Egy irreális terv 1951-ből

Javaslat magyar–csehszlovák területcserére

„Magyarország és Csehszlovákia között területcserét hajtsanak végre. Magyarország a Vág, Garam, vagy Ipoly vízi energia termelésre alkalmas területéből egy részt kapna, lehetőség szerint a Vág alsó szakaszából, amellyel alumíniumtermelésünk – olcsó villanyenergiát előállítva – rentábilisan lenne végezhető. […] Csehszlovákia cserébe vagy a jó mezőgazdasági termelésre alkalmas dunántúli északi területrészből kapna ellenértéket képező darabot, vagy bauxit, timföld, esetleg alumínium formájában lekötött rendszeres szállítmányt.”


Források

  

1.

1. Javaslat Csehszlovákia és Magyarország közötti területcserére

1951. március 3.

 

Vas Zoltán

miniszter elvtársnak!

 

A szocializmus építésében olyan nagy állomásokat túlhaladtunk, hogy érzésem szerint a csatolt javaslat végrehajtására alkalmas időhöz érkeztünk. A kérdés csak megfelelő, jól átpolitizált előkészítéssel oldható meg. Előkészítés előtt nem alkalmas a nyilvánosság számára, ezért küldöm Miniszter elvtárshoz, hátha az elgondolást helyesnek tartja.

A javaslat rendkívüli mértékben elősegíthetné ötéves tervünk túltermelését és beláthatatlan előnyöket nyújthatna a szocializmus további építésére.

 

[1]951. IV. 12.

                                                                                  Előre az ötéves tervért!

 

Komoróczy Lajos

[saját kezű aláírás]

 

***

 

J a v a s l a t

 

Csehszlovákia és Magyarország közötti tárgyalás megindítására, hogy a lakosságcseréhez hasonlóan a két ország érdekét szolgáló területcserét hajtsanak végre

Az első világháború előtti időszakban Magyarország ipari színvonala igen alacsony volt. Az első világháború és a második világháború közötti időszakban az igazságtalan társadalmi ellentéteket elhomályosító sovinizmus és irredentizmus mindenre rányomta bélyegét. Még a gondolatát is elnyomta volna annak a törekvésnek, hogy Magyarország és a kisantant valamely állama között ilyen tárgyalások megindulhassanak. Magyarországon a „mindent vissza" jelszó miatt hallani sem akartak volna erről, de Csehszlovákiában is fel volt gyújtva a sovinizmus és a gyűlölet lángja Magyarország irányába.

A két ország között gazdasági szerződések a kényszer jegyében születtek. Vérszegény eredményeik nem eléggé segítettek a két országon, mert hiszen nem is akartak a másikon segíteni még akkor sem, ha ezzel saját országuk sorsa is javult volna. Nagyobb arányú, távolabbi időben gyümölcsöt hozó szerződésre nem is gondoltak.

A második világháború ugyan más problémák körül robbant ki, és a két országot nem állította szembe egymással, de a közöttük lévő feszültség még sem szűnt meg teljesen. A felszabadulás utáni időszakban ennek a feszültségnek a levezetését keresték akkor, amikor a népességcserére, az áttelepítésekre került sor.

Ezek az áttelepítések nemcsak a sovinizmus utóhullámzásai voltak, de egyúttal sok kérdést rendeztek. Mindkét ország most már dolgos építőmunkát végez, fogcsikorgatás helyett baráti megértéssel keresi a közös problémák megoldását. Kulturális vonalon már megtalálták a közös vonalat, a munkamódszerek tapasztalatcseréjével is a legjobb úton haladnak, a gazdasági szerződések tárgyalásainál is nagyfokú megértés tapasztalható.

Úgy érezzük, elérkezett az idő olyan tárgyalások megindítására is, ami egyrészt mindkét országban gazdasági előnyöket hozhatna, teljesebbé tenné gazdasági önellátásunkat, egyben további kiépítője lenne a baráti közeledésnek.

