Ha felépül végre a házunk...

A városfejlesztés alapvető céljait már 1960-tól a tömeges lakásépítési követelmények határozták meg. Ez vezetett – szovjet példa nyomán – a házgyári technológia bevezetéséhez, a házgyárak megvásárlásához. Az első tizenöt éves lakásépítési terv 1961-től 1975-ig 175 000 lakás építését irányozta elő Budapesten. Ebben az időben három házgyárat vettek meg, és bevezették a házgyári paneles technológiát.

Bevezetés

A második világháborút követően az ország újjáépítéséhez új munkaerőforrásokra volt szükség. A megoldást az jelentette, hogy a mezőgazdasági népességet mind nagyobb arányban kezdték alkalmazni az ipari termelésben. Az iparosítás következtében felgyorsult migráció eredményeként rohamosan nőtt a városok népessége, és ezzel párhuzamosan kezdtek megmutatkozni a fővárosra koncentrált fejlesztés nehézségei.

A nagyobb számú munkalehetőség, a termelőszövetkezetek erőszakos szervezése erősítette a városokba áramlást. Ennek viszont a lakáshiány szabott gátat, az albérletek és a társbérletek száma nagy arányban növekedett.

Az 1950-es évek elején megkezdődött, majd némileg lelassult folyamat 1956 után ismét lendületet kapott, amely tovább növelte a lakáshiányt. Ezért a politikai vezetés a lakásépítés ipari szintű fejlesztése mellett döntött, és az 1960-as évek elejétől a korábbinál nagyobb ütemben kezdték el a lakótelepek építését, amit akár „lakástermelésnek" is nevezhetünk. Ennek első lépése a korábbi nyomortelep helyén épülő IX. kerületi József Attila-lakótelep volt, amely kezdetben téglaalapú házak sorát jelentette, majd az építkezések későbbi szakaszában már panelházak készültek itt.

A kommunista hatalomátvételt követően a telek- és az épületállomány nagy része állami tulajdonba került, és az első nagyobb építkezéseket is az határozta meg, hogy kellett-e kisajátítani telkeket vagy sem. A városépítés irányítója az állam, kisebb részben a városvezetés, illetve az állam mögött álló - stratégiai kérdéseket eldöntő - párt, az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt) lett. A tervező és az építtető szerepét egyaránt az állam vette át. Ennek következtében megváltozott a városépítés irányításának háború előtti - főként az önkormányzatokra épülő - rendszere. A népgazdasági tervek alapján dőlt el a városépítési teendők nagy része. Az erre a célra felállított hatóságoknak, így az Országos Tervhivatalnak állami, a Végrehajtó Bizottság tervosztályának pedig fővárosi vonatkozásban volt az építkezések kezdeményezésében fontos szerepe.

A városfejlesztés alapvető céljait már 1960-tól a tömeges lakásépítési követelmények határozták meg. Ez vezetett - szovjet példa nyomán - a házgyári technológia bevezetéséhez, a házgyárak megvásárlásához. Az első tizenöt éves lakásépítési terv 1961-től 1975-ig 175 000 lakás építését irányozta elő Budapesten.

Ebben az időben három házgyárat vettek meg, és bevezették a házgyári paneles technológiát. A lakásépítés meggyorsítása, a minél nagyobb mennyiségű lakás építésének igénye olyan műszaki megoldásokat követelt, amelyek egyrészt kevesebb munkaerő-ráfordítást igényeltek, másrészt az időjárási viszontagságoktól is függetlenítették a lakásépítést.
A tömeges lakásépítés területeinek a kijelölése több esetben - a bontások elkerülése érdekében - a jóváhagyott általános rendezési tervtől eltérően történt, ahogy azt az Újpalotai- lakótelep példája is mutatja. Az 1960-as években épült lakótelepek többségének a terveit a Budapesti Városépítési Tervező Intézet (BUVÁTI) készítette. Ebben az időszakban épültek az első nagy lakótelepek: a Kacsóh Pongrác úti és a Kelenföldi egy része, illetve ekkor kezdődött az Óbudai építése is.

Az állami lakásépítések számának növekedésével egy időben jelentkezett a lakásnormák meghatározásának szükségessége. A lakásnormák az egész- és félszobák rendszerén alapultak. Eredetileg minimálisan tizennyolc négyzetméteres szobát és kilenc négyzetméteres félszobát írtak elő. Elvileg egy szobára két személyt, fél szobára egy személyt számítottak. Így alakultak ki az ún. másfélszobás és egy plusz két félszobás lakások. A későbbiekben csökkentették a szobák méretét, tizenkét négyzetmétertől már egésznek számítottak egy helyiséget, és egyre gyakoribbá váltak a hat-hét négyzetméteres félszobák is.

A lakáskiutalások során, a sok lakásigénylő és a nagyobb lakások hiánya miatt, a nagyobb családok - a norma szerint számukra megfelelő nagyságúnak tartott lakások helyett - kisebb lakásokba kényszerültek. Ez meglehetős túlzsúfoltságot okozott.

A politikai felfogás, amely a társadalmi osztályok különbözőségének megszüntetését hirdette, a lakáshoz jutási igények kielégítésekor is az egységesítésre törekedett, de nem érte el a célját. A lakótelepek a társadalmi rétegződést tekintve igen változatos képet mutattak, és a kényszerű együttélés sok konfliktus forrása volt. A házgyárak emlékét mára lassan elmosta az idő, de a „panelszellem" azóta is kísért.

Az alább közölt források a panelház építési program kezdeti lépéseit dokumentálják. Az iratok másolatok, nem aláírt példányok.

A források jelzete: MOL- XIX-D-3-j 6. doboz

Ezen a napon történt december 03.

1910

Először mutatja be Georges Claude a modern neonvilágítást.Tovább

1917

Breszt-Litovszkban fegyverszüneti tárgyalások kezdődnek Szovjet-Oroszország és a központi hatalmak (Németország és az Osztrák–Magyar...Tovább

1930

A budapesti Margit-szigeten átadják a Hajós Alfréd tervei alapján elkészült Nemzeti Sportuszodát.Tovább

1989

Befejeződik George H. W. Bush és Mihail Gorbacsov máltai találkozója.Tovább

1992

A távközlés egyik történelmi lépéseként Neil Papworth brit mérnök elküldi az első rövid szöveges üzenetet.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő