A mecseki szén

A rendszerváltás legmegrázóbb eseményei közé tartoztak a vállalati felszámolások, köz-tük is különösen a bányabezárások, amelyek hatalmas, visszavonhatatlan vagyonvesztés-sel jártak. Erre a sorsra jutott a Mecseki Szénbányák Vállalat is. Forrásaink a felszámolás és az átalakítás dilemmája között vergődő vállalat vezetőségének terveit mutatják be rendszerváltás idején. A szerző egyúttal a mecseki szénbányászat későbbi elképzeléseiről is tájékoztat.

A Népszabadság 1990. április 25-ei cikke a vállalati csődökről

A csőd meg a kormány
Azzal kezdődött, hogy a szótól is elhatároltuk magunkat. Igaz, voltak nehéz helyzetben levő vállalataink, de hogy csődbe menők! A szakmai berkekben már nyilvánvaló volt, hogy a sokat emlegetett szerkezetváltás nem mehet végbe veszteséges vállalatok bezárása nélkül. El is készült a csődtörvény, amelyet azonban a nyilvánosság előtt csak mint a felszámolási eljárásról szóló törvényt ismerhetett meg; ebben a szemérmes kifejezésben élt tovább az a sokáig megingathatatlan hit, hogy szocialista vállalat nem mehet csődbe.

A régi jelszó

Hogy mindez régen volt? Persze. A kifejezés azóta polgárjogot nyert, de ami a szocialista vállalatok csődbe menését illeti, mintha mi sem változott volna. A Figyelő című gazdaságpolitikai hetilap közölt nemrég szemléltető statisztikát. E szerint a csődtörvény életbelépése, 1986 szeptembere óta 1989 végéig az illetékes Fővárosi Bíróság 300 felszámolási eljárás megindítását tette közzé. A felszámoltak 65 százaléka kisszövetkezet, 15 százalékuk lakás- és garázsfenntartó szövetkezet, 10 százalékuk gazdasági társaság, s mindössze hat esetben számoltak fel állami nagyvállalatot. Nem mutatnak mást az idei adatok sem. Bár az idén eddig jóval több csődeljárást kezdeményeztek, min tavaly egész évben, az alaphelyzet alig változott: az arra rászolgált nagyvállalatok nem robognak a csődeljárás felé. Vagy ha igen, az utolsó pillanatban mindig sikerül valahogyan megállniuk.

Például azért, mert kezdetben így szólt a jelszó: nem felszámolni kell, hanem átalakítani, gazdaságossá tenni. Amivel elvileg nem lett volna semmi baj, csak éppen azzal kellett volna szembenézni, hogy a felszámolás és a rendbetevés ugyanannak az éremnek más-más oldala. S ha hiányzik az alternatíva, hogy egy vállalkozással sokat lehet nyerni, e nagyot is lehet bukni, akár a vállalkozás létét is elveszíteni, akkor ugyan mi késztetne bárkit, hogy a lehetséges bukás előtt valóban radikálisan átalakítsa a vállalatot?

Különösen addig lehetett kiválóan eléldegélni akár egy jól menő vállalat romjain is, amíg az államnak volt pénze arra, hogy megsegítse bajba jutott híveit. Addig ugyanis kiválóan működött az erre kitalált intézmény: az állami szanálás. Egy-egy vállalat esetében - például: szénbányák, Ganz-MÁVAG, Péti Nitrogénművek - akár többször is. Mert amellett, hogy a gazdaságnak elemi érdeke, hogy akár a vállalat bezárásával is, de szüntesse meg az államkassza folyamatos megcsapolását -, voltak egyéb érdekek is. Például szükség volt a termékre, mert mint mondották, máshonnan nem lehet vagy túl drága volna beszerezni. Vagy szükség volt a munkahelyekre, amelyek megszüntetése nagyarányú munkanélküliséget okozott volna. S ezek az érdekek rendre erősebbnek bizonyultak, mint a felszámolás mellett szólók.

Öszvérmegoldások

Ezek az érdekütközések szültek aztán olyan öszvérmegoldásokat, mint a pénzügyi felszámolás a termelés fenntartása mellett; ilyen volt a Péti Nitrogénművek sokadik szanálásának záróakkordja. S voltaképpen ebbe a körbe illeszthető egynémely vállalat gyors metamorfózisa is, ahol éppen a csődbe menés megelőzésére alakult tőkévé az adósság, lett - legalábbis egy időre - működőképes részvénytársaság a korábban csak vegetáló állami nagyvállalatból.

Persze, nem minden átalakulás volt ilyen, s amelyik igen, az sem elítélendő. De tény, a társasággá alakulást sok esetben az motiválta, hogy a vállalat vezetése rájött: tovább az eddigi úton nem tarthatja fenn magát. Ez éppenséggel pozitív fejlemény, hiszen éppen ennek felismerése okán fűzünk akkora várakozásokat a piaci viszonyokhoz. Sokszor azonban nem történik ma sem más, csak a régi struktúra átmentése új formák közé, annyi átalakítás tehát, ami még feltétlenül szükséges. (Persze, tisztelet a kivételnek, de ez a cikk nem az átalakulásokról, hanem a csődhelyzetekről szól.)

A felszámolni vagy gazdaságossá tenni dilemmáját sokszor a se fel nem számolni, se gazdaságossá nem tenni módszerével „oldották meg". Így, miközben továbbra is fenntarthatóak maradtak a ráfizetéses vállalatok, a gazdaság hatékonysága romlott, az államkassza kiürült. Ezért, úgy tűnik, a kormányzat a legutóbbi időben többféle módszerrel is próbálkozott, hogy végre valóban meginduljon a veszteségforrások megszüntetése, a fizetésképtelen vállalatok felszámolása.

Ezek a módszerek azonban nem jártak sikerrel, akár a hitelezőket, akár a bankokat próbálta a kormány a felszámolások kezdeményezésére késztetni. A próbálkozások sorra megbuktak azon, hogy bár végrehajtásuk az országnak érdekében állna, a közvetlen részeseknek, a hitelezőknek inkább a vállalat fennmaradása a kedvezőbb. Ez az ellenérdekeltség pedig erősebbnek bizonyult, mint a kormányzati szándék. Túlságosan sok e tekintetben a kormány legutóbbi rendelkezésén túl sem várható: ez a tartósan fizetésképtelen vállalatok vezetői számára előírja, hogy önmaguk indítsák meg a felszámolási eljárást.

A dolog elvileg akár be is válhatna, hiszen ha az önfelszámolás kezdeményezése nem is, az talán elvárható a vállalatoktól, hogy az őket veszélyeztető, nekik nem fizető cégek ellen fellépjenek, s így talán sikeresebben felgöngyölíthetők a milliárdos sorban állások. Talán, hiszen a rendeletnek nincs igazán kifutása, s hogy a csődhelyzetek megoldásában mi történik, az már az új kormány szándékain múlik.

Nehéz vizsga előtt

Az új kormánykoalíció lehetséges résztvevői és az ellenzék is - hiszen e tekintetben nincs igazán lényeges különbség a pártok álláspontja között - a veszteséges vállalatok gyors bezárását ígéri. Valamiféle döntésre bizonyosan rákényszerül a kormány, hiszen nagy biztonsággal előre látható, hogy a szovjet piac beszűkülése, egyes kapacitások ellehetetlenülése növelni fogja a termelni, értékesíteni nem tudó, tehát fizetőképtelen vállalatok számát.

De miféle döntés születhet? Milyen célszerű döntéseket lehet hozni akkor, amikor a piaci viszonyaink még csak alakulóban vannak, a tulajdoni szerkezet alighanem csak lassú változásra képes, eközben viszont a termelési struktúra átalakítása tovább már nem halasztható.

Válasz legfeljebb a kormányprogram birtokában adható. Abból talán kiderül: lesz-e a kormánynak ereje ahhoz, hogy - se a fenyegető munkanélküliség, se az emiatt esetleg kirobbanó sztrájkok, se a menedzserréteg ellenállása miatt - ne avatkozzon be a felszámolási folyamatokba, s ne mentse meg a máskülönben bezárandó vállalatokat. Lesz- szándéka és ereje strukturális döntéseket hozni? Milyen mértékben akar egyáltalán beavatkozni a szerkezetátalakításba mint állam, s mit bíz a piacra? Mindezen kérdések következtében mi lesz annak a 40-50 vállalatnak a sorsa, amely évek óta köztudottan a sorban állások, a fizetésképtelenség, a csődügyek főszereplője?

Azzal nem lehet halogatni a kérdésekre adandó jó választ, hogy majd a piacgazdaság megoldja a problémát. Valamilyen választ adni kell már a közeljövőben.

Az új kormány első valódi vizsgája ugyanis ez lesz.

Kozma Judit

A cikket fénymásolatban csatolták a Tervezethez

Ezen a napon történt március 30.

1912

Karl May német regényíró (*1842)Tovább

1945

Somogyszob községet elfoglalják a szovjet csapatok az második világháború után.Tovább

1954

Fuchs Jenő négyszeres olimpiai bajnok vívó (*1882)Tovább

1981

Ronald Reagan elleni gyilkossági kísérlet.Tovább

1988

Megalakul a mai Bibó István Szakkollégiumban a Fidesz.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

A 2023-as év első ArchívNet számát olvashatják az oldalon. Az új lapszám négy forrásismertetést publikál: ezek nem alkotnak egy tematikus egységet, azonban vannak metszéspontjaik egymással. Bár egy Venn-diagramon ezek a metszetek jobban ábrázolhatók lennének, mi ezúttal szövegben mutatjuk be ezeket: két írás a római katolikus egyházhoz köthető, kettő köthető a huszadik századi magyar emigrációhoz, kettő pedig a magyarországi államszocilista időszak mindennapjaihoz.
Az időrendet követve Csóka Géza (közművelődési referens, Magyar Nemzeti Levéltár Közművelődési és Közönségkapcsolati Főosztály) forrásismertetése az első. Idén ünnepeljük Neumann János születésének 120. évfordulóját, a szerző pedig ennek okán mutatja be a tudós és Pelényi János levelezését. Neumann ugyanis arra törekedett, hogy Magyarország akkori washingtoni követét meghívja Princetonba egy előadás erejére.
Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára) forrásismertetésének origója a második világháború magyarországi harcai, amelyek nagy változást hoztak Csémpuszta életébe. A helyi káplánlak birtoklásáért folytatott hosszas küzdelem bemutatása nemcsak egy lokális problémát tár fel, hanem azt is, hogy milyen volt a korabeli államhatalom viszonya a katolikus egyházzal.
Csémpuszta lakóira is kiható politikai döntés volt a Rákosi-korszakban bevezetett kötelező beszolgáltatás, amelyet hibái miatt már 1952-ben korrigálni igyekeztek a következő évekre nézve. Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) a begyűjtési rendszer reformjának egyik tervezetét mutatja be írásában.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) a Mindszenty Józseffel egyeztető Zágon József és a Vatikán diplomáciai szolgálatában működő Kada Lajos levelezését mutatja be. Terjedelmi okokból forrásismertetését két részre bontva jelentetjük meg. A mostani, első közlésben olyan levelek olvashatók, amelyek Zágon Mindszentyvel való viszonyát világítják meg.
Idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége idén is várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2023. március 7.

Miklós Dániel
Főszerkesztő