb." Simics elvtárssal szemben pedig Boros és Horn nyájasan viselkedik. Én tiltakoztam Boros és Horn elvtársak kétszínű magatartása miatt, amiatt, hogy Simics elvtárs e „hiányosságairól" a folyosón beszélgetnek. Simics elvtársat magamhoz rendelve, Boros és Horn ellene felhozott vádjaival kapcsolatban, ő korrekt és elfogadható választ adott. Megállapítottam, hogy Boros és Horn aljasul jártak el Simics elvtárssal szemben. Simics elvtárs február végén visszatérve a Szovjetunióból elmondotta ott szerzett tapasztalatait. Beszélt a nehézségekről, arról, hogy még a bolgár nép is jobban él, mint a szovjet nép, 45 évvel az Októberi Forradalom után még mindig a szovjet nép viseli a honvédelem és a szocializmus építésének fő terheit. Ilyen beszélgetést folytatott Simics elvtárs Boros elvtárssal is. Boros elvtárs Budapestről visszatérve elmondotta, hogy a megfelelő szerveknél jelentést adott Simics elvtárs pánikkeltő, szovjetellenes kijelentéseiről. Megállapítható, hogy ilyen kétszínű magatartás jellemző Boros és Horn elvtársakra.

Horn bátorságot vett annak kijelentésére (ezt nekem tette), hogy: „Gáspár pártfogol egy olyan csirkefogót, mint Simics fia, aki az ő (Gáspár) segítségével lett belügyi tiszt." (Gáspár [Sándor] elvtársról az MSZMP KB titkáráról van szó.)

Hruscsov elvtársat itteni látogatása alkalmával Horn nem egyszer „pálinkás butiknak nevezte."

Horn jól értesültsége egyébként is nagyon meglepő. Pl. a következőket mondta: „az MSZMP VIII. Kongresszusa majd kiteszi a PB-ből Somogyit, Gáspárt, a részeges Münnichet, Marosánt és Kiss Károlyt." Ocsmány becsmérlő jelzőkkel nem fukarkodik. El sem tudom képzelni azt, hogy ennyi önhittséget, ami ebben a félérett fiatalemberben van „valakik" ne táplálnák hazulról Boroson keresztül.

Borosnak és Hornnak az a véleménye, hogy a szovjet nagykövetségnek más a feladata, mint a magyarnak, a szovjet elvtársak lebecsülik a diplomáciát, és nem akarnak barátkozni a nyugati diplomatákkal. „Nekünk más az utasításunk - mondják ők -, mit szólnának a nyugati diplomaták, ha visszautasítanánk az ő közeledéseiket." A nyugati diplomaták valóban közelednek feléjük. Meglátásom szerint a nyugati felderítő diplomaták azért közelednek feléjük, mert tudják, hogy a Boros és Horn-féle diplomaták torzítva látják a bolgár valóságot. Íme erre egy példa: Boros elvtárs a távozó olasz első beosztottnak, gróf Ferrarinak búcsúvacsorát adott. A vacsorára meghívta a megfelelő szovjet diplomatát is, aki azonban felesége „betegségére" való hivatkozással lemondta a megjelenést. Jóval ezután a vacsora után Boros fennhéjázva közölte velem és Lados elvtárssal is, hogy a neofasiszta gróf Ferrari alaposan megbírálta a bolgár hibákat, s ezt olyan meggyőzően tette, hogy neki, Borosnak nem volt mit ellenvetnie. Amikor megkérdeztem a szovjet nagykövetet, hogy miért maradt távol a vacsoráról a meghívott szovjet diplomata, így válaszolt: „nem engedtem! Miért kellett Borosnak búcsúvacsorát adnia ennek a fasisztának." Majd ismét elmondotta a szovjet nagykövet - amit én is állandóan sulykolok a mieinknek -, hogy a nyugati országok most ide is a nagyon jól képzett kémeiket küldik, és erre nagyon

kell."

Ezt követően Boros Róbertről és Horn Gyuláról írt jellemzés következik, amelynek végén most már mindkét diplomata eltávolítását javasolta. Horn Gyula jellemzése a következő:

Horn Gyula: A gazdaságpolitikai munkakört látja el, s a pártszervezet titkára. Munkája végzéséhez megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkezik.

A bolgár elvtársak részéről sok anyagot, segítséget kap, amit szorgalmasan feldolgoz. Munkájában észlelhető a bolgár valóság eltorzítása. Ennek okát abban látom, hogy nincs meg a kellő, jó kapcsolata a szovjet nagykövetség diplomáciai beosztottaival, pedig a jó kapcsolattartás az a feltétel, amely megszabadíthatná e hibájától. Nem átallja annak kijelentését, hogy a nyugati diplomaták azért fordulnak hozzá, mert ő jól értesült, okos, nyelveket tud, amivel a szovjet diplomaták nem igen rendelkeznek.

Horn elvtársra is teljes egészében vonatkozik mindaz, amit a munkafegyelem terén már Boros elvtársnál említettem. Csak példaként említem, hogy munkaidő alatt több ízben pingpongozott, amikor ennek helytelenségére Seregley elvtárs figyelmeztette, durván letorkollta. Meg kell jegyeznem azt is, hogy Horn elvtárs ellen fegyelmi eljárás folyik.

Horn elvtársra - és ez nem kis mértékben Boros elvtársra is - jellemző, hogy félrevezetnek engem is és a központot is, az általuk adott vacsorán elhangzott beszélgetések lényegéről. (Ennek bizonyítására mellékelek 4 db feljegyzést.)

Az április futár idején arra kértem Horn elvtársat, hogy annak rendje és módja szerint tájékoztasson engem pártlevelezésünkről, a központtól kapott utasításokról. Kérésemet Horn elvtárs megtagadta - ő a párttitkár és nekem a pártlevelezéshez semmi közöm - jelentette ki. Ennek ellenkezőjéről nem sikerült meggyőznöm Hornt.

Május 28-án Dicsev elvtárshoz a BKP Külügyi Osztálya vezetőjéhez készülve, megkérdeztem Horn elvtársat, van-e részéről valami érdekes kérdés, amit feltehetnék Dicsev elvtársnak. Igen, válaszolta, kérdezzem meg Dicsevtől, hogy mikor tartják a kínaiak az ázsiai kommunista pártok vezetőinek Moszkva-ellenes értekezletét, amelynek összehívásától a kínaiak szovjet közbejárásra egyelőre elálltak. Mivel ezt a hírt nyugati forrásból én is hallottam, megkérdeztem Horntól kitől hallotta ezt. „Ezt nem mondhatom meg magának" - hangzott a válasz Horn elvtárs részéről.

Hornnal kapcsolatban meg kell még említenem a következő esetet: április 24-én felelősségre vontam Horn elvtársat azért, mert 10 nappal korábban egy rászignált ügyet - a halászati egyezmény megkötésével kapcsolatos rá háruló feladatokat - nem hajtotta végre. Ugyanis az egyezmény aláírására 23-án, húsvét másnapján került sor, amikor Horn elvtárs kiránduláson volt. Így Horn elvtárs munkáját Petrán elvtárssal, a fordító és gépírónők segítségével szerveztük, illetve intéztük el. Horn elvtárs saját mulasztásáért a felelősséget magáról elhárította, és bírálatomat kereken visszautasította. Fegyelmit emiatt nem indítottam ellene.

Összességében a fenti tények és körülmények olyan helyzetet teremtettek, melynek alapján a legnagyobb jóindulatom kifejezése mellett kérnem kell Horn elvtárs visszahívását, mivel a vele való jó együttműködésre semmi biztosítékot nem

"

A feljegyzéshez csatolt - fentebb említett - négy melléklet közül az első Horn Gyula és felesége vacsorájáról szól, ami Blacksheare amerikai konzul és felesége jelenlétében május 5-én zajlott le, és a nagykövetség egy további munkatársa, Petrán János is részt vett rajta. A jelentés az alábbi mondattal zárult: „Véleményem szerint - írta Horn - a jövőben sem kell mereven elzárkózni az amerikai diplomaták közeledése elől, azonban kerülni kell a csupán formális szűkkörű

" A második feljegyzést ugyanerről az eseményről Petrán János készítette, aki a konzul feleségének három - provokatívnak tekinthető - kérdéséről is említést tett, amire ő (Petrán) diplomatikus, kitérő választ adott. A következő melléklet Boros Róbert feljegyzése arról, hogy 1962. május 18-án Horn Gyulával vendégül láttak két szovjet diplomatát a két nagykövetség közötti kapcsolat javítása céljából. A negyedik feljegyzés Cséby nagykövet tollából származik. Eszerint Boros és Horn erről a találkozásról úgy nyilatkozott, hogy annak nem volt értelme, mert semmilyen érdemleges dologról nem tudtak beszélni, ráadásul a szovjetek berúgtak „mint a disznó, s az egyik - az orosz - szidta és gúnyolta a másikat örmény nemzetisége miatt." Cséby szerint Boros írásos feljegyzése (amiben ez a szaftos sztori persze nem szerepelt) homlokegyenest ellenkezett azzal, amit neki szóban elmondtak.

Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő