Megalakult a Szent Imre Kör Segítő Bizottsága, amely a Pro Juventute Catholica akció szerveként működött. Ez volt a kör legjelentősebb...Tovább
Ha felépül végre a házunk...
A városfejlesztés alapvető céljait már 1960-tól a tömeges lakásépítési követelmények határozták meg. Ez vezetett – szovjet példa nyomán – a házgyári technológia bevezetéséhez, a házgyárak megvásárlásához. Az első tizenöt éves lakásépítési terv 1961-től 1975-ig 175 000 lakás építését irányozta elő Budapesten. Ebben az időben három házgyárat vettek meg, és bevezették a házgyári paneles technológiát.
Bevezetés
A második világháborút követően az ország újjáépítéséhez új munkaerőforrásokra volt szükség. A megoldást az jelentette, hogy a mezőgazdasági népességet mind nagyobb arányban kezdték alkalmazni az ipari termelésben. Az iparosítás következtében felgyorsult migráció eredményeként rohamosan nőtt a városok népessége, és ezzel párhuzamosan kezdtek megmutatkozni a fővárosra koncentrált fejlesztés nehézségei.
A nagyobb számú munkalehetőség, a termelőszövetkezetek erőszakos szervezése erősítette a városokba áramlást. Ennek viszont a lakáshiány szabott gátat, az albérletek és a társbérletek száma nagy arányban növekedett.
Az 1950-es évek elején megkezdődött, majd némileg lelassult folyamat 1956 után ismét lendületet kapott, amely tovább növelte a lakáshiányt. Ezért a politikai vezetés a lakásépítés ipari szintű fejlesztése mellett döntött, és az 1960-as évek elejétől a korábbinál nagyobb ütemben kezdték el a lakótelepek építését, amit akár „lakástermelésnek" is nevezhetünk. Ennek első lépése a korábbi nyomortelep helyén épülő IX. kerületi József Attila-lakótelep volt, amely kezdetben téglaalapú házak sorát jelentette, majd az építkezések későbbi szakaszában már panelházak készültek itt.
A kommunista hatalomátvételt követően a telek- és az épületállomány nagy része állami tulajdonba került, és az első nagyobb építkezéseket is az határozta meg, hogy kellett-e kisajátítani telkeket vagy sem. A városépítés irányítója az állam, kisebb részben a városvezetés, illetve az állam mögött álló - stratégiai kérdéseket eldöntő - párt, az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt) lett. A tervező és az építtető szerepét egyaránt az állam vette át. Ennek következtében megváltozott a városépítés irányításának háború előtti - főként az önkormányzatokra épülő - rendszere. A népgazdasági tervek alapján dőlt el a városépítési teendők nagy része. Az erre a célra felállított hatóságoknak, így az Országos Tervhivatalnak állami, a Végrehajtó Bizottság tervosztályának pedig fővárosi vonatkozásban volt az építkezések kezdeményezésében fontos szerepe.
A városfejlesztés alapvető céljait már 1960-tól a tömeges lakásépítési követelmények határozták meg. Ez vezetett - szovjet példa nyomán - a házgyári technológia bevezetéséhez, a házgyárak megvásárlásához. Az első tizenöt éves lakásépítési terv 1961-től 1975-ig 175 000 lakás építését irányozta elő Budapesten.
Ebben az időben három házgyárat vettek meg, és bevezették a házgyári paneles technológiát. A lakásépítés meggyorsítása, a minél nagyobb mennyiségű lakás építésének igénye olyan műszaki megoldásokat követelt, amelyek egyrészt kevesebb munkaerő-ráfordítást igényeltek, másrészt az időjárási viszontagságoktól is függetlenítették a lakásépítést.
A tömeges lakásépítés területeinek a kijelölése több esetben - a bontások elkerülése érdekében - a jóváhagyott általános rendezési tervtől eltérően történt, ahogy azt az Újpalotai- lakótelep példája is mutatja. Az 1960-as években épült lakótelepek többségének a terveit a Budapesti Városépítési Tervező Intézet (BUVÁTI) készítette. Ebben az időszakban épültek az első nagy lakótelepek: a Kacsóh Pongrác úti és a Kelenföldi egy része, illetve ekkor kezdődött az Óbudai építése is.
Az állami lakásépítések számának növekedésével egy időben jelentkezett a lakásnormák meghatározásának szükségessége. A lakásnormák az egész- és félszobák rendszerén alapultak. Eredetileg minimálisan tizennyolc négyzetméteres szobát és kilenc négyzetméteres félszobát írtak elő. Elvileg egy szobára két személyt, fél szobára egy személyt számítottak. Így alakultak ki az ún. másfélszobás és egy plusz két félszobás lakások. A későbbiekben csökkentették a szobák méretét, tizenkét négyzetmétertől már egésznek számítottak egy helyiséget, és egyre gyakoribbá váltak a hat-hét négyzetméteres félszobák is.
A lakáskiutalások során, a sok lakásigénylő és a nagyobb lakások hiánya miatt, a nagyobb családok - a norma szerint számukra megfelelő nagyságúnak tartott lakások helyett - kisebb lakásokba kényszerültek. Ez meglehetős túlzsúfoltságot okozott.
A politikai felfogás, amely a társadalmi osztályok különbözőségének megszüntetését hirdette, a lakáshoz jutási igények kielégítésekor is az egységesítésre törekedett, de nem érte el a célját. A lakótelepek a társadalmi rétegződést tekintve igen változatos képet mutattak, és a kényszerű együttélés sok konfliktus forrása volt. A házgyárak emlékét mára lassan elmosta az idő, de a „panelszellem" azóta is kísért.
Az alább közölt források a panelház építési program kezdeti lépéseit dokumentálják. Az iratok másolatok, nem aláírt példányok.
A források jelzete: MOL- XIX-D-3-j 6. doboz
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt szeptember 25.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.
A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.
Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.
Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. szeptember 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő