Horn, a „renitens" diplomata - 1962

„Felhívtuk Horn elvtárs figyelmét, hogy a jövőben több szerénységgel nyúljon az élet megnyilvánulásaihoz, legyenek a jelentések szolidabbak, de jobban bizonyítson és érveljen. Ítéletei ne legyenek elhamarkodottak, túl kategorikusak, törekedjen a megfontolt, leellenőrzött állásfoglalás megtételére. Horn elvtárs hibáit, hosszas töprengés után, tulajdonképpen csak most kezdi felismerni. Szemléletében gyökeres változást tapasztalunk. Ezt bizonyítják decemberben elkészített jelentései."

A vizsgálat

Horn egy nap múlva visszaindult, időközben megérkezett Budapestre Cséby Lajos elaborátuma, amiről Horn is értesült, és amit természetszerűen vizsgálat követett. (Lásd az 1. dokumentumot!)

A vizsgálat során Hornék kijöttek az adu-ásszal, nevezetesen Cséby Lajos nőügyével. Ez sokban hiteltelenné tette az erkölcsi vádakat a beosztottakkal szemben. A vizsgálóbizottság ettől függetlenül sem tartotta megalapozottnak a nagykövet politikai vádjait, bár a két beosztott nézeteiben talált kifogásolni valót. Súlyosabb szankcióknak, fegyelmi vizsgálatnak, a diplomáciai területről való eltávolításnak azonban nem látták alapját. Boros és Horn visszahívását egyszerűen azért kezdeményezték, mert helyzetük tarthatatlanná vált a nagykövetségen. Dűlőre azonban nem jutottak, így helyszíni vizsgálatot javasoltak.

Horn Gyula a vizsgálat közben, mint pártitkár levelet írt Hollai Imrének is, aki ebben az időben az MSZMP központi apparátusában a külügyi részleget

. A levél kellően önkritikus és tisztelettudó volt, de egyértelműen értésére adta a címzettnek, hogy a konfliktus hátterében a nagykövet nőügyének szóvá tétele állt. (Lásd a 2. dokumentumot!)

Boros Róbertet az év vége felé eltávolították a nagykövetségről, Horn maradt. 1963. január 15-én, tehát néhány hónappal a vizsgálat után a minisztériumban Aranyosi László jelentést készített a nagykövetség

.  Visszatekintve az esztendőre Cséby - szerinte - nagy aktivitással, lendülettel látott munkához, rengeteg jelentés készült az év első felében, ezzel szemben az év második felében ez alább hagyott egészen decemberig. Horn Gyula például szeptember és október hónapban nem készített jelentést. Az elemző jelentéseket Aranyosi egyoldalúnak minősítette, amelyek csak a hibákra összpontosítottak. A minisztérium erről elbeszélgetett szabadságuk alatt a munkatársakkal. „Megállapítottuk, hogy - különösen a gazdaságpolitikai beosztott - a bolgár valóságot magyar szemszögből vizsgálja, nem veszi eléggé tekintetbe a sajátos bulgáriai körülményeket, s ezért nem sikerült objektív képet adni a BNK fejlődése egyes kérdéseiről. Bírálatunk nyomán bizonyos megtorpanást tapasztaltunk, s csak az októberi és decemberi futárral érkezett észrevehetően egészségesebb, a helyzetet jobban, körültekintőbben elemző jelentés."

A baráti országok diplomatáival Aranyosi szerint Boros és Horn haveri kapcsolatot épített ki. Itt szabad szájúak voltak, ami elzárkózáshoz vezetett a bolgár pártközpont, a magasabb funkcionáriusok és a szovjetek részéről.

Aranyosi visszatért arra is, hogy a fiatalok, erkölcsi magatartásában, munkafegyelmében hiányosságok voltak, Cséby határozott intézkedéseit helyeselte. Megemlítette, hogy év végén új első beosztottat neveztek ki.

Aranyosi szerint konfliktus keletkezett a minisztérium és az Apró Antal számára készített augusztusi belpolitikai jelentés miatt, amelyben pl. azt kifogásolta a minisztérium, hogy Cservenkov

kapcsolatban azt írták: elégedetlenséget váltott ki, hogy szinte kizárólag őt tették felelősség az elkövetett hibákért, és ezt az elégedetlenséget adminisztratív eszközökkel és egy országgyűlési választással vezették le. A szófiai diplomaták olyan kijelentésekre ragadtatták magukat, hogy a fokozott belpolitikai aktivitás célja a figyelem elterelése volt a túlfeszített gazdasági tervek miatti nehézségekről. A minisztérium szerint a személyi kultusz elleni fellépést a nép félrevezetésének minősíteni helytelen, sőt félrevezető volt. A minisztérium a BKP VIII. kongresszus anyagának elmélyült tanulmányozását ajánlotta a diplomaták számára.

A gazdaságpolitikai munkáról megállapították, hogy a követség által küldött 38 „szignalizáló" és 14 értékelő jelentés hasznos és termékeny volt. Ebből 14-et Horn Gyula készített. Helytelen szemléletéről az osztály ismételten megemlékezett: „Felhívtuk Horn elvtárs figyelmét, hogy a jövőben több szerénységgel nyúljon az élet megnyilvánulásaihoz, legyenek a jelentések szolidabbak, de jobban bizonyítson és érveljen. Ítéletei ne legyenek elhamarkodottak, túl kategorikusak, törekedjen a megfontolt, leellenőrzött állásfoglalás megtételére. Horn elvtárs hibáit, hosszas töprengés után, tulajdonképpen csak most kezdi felismerni. Szemléletében gyökeres változást tapasztalunk. Ezt bizonyítják decemberben elkészített jelentései."

Zágor György főosztályvezető (Aranyosi László III. o. titkár előterjesztése alapján)

a követség jelentő munkájának értékelésében megismételte azokat a politikai hibákat, amelyek korábban elhangoztak. Külön kiemelte, hogy a balkáni magyar követségek nem értettek egyet Boros Róbert korábban említett elemzésének azon megállapításával, hogy a balkáni együttműködés egyedül következetes képviselője Bulgária. A minisztérium ismételten leszögezte, hogy nem szabad egyetlen országnak sem vezető szerepet tulajdonítani ebben a . Horn is megkapta a beosztását a túlzott negatív értékelések miatt.

Ez a jelentés azonban már Cséby Lajos ellen íródott. Leváltották, pályafutását Prágában

.

A követség nevében már nem Cséby, hanem Ferencz László ideiglenes ügyvivő válaszolt a

. Ebből kiderült, hogy a kiegyensúlyozottság irányába „segítette" a követséget egy Nemes Dezsővel folytatott szófiai beszélgetés is. Ugyanakkor a Bolgár Kommunista Párt VIII. kongresszusa, például Jugov miniszterelnök leváltása sokban igazolta a követség kritikus álláspontját. A válasz nyomatékkal hangsúlyozta, hogy a nehézségek elhallgatását nem tartja helyes magatartásnak, mi több továbbra is jelentkeznek újabb és újabb problémák, amelyekről nem lehet a hivatalos bolgár álláspont szerint jelenteni.

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.Tovább

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.Tovább

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő