Horn, a „renitens" diplomata - 1962

„Felhívtuk Horn elvtárs figyelmét, hogy a jövőben több szerénységgel nyúljon az élet megnyilvánulásaihoz, legyenek a jelentések szolidabbak, de jobban bizonyítson és érveljen. Ítéletei ne legyenek elhamarkodottak, túl kategorikusak, törekedjen a megfontolt, leellenőrzött állásfoglalás megtételére. Horn elvtárs hibáit, hosszas töprengés után, tulajdonképpen csak most kezdi felismerni. Szemléletében gyökeres változást tapasztalunk. Ezt bizonyítják decemberben elkészített jelentései."

Utójáték

Egy esztendő múlva itthon Horn nem kerülhette el az újabb beszámoltatást. 1963. augusztus 7-ei dátumú az a jelentés, amit Szerencsés János III. osztályú titkár készített. (A jelentés Erdélyi Károly miniszterhelyetteshez került.) A találkozást Jakus Jenő megbízott osztályvezetőnél értékelték, és a következőre jutottak: a jelentőmunka tárgya megfelelt, színvonala jónak ítélték, mennyisége elégséges. Horn esetében kívánatosnak nevezték, hogy többet foglalkozzon a kapcsolatok konkrét kérdéseivel, lehetőségeivel. Teljesült az Országos Tervhivatal igénye, hogy Bulgária külkapcsolatairól információkhoz jusson. Az ilyen irányú információszerzést folytatni kell, különösen érdekessé váltak a görög, és az amerikai kapcsolatok. Ugyanakkor hiányolható az önálló következtetések levonása. „Horn elvtárs kapcsolatait kielégítőnek és munkája elvégzéséhez mennyiségileg és minőségileg is megfelelőnek tartjuk."

Horn az értékeléssel egyetértett és diplomatikusan „jelentős segítségnek" ítélte, hogy munkájával foglalkoztak. Megítélése szerint a követség légköre ekkor jó volt, ezt tükrözte a jelentések szaporodó mennyisége.

Horn tehát nemcsak maradt, de párttitkári funkcióját is megtartotta. 1963. május 21-ai párttitkári jelentésének végén megnyugvással és persze önigazoló céllal írta, hogy „a kollektíva élete, hangulata rendbejött. Ami volt azon a bizonyos tagfelvételi taggyűlésen, azt barátilag megbeszéltük, és Cséby elvtárs elutazása óta senki sem foglalkozik a régi sok zavart és problémát okozó

  A vezetőség a legutóbbi két ülésen megállapodott abban, hogy minden múltbeli ismert problémát lezártnak tekint, nem engedi meg, hogy bárki is felelevenítse azokat, és a teljes figyelmet az előttünk álló feladatok megoldásának kell szentelni. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy új nagykövet "

A konfliktus generációs ellentét formájában jelentkezett, valójában azonban egy a szakmai alapon elvárható tárgyilagos, szépítések nélküli elemző, külpolitikai, külgazdasági kérdésekben kezdeményező, a kapcsolatokat illetően a tőkés országok felé nyitó, de minden oldal felé kapcsolatépítő diplomáciai praxis került konfliktusba egy hagyományos, a szovjetek felé szervilis, Nyugat felé bizalmatlan és elzárkózó, a hivatalos propagandát alapvetően elfogadó és azt visszatükröző, önállótlan és ennek következtében dilettáns magatartással. A Külügyminisztérium ellentmondásos helyzetbe keverte magát. Amíg a követség egységesen a realitások talaján állt, alapvetően elfogadta a józan jelentéseket, de amint konfliktus keletkezett a nagykövet és beosztottjai között, inkább a konzervatív magatartás mellett tette le voksát.

A magyar külszolgálat átalakulásának szimptomatikus esete volt a hatvanas évek renitens diplomatáinak ügye.

Ezen a napon történt március 01.

1915

Megindult Budapesten a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésTovább

1917

Babits Mihályt perbe fogják „Fortissimo” c. háborúellenes verse miatt, és elkobozzák a Nyugat e számát.Tovább

1920

Horthy Miklóst a Nemzetgyűlés a Magyar Királyság kormányzójává (ideiglenes
államfővé) választottákTovább

1920

Pozsonyban, az egykori Városi Színház épületében elkezdi működését a Szlovák Nemzeti Színház.Tovább

1920

A nemzetgyűlés az államfõi hatalom kérdésének végleges rendezéséig Magyarország kormányzójává  választotta nagybányai Horthy Miklóst, a...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő