Horn, a „renitens" diplomata - 1962

2.

Horn Gyula levele Hollai Imrének

1962. szeptember 15.

Kedves Hollai elvtárs!

Elnézését kérem, hogy levelemmel zavarom, de tekintettel arra, hogy itt-tartózkodásom során magatartásommal kapcsolatban komoly problémák merültek fel, amelyek számomra politikai jelentőséggel bírnak, szükségesnek tartom írásban is rögzíteni a minisztériumi bizottság, valamint egyéb helyeken általam elmondottakat, úgyhogy még egyszer átgondoltam mindazt, ami velem kapcsolatban kifogásként elhangzott.

Ismeretes, hogy kint nemcsak, mint diplomata beosztott, hanem mint párttitkár is felelős vagyok mindazért, ahogy dolgozom és viselkedem. Ezideig a felelősségnek megfelelően próbáltam dolgozni és viselkedni. Számomra, mint párttagra és párttitkárra természetes, hogy teljes mértékben magamévá teszem pártunk politikáját, a pártszerűség elveit. Éppen ezért megdöbbenéssel hallottam azokat a politikai jellegű kijelentéseket, amelyeket nekem tulajdonítanak. Így miszerint és Cséby elvtársnak kijelentettem, hogy „Hruscsov elvtárs pálinkásbutik", továbbá egy beszélgetés alkalmával kijelentettem neki, hogy az elkövetkező pártkongresszuson a „részeges Münnich elvtársat kihagyják a PB-ból". Nagyon nehéz ilyen váddal szemben védekezni, mivel kategorikusan vissza kell, hogy utasítsam. Ilyen kijelentéseket nem tettem, de egész politikai magatartásom miatt nem is tehettem. Ez ellentétben áll egész politikai meggyőződésemmel és véleményemmel. A Szovjetunióban jártam egyetemre 1950-54 között, tehát azokban az években, amikor a sztálini politikai jellegű gazdasági és belpolitikai nehézségek kulmináltak, és amit egyszerű diák létemre is tudtam és éreztem és tudom, hogy mit jelentett a Szovjetunió és a szocialista tábor számára az új vezetés, Hruscsov elvtárs személye. De ilyen kijelentést azért sem tehettem, mert soha még emberközelségbe Hruscsov elvtárssal nem kerültem, és nem tudom, hogy egyáltalán fogyaszt-e szeszesitalt, vagy sem.

Ami Münnich elvtárs személyét illeti, egy ízben beszélgettünk Cséby elvtárssal arról, hogy valószínűleg nálunk is az SZKP Szervezeti Szabályzatához hasonlóan lesznek változások a Szervezeti Szabályzatban, s ennek megfelelően a KB tagok egy része kongresszusról kongresszusra kicserélődik. De, hogy a PB-ban ennek megfelelően lesz-e változás és milyen, erről soha nem volt szó és nem is lehetett, mert ezek nem alapszervi témák. Münnich elvtársról különben is azoktól, akik együtt dolgoztak vele a legnagyobb elismerés hangján volt csak szó. Az idézett kijelentést már azért sem tehettem, mert Cséby elvtárs gyakran hivatkozott Münnich elvtárssal való szoros barátságára, s így ha hasonló dolog eszembe is jutott volna, tartózkodtam volna attól, hogy Cséby elvtársnak ilyen kijelentést tegyek.

A bizottság, de korábban Puja és Zágor elvtársak is szóvá tették, hogy a gazdaságpolitikai jelentéseimben bizonyos tekintetben negatívan értékelem a bolgár belső gazdasági helyzetet, pesszimistán és akaratlanul is a mi helyzetünkkel hasonlítom össze az ottani helyzetet, vezetési módszereket. A bírálatban feltétlenül sok igazság van. Akaratlanul is, az egyes politikai, vagy gazdasági jelenség magyarázatánál beleestem ebbe a hibába. Kialakult bennem az, hogy a mi Pártunk vezetési módszerében egy sor olyan - az MDP idején meglévő - probléma nincs már, amik Bulgáriában megvannak és alkalmazzák őket. Nálunk ténylegesen felszámolták a személyi kultuszt és annak módszereit, míg meglátásom szerint Bulgáriában nem. A Bulgáriában alkalmazott erőszakos módszerek (internálások, kitelepítések stb.), továbbá az, hogy közismert problémákat nem magyaráznak meg, hanem tagadják annak meglétét, hogy gazdaságpolitikai téren bizonyos tekintetben figyelmen kívül hagyják a dolgozók közvetlen napi érdekeit olyan következtetésre adott nálam alapot, hogy úgy éreztem nálunk ténylegesen a XX. és XXII. kongresszus szellemében folynak a dolgok, míg Bulgáriában nem. Ez a nézet valószínűleg tükröződött a jelentéseimben is. Ennek a nézőpontnak a helytelenségét - amely nem veszi kellőképpen figyelembe a történelmi fejlődés különbségeit - már beláttam és feltétlenül javítani akarok ezen. De ez a korábbi helytelen nézet semmiképpen sem jelentette nálam azt, hogy lebecsültem volna a bolgárokat, vagy nem értékelném kellően az óriási fejlődésüket. Kevés ilyen szeretetreméltó nép van, s meggyőződésem, hogy rövidesen enyhülni fognak a jelenlegi súlyos nehézségek. Meg kell jegyeznem, hogy akár a kolóniában, akár a bolgárok, vagy más diplomaták felé ezt soha nem hangoztattam, s nem csemegéztem a problémákon. Mint párttitkár kötelességemnek tartottam akár egyéni, akár csoportos beszélgetések, rendezvények alkalmával a bolgárok bármiféle lebecsülése ellen, vagy a problémák meg nem értése miatt harcolni. Kezdeményezésemre több ízben taggyűlésen vetettük fel ezt a kérdést, és különösen a nők körében tartottunk több, Bulgáriáról szóló előadást.

Nem tudom ma sem elképzelni, vagy elhinni, hogy a kinti szovjet, vagy más baráti diplomatáknak olyan véleménye lenne, hogy én lebecsülöm a bolgárokat, vagy ehhez hasonlót. A szovjet elvtársakkal őszinte baráti viszonyom van, de figyelembe véve különleges helyzetüket Bulgáriában, továbbá okulva abból, hogy mielőtt már én kikerültem volna, problémák voltak ezen a téren, egyetlen egy ízben sem hoztam szóba előttük a bolgár belső helyzetet illető kérdést, vagy problémát.

Végül röviden szeretném érinteni Cséby elvtárs és köztem, mint párttitkár között lévő viszonyt. Cséby elvtárs kijövetelének a magam részéről is örültem, mert sok jót hallottam róla mint vezetőről. A várakozás szinte teljes mértékben beigazolódott, mert közvetlen, sok tapasztalattal rendelkező főnököt ismertem meg benne. Ami kapcsolatunkban mégis komoly zavart okozott, az Dandé Margittal való viszonyával volt összefüggésben. Ugyanis én, amikor szóbahozták nekem ezt a dolgot - meggondolatlanul - őszintén négyszemközt beszéltem Cséby elvtárssal erről, akinek válasza merev, elutasító [volt], és mélységesen megbántam, hogy szóbahoztam a dolgot, mert attól kezdve kapcsolatunk hideggé, merevvé vált. Okulva ebből, amikor több párttag fordult hozzám panasszal a nő kirívó, nagyhangú, erkölcstelen magatartása miatt, mereven ragaszkodtam ahhoz, hogy ez nem ránk tartozik, ha itt valami kirívó van, annak elbírálására egyedül a legfelső pártvezetés az illetékes. Az elvtársaknak messzemenően figyelembe kell venni Cséby elvtárs korát és mindazt, amin életében keresztülment.

Később több kisebb súrlódás támadt köztem és Cséby elvtárs között, amelyek egy részében főleg én voltam a hibás, hevességemnél és meggondolatlanságomnál fogva. Ilyen volt a gépkocsi ügy és kisebb fegyelmezetlenségek. Egy ízben pedig vita volt közöttünk amiatt, hogy meg kell-e mutatnom neki a Külügyi Osztálynak küldött levelet vagy sem. Amit én nagyon helytelenítettem ebben az esetben az volt, hogy a titkárnőt utasította, miszerint a pártlevelet nem zárhatja le addig, amíg ő meg nem nézi. Engem bántott, hogy mikor részt vesz minden vezetőségi ülésen, mikor minden pártszervezeti problémát vele megbeszélek, akkor nem nekem szólt, hogy látni akarja a levelet, hanem a titkárnőjével üzen. Természetes, hogy mindent megmutatok neki, amit kér, titkolni valóm nincs előtte, csak korábban Kálló elvtárs nem tartott erre igényt és ő sem szólt erről egy szót sem. Szerintem a nagykövet és a párttitkár között nem lehet olyan viszony, hogy ilyen kérdésben vita legyen.

Bírálatot kaptam flegma magatartásomért is, amit Cséby elvtárs kifogásol, amit elfogadok, és feltétlenül változtatni akarok rajta.

Sajnálom, hogy az illetékes párt és állami szerveknek ilyen problémákkal kell foglalkozniuk. A felmerülő problémák és kifogások véleményem szerint sokkal kevesebb megrázkódtatásokkal oldódtak volna meg, ha azokról idejében szó esik. Azonban én magam is nagyon sokat tanultam ezekből, s szeretném, biztos vagyok benne, hogy a jövőben sokkal megfontoltabban fogok eljárni hasonló ügyekben.

Budapest, 1962. szeptember 15.

Elvtársi üdvözlettel

/Horn Gyula/

Jelzet: MNL OL M-KS 288. f. 32. cs. 1961/15. ő. e. - A levél eredeti, Horn Gyula aláírásával.