 

Javaslatom lényege:

Magyarország és Csehszlovákia között területcserét hajtsanak végre. Magyarország a Vág, Garam, vagy Ipoly vízi energia termelésre alkalmas területéből egy részt kapna, lehetőség szerint a Vág alsó szakaszából, amellyel alumíniumtermelésünk - olcsó villanyenergiát előállítva - rentábilisan lenne végezhető, esetleg a dunántúli mezőgazdasági résznek bizonyos fokú villamosítására is futná. Csehszlovákia cserébe vagy a jó mezőgazdasági termelésre alkalmas dunántúli északi területrészből kapna ellenértéket képező darabot, vagy bauxit, timföld, esetleg alumínium formájában lekötött rendszeres szállítmányt. Az ellenérték e kétféle viszonzás kombinációjából is elképzelhető, esetleg, mint a bauxit termőhelyek résztulajdonosa találná meg Csehszlovákia az átadott vízszakaszért az ellenértéket.

 

Indoklás:

A Magyarország részére szolgáló előnyt nem kell külön kihangsúlyoznunk, hiszen eléggé közismert, hogy alumíniumgyártásunk legfontosabb kelléke lenne az olcsó villamos energia. Közvetett előnye is jelentkezne az alumínium számtalan ötvözetének készítésén kívül olyan arányú fémipari fejlődésben, ami nem csak a dunapentelei vasmű építésének költségét téríthetné meg, de tovább nagyarányú iparosítást is érdemessé tenne.

Csehszlovákia részére azért tenné érdemessé a cserét, mert a vízi energia teljes mérvű kiaknázására nincsen elég adottsága. Ipari és mezőgazdasági termelvényeinek feldolgozását kevesebb energia felhasználásával is meg tudja oldani. Ismeretes, hogy a két világháború közötti időszakban a termelt villamos energiából szinte bérbeadásszerűen bocsájtott rendelkezésre bizonyos mennyiséget, de ez csak félmegoldás lenne és kizsákmányolás jellegű. Csehszlovákia többet nyerhetne a felvidéki terület ellátását szolgáló mezőgazdasági területtel, vagy pedig a bauxit nyersanyaggal, vagy félkész termelvénnyel.

 

Végrehajtási javaslat:

Természetesen mi is tudatában vagyunk annak, hogy nem elegendő annak a ténynek megállapítása, hogy az ilyenfajta csere mindkét ország érdekét szolgálná, végrehajtásához igen komoly előkészítő munkára van szükség, hogy az előítéleteket és ellentéteket le lehessen küzdeni.

Legfontosabb lenne mindenekelőtt azt az ipari kapacitást megállapítani, amivel az alumíniumgyártás terén számolni lehetne. Hozzávetőleges számításokkal 243 millió tonnára tehető Magyarország bauxitkészlete. Ez a készlet a Dunántúl északi felében található szénlelőhelyekhez is igen közel, így a dunántúli földgáz és nyersolajforrások bekapcsolási lehetőségét figyelembe véve csak ez a vízi energia hiányzik ahhoz, hogy fémiparunkat nagyarányban kifejleszthessük.

Ha tárgyalási alapul a Vágnak vágsellyei szakaszát és a Garamnak, Ipolynak déli részét vennénk figyelembe, mintegy évi 200 millió kw/h áram lenne termelhető. Földrajzi helyzete ezeknek a helyeknek igen megfelelő lenne, mert az alumínium gyáraktól kb. 50-80 km távolságra fekszenek.

Ki kell elemezni az alumínium közvetlen termelésének kapacitási lehetőségét, ami egy olyan olcsó vízi energiával termelt villanyenergia felhasználásával megoldást nyerhetne. Az alumíniumötvözetek készítése és feldolgozása részben a helyszínen, részben a Dunai Vasműnél, vagy a csepeli 

-ben találna alkalmas helyet. Kapcsolódó problémaként említjük meg a bauxit-cementgyártást is, ami - szerintünk - indokolatlanul szünetel Magyarországon, holott számos külföldi országban megbízható, jól bevált építőanyag, nálunk viszont bizonytalan eredmények miatt . Véleményünk szerint nagyfokú kiégetéssel (a francia gyártáshoz hasonlóan zsugorodási fokig kiégetve) és szakszerűen beépítve igen kedvező építési anyag lenne, helyesen megválasztott célokra gyors kötőképessége, magas szilárdsága és agresszív vizekkel szembeni kedvezőbb ellenállása miatt.

A területcsere ötletének megindítása óvatosságot igényel, nehogy ellenséges magatartás alakuljon ki bármelyik oldalon is. Célszerű lenne egy olyan gazdasági megbeszélés során felvetni, ahol a népdemokráciák [!] közeli országai közös megbeszélést folytatnak. A javaslatot alá kellene támasztani azzal, hogy a népességcsere idején akármilyen fájó is volt Magyarországnak nem csak kényszerből mentünk bele, de a dolgok lélektani hátterét is tekintve, mi is a feszültség levezetését láttuk ebben, egyben olyan légkör kialakulását, ami szerencsésen készítette elő a mai barátságos helyzetet. Most mi kérnénk ilyen megértést viszonzásként ennél a mindkét fél érdekeit szolgáló ajánlatnál. Az említett közös értekezlet hangulatában alkalmas tényezőt látunk. Más államok megértő hozzászólását is kérni kellene, hogyan látják ezt a kérdést, mint kívülálló érdektelenek. Az ő megvilágításaik különösen, ha a szovjet megbízott is hozzászólna és a mindenkor tapasztalt összehangolt, mindenki érdekét egyformán szem előtt tartó magatartását mindkét fél elfogadhatná.

Ha ez a tárgyalás sikerrel bíztatna, a két ország - mindegyik a saját vonalán - propagandát indítana el a konkrét elintézésére. Sajtóban és kiadványokban ismertetni kellene a saját ország előnyeit. Csak ennek a propagandának sikeres bevezetése után kellene a csereértékeket letárgyalni, amire - az igazságos érdektelenség biztosítása céljából - a többi népi demokráciából is küldötteket kérve közös bizottságot alakítani, nehogy bármelyik részéről is soviniszta szempontok érvényesülhessenek.

A bizottság döntése után a területcsere lebonyolítása, a lakosságcsere tapasztalatait felhasználva igen gyorsan megoldható.

Ha ez a csere beválna, alkalmas például szolgálhatna más, hasonló kérdések rendezésére az összes népi demokráciák területein. Ilyen kérdések lennének még az ugyancsak Csehszlovákiával határos ércbányáink esete, vagy a csehszlovák és román területek fatermelő vidékeiből területcserék. Úgy érezzük, hogy az ilyen gazdasági kérdések megfelelő lélektani alapon történő rendezése, nemcsak a gazdasági feszültséget vezetné le, de elősegítené az országhatárok elmosódását és a népek összehangolását, mert a komplettebben ellátott területeken megelégedettebb, barátibb érzésű lenne mindenki.

 

Budapest, 1951. március 3.

 

Komoróczy Lajos

okl[eveles] építészmérnök

az Építésügyi Minisztérium dolgozója

 

Jelzet: MOL XIX-A-16-e-B/K/37/1951. (1. d.) 1951. március 3. - Magyar Országos Levéltár, Vas Zoltán elnök iratai 1949-1953.

 

Ezen a napon történt november 29.

1903

Megnyítják a Nyomorék Gyermekek Otthonát Budapesten.Tovább

1923

Franciaország és a Szovjetunió megnemtámadási és semlegességi szerződést köt.Tovább

1945

Kikiáltják a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságot.Tovább

1947

Az ENSZ közgyűlésén döntenek arról, hogy az angol mandátumterületet, Palesztinát egy arab és egy zsidó államra osztják ketté.Tovább

1970

Befejeződik az MSZMP X. kongresszusa.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő