A mecseki szén

A rendszerváltás legmegrázóbb eseményei közé tartoztak a vállalati felszámolások, köz-tük is különösen a bányabezárások, amelyek hatalmas, visszavonhatatlan vagyonvesztés-sel jártak. Erre a sorsra jutott a Mecseki Szénbányák Vállalat is. Forrásaink a felszámolás és az átalakítás dilemmája között vergődő vállalat vezetőségének terveit mutatják be rendszerváltás idején. A szerző egyúttal a mecseki szénbányászat későbbi elképzeléseiről is tájékoztat.

Javaslat a Mecseki Szénbányák részvénytársasággá alakulására

MECSEKI SZÉNBÁNYÁK

Csődfelszámolás részvénytársasággá alakulással

I. A megmaradás esélye

1. A meglévő erőforrásaival (szénvagyon, tőke, munkaerő, szervezet) önfinanszírozótermelési folyamatot fenntartani képes mecseki szénbányászatnak létjogosultsága van, mert:

  • termékeire van tartós piaci kereslet
  • szénvagyona évszázadokra elégséges

2. A mecseki szénbányászat fennmaradása a nemzetgazdaság és a társadalmi környezet (a régió) számára hasznos, mert:

  • biztos munkahelyet ad 8-10 000 embernek, átlagosnál magasabb jövedelemmel;
  • hazai természeti erőforrásokat hasznosít és ezzel csökkenti a nemzetgazdaság stratégiai függőségét, energetikai kiszolgáltatottságát és tompítja a külgazdasági cserearány-romlást;
  • törvényes adókon keresztül (az átlagosnál jóval magasabb személyi jövedelemadó által) növeli az állami költségvetés bevételeit.

3. A fogyasztóknál a mecseki szén import energiahordozókkal versenyez, ennélfogva indokolt, hogy termékárai piaci árak legyenek, amelyeket a felek a szállítási szerződésben rögzítenek.

4. Az államigazgatási irányítás alatt álló Mecseki Szénbányáknál létező összes vagyon állami tulajdonban van (beleértve az ÁFI által finanszírozott befejezetlen állami nagyberuházást is), ennélfogva a veszteséges gazdálkodásból felhalmozódott adósságok csak ezen vagyon terhére egyenlíthetők ki.

5. Az államigazgatási irányítású nagyvállalat törvényes keretek között részvénytársasággá alakulhat, amelynek gazdálkodási kötelezettségeit az állami Vagyonügynökséggel kötendő vagyonkezelői szerződésben kell megállapítani.

II. A csődhelyzet

1. A hatósági termékárak és törvényes elvonások (adók) szorításában működő vállalat halmozódó veszteségei aláásták fizetőképességét, szállítói követeléseikkel „sorban állnak" a bankoknál, emiatt felszámolási eljárás kezdeményezésére jogosultak.

2. A felszámolási eljárás megindítása a vállalat mélyülő létbizonytalansága miatt elkeseredett dolgozói körében pánikreakciókat váltana ki, lehetetlenné téve a szervezett termelési folyamat fenntartását.

3. A felszámolási eljárás során a könyv szerinti vagyonnak csak 15-20%-ára - külszíni ingatlanokra, járművekre, szerszámgépekre, műszerekre (a „mazsolára") - lehetne készpénzzel fizető vevőt találni, amely feltehetően fedezné a felhalmozódott adósságot, ugyanakkor teljesen ellehetetleníteni a vállalat bonyolultan összetett termelési folyamatának fenntartását, az állami vagyon 3/4-ének további hasznosítását, a bányászati termelés folytatását.

4. Elvileg szóba jöhetne a vállalat (vagy egyes üzemeinek) eladása és a bevételből az adósság kiegyenlítése.

Az eladás (privatizálás) és a felszámolás egyaránt az állami tulajdonos (Állami Vagyonügynökség) döntésétől függ, nevezetesen attól, hogy a csődhelyzet megszüntetésének milyen módját választja.

5. Tekintve, hogy az adósságok kiegyenlítése kizárólag az állami vagyon terhére realizálható, ez megoldható részvénytársasággá alakulással is, nem csak felszámolással.

III. Részvénytársasággá alakulás
Az átalakulás törvényes alapját és menetét a 4. sz. melléklet tartalmazza.

Jelzet: Magyar Országos Levéltár XXIX-F-104-a Mecseki Szénbányák Vállalat, Igazgatási ügyek 619 doboz: Szerkezeti átalakítás, szanálás iratai 1986-1990.

Ezen a napon történt május 08.

1902

Martinique szigetén kitört a Mont Pelée vulkán. A vulkánkitörést kísérő jelenségek (láva, hamu, gázok) a pár kilométerrel távolabb fekvő...Tovább

1903

Paul Gauguin francia festő, van Gogh és Cézanne mellett a posztimpresszionizmus legnagyobb képviselője (*1848)Tovább

1912

A magyarországi eredetű Adolf Zukor Famous Players Film Company néven megalapítja a Paramount Pictures produkciós cég elődjét.Tovább

1918

Hollósy Simon magyar festőművész (*1857)Tovább

1930

A Hlinka vezette Szlovák Néppárt másodszor nyújtja be a szlovák autonómia tervezetét.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők