Egy irreális terv 1951-ből

Javaslat magyar–csehszlovák területcserére

„Magyarország és Csehszlovákia között területcserét hajtsanak végre. Magyarország a Vág, Garam, vagy Ipoly vízi energia termelésre alkalmas területéből egy részt kapna, lehetőség szerint a Vág alsó szakaszából, amellyel alumíniumtermelésünk – olcsó villanyenergiát előállítva – rentábilisan lenne végezhető. […] Csehszlovákia cserébe vagy a jó mezőgazdasági termelésre alkalmas dunántúli északi területrészből kapna ellenértéket képező darabot, vagy bauxit, timföld, esetleg alumínium formájában lekötött rendszeres szállítmányt.”

 

Magyar-csehszlovák tervhivatali tárgyalások

Az első ötéves terv előirányzatainak nagyarányú felemelése hozzájárulhatott ilyen, a fentiekhez hasonló irracionális javaslatok kidolgozásához és napirendre kerüléséhez. Ismeretes, a tervszámok teljesíthetetlen mértékű felemelését Sztálin utasítására nem csupán Magyarországon hajtották végre, s középpontjában kimondatlanul is a hadiipari fejlesztés, a háborús felkészülés állt. Más kérdés, hogy a rendszer propagandája ezt másként kommunikálta. Gerő Ernő az első ötéves terv irányszámainak felemelése kapcsán a következőket mondta az MDP II. kongresszusán, 1951. február végén: „Ötéves népgazdasági tervünket oly módon kell átdolgozni, hogy meggyorsítsuk országunk iparosítását, vagy mindenekelőtt a nehézipar, az ipari alapanyagok, a villamos energia és a gépgyártás, s általában a termelőeszközöket előállító iparágak fejlődését." Mindezek fényében került sor Magyarország és Csehszlovákia között a tárgyalásokra, amire a Tervhivatal válasza is utal. Az előtárgyalások magyar részről Vas Zoltán, az OT elnöke, csehszlovák részről pedig Jaromir Dolansky, a Csehszlovák Állami Tervhivatal elnöke között zajlottak le Prágában, 1951. január 20-22. 

.A megbeszélések folyamán a következő problémákat vitatták meg: 1. Magyar segítség a csehszlovák alumíniumipar felépítésében; 2. Csehszlovákia és Magyarország energia-együttműködésének kérdése; 3. „Néhány aktuális kérdés" megbeszélése. (Az aktuális kérdések közé tartozott többek között a csehszlovák kohókoksz, hengerelt anyag, vasérc szállítási kérdései, valamint az alumínium csehszlovák drótkötélgyárakban való feldolgozása.) A találkozóról készült feljegyzés szerint a felek a fő kérdéseket tovább rész pontokra bontották a kivitelezés módjait illetően. A csehszlovákiai alumíniumipar kiépítéséhez nyújtandó magyar segítséget többek között úgy képzelték el, hogy Magyarország a csehszlovákok rendelkezésre bocsátja az inotai alumíniumkohó terveinek másolatait, valamint lehetővé tenné a csehszlovák szakemberek számára, hogy a bauxittelepek kutatásában és az alumíniumművek tervezésében tapasztalatokat szerezzenek. Az összes kérdés részletes megtárgyalása céljából egy csehszlovák-magyar bizottságot kívántak létrehozni, amely részletes javaslatokat dolgozna ki a Csehszlovákiában építendő alumíniumkohó („elektrolízis üzem), valamint a gyorsított magyar bauxitbányászat és timföldgyártás problémáinak kezelésére. A két ország villamosenergia-ellátásával kapcsolatos együttműködéséről az a nézet alakult ki, hogy legalább két helyen összekapcsolhatók legyenek a csehszlovák és a magyar 100 kv-os villamos-távvezetékek. A prágai tárgyalásokon került előtérbe az a javaslat, hogy Nyugat-Szlovákia energiája a budapesti hálózatot táplálná, a Mátrai és a Borsodi Erőművek pedig Kelet-Szlovákiába adnának energiát. A tárgyalások során ismét megfogalmazódott, hogy „Helyes lenne közösen megvizsgálni a Duna közös cseh, illetőleg magyar szakaszán vízierőművek építésének lehetőségét." A két ország között a határvidék vízgazdálkodásával összefüggő kérdéseket három különböző - eddig nem említett egyezmény rögzítette. Az egyik a párizsi békeszerződés értelmében bekövetkezett területátengedés következtében felmerült hidrotechnikai természetű kérdések rendezésével kapcsolatos, 1948. október 9-én, Pozsonyban, aláírt egyezmény, a Sajó vízével kapcsolatos vízgazdálkodási kérdésekről Prágában, 1950. november 29-én aláírt egyezmény, valamint a határ menti vízfolyások műszaki és gazdasági kérdéseinek szabályozásáról szóló és 1954. április 16-án Prágában kelt  voltak.

MOL XIX–A–16–e–B/K/37/1951. (1. d.) 1951. június 5. – Magyar Országos Levéltár, Vas Zoltán elnök iratai 1949–1953.

 

A tárgyalások lezárásaként Magyarország és Csehszlovákia kormányai között 1951. április 27-én Budapesten megkötötték az alumíniumipar kiépítésében való együttműködésről és a kölcsönös elektromos energia szállításáról szóló egyezményt. Az egyezmény 1 §-a 

, hogy „célja a magyar alumíniumipar gyorsított ütemű kibővítése és Csehszlovákiában az alumíniumipar kiépítése a magyar nyersanyagbázis felhasználásával." Az egyezményben , hogy a két országnak kölcsönösségi alapon mennyi bauxitot, timföldet, valamint energiát kell szállítania.

A két ország gazdasági kapcsolatai azonban korántsem váltak zavartalanná. 1954 elejére Magyarország villamosenergia-ellátásában komoly problémák mutatkoztak. A Minisztertanács elnökének 1954. február 4-én kelt levele jelezte ezeket a gondokat. Ennek alapján Csehszlovákia nem teljesítették azokat a megállapodásokat, amelyek egyrészt az inotai „November 7" Erőmű építésére, illetve felszerelésére, másrészt pedig a Magyarországnak Csehszlovákia által átadandó elektromos-energia szolgáltatásra 

.

A területcseréről szóló javaslat egy olyan időszak nyomát viseli magán, amely az akkori Magyarországon a nehézipar szerepének megkérdőjelezhetetlen dominanciájáról szólt. Az első ötéves népgazdasági terv megemelt irányszámainak teljesítésébe illeszkedő kétoldalú energia-együttműködés egyben Magyarország jelentősen megnövekedett ipari energiaéhségének a kielégítését szolgálta, mindez azonban a nehézipar egyoldalú fejlesztéséből következően rövid időn belül anomáliákhoz vezetett.

 

Ezen a napon történt november 29.

1903

Megnyítják a Nyomorék Gyermekek Otthonát Budapesten.Tovább

1923

Franciaország és a Szovjetunió megnemtámadási és semlegességi szerződést köt.Tovább

1945

Kikiáltják a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságot.Tovább

1947

Az ENSZ közgyűlésén döntenek arról, hogy az angol mandátumterületet, Palesztinát egy arab és egy zsidó államra osztják ketté.Tovább

1970

Befejeződik az MSZMP X. kongresszusa.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő