Az MSZMP KB 1981. október 22-ei ülésének rövidített vitája, határozata és tájékoztató a Nemzetközi Valuta Alapról és a Világbankról

[popup title="[...]" format="Default click" activate="click" close text="Az elnöklő Németh Károlynak a vita levezetésével kapcsolatos szövegeit (megadja a szót, elmondja, hogy ki jelentkezett felszólalásra stb.), nem jelöljük a külön jegyzettel."]

HAVASI FERENC elvtárs:
Tisztelt Központi Bizottság!

A Politikai Bizottság megbízásából javaslatot terjesztek elő a Nemzetközi Valuta Alaphoz és a Világbankhoz való csatlakozásra. Rövid kis tájékoztatót készítettünk, és osztottunk szét e két nemzetközi pénzügyi intézmény múltjáról, céljáról, fejlődéséről és jelenlegi tevékenységéről.

Hazánk 1955 decembere óta az ENSZ tagja. Tiszteletben tartva az ENSZ alapokmányát, aktív részese a világszervezetnek. Szakosított intézményei túlnyomó többségében - olyanokban, mint az 

az Atomenergia Ügynökség, az Egészségügyi Világszervezet, a  és mások - mint tagok tevékenyen részt veszünk. Ugyanakkor az ENSZ pénzintézeteinek nem vagyunk tagjai.

Nemzetközi pénzügyi kapcsolataink intézményes bővítésének igénye az elmúlt másfél évtizedben több ízben felvetődött. E lépések megtételének gazdasági indokoltsága, előnye, korábban sem volt vitatott. Tekintettel azonban e lépés politikai érzékenységére, a mai napig kerestük, hogyan lehet e szervekhez való csatlakozás nélkül, a hagyományos erőforrások kiaknázásával céljainkhoz közeledni.

Az elvtársak előtt ismert, hogy a tőkés világgazdaságban végbement változások mellett nehezebbé váltak a szocialista országokkal való gazdasági együttműködésünk feltételei is. Ilyen körülmények között az 1973-(ban) és 74-ben bekövetkezett árrobbanás óta a gazdasági-társadalmi fejlődés folyamatossága - jelentős belső erőfeszítések mellett is - csak nagymértékű külföldi hitelfelvétellel volt elérhető.

Hitelek felvételére elsősorban a tőkés országokban volt lehetőségünk, ezért adósságállományunkra a tőkés hányad kényszerű túlsúlya a jellemző. Az ez év végére várható adósságállomány mintegy 270 milliárd forint, egy éves nemzeti jövedelmünk közel 40%-a. Ennek 90%-a, azaz 7,1 milliárd dollár tőkés valutákban áll fenn, és mindössze 10% a rubel elszámolású tartozás, nem egészen egy milliárd rubel.

A tőkés adósságállománnyal összefüggő törlesztési és kamatfizetési kötelezettségek elérik az egy éves tőkés export 34%-át, tetemes összeget, évi mintegy 2 md $-t, közel 70 md Ft-ot tesznek ki.

A VI. ötéves terv kidolgozásakor olyan feltételezéssel éltünk, hogy a tervezett célok kedvező esetben a nemzetközi pénzügyi finanszírozás eddigi módszereivel is elérhetők, de nem zártuk ki azt a lehetőséget sem, hogy az intézményes pénzügyi kapcsolatainkat is tovább kell majd bővíteni.

A külső feltételeket illetően a jóváhagyott terv abból indult ki, hogy:

• a magyar-szovjet áruforgalomban 1981 és 85-ös évekre kölcsönösen, 1,7 milliárd rubelre, 44 milliárd forintra becsült árveszteség keletkezik, és annak egy részére a Szovjetunió hitelt nyújt;
• a tőkés hiteltörlesztések és kamatkiadások zömére pedig összesen 9-10 milliárd, évente 1,8-2 milliárd dollár hitel felvételére lesz szükségünk.

A VI. ötéves terv indulásakor még 7,5 milliárd dollár tőkés adósságállomány csökkentését két megközelítésben irányoztuk elő. Egyrészt abszolút értelemben úgy, hogy a kiegyensúlyozott, majd növekvő mértékben aktív külkereskedelmi mérleg és egyéb bevételeink miatt meg tudjuk állítani az adósságnövekedést, sőt később csökkentjük azt. (Ez év végén az adósságállományunk egyébként 400 millió dollárral kisebb lesz a tavalyitól.)

Másrészt azt irányoztuk elő, hogy javul a tőkés adósságunknak az exporthoz, a tőkés exporthoz való aránya: az éves tőkés export értéke fokozatosan nő és így eléri, sőt túlhaladja az adósságállomány összegét. Az egy éves export értékének megfelelő adósságállományt pedig normális helyzetnek ítéli meg általában a nyugati pénzvilág.

A terv jóváhagyását követően azonban mindkét említett külső feltételt illetően kedvezőtlen, a fejlődést nehezítő változások következtek be. Az újabb ismeretek és számítások szerint a magyar-szovjet áruforgalomban a cserearányok változásából származó veszteség a korábbi 1,7-tel szemben, elérheti a 4 milliárd rubelt. Ennek a kiegyenlítéséhez vagy a tőkés árualapok egy részét kellene a szocialista országokba exportálni - és ez esetben csökkenne a tőkés export, passzívumot idézve elő - vagy olyan nagymérvű tőkés importnövekményből kellene magasabb szocialista exportdinamikát produkálni, amely tőkés importot nem tudnánk exporttal kiegyenlíteni. Mindkét megoldás tehát újabb, a tervezettnél jóval nagyobb tőkés hitelfelvételre kényszerítene bennünket.

A másik megoldás pedig az lehetne, hogy a belföldi felhasználást kellene csökkenteni olyan mértékben, ami a beruházások esetében a jövő megalapozását veszélyeztetné, és a lakossági fogyasztás erőteljes csökkentését vonná maga után.

Nem kisebbek azonban azok a problémák sem, amelyek a tőkés hitelfelvételi lehetőségek tekintetében jelentkeznek. Az elvtársak előtt ismertek azok a súlyos fizetési gondok, amelyekkel egyes szocialista országok az utóbbi időben küzdenek. Ezek a tőkés bankok körében olyan mérvő általános bizalmi válságot idéztek elő, hogy emiatt a finanszírozási lehetőségek szempontjából számunkra, tehát Magyarország számára is új helyzet állt elő.

Annak ellenére, hogy megítélésünk a hitelpiacon továbbra is kedvező és az egyensúlyi helyzet javításában az elmúlt két évben elért eredményeinket elismerik, az ez évre tervezett 1,9-1,9 milliárd [!] dollár helyett, mindent mérlegelve, csak 1,1-1,2 milliárd dollár új hitelt tudtunk, illetve vettünk fel. Hozzá kell tenni, hogy ez a csökkenés, ez nem azért van, mert volt olyan hitelkérelmünk, amire nemleges választ kaptunk, hanem mindent megfontolva, hogy más szocialista országokat elutasítottak, és ebből a csökkentett összegből is egy normális finanszírozást lehetett biztosítani, tulajdonképpen mi nem folyamodtunk további, illetve magasabb összegekért.

Az ilyen körülmények között a szocialista országok hitelfelvételi lehetőségei romlanak, számítanunk kell arra, hogy a VI. ötéves tervben figyelembe vett 9-10 milliárd dolláros tőkés hitelfelvétel tehát a mi számunkra is nehezebben lesz realizálható.

Mindnyájan tudjuk, hogy a gazdasági fejlődés folyamatosságának fenntartásához, az ehhez szükséges import finanszírozásához, az életszínvonal, és az ország jelenleg elismerten jó külföldi fizetőképességének megőrzéséhez alapvető politikai és gazdasági érdekek fűződnek.

A népgazdaság jelenlegi teljesítő képességét, és annak növelési lehetőségét reálisan számítva, valamint az ismertetett külső feltételváltozások kihatásait együttesen mérlegelve megállapítható, hogy további külföldi hitelekre lesz szükségünk.

Szocialista viszonylatból - ismerve és megértve a baráti országok gazdasági gondjait - a korábban számba vett erőforrások bevonásával nem számolhatunk. Továbbá - amint erről

 is szólt az első napirendnél - kalkulálni kell a lengyelországi és más baráti országok gazdasági helyzetével, és ezeknek a külkereskedelmi forgalmat csökkentő továbbgyűrűző hatásaival.

Ilyen körülmények között a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokat illetően három kérdéshez fűződik alapvető érdekünk: az egyik a tőkés hitelfelvételek biztonságosabb megalapozása, amásik az eddigi hitelezői kör bővítése, a harmadik pedig export lehetőségeink feltételeinek javítása. Ezekhez nyújthat bizonyos lehetőséget a Nemzetközi Valuta Alaphoz és a Világbankhoz való csatlakozásunk.

A csatlakozás gazdaságilag előnyös, mert:

• erősíti pozíciónkat a hagyományos hitelezői körben;
• a Nemzetközi Valuta Alap részéről számíthatnánk az ár- és árfolyamrendszer fejlesztését segítő hitelekre, a Világbank kölcsönök pedig egyes, számunkra fontos beruházások - így például az energetika, az infrastruktúra a környezetvédelem, a mezőgazdaság fejlesztésének - finanszírozására jöhetnek számításba;
• mint ahogy a tájékoztató is tartalmazza, beszállítóként részt vehetnénk más tagországok beruházásaiban, úgy, hogy ilyen esetekben mentesülnénk az egyébként elkerülhetetlen hitelnyújtások terhei alól;
• s végül olyan információkhoz juthatnánk, amelyek külgazdasági tevékenységünk javításához hasznosak lennének.

A Kormány felhatalmazása alapján szakértőink előzetes tájékozódó tárgyalásokat folytattak a két pénzintézet, s a legfontosabb, legbefolyásosabb országok bankjainak vezető tisztviselőivel.

E megbeszélések főbb eredményei a következők voltak:

• sikerült tisztázni, hogy elvi jelentőségű feltételeink tiszteletben tartása mellett mind az IMF, mind a Világbank vezetői támogatnák a magyar kormány csatlakozási kérelmét;
• gazdaságpolitikánkat, gazdaságirányítási rendszerünket és gazdasági céljainkat olyannak tekintik, ami összeegyeztethető e két nemzetközi intézmény céljaival és törekvéseivel. Hangsúlyozták az intézmények nyitott jellegét, s a tagországok politikai-társadalmi berendezkedésének részükről való elismertségét;
• az IMF és a Világbank információs igényei a hivatalosan nyilvánosságra hozott adataink alapján - érdekeik sérelme nélkül - teljesíthetők.

Gazdaságpolitikánk nemzetközi megítélése összességében kedvező. A tervről, a gazdaság tervszerű és arányos fejlődéséről, fejlesztéséről, a központi irányításról, a vállalati önállóságról, az áru- és pénzviszonyok érvényesítéséről vallott meggyőződésünk közismert. Amit mi a gazdaságirányítás fejlesztése érdekében tettünk, azt nem külföldi inspirációkra, hanem jól felfogott hazai és külgazdasági érdekeinkből kiindulva tettük.

Gazdasági fejlődésünk eredményei nagymértékben abból táplálkozhattak és táplálkoznak, hogy az MSZMP a gazdaságpolitika céljainak, eszközeinek kialakításában mindig következetesen számolt a magyar gazdaság sajátosságaival és a nemzetközi munkamegosztásra való ráutaltságból származó követelményekkel. Idejében ismertük fel és valósítottuk meg a gazdaságirányítás reformját, s továbbfejlesztése során tett lépéseinknél is következetesen tartottuk magunkat ezen elvekhez. Ezt szolgálta a 

való belépés, az önálló külkereskedelmi joggal bíró vállalatok körének fokozatos bővítése, az ár- és árfolyamrendszer továbbfejlesztése, hogy csak néhány fontosat említsek.

Mindezek azt szolgálták, hogy javuljon a gazdaság alkalmazkodó képessége a külpiaci feltételekhez, megőrizzük, javítsuk külpiaci pozíciónkat, s intézményes garanciákkal segítsük a nem szocialista országokkal folytatott kereskedelemben a kölcsönös előnyök és az egyenjogúság elvének gyakorlati érvényre juttatását.

Kedves Elvtársak!
A nemzetközi intézményekhez való csatlakozásunk kérdését természetesen nemcsak az indokoltság, a lehetőségek és a várható előnyök, hanem a kötelezettségek oldaláról is reálisan mérlegelni kell. Kötelezettségeink három területére szeretném felhívni a tisztelt Központi Bizottság figyelmét.

Az első: a csatlakozáskor tőke-hozzájárulást kell fizetni a két intézmény működési szabályzatában minden ország számára azonosan rögzített és a tájékoztatóban ismertetett gyakorlat szerint. A Valuta Alap esetében a hozzájárulás befizetésének körülbelül egyötöde dollárban, négyötöde forintban történne.
A Világbank esetében az alaptőkéhez való hozzájárulás a Valuta Alapéhoz igazodik, de a ténylegesen befizetendő hányad csak a tőke-hozzájárulás egytizede lenne. Mindez együttesen, dollárban fizetendő összeget tekintve, előzetes szakértői becslés szerint, kb. 100 millió dollárt tenne ki. A dollárban befizetett hozzájárulás a devizatartalékunk része marad és bármikor az igénybe vehető.

A kötelezettségek második csoportját a két intézmény információs igényének kielégítése jelenti. Mint, ahogy erről már szó is volt, ezek túlnyomó része a hivatalosan nyilvánosságra hozott adataink révén teljesíthető. Az ezen túlmenő igényeket, miként annak idején a GATT-tal is volt, részleteiben majd a tárgyalások során kell tisztázni. Ahhoz, hogy hitelekhez jussunk, a magyar pénzügyi szervek a tőkés bankoknak eddig is adtak bizonyos információkat a magyar gazdasági és pénzügyi helyzetről. Ebből eddig sem származtak problémák, sőt elősegítették hazánk gazdaságpolitikájának és bankjaink tevékenységének reális megítélését.

Végül a kötelezettségek harmadik csoportja: a két intézménnyel való kapcsolattartás és konzultációk kérdése. Mind a Valuta Alap, mind a Világbank a rendszeres adatszolgáltatás és az évenkénti tárgyalások alapján jelentést készítenek a tagországok gazdasági helyzetéről. Ehhez csak a tagországok illetékes kormányszerveitől kapott tájékoztatást használhatják fel.

Kedves Elvtársak!
Az intézményekhez való csatlakozásunk, s az ebből fakadó pénzügyi lehetőségek csak járulékos kisegítő jellegűek lehetnek gazdasági gondjaink megoldásához. Nem táplálhatunk illúziókat, olyan érzéseket, mintha ezzel a lépéssel egy csapásra mindent megoldhatnánk. A csatlakozás, párosulva a gazdasági követelmények következetes szigorításával idehaza, a gazdaságirányítás további ésszerűsítésével és fejlesztésével, segítheti a gazdasági fejlődés folyamatosságának fenntartását. S ez már önmagában sem egy lebecsülendő eredmény.

Kedves Elvtársak!
Korábban szóltam arról, hogy a csatlakozás célszerűségének gondolata már több ízben felmerült, és így módunkban volt többször szót váltani erről az illetékes szovjet elvtársakkal, megismerni a szovjet elvtársak álláspontját is.

Őszintén meg kell a tisztelt Központi Bizottság előtt mondani, hogy nézeteink e kérdésben különbözőek. A konzultációk során kifejtették, hogy e pénzintézetek a nagytőke, az imperializmus által befolyásolt szervezetek, és ennélfogva a magyarok belépését ők nem helyeslik, a döntés azonban a magyarok dolga.

Számunkra érthetőek a Szovjetuniónak ezen intézményektől való távolmaradásának okai. Ezt politikai és gazdasági megfontolások egyaránt indokolják. Belátható, hogy a Szovjetunió számára a gazdasági helyzetébe való szélesebb körű betekintésnek - elsősorban világpolitikai és katonapolitikai szempontokból - stratégiai jelentősége van.

Ugyanakkor, mint hatalmas gazdasági háttérrel, energia- és nyersanyagkincsekkel, továbbá jelentős aranytartalékokkal rendelkező nagyhatalom, működtetni tudja gazdaságát, fejleszteni tudja külkereskedelmét ezen intézmények nélkül is.

Mi eddig nem, vagy csak elvétve tettünk olyan lépést, amelyet a Szovjetunió nem helyeselt. Most sem szánta rá magát könnyen e javaslat előterjesztésére a Politikai Bizottság, s nem vállalhatta a döntéssel járó kizárólagos felelősséget, és ezért is határozott úgy, hogy ebben a Központi Bizottságnak kell állást foglalni. S azt is tudjuk, hogy ideális időpont ilyen lépés megtételére nem volt és valószínő, hogy a közeljövőben sem lesz.

Mégis a javaslat mellett vagyunk, mert tudjuk, hogy politikai tisztességünket e lépés sem árnyékolhatja be. Gazdasági helyzetünk nem könnyű, de nem is annyira rossz, hogy a remélt gazdasági előnyökért elvi engedményt tegyünk. Tudjuk, hogy milyen intézményekhez csatlakozunk, hogy a politikai zsaroláshoz kettő kell: aki akar, és aki hagyja magát zsarolni, és azt is tudjuk, hogy az MSZMP-t és annak Központi Bizottságát sohasem lehet elvei feladására bírni.

Tisztelt Központi Bizottság!
Azzal is számolnunk kell, hogy az imperialista fellazító propaganda igyekszik majd kihasználni politikai céljaikra ezt a lépésünket. Dicsérni fogják ezen elhatározást, és a magyarok manőverezési készségét, másrészt a magyar gazdaság csődjét fogják hirdetni, mint akik már az utolsó szalmaszál után is kapnak.
Számolni kell a hazai széles és szűkebb szakmai közvélemény megosztottságával is. Lesznek olyanok, akik majd túllihegik e lépés jelentőségét, s olyanok is, akik társadalmunk szocialista vonásait látják elhalványulni e lépés láttán.

Kedves Elvtársak!
Kérem a tisztelt Központi Bizottságot, hogy a Nemzetközi Valuta Alaphoz és a Világbankhoz való csatlakozásra vonatkozó javaslatot vitassa meg, és fogadja el. Bízza meg a Politikai Bizottságot, hogy a Minisztertanácsnak adjon felhatalmazást ahhoz, hogy még ez évben a csatlakozáshoz szükséges állami intézkedéseket megtegye. A javaslat elfogadása esetén a Kormány kapjon arra is felhatalmazást, hogy döntésünkről a Szovjetunió illetékes vezetőit tájékoztassuk.

Kérem végül az elvtársakat, hogy az előadói beszédben elhangzottakat tekintsék úgy, hogy az szigorúan az Önök személyes tájékoztatását szolgálja.
Köszönöm szépen.

[...]
KOMÓCSIN MIHÁLY elvtárs:
Jelent-e hátrányt a tervezett lépés szocialista partnereinkkel való kapcsolatunkbanő Zavarja-e esetleges belépésünk a szocialista országokkal való kapcsolatunkat?

[...]
HAVASI FERENC elvtárs:
Elvtársak, a jelenlegi gyakorlatról tudok csak néhány szót mondani, tekintettel, hogy a szocialista országok egy csoportja részt vesz ezeknek a szervezeteknek a munkájában. A szocialista országok közötti együttműködést ez semmiképpen nem zavarja, tehát ennek erre nincsen hatása, azt pedig reméljük, hogy a szocialista országokban nem indulnak el olyan gondolatok, olyan folyamatok, amelyek emiatt zavarnák az egyébként is eléggé gondokkal terhelt együttműködést. Tehát a mi együttműködésünket, a KGST-ben való részvételünket sem gazdaságilag, sem politikai szempontból semmiképpen nem zavarja.

[popup title="[...]" format="Default click" activate="click" close text="Dabrónaki Gyula hozzászólását nem közöljük. Felfogását jellemezve csupán egy mondatot idézünk: „Mikor az imperializmus harmadik világháborúba készül – vagy legalább is ilyen zajt csap, inkább a zajon van a hangsúly az én véleményem szerint – akkor nekünk miért kell, miért szabad, beleértve a lengyel eseményeket is, egy ilyen gesztussal – azt hiszem, rossz mondatot mondok – de alájuk dolgozni.”"]

NEMES DEZSŐ elvtárs:
Tisztelt Elvtársak! Én a javaslattal egyetértek, szeretném megindokolni, hogy miért. Az, hogy közvetlen pénzügyi érdekeink emellett szólnak, ezt elmondotta Havasi elvtárs. Én úgy vélem, hogy ez a két nemzetközi szervezet, a nemzetközi gazdasági együttműködésért folyó küzdelem fóruma. Szerintem az a helyesebb, ha a szocialista országok ezeken a fórumokon is javítani igyekeznek a pozíciójukat. Az, hogy a Szovjetunió nem tagja, nyilvánvalóan megvan az oka, ennek megítélése a szovjet elvtársakra tartozik. Értem, hogy a Szovjetunió számára elfogadhatatlanok azok az információs igények, amelyeket vele szemben támasztanak. Értem-értem, de megmondom őszintén, teljesen nem vagyok róla meggyőződve, de nem vagyok illetékes, ez a szovjet elvtársak dolga. Azt hiszem, hogy jobb, ha ebben a szervezetben is, a Vietnami Szocialista Köztársaság, Afganisztán, Kambodzsa, Etiópia, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság mellett azért több szocialista ország is ott lenne. Nem hiszem, hogy az a jó nekünk a nemzetközi küzdelmünk szempontjából, ha mi nem megyünk. Nem hiszem. Ha a belépésről határozunk, nagyon fontosnak tartom és helyeslem, hogy a szovjet elvtársakat az álláspontunkról értesítsük, és tapasztalatainkról később is velük eszmecserét folytassunk ezekben a kérdésekben. [...]

[...]

NYERS REZSŐ elvtárs:
Én egyetértek a belépéssel, úgy érzem, hogy ezt a lépést meg kell tennünk és éppen most feltétlenül meg kell tennünk. Havasi elvtárs utalt azokra az újabb gazdasági nehézségekre, amelyek országunkat fenyegetik. Tehát lélegzetvételhez kell jutnunk. Ez nem csak magyar érdek véleményem szerint, a szocialista közösség érdeke is. Nem szabad megengedni, hogy sajátos magyar válság alakuljon ki. Gazdasági válság. Romániában nagyon közel járnak hozzá, nem tudom, nem fog-e bekövetkezni. Továbbá azt hiszem, hogy ez távlati gazdaságpolitikai érdekeinket is szolgálja, amit mi elfogadtunk és vallunk az ötéves tervekben és a pártkongresszus határozatában, vagyis azt, hogy nekünk a világpiaci versenyképességünket javítani kell. Rengeteg hátrányt vagyunk kénytelenek elszenvedni. A Közös Piac nagyon súlyos hátrányt jelent Magyarországnak, meg az 

is. Legalább egy hátránytényezőt most kapcsoljunk ki. Nekünk most a fejlődő országok felé kell a versenyképességünket javítani, s már kezdjük is a forgalmunkat átterelni oda, egy aktívum termelőt - nagyon kicsi aktívum termelő tényező - ezt az aktívum-tényezőt kell feljavítanunk, ez csak a belépéssel lehetséges. Nem szabad odaadni a fejlődő kereskedelmet az USA-nak és a fejlett tőkés-országoknak, akik erre képesek. Ennyit az érdekeinkről.

Imperialista klubba lépünk-e be? Nem imperialista klubba, hanem egy ENSZ szervezetbe lépünk be. Valamikor ez az ENSZ szervezet az Amerikai Egyesült Államok által irányított szervezet volt, mert olyan súlya volt az USA-nak. Szerencsére ma nincs ez a súlya, nincs abszolút többsége ebben a szervezetben és most még kevésbé lesz abszolút többsége, bár mi nem sokat számítunk, de már nincs abszolút többsége. És segíthetjük a fejlődő országokat és hangot adhatunk ott szocialista érdekeknek is.

A Szovjetuniónak elsősorban gazdaságilag nem érdeke elvtársak belépni. Én szerintem a szovjet elvtársakkal rendezhető, feltétlenül elvtársiasan rendezhető ez a kérdés. Nem érdekük, a Szovjetunió - utalt rá Havasi elvtárs - arany termelő és arany készlettel rendelkező ország. Ha a Szovjetunió belépne, neki a nagyhatalmi súlyával kellene befizetni, és nem kapna semmit. Hát minek lépjen be a Szovjetunió? Egy más szempontból Nemes elvtársnak igaza van, hosszú távon meg kell gondolni, hogy a világgazdaságot átengedjük-e a fejlett országoknak. A Szovjetunió pillanatnyilag komoly gazdasági nehézségekben van. Én megértem azt, hogy az aranyukat nem az ilyenekbe akarják beadni. De rendezhető, hogy megértsék ők is a mi helyzetünket.

Lengyel összefüggését is látom a dolognak. Sajnos ugye a lengyel válság finanszírozását két oldalról lehetséges megoldani. Az a sajnos ebben, hogy csak ez a két-oldal finanszíroz egyelőre és ők maguk nem sokat csinálnak. Keletről, vagyis tőlünk, meg Nyugatról is. Lehetetlen, hogy csak mi oldjuk meg. Nyugatnak finanszíroznia kell, és Lengyelországnak be kell lépnie az IMF-be, feltétlenül be kell véleményem szerint lépnie. Azért is be kell lépnie, mert egy darabig még nem lesz ott olyan kormány, amelyik olyan gazdasági feltételeket képes állítani maga a munkásosztály felé, a dolgozók felé, hogy termeljenek és ne szedjék fel a bért termelés nélkül, hogy ezeknek a túlzott, lehetetlen gazdasági követeléseknek útját állják és egy nemzetközi szervezet tekintélyével valamit hozzá lehet ahhoz segíteni. Úgy látom, hogy Lengyelország be fog lépni, mert be kell lépnie. A szocialista tábor szempontjából rossznak látnám, hogyha Lengyelország a maga csődjével lépne be, mi tisztességgel, becsülettel tudunk belépni. Minket nem kényszerít tulajdonképpen semmi, nem mondhatják azt. Mi belül tudjuk, hogy van nálunk egy kis kényszer, de nemzetközileg ez nem jelentkezik. Úgyhogy egy kicsit elősegítenénk a lengyel ügyet is, de nem ezt tartom én a döntőnek, csak ezt is szerettem volna elmondani. Tulajdonképpen amit elmondott Havasi elvtárs, azzal száz százalékig egyetértek és úgy érzem, nem lenne helyes, nincs igazában szabadságunk, hogy másként döntsünk.

[...]

KÁDÁR JÁNOS elvtárs:
Kedves Elvtársak!
Tisztelt Központi Bizottság!
Szót kértem én is, és azért kértem, hogy kapjak most szót, hátha segít a többiek állásfoglalásában is. Nem akarok nagyon hosszan beszélni.

Én a javaslat elfogadása mellett vagyok és szeretném megindokolni, hogy miért. A javaslatról egyébként azt szeretném még mondani, hogy ha a Központi Bizottság úgy dönt, és ilyen lépésre valóban sor kerül részünkről, ezzel mi még nem vagyunk tagok. Az még egy másik folyamat, hogy felvesznek-e minket. És ha felvesznek, hát elvtársak, itt senki előtt nem titok, semmiféle nyugati partner előtt sem titok, mi kezdettől fogva úgy gazdálkodtunk és politizáltunk ezekkel a nyugatiakkal, mi másképp szóba sem álltunk senkivel, semmiféle kontaktusokért nem futottunk. Az első szavunk mindig az volt, mi a Szovjetunió szövetségesei vagyunk, a Varsói Szerződés tagállamai vagyunk, a KGST tagállama vagyunk, szocialista ország vagyunk és az is maradunk. Ez kezdettől fogva így megy. Most is ezen az úgynevezett puhatolózó tárgyaláson is ezzel kezdtük a köszönést. És ha mi belépünk, mi ott is a Szovjetunió szövetségesei leszünk, a Varsói Szerződés tagállama és a KGST tagállama leszünk és szocialista ország leszünk.

Itt az információban felmerült, hogy már korábban tag volt Lengyelország, Csehszlovákia és bizonyos politikai szituációban ők kiléptek. Hát mit mondjak én még erre a belépésre? Kérjük a felvételünket és fel is vesznek, akkor tagok vagyunk. És ha valami olyasmit tapasztalunk, ami az alapstátuszunkkal nem egyeztethet? össze, akkor kilépünk. Hát azért így is kell ezt a dolgot nézni, nem örökre van így eldöntve ez a kérdés.

Hogy az indokról is mondjak valamit. Elvtársak, a javaslatban nem igyekeztünk ferde módon előadni a dolgot, csak nyíltan és becsületesen lehet mondani. Ez a javaslat, ami napirenden van, és ami most állásfoglalást kíván, ez gazdasági szükségszerűség részünkről, bizonyos előnyökkel jár, Havasi elvtárs hozzászólása szerint az alapkérdéseket nem oldja meg, de bizonyos előnyökkel jár, ami segít a megoldásban. És politikai hátrányokkal jár, én így merem mondani most pillanatnyilag. Ezzel így kell szembenézni. Miben van a politikai hátrány szerintem? - majd erre még vissza is térek.

Politikai hátrány a következő: Vegyes fogadtatásra talál ez a lépés nálunk is. Meg kell értenünk. A mi politikai közvéleményünk se teljesen egysíkú, uniformizált, hát sokféle nézet van, régi harcok emlékét hordozzuk mindnyájan, és nagyon jól tudják, hogy különböző gazdasági lépéseinknél valójában mintha két nézőponttal találkoznánk, mindig és nem tegnap óta, évtizedek óta. Az egyik, kicsit elfeledkezik a szocializmus alapvető lényegi vonásainak a nagyon gondos megőrzéséről, és a másik, meg aki mindenben a társadalmunk szocialista vonásait félti. Azok sem bűnösek természetesen, és ezek se. Itthon is vegyes közvéleményre számíthatunk. Ennek a tudatában kell állást foglalnunk. És nemzetközileg is vegyes állásfoglalásra számíthatunk. Itt természetesen engem elsősorban a mi legszorosabb szocialista szövetségeseinknek az állásfoglalása érdekel; erről szeretnék szólni. Megmondom elvtársak, ez a Világbank, ennek a kerülgetése nemcsak magyar probléma, ezzel más szocialista ország gazdasági emberei, közgazdászai is foglalkoznak. Merem állítani , hogy a Szovjetunióban is a közgazdászok és bizonyos gazdasági emberek véleménye megoszlik ebben a kérdésben. Ténybelileg közölhetem információként, hogy ezt a kérdést mi már felvetettük korábban is a Szovjetunióban. A szovjet vezetés megbízott három közgazdasági kutató intézetet, hogy véleményezze, mi történne, ha Magyarország belépne a Világbankba. A háromból egyik pozitív véleményt adott, egyik határozottan negatív véleményt adott és a harmadik meg inkább negatív véleményt, ami bizonytalan állásfoglalás. S a hivatalos szovjet vezetés annak az intézetnek a véleményét fogadta el, amelyik a negatív elemeket hangsúlyozta.

Az európai kisebb szocialista országok is - gondoljanak az NDK-ra, a csehszlovákokra, bolgárokra elsősorban, akik hozzánk nagyon közelálló partnerek - már évek óta foglalkoznak ezzel a kérdéssel, problémáznak vele, és megoszlik a vélemény. Ott is negatív véleményre számítok hivatalos emberek részéről, mert a minimum az, hogy „a gazember magyarok nem szóltak nekünk és elibénk vágtak." Mindegyik maga szeretné ezt a lépést megtenni, csak nem jutott elhatározásra mérlegelve a pluszokat és a mínuszokat.

További negatív politikai következményekre feltétlenül számítani kell, hogy az imperialisták megpróbálják ezt politikailag felhasználni a szocialista országok ellen és Magyarország ellen is természetesen, különböző módon, ahogy erre már Havasi elvtárs célzott. A jelenlegi nemzetközi helyzet bizonyos értelemben kedvez is erre, hogy az imperialisták csemegézzenek egy kicsit és foglalkozzanak vele. Nem hiszem, hogy a világ motorjait leállítanák egy álló esztendőre, hogy ezen rágódjanak, hogy Magyarország kérte a Világbankba vagy a Nemzetközi Valutaalapba történő felvételét. Hát foglalkozzanak mint egy aktuális politikai kérdéssel, igyekezzenek maguk részéről propagandisztikusan kihasználni, mert ha nem ezt csinálnák, akkor nem volnának imperialisták. Ezt meg fogják csinálni, ilyesfajta politikai negatív hatással számolni kell.

Még egy valamit szeretnék aláhúzni a gazdasági szükségszerűségről. Amit úgy kell érteni, hogy nem azért volna célszerű egy ilyen lépést tennünk, mert csőd előtt állunk és akkor nem jutunk csődbe, vagy megment minket ez a Világbank, ilyesmiről itt szó nincsen! Másról van szó, elvtársak. Arról, hogy jelenleg - legalábbis itt a Szovjetuniót és az európai szocialista országokat megnézve egy pillanatra - nekünk van jóváhagyott és törvényerűre emelt ötéves tervünk. Hírtelenjében nem tudom, még kinek van rajtunk kívül, de úgy tűnik, hogy nincs. A Szovjetuniónak sincsen, és a többieknek sincsen, nincs még jóváhagyott ötéves tervük. És az ötéves terv időszaka megkezdődött. Ez az ötéves terv azért nem is egyszerűen csak egy törvény, amit az ország legfőbb néphatalmi szerve törvényerőre emelt, hanem ez az MSZMP politikája, ez a magyar kormány politikája mindenestűl. Ez az ötéves terv a szocialista építésnek a terve öt évre. Hogy hogy született, hogy nem, azt a Központi Bizottság tudja. Nem volt olyan könnyű ezt az ötéves tervet létrehozni. Ennek az ötéves tervnek vannak bizonyos minimális célkitűzései, és azon belül is vannak kardinális pontok. Mik ezek? Az első: a nemzeti jövedelemnek egy minimális növelése. A másik: az elért életszínvonal - mi tudjuk - globálisan és általában értve ennek a megőrzése. A harmadik: a nyugati eladósodás megfékezése. Aminél megjegyzem, hogy azért az a két évi erőfeszítés, ami mondjuk nem nagy eredménnyel járt, mégis hogy az ország nyugati eladósodását ebben a két évben globálisan kevesebb, mint egy milliárd dollár néhányszáz millió dollárral [!] csökkenteni tudtuk, hát én nem tudom melyik európai ország tud valami hasonlót mutatni ez alatt a két esztendő alatt. Erről a három alapvető célkitűzésről van szó.

Elvtársak!
A napirend során hallottak egyéb bejelentéseket is, azokat is érinteni akarom. Mi, akik évek óta rágódunk ezen a dolgon, még a Központi Bizottságot sem háborgattuk, minek zaklassuk fel a kedélyeket, most oda jutottunk, hogy ide kellett hoznunk ezt a kérdést, mert úgy tűnik, hogy gazdaságilag szükségszerű lépésről van szó, ha nem akarunk engedni abból a sarkalatos minimális célból, amit az ötéves tervben kitűztünk magunk és a nép elé: a nemzeti jövedelem minimális növekedését, az életszínvonal megőrzését és a nyugati eladósodás megfékezését. Ha ebből nem akarunk engedni, akkor jobb működési feltételeket kell a nemzetközi pénzvilágban biztosítani a magunk számára. Csak egyszerűen erről van szó, a jobb pénzügyi működési feltételekről. Vagy talán még egy valamiről, ami Nyers elvtárs egyik témáját érinti - nem tudom, Havasi elvtárs talán így kifejezetten nem mondta, talán az ismertetésben szerepel - hogy ezeknek az intézményeknek vannak bizonyos fejlesztési döntései. A fejlődő országokban, meg több mint fejlődő országokban bizonyos fejlesztési célokat elősegít a Világbank és a Nemzetközi Valuta Alap, azokhoz pénzeszközöket biztosít, és besegít a szóban forgó fejlesztések megvalósításában is. Ilyesmiről esetleg Magyarország esetében is szó lehet, vízügyi rendszer, energia, meg más területen, de számunkra nagyon fontos kérdés most, amikor a harmadik világba, a fejlődő világba, a gazdaságukba valamiképp be kéne hatolni, különböző meg politikai okok miatt, a Magyar Népköztársaság gazdasági helyzete miatt is érdekünk volna. Ezekből a Világbank által elfogadott fejlesztési tervekből a nem tagállam ki van zárva, tehát nem vehetünk részt a versenytárgyalásokon. Ezt meg akartam még itt említeni. Pusztán ez is bizonyos előnyökkel és működési lehetőségekkel jár.

Miért kell nekünk a nemzetközi pénzvilágban bizonyos működési feltételeket biztosítani a továbbiakban is a magunk számára? Azért, mert ilyen az ország adottsága, amilyen. Itt már milliószor szó volt, mindenki betéve tudja, hogy Magyarország adottsága olyan, hogy a nemzeti jövedelem, a nemzeti össztermék megközelítően fele nagyságrendű, importra van szükségünk ahhoz, hogy egyáltalán dolgozhassunk. Ennek megfelelően ettől kicsit nagyobb exportra vagyunk kényszerítve, mert különben az importot se tudjuk fedezni, és a fizetési kötelezettségünknek nem tudunk eleget tenni. Ez az adottságunk. Annyi év alatt és annyiféle vitában - szovjet elvtársakkal és más elvtársakkal - mert ez a nyugati eladósodás, ilyentől való óvás gyakran felmerült a szovjet elvtársak részéről felénk is, a lengyelek felé és mások felé is; mi mindig azzal válaszoltunk, nem tudunk mással válaszolni, hogy amit meg tudunk kapni a termelési apparátusunk működtetéséhez szükséges dolgokból, és a Szovjetuniótól tudjuk megkapni, mi ott vesszük meg, senki máshoz nem fordulunk. Amit ott nem tudunk megkapni, azt megvesszük a szocialista országoktól. Amit ott sem tudunk megkapni, azt meg kell vennünk a kapitalista országoktól, mert élnünk és dolgoznunk kell, és működnie kell a magyar népgazdaságnak.
Ezt akartam a gazdasági szükségszerűségekről mondani.

Most még egy valamit említek meg, ilyen politikai problémát meg a várható hatásról. Komócsin elvtárs kérdéséhez szeretnék kapcsolódni a lehető legnagyobb nyíltsággal. Ennek a lépésnek az ésszerűsége az világos. Sok éve világos, ésszerű lépésnek tűnik. De hát azt hiszem, én már eleget viseltem azt, hogy "szovjet ügynök" vagyok, én mindig gondolok a Szovjetunióra is természetesen mindenféle értelemben. Ma is vallom, a jövőben is, hogy a mi legfőbb gazdasági partnerünk a Szovjetunió. Sok éven át mindig kértem az elvtársakat, hogy vegyék figyelembe és próbáljunk más utat mindig találni becsületből, szövetségi hűségből, politikailag ne támasszunk nehézséget a szovjet elvtársaknak, általában a szocialista országoknak. És még egy szempontból: nehogy közvetlen hátrányaink származzanak belőle. Mert ha mi belépünk, a szovjet elvtársak azt mondják, ez nem helyes lépés, nem helyeslik. Annak lehet közvetlen hatása, a szovjet emberek is emberek, tervhivatal meg minden, ott is emberek dolgoznak, hogy esetleg kicsit becsavarodnak, és minden kérdésnél nüanszbelileg negatívabban bírálják el a magyar javaslatokat vagy együttműködési feltételeket. Mondom, lehet, hogy belépünk a Világbankba, valami előnyt, működési előnyöket remélünk tőle, aztán az még nincs meg, de a közvetlen negatív hatást esetleg a baráti kapcsolatokban egy hónap múlva már érezhetjük. Ezt azért mondom, Komócsin elvtárs, legyen nyugodt atekintetben, hogy itt semmiféle szabályzati meg ilyesmi tényező ezzel a tagsággal nem jár, ami gátolná a mi együttműködésünket a Szovjetunióval és a szocialista országokkal. Természetesen ha ilyen létezne, akkor nekünk eszünkbe se jutna, még idáig se hoztuk volna ezt a kérdést.

A másik: abban is teljesen biztos vagyok, hogy sem a Szovjetunióban, sem Csehszlovákiában, se máshol semmiféle párt vagy állami szerv olyan határozatot nem fog hozni, hogy a magyarok egy lépést megtettek, amivel mi nem értünk egyet, döntessük meg őket, ilyen se lesz. Ezt csak mondom, hogy milyen messzemenőleg gondolkozik az ember, aggódik és nyugtalankodik ezerféle oldalon, mielőtt egy ilyen kérdésre eljut az ember.

Szeretném befejezni egy dologgal és ezt, ha akarják, fogják fel információként. De ezt tartsuk magunk közt, elvtársak! Mert én már mondtam itt dolgokat, amik innen kiszivárogtak és azért az nem nagyon illendő, politikailag sokszor káros lehet.

Mi sok éve többször felvetettük a szovjet elvtársaknak ezt a problémát. Barátilag beszélgettünk és nemegyszer hivatalosan az volt a válasz, hogy nem tartják helyesnek. Ezek régebben voltak, nem most az idén vagy tavaly. „De a maguk dolga" - ez volt mindig a hivatalos válasz. Hát mást mit tudnak ők is mondani? Megmondták, hogy nem helyeslik, de hát a mi dolgunk, ők nem dönthetnek a mi ügyeinkben. Hivatalos formában az utóbbi két-három évben azt hiszem nem is vetettük fel. Viszont itt szó esett az első napirendi pontnál a krími tárgyalásainkról, ahol bizonyos komoly dolgok kerülnek szóba a saját ügyeinkből is, mert van, amit úgy hívnak ilyenkor, hogy kölcsönös tájékoztatás; én végighallgattam a Szovjetunió gondjait, jelenleg nem kis gondok, ilyen aktuális és különösen nagy gond a rendkívül rosszul sikerült mezőgazdasági év, amelynek sokféle súlyos következménye van. És én meg előadtam a mi gondjainkat. Beszéltünk az együttműködés kérdéseiről, sok fontos kérdésről beszélgettünk. Brezsnyev elvtárs ott mondott egy mondatot. Azért szeretek én onnan hazajönni, és nem egy hónap múlva jönni, mert azok mindig fontosak, amiket ott mondanak nekünk. Mondják, hogy sok mindennel foglalkoznak mostanában, az energia-problémával is foglalkoznak, és olyan kérdésekkel találják szembe magukat, hogy úgy néz ki „még a legközvetlenebb barátainknak sem tudjuk biztosítani energiahordozókban azt, amit már megígértünk. Tehát a tervegyeztetés során, amiben megállapodtunk." Ezt a mondatot mondta, semmi többet. Ezt megjegyeztem, én nem mondtam a kollégáimnak, hogy készüljünk föl valamire. S akkor megjött a hivatalos levél, amit Gyenes elvtárs említett, hogy az energiahordozóknál a tervegyeztetés során megállapított szovjet szállítások mennyiségéből globálisan kifejezve 10 százalékkal kevesebbet fogunk kapni. Ezt is megtárgyaltuk, mit csináljunk, hisztéria, kapkodás meg csapkodás meg nem tudom én mi nélkül. A nagykövetnek is mindjárt mondtam, hogy ez rossz hír. Az indokokat megértem, és azt is tudom, hogy jókedvében ilyen levelet nem ír az ember. Ezt jelentette haza. Nagyon jó néven vették, hogy nyugodtan fogadtuk, máshol még idegesebb fogadtatás volt. Négy szocialista ország kapott hasonló értelmű értesítést. És erre nekem válaszolnom kellett. És én válaszoltam annak rendje-módja szerint, a levél hozzám volt címezve, én válaszoltam rá. Most adtuk át a választ. Abban elvtársak megmondtam, hogy az ő levelükről eddig a Politikai Bizottságot és az állami gazdasági vezetők szűk körét tájékoztattuk csak ez ideig. Ebben a körben tudomásul vettük, indokaikat megértjük. Aztán rákezdtem a saját versünkre. Megmondtam, ott is megismétlem, hogy ez rossz hír számunkra, és ez sajnos alapjaiban érinti a mi új ötéves tervünknek nemcsak az energiahordozókra vonatkozó mutatóit, hanem a többit is. Ilyen szempontból új helyzet előtt állunk. Mi egyeztettük ezt a tervet, parlamentbe vittük, nyilvánosságra hoztuk, ez a párt és a kormány ötéves terve, amit az egész nép ismer. Ebben vannak ezek a minimális célok, amit most szóban is mondtam, ugyanezt ott írásban megismételtem, minimális nemzeti jövedelem növelés, az életszínvonal megőrzése, a nyugati adósság, nemzeti fizetési mérlegünk bizonyos karbantartása. Leírtam, hogy ezektől a céloktól mi komoly politikai következmények nélkül nem tágíthatunk. És ezt is vegyék komolyan az elvtársak. Számítsák ki ennek a következményeit, ha mi ezektől el kell, hogy álljunk. Úgyis csak isten nevében tudjuk ezt is csak tartani, látják.

A nemzetközi kérdésekről nagy vita nem volt, úgy látszik, minden világos a nemzetközi helyzetben, meg nehéz is itt vitatkozni dolgokról. Megismétlem, ami talán Gyenes elvtárs szavaiból is érthető volt, hogy megvan ez a mi lengyel bajunk, úgy kell mondani, hogy bajunk, mert ez mindnyájunk baja. A román bajokon se nagyon lelkendezzünk, mert minden valamire való magyarnak, tán még a párttagnak is úgy belül a szíve mélyében van egy kis káröröm, „a nyavalya törje ki őket - engedelmet a kifejezésért, mit okoskodnak itt önállóskodással meg ezzel-azzal." Ne örüljünk neki! Mi a román népnek se kívánunk semmi rosszat. A sorsunk össze van kötve, szeretjük, vagy nem szeretjük az ottani egyik vagy másik vezetőt. Nekünk itt semmi szükség nincs rá, hogy még a lengyel kérdés nem is futott le vagy valamennyire jutna már, hogy világosabb helyzet lenne, és belépne nekünk egy román meg nem tudom mi.

Aztán a jugoszlávokat nemigen emlegetik. Engem személyileg az ottani helyzet is nyugtalanít, mert megvannak a maguk gazdasági problémái, és már vagy 50 százalékos inflációnál tartanak, és nem tudom, milyen csodálatos alkotmányt csináltak, meg ez az önigazgatás hogyan működik, úgy tűnik, hogy politikailag van, de mintha gazdaságilag nem volna kormánya Jugoszláviának. Úgyhogy sok jót onnan se várhatunk.

Akkor itt van ez a lengyel begyűrűzés, itt van ez a nemzetközi pénzpiac, ahol - hát már itt elárulom ezt a titkot is - hogy a lengyelek totál fizetésképtelenséget jelentettek be, momentán ebben a helyzetben vannak. A románok egy sor pénzintézetnél, azt hiszem a rövidlejáratú hitelekre nem fizetnek, jugoszlávok dettó. Ilyen viszonyok közt azért van annyi szimatunk, hogy mi nem mentünk ki a pénzpiacra hitelt jegyeztetni. Az NDK próbálkozott egy nevetséges összegű kölcsönnel, 200 millió dollárt az NDK, a világ kilencedik ipari nagyhatalma, és nem tudták lejegyeztetni. Hát mi most nem is megyünk ki a pénzpiacra.

Hát ez a helyzet elvtársak, ilyen helyzetben kell állást foglalnunk. Én is mondom, hogy jó, nem - és akkor mi lesz az ötéves tervünkkel, mi lesz a politikánkkal, mi lesz a párt tömegtámogatásával, a rendszer támogatásával? Ugye, a második napirendi pont vitájában azt hiszem, Fock elvtárs mondta, és jogosan mondta, hogy el tudjuk mi fogadtatni most a népünkkel ezt a variánst, azt a variánst is. Hát ilyen könnyen azért így egy pillanat alatt az se megy, de igaz. Bízik a nép! Ezt a bizalmat meg kell őrizni. Fogják fel úgy, hogy egy gazdaságilag szükségszerű, momentán politikailag nem kedvező lépésről van szó. Mindent összeadva és a jövőbe is nézve azért ez a nemzetközi helyzet se mehet így a világ végéig, mert ha ez a Reagan-féle program végrehajtható volna, akkor menetelünk a világ vége felé tulajdonképpen, mert akkor abból háború lesz, és itt kis háborút nem lehet ám csinálni - Luxemburgot fogják bombázni, és a többi meg semmi meg viszont. [!] Mi bízunk abban, hogy a világ sorsa nem így fog alakulni! Dolgoznunk, harcolnunk kell, ez a feszültség is majd megkopik egy kicsit, valahogy a józanok is majd mozogni kezdenek jobbra-balra, a józan erők - még az USA-ban is, és nem is csak az elkeseredett csőlakók meg a nyomorult, tönkrement egzisztencia nélküli emberek fognak háborogni, mert hogy a közsegélyezés csökken, meg megszűnik, hanem vannak ott komolyak, akik a békében és a normális emberi életben érdekeltek, nem a háborúban! Hát ilyen viszonyok közt kell most lépni.
Én támogatom a javaslatot, és kérem, vitassák meg.

[popup title="[...]" format="Default click" activate="click" close text="Párdi Imre és Tömpe István hozzászólását nem közöljük."]

VERESS PÉTER elvtárs 
Tisztelt Központi Bizottság !
Bár úgy ítélem meg, hogy a csatlakozás gazdasági és politikai érveiről és tartalmáról a javaslat szövege és néhány hozzászólás világosan és meggyőzően beszélt, mégis engedjék meg, hogy az érvanyagot kiegészítsem néhány elemmel.

Először az időpont megválasztásához. Az időpont gazdasági indokai, kritériumai tekintetében a javaslat világosan fogalmazott. Ehhez azt tenném hozzá, éppen azért, mert jelenleg a nemzetközi helyzet és szomszédaink helyzete olyan, amilyen, éppen ebben a helyzetben Magyarország szilárdsága, politikai és gazdasági szilárdsága hangsúlyozottabban fogalmazódik meg nyugati partnereinknél is. Ebben a légkörben, amikor a nyugati partnerekre is nyomás nehezedik elsősorban az Egyesült Államok részéről, meg saját reakciós köreik részéről, hogy lazítsák vagy nehezítsék a gazdasági kapcsolatokat, a nyugati partnerek keresik azokat a politikai, gazdasági, technikai kapaszkodókat, amelyek segítik őket abban, hogy ők is mentsék a kapcsolatot a szocialista országokkal, és főleg mentsék a kapcsolatot olyan szocialista országgal, mint Magyarország, amelyet - hangsúlyozom - szilárd országnak tekintenek.

A sajtóban megjelent a közlemény, hogy Kádár elvtárs fogadta a híres amerikai tv-embert, aki azzal kezdte nálam a beszélgetést, mikor nálam járt, hogy mi a titka a magyar gazdasági csodának? A nyugat nagy figyelemmel követi, töri a fejét, és nem is érti teljesen, hogy Magyarország hogyan tud egymás után egységes árfolyamot, majd - már tudnak róla - részleges konvertibilitást elfogadni, illetve 

 Megítélésem szerint tehát nyugati partnereink és a fejlődő országok érintett, érdekelt része jól fogja fogadni ezt a lépést.

A dolog másik része a mi helyzetünk a kelet-nyugat között, hogy úgy mondjam. A nemzetközi konferenciákon, a nemzetközi kereskedelmi munka minden területén mi a legszorosabban együttműködünk a szövetségeseinkkel, és nincs egyetlen olyan lényeges kérdés, amelyben a velük való konzultáció nélkül léptünk volna és lépünk akár az ENSZ-szervezetekben, a GATT szervezeteiben, a közös piaci tárgyalásokon és máshol. Érdemes emlékezni arra elvtársak, hogy egyes magyar lépések megítélése az idők során változott. Én emlékeztetnék most arra, hogy a GATT-ba való belépésünk felett annak idején vita volt, bizonyos kételyek voltak, később pozitívan értékelték, mert látták szövetségeseink, hogy előnyök is származnak belőle, őket is sok mindenről informálni tudjuk, nekik is sok mindenben tanácsot tudunk adni.
Vagy itt van a mezőgazdasággal kapcsolatban a háztáji megítélése. Lényegesen változott a helyzet ebben a kérdésben.

Egy másik esetet is szeretnék említeni. Közismert, hogy a Közös Piac és a KGST-országok között kapcsolatok, konzultációk voltak, szakértői szinten kétszer is találkoztunk, és nagy vitákat folytattunk, nagy csata zajlott le. A Közös Piaccal folytatott szakértő tárgyalások vezetője mindkét alkalommal magyar volt és elsősorban mi koordináltuk azt a nagyon szilárd politikai alapon kialakított álláspontot, amelyet valamennyi szövetségesünk elfogadott, és amelynek alapján nagyon elvi, nagyon politikai alapon tárgyaltunk a Közös Piaccal és nem voltunk hajlandók engedményt tenni. Nem egy esetben barátainkat mi tartottuk vissza attól, hogy szükségtelen engedményt tegyünk a Közös Piacnak, esetleges politikai gesztusokkal szemben gazdasági engedményt, vagy fordítva. Szövetségeseink, barátaink tudják ezt, ismerik ezt, értékelték azt, nagyra becsülték ezt a magyar munkát s egyáltalán mindent, amit ebben a kérdésben a múltban és a közelmúltban tettünk.
Úgy gondolom tehát, hogy lépéseinknek akkor is lehet értelme, ha első pillanatban nem értik, vagy nem értenek egyet vele, mert tudják, hogy elvi alapon dolgozunk, elvi alapon tárgyalunk.

Elvtársak! Meggyőződésem, hogy Magyarország függőségét, vagy függetlenségét a nyugati gazdaságtól egyáltalán nem valamilyen gazdasági szervezethez való tartozás határozta meg a múltban és fogja meghatározni a jövőben, hanem a gazdaság, a belpolitika, a politika szilárdsága általában. Ezt 30 éves nemzetközi tapasztalat alapján merem határozottan állítani.

Valamit a gazdasági részéhez, kiegészítésül az elhangzottakhoz. A szétosztott tájékoztatóban is szerepelt, a beszámolóban is helyet kapott két fontos elem: az egyik, hogy a nemzetközi pénzpiacon a tagországok fizetőképességével szemben - én most a rendezett gazdaságú tagországokról beszéltem természetesen - nagyobb a bizalom, mivel úgy ítélik meg, hogy mögötte van egy bizonyos pénzerő, amelyet a belépéssel járó tagság eredményez. A másik érv, amely elhangzott és ezt nagyon szeretném aláhúzni, mivel nekünk a fejlődő országokba sok száz millió értékben kell értékesítenünk gépet, berendezést, műszert a következő években.

Elvtársak! Ötéves tervünk sikere többek között attól függ, hogy gépipari kivitelünket tudjuk-e az előirányzott, nagyon jelentős ütemben fokozni, a dollár, illetve a nem rubel kivitelt. És ennek a piaca elsősorban nem Nyugat-Európa sajnos és nem az Egyesült Államok, hanem a fejlődő világ. A fejlődő világban pedig, amint az már elhangzott, nagyon sok országban a Világbank finanszíroz egy sor berendezést, egy sor munkálatot. Éppen Kádár elvtárs mondta el, hogy ha nem vagyunk tagja a Világbanknak, akkor a Világbank által finanszírozott keretekre nem teljesíthetünk szállítást; naponta találkozunk azzal a jelenséggel, hagy ajánlatainkat elutasítják, mert ebből az

Hozzáteszem, hogy egyes erős szocialista országok erős konkurenseink a harmadik világban: Romániát említem, Jugoszláviát említem és egy rendezett körülmények között él? Lengyelországot lehet megemlíteni szintén, és ha ő is belép, akkor különösen igaz lesz ez. Tehát velünk szemben előnybe kerülnek ebben a versenyben. Sajnos ez a verseny van, sajnos ezt a versenyt vállalni kell, és az nyer, aki erősebb, vagy ügyesebb.

Elhangzott az is, hogy számos progresszív úton járó fejlődő ország tagja a Világbanknak. Megemlíteném jelenleg Etiópiát, Tanzániát, a Kongói Népköztársaságot, Dél-Jement, Laoszt, Algériát, sőt Vietnámot is.

Elvtársak ! Vietnami kérések vannak a Világbanknál, különböző beruházások finanszírozása iránt. Tehát ezek az országok merik vállalni azt, hogy felvegyenek innen eszközöket és nekünk is jobbakká válnak az esélyeink, hogy ezekbe az országokba szállítsunk, ha nem kell mindent meghiteleznünk, jelentős könnyebbség gazdaságunknak. Hozzáteszem még az elhangzottakhoz - ugyancsak elhangzott már egyébként - jelentős plusz információkhoz juthatunk nemcsak az írott anyagokból, hanem annak árán is, hogy ezeknek a szervezeteknek megvan a maga apparátusa, az apparátusba bevonnak külső szakértőket, ha egy vagy két szakértőt tudunk adni bármelyikhez, az már jelentős előny. Ezek szakértőket küldenek külső országokba, hogy megvizsgálják az ország gazdasági helyzetét, vagy a javasolt beruházások állapotát, kilátásait. Ha szakértőt tudunk delegálni ilyen missziókra, ugyancsak jelentős információ forrásokhoz jutunk és feltehetően ha, elég felkészültek leszünk, nem egy esetben a döntéseket kedvezően tudhatjuk befolyásolni.

Elvtársak ! Ezeket együttvéve úgy gondolom, a helyzet szükségessé is teszi, érett is rá és az előnyei lényegesen nagyobbak, mint a várható hátrányai. Ennek alapján én a javaslatot támogatom és javaslom, hogy a Központi Bizottság fogadja el.

[...]
TÍMÁR MÁTYÁS elvtárs:
Tisztelt Központi Bizottság!
Havasi elvtárs referátuma és Kádár elvtárs hozzászólása után elég nehéz új érveket mondani, de engedjék meg azért, hogy egy-két dologgal megpróbáljam alátámasztani ezeket a javaslatokat.

A jövő évben nekünk kb. minimum másfél milliárd dollár hitelt kell felvennünk. A visszafizetési, törlesztési kötelezettségünk, plusz a kamatfizetési kötelezettségünk - ez szerepelt a referátumban is - kb. 2 milliárd dollár. Eddig nagyjából egyensúlyban lévő tőkés külkereskedelmi mérleget terveztünk, sőt valami pluszt is tervezünk és az áruforgalmon kívüli tételeknél is lesz valami plusz, de mindezzel együtt, ha sikerül felvenni másfél milliárd dollár hitelt, akkor is csak úgy tudjuk a törlesztést és a kamatot kifizetni, hogy az amúgy is alacsony szinten levő devizatartalékaink olyan alacsony szintre kerülnek, ami már egy veszélyzónába tartozik.

Ez a helyzet. Hogy néz ki a nemzetközi pénzpiac, fel lehet-e venni ezt a másfél milliárd dollár hitelt? Azt kell mondanom elvtársak, hogy jelenleg a legnagyobb bizonytalanságban vagyunk afelől, hogy ezt fel tudjuk-e venni. Mi évente - az Elvtársak ezt tudják - felvettünk két-három nagy kölcsönt 7-8-9 millió dollár értékben, a többit meg mindenféle egyéb kisebb kölcsönök, kölcsönkonstrukciókban biztosítottuk. És mindent elkövetünk, hogy fel tudjuk venni a szükséges kölcsönöket. Az embereink kint jártak, végigjárták a legfontosabb pénzpiacokat azzal az utasítással, hogy ne kérjenek kölcsönt, mert valamiféle kudarcba nem akarunk belemenni, ahogy ez itt elhangzott, hanem puhatolják ki az ismerőseiknél, hogy egyáltalán felvehető-e a dolog. Ez most történt az elmúlt hetekben.

Mivel jöttek vissza ezek az emberek? Azt mondják a svájci, angol, amerikai nagybankok középszintű és vezető emberei, akik közül sok járt itt Magyarországon, - három-négy ebben az évben - ez év elején voltak nálam. Ők azt mondják: „kérem szépen, mi őszinte csodálattal adózunk a magyar gazdaságnak, a magyar politikának, mindannak, ami Magyarországon van. De értsék meg, Lengyelország csődben van, Románia fizetésképtelen, nem tesz eleget a fizetési kötelezettségeinek, Jugoszlávia enyhébb mértékben ugyancsak nem tett eleget lejárt kötelezettségeinek és nem tudjuk - mondják - mi lesz még holnap.
Nekünk - mondják ezek a vezető bankárok - az év végén ki kell állni a közgyűlések és a részvényesek elé, azt kell mondani, hogy kérem szépen veszteségben vagyunk, nem tudunk osztalékot osztani. Minket le fognak váltani - mondják ezek. Hát értsék meg, egy ilyen szituációban bármilyen tisztelettel és csodálattal adózunk az Önök stabilitásának, politikai, gazdasági eredményeinek, nem tudunk hitelt adni. Talán majd a jövő évben, ha változik a politikai helyzet és megnyugszanak ezek a dolgok, akkor lehet szó ilyen kölcsönökről."

Ezért nem tudjuk az idei kölcsönfelvételi tervet sem teljesíteni és ezért rendkívül bizonytalan a jövő évi finanszírozási lehetőség ennek a bizonyos másfél milliárd dollár kölcsönnek a felvételére. Arról van szó Elvtársak, hogy mi ezzel a két intézménnyel, az IMF-el és a Világbankkal nem az adósságállományunkat akarjuk növelni, nehogy valaki azt higgye véletlenül. Itt elhangzott, hogy sikerült valamelyest csökkenteni az adósságállományunkat; ez a nettó adósságállomány 7 milliárd dollár körül van, ennél magasabb is volt. Arról van szó, hogy tudjuk-e biztosítani ezt a kölcsönfelvételt és azért kell ezekhez a megbízhatóbb, szolidabb, stabilabb hitelforrásokhoz folyamodnunk, mert különben nem tudjuk finanszírozni a jövő évet.
És milyenek a konzekvenciái elvtársak? Tegyük fel, hogy a másfél milliárd dollárnak a felét tudjuk csak felvenni, aminek sajnos van egy bizonyos valószínősége. Tessék a megmaradó 750 millió dollárt 35-tel beszorozni, akkor kijön, ha jól számolok hirtelenében, egy 20 milliárd forinton felüli összeg, ami hiányzik nekünk a tervünkből; a 600 milliárdos nemzeti jövedelmünk mellett a 3-4%. És akkor mihez lehet nyúlni? A beruházásoknál 16%-os rátánál vagyunk. Magyarországon soha ilyen alacsony nem volt. A költségvetést kell és nyomjuk is lefelé és ehhez mindenkinek a megértése, a segítsége kell. Hát akkor az életszínvonalhoz lehet nyúlni? Az életszínvonalhoz nyúlni nagyon kockázatos dolog elvtársak! Mert hiába próbáljuk mi esetleg csökkenteni 5, vagy nem tudom én mennyi százalékkal a reálbéreket, ott van nekünk a 150 milliárdos takarék-betétállományunk, amelyről nem tudjuk, hogy mikor mozdul meg és mikor vásárol a lakosság érte és akkor hiába csökkentettük a reálbért meg a reáljövedelmet ha megmozdul a takarékbetét és az árut keres magának.

Ezért van szükség sajnos - vagy nem sajnos - erre a lépésre. Úgy néz ki, hogy az egész politikánk, gazdaságpolitikánk, tervünk végrehajtása szempontjából ez a lépés szükséges. Itt elhangzott - Kádár elvtárs mondta -, hogy meghiúsultak az elmúlt hónapokban a hitelfelvételek az NDK részéről, a románok részéről, a csehek részéről és a jugoszlávok részéről.

Volt olyan csendes kérdés itt, hogy a románok, meg a jugoszlávok tagjai a IMF-nek meg a Világbanknak, akkor mégis, miért tartanak ott, ahol tartanak? Ezt a kérdést fel is lehet tenni. Elvtársak! Nem emlékszem a pontos adatokra, lehet, hogy van itt a teremben, aki nálamnál jobban emlékszik. A jugoszlávok, úgy emlékszem, 2-3 milliárd dollár körüli hitelt vettek fel ettől a két intézménytől. A románok 1 milliárdon felüli hitelt vettek fel. Ők ezt a lehetőséget elköltötték. Mi még ezt nem költöttük el, és nekünk ez a biztonságunkhoz hozzátartozik. Még azt is hozzátenném elvtársak, hogy ez a bizonyos diszponibilitásunk, vagy magyarul a devizatartalékaink, amiből teljesítjük a fizetéseket, ez zömmel a tőkés bankok nálunk elhelyezett rövidlejáratú betéteiből áll, és sajnos az elmúlt 9 hónap során számos esetben nem újították meg a szokás szerint ezeket a betéteket. Ezért csökkentek a devizatartalékok. Az IMF-nél, a Világbanknál közép- és hosszúlejáratú hiteleket lehet felvenni. Nem rövidlejáratút. Tehát a gazdálkodás biztonságát szolgálják ezek a dolgok.

Még alátámasztandó, amit Havasi elvtárs mondott, azt szeretném mondani, hogy az USA-nak a részaránya 19,6 százalék ennél a két szervezetnél, a fejlődőké 33,6 százalék, a szocialista arány 5,1 százalék. A szabályzat szerint a fejlődőknek vétójoguk van, tehát ez túl van azon a százalékon, ahol vétójog van.

Egyébként meg kell jegyeznem, hogy vétójog alkalmazására eddig sem az Egyesült Államok, sem a nyugat-európai országok, sem a fejlődő országok részéről nem került sor. Mi rendkívül alaposan tanulmányoztuk ezeket a dolgokat, halom papírunk van ezekről, úgy látjuk, hogy általában ez a két szervezet az Egyesült Nemzetek alapelvei szerint működik. Más volt a helyzet az 50-es években és lényegesen megváltozott a helyzet most.

Engedjék meg az Elvtársak, hogy még az alkalmat felhasználjam arra, hogy egy pár szót szóljak nagyon röviden erről a bizonyos konvertibilitásról. A konvertibilitás nem előfeltétele a belépésnek. A kívánt célok között szerepel, de perspektivikusan. Nincs kimondva, hogy konvertibilisnek kell lennie az illető ország valutájának. Most az Elvtársak tájékoztatására, mivel ez a levegőben lóg, meg nagyon sok nyilatkozat, meg a cikk, a nyugati lapok rengeteget írnak róla, azt szeretném mondani, hogy a világon 53 ország van, amelyiknek konvertibilis valutája van. A számból is következik, hogy ebben nemcsak a legfejlettebb tőkés országok vannak benne, hanem szép számmal nálunk jóval fejletlenebb országok is. A Politikai Bizottság foglalkozott ezzel a kérdéssel, és a jövő évben ebben az irányban lépni akarunk. Annyit szeretnék csupán tájékoztatásul mondani, hogy mi nem adjuk fel a tervgazdasági elveinket. Az egész turistaforgalomban, az áruforgalmon kívüli forgalomban az eddigi szabályok maradnak érvényben ugyanúgy, ahogy voltak. A külkereskedelmi áruforgalomban az engedélyezési, export-import engedélyezési rendszer érvényben marad úgy, ahogy eddig volt. Itt arról van szó, ha a külkereskedelem szférájában - és ezért nevezzük korlátozott konvertibilitásnak - a vevő meg az eladó meg tud állapodni, hogy konvertibilis forintban kötik az üzletet, akkor abban fogják kötni. Ennek vannak bizonyos előnyei, amiket most nem szeretnék taglalni. A forint ugyanis - bármilyen furcsán hangozzék is - szilárdabb valuta, mint a nyugati kulcsvaluták. Mert nálunk - ha szabad ezt a kifejezést használni - az infláció mértéke, vagy az árnövekedés évi 5 százalék körül van. Nyugaton meg 10 vagy azon felüli százalék, tehát viszonylag stabil valuta. Előnyös a partnerek számára egy ilyen - az inflációnak kisebb mértékben kitett - pénzben kötni ügyleteket, mint bizonyos nyugati valutákban. Ennek ellenére nem szabad, hogy hosszú fogakat növesszünk, mert nem számítunk többre az első években, hogy az áruforgalmunknak talán 10 vagy 15 százaléka fog ebben bonyolódni. Ennek azonban van egy másik előnye is. A partner bankok - és mi sok száz bankkal állunk kapcsolatban - kell, hogy tartsanak rendelkezésre konvertibilis forint betéteket és ezeket dollárért, svájci frankért, nyugatnémet márkáért kell nekik megvásárolniuk. Tehát úgy jutunk dollárhoz, nyugatnémet márkához, svájci frankhoz, hogy nem kell bizonyos hitelt felvennünk, hanem ideadják konvertibilis forintért. De azt sem szabad túlbecsülni; óva intek tőle mindenkit, mert ez egy évben fog nekünk jelenteni - óvatos becslések szerint - 100 millió vagy 150 millió dollárt, de az is pénz. Annyival is kevesebb hitelt kell felvennünk.
Vannak ennek más előnyei is. Van egy presztízs oldala is: általában a konvertibilis pénznemet szilárdabb, fejlettebb gazdálkodás kritériumának tekintik az egész világon. Mindezt csak az alkalom során akartam elmondani azért, hogy a Központi Bizottság röviden tájékozódva legyen erről, de természetesen adott időben erről még szó lesz.
Végül azt szeretném mondani befejezésül elvtársak, hogy mindez, tehát az IMF, a Világbankba való belépés, a részleges konvertibilitás bevezetése abszolút nem mentesít bennünket a jobb munka alól. Sajnos, olyan feszült a gazdasági helyzet és az új elem ebben nem az országban van, hanem az új elem a külső elemek, a tőkés világban és a szocialista világban vannak. Ezek annyira feszültté tették a helyzetet, hogy az egyensúly érdekében mindezek mellett arra van szükség, hogy a termelésben, az exportban, az importban, a költségvetési fogyasztásban és minden vonalon a maximális mértékben és nagyon konkrét munkával végezzük el a feladatainkat.
Mindezek következtében én a javaslattal teljesen egyetértek és javaslom a tisztelt Központi Bizottságnak, hogy fogadja el. Köszönöm.

[popup title="[...]" format="Default click" activate="click" close text="Rév Lajos hozzászólását nem közöljük."]

SZABÓ ISTVÁN elvtárs:
Tisztelt Központi Bizottság!
Havasi elvtárs tájékoztatójával, amit a Politikai Bizottság nevében elmondott, teljes mértékben egyetértek. A két pénzintézethez való csatlakozásunkat nyugodt lelkiismerettel megszavazom.

Nem vagyok járatos a nemzetközi pénzpiacon, de itt Kádár elvtárs felszólalása is, Havasi elvtárs tájékoztatója is meggyőzött arról, hogy ők körültekintően jártak el, a Politikai Bizottság nem szakadt ketté ezzel a javaslattal, egyértelműen javasolja a Központi Bizottságnak. Tehát én megszavazom. Nem is ezért kértem szót.

Azért kértem szót, mert meglepett egy dolog. Havasi elvtárs tájékoztatta a Központi Bizottságot, hogy 7,1 milliárd dollár hitelünk van és 1 milliárd rubel hitelünk van, úgy gondolom, hogy nemcsak a Szovjetunió felé, hanem a többi szocialista ország felé is lehet hitelünk és rubelben van kifejezve. A gondom ezzel az, hogy a hitelállományt, a dollár hitelállományt és a rubel hitelállományt is az utóbbi hat-nyolc évben vettük fel. Kevesellem a részarányt, soknak tartom a dollárt és kevésnek tartom a rubelt. (Derültség) Havasi elvtárs tájékoztatójában az is benne volt, hogy a VI. ötéves terv végére az árucsere-romlás folytán ez a rubel 3,5 vagy 4 milliárd is lehet. Hát ez már egy más helyzet. Én valóban örülök, figyelembe véve a gazdasági helyzetet, bár nem vagyok gazdaságpolitikus, de mint egy vállalatvezető meg érdekképviseleti szervnek a vezetője, rá vagyok kényszerítve a gazdaságpolitikával foglalkozni. Nekem az a véleményem, a sok gond mellett is - s mindjárt befejezem a mondanivalómat, hogy ez a magyar gazdaság emellett is, hogy ilyen gondjai vannak, nem egy elveszett gazdaság és bármennyire fájdalmas, mert fájdalmas, és ennek a Parlamentben is hangot adtam, szorító ez a gazdaságpolitika. Én mégis azt kérném - és nem akarok sziruposodni, távol áll tőlem - a Politikai Bizottságtól, illetve a Kormánytól, hogy ha hozzáfogtunk, ha tényleg meg akarunk állni, akkor a jövőt illetően legyünk következetesek. Én ezt a belépést is így fogom fel a következetességben.
Köszönöm szépen a figyelmet.

[...]
KÁLLAI GYULA elvtárs:
Tisztelt Központi Bizottság!
Sajnálom, hogy ez a nagyjelentőségű kérdés ilyen formában került a Központi Bizottság elé, már az „ilyen formában" alatt azt értem, hogy egész napi tanácskozás után, ilyen késő esti órákban, mert attól tartok, hogy egy kicsit rögtönözve, talán nem kellőképpen végiggondolva kell döntenünk a kérdésben.

Itt a vitában főleg gazdasági emberek, olyan elvtársak szólaltak fel, akik valószínőleg az előkészítés munkájában is részt vettek. De azt hiszem, a Központi Bizottság tagjainak nagy része most találkozik először ezzel a kérdéssel és komolyan végig gondolni sem tudja az ember, ha bármennyire is bizalommal vagyunk az előterjesztők iránt, a Politikai Bizottság iránt, ez szerintem sokkal nagyobb jelentőségű kérdés annál, semhogy megnyugtató módon így tudna az ember benne állást foglalni.

Engem egy kicsit nyugtalanít az is, hogy a vitában ezt az egész kérdést ilyen szigorúan véve gazdasági és pénzügyi kérdésként kezeljük. Én teljes mértékben elhiszem, amit itt felsoroltak - Havasi elvtárs és Tímár elvtárs, Párdi elvtárs és így tovább - teljes mértékben elhiszem, hogy azok nagyon fontos és átgondolt információk és tények, amelyeket itt a Központi Bizottsággal közöltek. Ugyanakkor érzésem szerint ez nem egyszerűen pénzügyi tranzakció. Nem az!

Most benne vagyunk egy olyan helyzetben, amikor igen éles harc folyik a tőkésvilág és a szocialista világrendszer között. A múltkoriban már volt szó erről a lengyel helyzet kapcsán, és akkor is mondottuk, hogy persze ez a harc ilyen hullámvölgyek, hullámhegyek formájában folyik a két világrendszer országai között, de most mintha többről is volna szó, mint egyszerűen arról, hogy ennek a fejlődésnek újabb hullámvölgyében vagyunk. Mert itt már olyan dolgok vannak, hogy a két világrendszernek ez a harca nagyon komolyan sújtja a szocialista világrendszert, a szocialista világrendszer egyes országait, és ebből nagyon-nagyon komoly harc árán lehet csak kilábalni. És ez az ellenünk folyó harc korántsem ért véget, nemcsak azzal, hogy most a Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkári funkciójában változás történt, még nem tudjuk, hogy mi lesz, teljesen nyitott ott a kérdés, hogy mi lesz ezután. Egy dolgot azonban lehet látni, hogy az egész kapitalista világ, az imperializmus arra vesz irányt, hogy hogyan tudná szocialista országoknak minél szélesebb körét föllazítani, hogyan tudna a maga eszközeivel behatolni és így tovább. Szeretném megjegyezni, én világéletemben és most sem tartok attól, hogy ne menjünk bele a nyílt harcba. Az világos dolog, hogy nekünk ezt vállalni kell, és bele kell menni ebbe a nyílt ütközetbe. De azt is megfontolásra javasolnám, hogy az időpont, a jelenlegi időpont mennyire alkalmas erre! Nekem sokszor úgy tűnik, hallgatva itt a vitát, hogy valóban ez a kérdés nálunk már évekkel ezelőtt is felvetődött, vitattuk is a Politikai Bizottságban és így tovább, a végén levettük a napirendről ezt a kérdést, de hogy akkor talán még megfelelőbb lett volna az egész nemzetközi helyzet is arra, hogy erre határozzuk el magunkat, mint éppen most. Nekem úgy tűnik, mintha a legrosszabb időpontot választanánk nem szándékosan. A helyzet hozta magával, hogy egy ilyen nagyon nehéz helyzetben kell nekünk ezt a kérdést eldöntenünk.

Sok mindent egybevetve, mérlegelve az az álláspontom, hogy ezt kellene megint csinálnunk, meggondolnunk; talán vegyük le most ezt a kérdést a napirendről. És bármennyire is - én nem tudom, de Kádár elvtárs is mondja - előfordul, hogy néha kiszivárog valami. De hát uramisten! Ez a kérdés is! Először is, ne szivárogjon ki! És azt hiszem, a központi bizottsági tagok iránt lehetünk annyi bizalommal, hogy nyíltan beszélünk a kérdésekről, és nem szivárognak ki kérdések. A másik dolog pedig az, tényleg végig kellene úgy gondolni ezt az egész kérdést, hogy megnyugtató módon tudjanak azok is dönteni, akik nem foglalkoztak hosszú időn keresztül ezzel a kérdéssel.

Megemlíteném azt is, meggyőződésem szerint a jelenlegi helyzetben, és a jelenlegi helyzet alatt és most már egy hosszabb időszakot értek az egész békés egymás mellett élés politikája alapján az imperialista körök határozottan folytatják ellenünk a harcot úgy, hogy a meglévő ellenséges erőket mozgósítják, szembe állítják a fennálló rendszerrel, hogy a befolyásukat megszilárdítsák, hogy ezzel az egész szocialista világrendszert bomlasszák.

Talán annyit a lengyelországi helyzetről, az ne tévesszen meg senkit, hogy most ott az események nem egészen abban a formában folynak, mint ahogy 1956-ban nálunk is történtek. Mert világos dolog, hogy azóta 25 esztendő eltelt, és a nemzetközi imperializmus is megtanulta: más taktikát kell választania és szinte békés eszközökkel, békés úton próbálja a maga befolyását érvényesíteni, ahogy ők mondják, „lopakodó ellenforradalom" formájában. Az is világos, hogy Lengyelországban ők, most vegyük azt az esetet, ha tényleg sikerülne is ott továbbra is előre haladniuk, a régi formájában a kapitalista rendszert restaurálni már nem tudnák. Egyszerűen azért sem tudnák, mert minden társadalmi rendszer osztályokhoz kötődik, és a társadalmi rendszerek osztályok formájában is megjelennek; 35 esztendő alatt Lengyelországban is a tőkésosztály és a földbirtokos osztály - mondhatjuk nyugodtan - teljes vereséget szenvedett. De az ellenforradalom veszélye Lengyelországban változatlanul fennáll. Ez abban jelentkezik, hogy a Lengyel Egyesült Munkáspártot igyekszenek szétzilálni, a Varsói Szerződésből kiszakítani, a kapitalista világgal függő viszonyba hozni. És ez a folyamat a veszély, sajnos én azokkal értek egyet, akik a felszólalásukban azt említették, hogy a szocialista rendszer, a szocialista közösség más országaiban is ez fenyeget bennünket!

Hangzottak el megnyugtató kijelentések is - amiről én is teljes mértékben meg vagyok győződve - kijelentjük, hogy szocialista ország vagyunk, a Szovjetunió barátai vagyunk, és így tovább, nem akarom ismételni. De nézzék elvtársak, a nemzetközi helyzet alakulhat és alakul is úgy, hogy nem ezek döntik el egymagukban, hogy mi is történik nálunk. Meg vagyok róla győződve, hogy amikor Gierek ott járt a Krím félszigeten - kevéssel a lengyelországi robbanás előtt - ő is igyekezett mindenben Brezsnyev elvtársat megnyugtatni, ugyan kérem, mi urai vagyunk a helyzetnek, nálunk ilyesmi elő nem fordulhat, mi hívei vagyunk a Szovjetunióval való barátságnak, és így tovább és így tovább. De a fejlődésben eljutottak ahhoz a ponthoz, amikor már nem ők döntötték el... (közbeszólás: nálunk nincs lengyel helyzet!) Nincs lengyel helyzet, de én azt mondom, hogy erre is legyünk mindig tekintettel, hogy másutt mi van! Ezért mondom, hogy a jelenlegi helyzetben tekintettel kell lenni arra!

Nem felejtem el, mindig is mondtuk, hogy a nemzeti érdek, meg a nemzetköziség kérdése, bizonyos helyzetekben a nemzeti érdekeket - elfogadva most ezeket az indokolásokat, amelyeket a javaslat mellett felhoztak - alá kell rendelni a nemzetközi érdeknek. Világos dolog, hogy még a Lengyelország ellen indított támadás is elsősorban a Szovjetunió ellen irányul. Nem véletlen az, hogy a lengyel válság óta megsokszorozódtak a Szovjetunió elleni támadások. Világos dolog, hogy az ő szemükben a fő ellenség a Szovjetunió, és őt akarják támadni, még ezeken az országokon keresztül is a Szovjetunió ellen dolgoznak. Azért mondom, hogy egy olyan helyzetben vagyunk, amikor tényleg a nemzetközi viszonyokra, az egész szocialista világrendszer helyzetére, arra, amit Nyers elvtárs, Te magad is itt mondtad az előbb, hogy valószínő a szomszédunkban is fenyegethet ilyen veszély. Ebben a helyzetben tényleg mérlegelni kellene ezt az oldalát is, tehát a politikai oldalát is ennek a kérdésnek.

Azt szeretném csak felvetni, nem lehetne-e tényleg megcsinálnunk azt, hogy - máskor már csináltunk ilyet - bizonyos kérdést vita után is levettünk a napirendről, és későbbi időpontban hoztuk meg a határozatunkat, hogy legyen egy kis idő arra, hogy végig gondolhassuk alaposan. Én megmondom, tartok tőle nagyon, hogy ebben a helyzetben nagyon nehéz lesz. Talán a szomszédainknak, barátainknak is nagyon sokat ártunk vele.

[...]
GRÓSZ KÁROLY elvtárs:
Tisztelt Központi Bizottság!
Engem Havasi elvtárs előadói beszéde meggyőzött. A javaslattal egyetértek, a javaslatot támogatom. Mégis két megjegyzést szeretnék tenni.

Az egyik: szeretném elmondani, hogy nem vagyok közgazdász, nem vagyok pénzügyi szakember, nekem ez a 2 milliárd dollár, ami hiányzik, valami akkora nagy, hogy el sem tudom képzelni, hogy mennyi. De napi gondjaink győznek meg arról, hogy meg kell tenni ezt a lépést. Kint voltam Ózdon annál a hengerész-csoportnál, ahol leállítottuk a munkát. Azt kérdezték tőlem: mondja meg titkár elvtárs, megtettek maguk mindent azért, hogy nekünk legyen munkánk? Nem kívánom magunknak, de el tudom képzelni, hogy ezt a kérdést esetleg többen fogják nekünk feltenni. És akkor majd válaszolnunk kell, ha hagyományainkhoz hűek akarunk lenni, hogy megtettük-e vagy sem. És attól tartok, hogy akkor nem mondhatjuk azt válaszképpen, hogy azért nem tettük meg, mert esetleg barátaink ezt politikailag félreértik, vagy félreértenék. Ez a válasz a mi közvéleményünket nem elégítené ki. Úgy gondolom tehát, hogy ha ez nem is oldja meg a gondokat - és ez a reális tájékoztató megmutatta, hogy csak lehetőségeket csillant fel számunkra - ezt akkor is kötelességünk vállalni.
Kállai elvtárs felvetette az időpont dolgát. Nem tudom, hogy jól gondolom-e? De ha ma úgy döntünk, hogy lekerül napirendről, ez én szerintem erre az évtizedre kerül le napirendről. Én a holnapot, a 83-at, 85-öt vagy az évtized második felét semmivel sem látom kedvezőbbnek, mint a mai pillanatot. Ez a világ, úgy tűnik nekem, két-három éve éppen a konfliktusok irányába éleződik, és nem hiszem, hogy ezt elő lehet venni a közeljövőben. Márpedig tartok tőle, nem nagyon van időnk, és nem lesz időnk évtizedekig várni arra, hogy minden eszközt és lehetőséget, ami korrekt, tisztességes, és elveinkkel nem ellentétes, felhasználjunk arra, hogy túljussunk a gondokon.

A másik megjegyzés: nem tudom, hogy mindenki élményanyaga alátámasztja-e vagy sem. De én azt tapasztalom, hogy barátaink részéről - függetlenül attól, hogy tagja vagyunk-e a Világbanknak vagy sem - most is vannak fenntartások és kritikai megjegyzések. Két friss élményem van. Átmentem a kassai kollégámhoz, aki mikor a kell? mennyiségű vodkát megitta, kifejtette, hogy revizionisták vagyunk. Múlt héten jöttem haza a Szovjetunióból, a testvérmegyéből. Megkérdezték, hogy hogy is van ez a háztáji nálunk. Elmondtam, és a megyei első titkár kollégám közölte velem, hogy ez nagyon szép dolog, ő is látta nálunk, de náluk a szovjet emberek ezt nem igénylik. És így tovább, és így tovább. Tehát vannak fenntartások. Biztosan úgy igaz - egy percig sem vonom kétségbe, amit Kádár elvtárs mondott - hogy ezek nem a politika rangján megfogalmazott fenntartások. De az emberekben vannak, legalábbis a középfunkcionáriusokban vannak ilyen előítéletek, ezzel ma is meg kell küzdeni. Nem hiszem, hogy minőségileg sokkal több lesz ez után a lépés után.

Itt szeretném azt is megjegyezni, hogy - ma a vitában nagy figyelmet kapott - mit szólnak a barátaink? Engem legalább ennyire foglalkoztat, hogy mit szól a mi értelmiségünk? Havasi elvtárs úgy fogalmazott, hogy a tágabb közvélemény. Én nem tartok attól, hogy a tágabb közvéleményt, a munkást, a parasztot ez nagyon fogja foglalkoztatni. Az értelmiség egy részét máris foglalkoztatja. Kérem elvtársak, én májusban a miskolci Műszaki Egyetemen tartottam a hallgatóknak egy konzultációt, s a kérdések között leírták, majd fel is álltak, megkérdezték, miért nem lépünk be a Világbankba, stb, stb.

Ez benne van a mi értelmiségi közvéleményünkben. Ezt meg kell majd válaszolni. Havasi elvtárs azt kérte tőlünk, hogy maradjon köztünk, ami itt elhangzott. Az az érzésem, hogy ezt pontosítani kellene; ez egészen addig maradjon köztünk, amíg döntés nem lesz, s aztán érvekre van szükség ahhoz - és jó érvekre, okos érvekre - hogy el tudjuk fogadtatni az álláspontunkat.
Köszönöm szépen.

[...]
LÁZÁR GYÖRGY elvtárs:
Tisztelt Központi Bizottság!
Nagyon rövid lehetek, mert a beterjesztett javaslattal maradéktalanul és teljes mértékben egyetértek.

Valójában azokhoz az érvekhez, amelyek az előterjesztésben, a javaslat mellett szóló elvtársak érvei között szerepeltek, sokat hozzátenni nem tudok, az időt feleslegesen húzni nem szeretném.

Úgy érzékeltem az eddigi felszólalásokból, maradéktalanul világos a Központi Bizottság eddig felszólaló tagjai előtt, hogy egy gazdasági szükségszerűségből kiinduló politikai döntést kell hoznunk. A szükségszerűség gazdasági, a döntés természete politikai. Efelől nem marad semmi kétség.

A másik, amiről röviden szólni szeretnék, az az, hogy rögtönzés-e? Valójában Kállai elvtárs kérdése késztetett arra, hogy felszólaljak. Igen, hogy rögtönzés-e? Azt hiszem, hogy az elmondottakból, Havasi elvtárs tájékoztatójából, Kádár elvtárs felszólalásából és más hozzászólásokból világosan kitűnt, szó sincs arról, hogy a Központi Bizottságnak rögtönzött döntést kellene hoznia. A kérdés - amint ezt már elmondották előttem - hosszú idő óta napirenden van, több ízben került sor hivatalosabb, kevésbé hivatalos formában arra, hogy erről a szovjet barátainkkal konzultáljunk. Ismert a tisztelt Központi Bizottság előtt, hogy milyen nemzetközi helyzetben terjesztettük elő ezt a javaslatot, és ismert az a gazdasági helyzet is, amely miatt időszerűnek tartjuk ennek a javaslatnak az előterjesztését és képviseletét. Ha a legkisebb remény lenne arra, hogy a közeljövőben valami olyan fordulat várható a nemzetközi gazdasági életben, a nemzetközi pénzügyi világban, amely fölöslegessé teszi, fölöslegessé tenné ezt a lépést, akkor természetesen azt is javasolni lehetne, hogy gondolkodjunk tovább. Minthogy azonban erre semmi kilátás nincs, minthogy a saját gazdasági helyzetünket pontosan ismerjük, a várakozással olyan új információhoz, amely más belátásra bírna bennünket, mint amilyen belátásra ma juthatunk, nem fogunk szert tenni. Ezért én azt javasolom magam is, hogy azoknak az ismereteknek, érveknek, indokoknak az alapján, amelyek elhangzottak, a tisztelt Központi Bizottság tegye magáévá a javaslatot.

Ami az időpontot illeti, erről is többen szóltak. Én is úgy ítélem meg, hogy az ilyen lépésnek az elhatározásához valójában nem lehet ideális időpontot találni. Úgy látom - ahogyan több felszólaló - hogy az időpont megválasztása most számunkra a sürgetűbb, és ez az az időpont, amikor megvan a lehetőség arra, hogy az így megnyíló forrásokat oly módon használjuk fel, hogy azzal két problémánkon segítsünk. Abban a megfogalmazásban, ahogy erről Havasi elvtárs szólt. Az egyik az, hogy megnyújthassuk magunk számára azt az időt, ami ahhoz szükséges, hogy a megváltozott körülményekhez és a ma is gyorsan és súlyos következményekkel járó változásokhoz való alkalmazkodásunkhoz szükséges; másrészt, hogy szélesebbre nyissuk annak a lehetőségét, hogy deviza-forrásokat biztosítsunk a saját gazdaságunk potenciáljának a fejlesztéséhez, és ezzel exportképességének, devizaszerző képességének a növeléséhez is. Vagyis - Tímár elvtárs szavaival élve - mi nem használtuk el azt a lehetőséget, ami ennek a lépésnek a következtében rendelkezésünkre állhat.

Sérti-e a barátaink érdekeit? Erről ugyancsak szóltak az elvtársak. Azoknak a véleményével értek egyet, akik nem hagytak kétséget afelől - és meggyőződésem, hogy ez a teljes igazság - hogy ez semmilyen tekintetben nem sérti a barátaink érdekeit. A kérdés inkább úgy tehető fel, hogy jelent-e valami előnyt a barátaink számára? Én úgy fogalmazok, hogy közvetlenül talán nem, sőt valószínőleg közvetlenül nem. Meggyőződésem szerint azonban közvetve igen. Közvetve előnyt jelent. Előnyt jelent, mert már elhangzott, a jelenlétünkkel nő a befolyásunk. A világgazdaságban egyébként nemcsak tekintéllyel, hanem nagy gazdasági befolyással és nagy gazdasági potenciállal rendelkező szervezetekben s bizonyos értelemben - és ez sem mellékes - saját gondjaink megoldásával közvetve és közvetlenül is bizonyos mértékig tehermentesítjük a barátainkat is.

Ezek azok a meggondolások, amelyek úgy gondolom, hogy a döntés meghozatala mellett szólnak. Természetesen nem arról van szó, hogy a holnap reggeli napot úgy kezdjük, hogy az adott helyen bejelentjük a csatlakozási szándékunkat. Azoknak a lépéseknek az előkészítésére - amelyek részben barátaink, részben a saját politikai közvéleményünk és szélesebb értelemben vett közvéleményünk felkészítését illeti - is marad időnk. Itt sem szorulunk és kényszerülünk rögtönzésre.
Köszönöm szépen.

[popup title="[...]" format="Default click" activate="click" close text="Óvári Miklós hozzászólását nem közöljük."]

ACZÉL GYÖRGY elvtárs:
Tisztelt Központi Bizottság!
Én is azért kértem szót, mert Kállai elvtárs kifogásolta, hogy közgazdászok szólnak elsősorban hozzá.
Először azzal kezdem, hogy teljesen egyetértek a beterjesztett javaslattal, és szeretnék kicsit vitatkozni, azt hiszem, hogy teljesen rosszul van föltéve a kérdés Kállai elvtárs részéről, amikor az ellenfelet, az ellenséget összekeveri itt a Világbankba való belépés kérdésében. Mik azok a fő dolgok, amikért minden rendű és rangú ellenfelünk drukkol ma? Kádár elvtárs felsorolta, de ebből kettő van, ami égető: elsősorban az életszínvonal-csökkenés; tömegével olvassuk az irományokat arról, hogy Magyarországon nincs objektív lehetősége semmiféle ellenséges mozgalom kibontakoztatásának; panaszkodnak arról, hogy sem az értelmiség, sem a munkásság, sem a parasztság között semmiféle ellenzéki vagy ellenséges tömegmozgalomnak nincs lehetősége. Azt hiszem, úgy kellene talán föltenni a kérdést, hogy megőrizzük-e ezt az életszínvonalat vagy nem, engedjünk-e egy jelentős életszínvonal-csökkenést vagy nem. De én visszább mennék, azt is szóvá tenném: itt már sokszor volt vita bizonyos lépéseknél, ha nem is ilyen élesen néha, mint ahogy itt exponálták, de-hát az egész árrendszerünknél és sok egyébnél. És mindig kiderült, hogy mindaz, amit tettünk, nemcsak magyar érdek volt, hanem nemzetközi érdek volt. És gazdagította a szocialista tábort, erősítette a Szovjetuniót. Én ebből a szempontból is azt hiszem, hogy nekünk, tehát a belpolitikánk szempontjából is fontos kérdés és jó, hogy ez a vita kibontakozott.

A másik kérdés, amit Óvári elvtárs csak megpendített, s amiről néhány mondatot szeretnék szólni. Nem ilyen egyszerű, azt hiszem, hogy túl le van egyszerűsítve a kérdés. Meggyőződésem, hogy ma Nyugat-Európában óriási félelem és pánik uralkodik az amerikai agresszív politikával szemben. Az a kérdés, hogy ezzel a lépéssel az enyhülést erősítjük-e vagy nem? Véleményem szerint az enyhülési politikát erősíti ez, és ezért is azt hiszem, hogy ilyen időben is meg kell tenni ezt a lépést, és semmi értelmét nem látnám halogatni.

Végül a harmadik kérdés. Azt hiszem, hogy Havasi elvtárs egy kicsit dramatizált. Itt egyszerűen arról van szó - én ezt komolyan veszem - a szovjet elvtársak teljes felelősséggel azt mondják, hogy ez a magyarok dolga. Én hozzátennék még valamit: ha igazán ártani akarnánk ma a Szovjetuniónak, a szocialista tábornak, akkor jelentős életszínvonal-csökkenést kellene elérni, el kellene érni, hogy fizetésképtelenség vagy akár fizetési nehézség legyen. Én azt hiszem, hogy jó lelkiismerettel lehet bármilyen szempontból a politika primátussága és a szocialista politika szempontjából ajánlani, hogy a Központi Bizottság fogadja el a beterjesztett határozati javaslatot.

[...]
BERECZ JÁNOS elvtárs:
Tisztelt Központi Bizottság!
Kedves Elvtársak!
Amikor meghallgattam Havasi elvtárs igen korrekt és meggyőző előadói beszédét, arra gondoltam, hogy elég könnyen tudunk dönteni és aztán mindinkább emelkedett a lelkiismereti hozzácsatlakozása az embernek a vita kapcsán, amiért én két dolgot szeretnék még hozzá tenni.

Az egyik: 1977-ben, amikor szóba került a koronázási ékszerek hazahozatala és a legnagyobb kedvezmény elvének elfogadása, akkor föltették a kérdést, hogy most, amikor bomlanak a szovjet-amerikai kapcsolatok? Akkor azt a kérdést tettük fel, hogy mit akarunk? Ha enyhülést akarunk, akkor mindenkinek, ha a nagynak nem sikerül, a kisebbeknek minden féket be kell rakni ahhoz, hogy a hidegháborús szelek ne fújjanak, hogy az enyhülés javuljon. Minden féket. Én nem azt mondom, hogy nagyon nagy dolgot tettünk akkor, de feltétlenül érezhető volt a nemzetközi viszonylatokban. Most úgy látom, hogy az enyhülés védelme érdekében nekünk nem a kapcsolatok szűkítését, hanem a kapcsolatok bővítését kell szorgalmazni minden téren, ahol tudjuk, ha bízunk egymásban és bízunk magunkban.

A második: valójában úgy hangzott el a két intézmény interpretációja, mintha a pokolba készülnénk, mintha az ellenforradalom szervező központjába. Én láttam destabilizált állapotot úgy is, hogy nem volt az az ország tagja a Világbanknak, vagy a Nemzetközi Valuta Alapnak, és láttam stabilizációs folyamatot, amikor tagja volt X vagy Y ország. Tehát tudnunk kell pontosan, hogy mire készülünk. Azért fogadtam én el a közgazdasági érveket elsősorban, mert olyan nemzetközi politikához kapcsolódó, de elsősorban gazdasági intézménybe készülünk, amit arra akarunk felhasználni, hogy tovább erősítsük vagy stabilizáljuk a mi belső helyzetünket. Márpedig most a nemzetközi viszonyok jelenlegi állapotában legnagyobb hozzájárulás - még a szomszédok gyengébb, vagy rosszabbodó, vagy félgyenge állapotát is figyelembe véve - az, ha mi megőrizzük stabilitásunkat és tudjuk, hogy mit vállalunk. A tárgyalást nekünk kell lefolytatnunk és ha olyan feltételeket szabnak, amely elvi politikánkkal ellentétes, meggyőződésem, hogy a tárgyalással megbízott elvtársak jelentenek a Politikai Bizottságnak, és a Politikai Bizottság nem fogja kikerülni a Központi Bizottságot, minthogy most sem kerülte ki. Én nemcsak közgazdasági szempontból, hanem politikai oldalról is nyugodt lelkiismerettel szavazok az előterjesztésre.

NÉMETH KÁROLY elvtárs:
Kedves Elvtársak!
Több felszólaló nem jelentkezett, de megkérdezem, hogy van-e még esetleg? Amennyiben nincs, akkor javaslom, zárjuk le a vitát. Havasi elvtársat illeti a szó.

HAVASI FERENC elvtárs:
Tisztelt Központi Bizottság!
Én mindenekelőtt nagyon örülök annak, hogy a mi előterjesztésünket, amely egy kicsit szűk közgazdasági megközelítés? volt, ez a vita, a 18 felszólalás nagyon szépen kikerekítette, politikai elemzéssel, politikai indokolással tulajdonképpen javaslattá egészítette ezt ki.

Aczél elvtárs azt mondta, hogy én dramatizálom a helyzetet; én azt mondom, hogy ilyenkor jobb dramatizálni, mint bagatellizálni. Szerintem a Központi Bizottság nagyon nagy felelősséggel vitatta meg ezt a javaslatot, úgy vitatta meg, ahogy kell. Természetesnek tartom, hogy egy ilyen javaslat fölött, amikor 18 ember vitatkozik, van kettő, aki őszintén és becsülettel az aggályait kifejezi, politikai okok miatt - ahogy azt Dabrónaki elvtárs mondta - meggondolandónak tartja, illetve pontosabban ellenzi ezt a lépést, Kállai elvtárs azt mondja, meg kellene gondolni, hogy nem kellene-e a napirendről most levenni, tekintettel a nemzetközi viszonyokra.

Azt hiszem, hogy ezeket az aggályokat természetesnek kell venni, amikor egy ilyen testület vitatkozik, és én is azok közé tartozok, akik az ilyen ellenvéleményeket tisztelem azért, mert ilyen és ehhez hasonló meggondolásokkal egészen biztos, hogy találkozni fogunk, ha ez a kérdés majd később kikerül és ténylegesen beszélgetni kell róla azokkal, akikkel beszélgetni kell; ott is fel fognak ilyen vagy ehhez hasonló vélemények vetődni, el fognak hangzani ilyen vélemények.

Sokoldalúan lett kiegészítve és gazdagítva az érvelési rendszer, én ezekhez tulajdonképpen hozzáfűzni nem tudok semmit. Nagyon kérném azt, hogy az eredeti határozati javaslatunkat - ami úgy szól, hogy még ebben az évben a kormány megtehesse a szükséges állami intézkedéseket, s kapjon felhatalmazást a kormány a szovjet vezető elvtársak tájékoztatására - a tisztelt Központi Bizottság fogadja el és amikor a Politikai Bizottság a konkrét időzítést jónak tartja, időszerűnek tartja, akkor megfelelőképpen el tudja indítani.
Köszönöm szépen.

NÉMETH KÁROLY elvtárs:
Kedves Elvtársak!
Határozathozatal következik.
Egy mondatos rövid határozati javaslatot terjesztek be. Aki egyetért azzal, hogy a kormány kezdeményezze a Nemzetközi Valuta Alapba és a Világbankba való felvételünk kezdeményezését, az legyen szíves kézfelemeléssel szavazni.

Köszönöm. Ki van ellene? Egy ellene. Tartózkodott valaki? Nem tartózkodott senki.
Ezt a napirendi pontot ezzel befejeztük.

* * *

3.) Különfélék

„A Központi Bizottság egy ellenszavazattal hozzájárul, hogy a Minisztertanács kezdeményezze hazánk felvételét a Nemzetközi Valuta Alapba és a Világbankba. Úgy határoz, hogy a döntésről tájékoztatni kell az illetékes szovjet vezetőket."

* * *

SZIGORÚAN BIZALMAS Készült: 2 példányban

TÁJÉKOZATÓ
a Nemzetközi Valuta Alapról és a Világbankról

A Nemzetközi Valuta Alap és a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Világbank) létrehozását a második világháború idején az ENSZ keretei között határozták el a fasiszta Németország ellen harcoló szövetséges országok - köztük a Szovjetunió - képviselői. A két intézményt 1944-ben létrehozó egyezmény abból indult ki, hogy azokhoz különböző társadalmi rendszerő országok fognak csatlakozni.

Az intézmények tevékenységének kezdettől fogva kinyilvánított közös célja az, hogy elősegítsék a nemzetközi kereskedelem, munkamegosztás bővülését, hozzájáruljanak a tagországok gazdaságának fejlesztéséhez, előmozdítva ezzel a termelékenység, az életszínvonal növelését, a teljes foglalkoztatottság megvalósítását.

A két nemzetközi intézmény között munkamegosztás van. A célok elérését

• a Valuta Alap a tagországok közötti pénzügyi együttműködés és kapcsolatbővülés, a pénzügyi politikák támogatása és az átmeneti fizetési hiányokra történő hitelnyújtás révén igyekszik előmozdítani;
• a Világbank tevékenységének középpontjában - a beruházások megvalósításához szakmai segítségnyújtás, hosszú lejáratú (12-25 éves) kölcsönök folyósítása és a tagországok hitelképességének fenntartása révén - a gazdaságfejlesztés áll. (A Világbank tagja csak olyan ország lehet, amelyik előzőleg csatlakozott a Valuta Alaphoz.)

Az intézményeknek létrejöttükkor 44 ország volt tagja, mintegy egynegyedük a jelenleg is fejlett tőkés országok közül került ki. Az intézmények tevékenységében ezen országok súlya, szerepe volt a meghatározó.

A Szovjetunió ugyan részt vett az egyezmények kidolgozásában - és gazdasági súlyát tekintve a harmadik legnagyobb tagország lett volna -, azokat végül is nem írta alá. Kezdettől fogva részt vett e szervezetekben Csehszlovákia, Lengyelország és Jugoszlávia. Lengyelország 1950-ben, Csehszlovákia 1955-ben kilépett mindkét szervezetből.

A két nemzetközi pénzügyi intézmény haladó és előretekintő céljainak kidolgozásában nagy szerepet játszott a Szovjetunió részvétele. Az intézmények céljainak gyakorlati megvalósításában azonban az Egyesült Államok - kihasználva, hogy a világháború utáni helyzetben egyoldalú gazdasági előnyökkel rendelkezett - döntő befolyásra tett szert. Ez a hidegháborús években szinte korlátlanul érvényesült és így a két intézmény az amerikai gazdasági és politikai érdekek, törekvések eszközévé vált.

A hidegháborús korszakot követően az Egyesült Államok befolyása fokozatosan csökkent. Ebben szerepet játszott a Közös Piac létrejötte, de legfőképpen a gyarmati rendszer felbomlása és a függetlenné vált országok csatlakozása, együttes politikai súlyuk növekedése mindkét intézményben. Ezzel összefüggésben megszűnt az USA korábbi hegemóniája és a gyakorlati tevékenységben, a döntésekben a fejlődő ország-csoport és a többi tőkés ország érdekei is érvényesülnek. Mindkét intézmény fokozta hitelnyújtásait a tagjaik között lévő fejlődő és szocialista országoknak, anélkül, hogy ehhez politikai, az egyes országok társadalmi berendezkedését, céljait sértő feltételeket szabott volna.

Jelenleg az ENSZ 156 tagországa közül 143 ország tagja az intézményeknek. A szocialista országok közül Jugoszlávia, Románia, a Vietnami Szocialista Köztársaság, a Kínai Népköztársaság, Laosz, Afganisztán, Kambodzsa, továbbá olyan szocialista orientációjú országok, mint Etiópia és a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság tagjai e szervezeteknek.

Magyarország, mint Németország háborús szövetségese, az egyezmények kidolgozásakor nem vehetett részt a tárgyalásokon.

A Nemzetközi Valuta Alap
Legfőbb irányító szerve a Kormányzótanács, amelybe minden tagország egy kormányzót (általában pénzügyminiszterét vagy központi bankjának elnökét) és egy kormányzó-helyettest delegál. Az operatív ügyeket a vezérigazgató és az Ügyvezetőség irányítja.
Minden tagország számára a belépéskor tőke hozzájárulást állapítanak meg. Ennek nagyságát az illető ország nemzeti jövedelme, kivitele és bevitele, arany- és devizatartaléka, valamint összes külföldi pénzbevétele és - kiadása alapján állapítják meg.
A Valuta Alap által nyújtott hiteleknek különböző formái és feltételei vannak. Adott tagország az Alaptól tőke hozzájárulásának többszörösét veheti fel hitelként. A Valuta Alap hitelnyújtásai leggyakrabban átmeneti fizetési mérleghiány enyhítésére irányulnak, oly módon, hogy olyan gazdaságpolitikai lépések megtételét (például: az ár- és árfolyamrendszer továbbfejlesztése) támogatja, amelyek segítik a kiegyensúlyozott gazdasági fejlődést, a nemzetközi munkamegosztásba való bekapcsolódást és a külpiaci feltételekhez való alkalmazkodást. Ezen kívül árveszteségek, exportbevétel kiesések (pl. rossz mezőgazdasági termés esetén) átmeneti mérséklésére is hitelek vehetők igénybe. A Valuta Alap által nyújtott hitelek általában 3-10 éves lejáratúak, kamatuk kedvezőbb a pénzpiaci feltételeknél. A tapasztalatok azt igazolják, hogy a Valuta Alap tagjainak általános pénzpiaci megítélése is kedvezőbb, a belépéssel jelentősen javul a kívül álló országokéhoz képest.

A Világbank
A Világbank szervezeti és döntéshozatali rendszere lényegében megegyezik a Valuta Alapéval. A tagországoknak tőkerészesedést kell jegyeznie. Ezen intézmény esetében a tőke-hozzájárulás nagysága nem korlátozza az igénybe vehető kölcsönök összegét. A kölcsön-igénybevétel feltétele az egy főre jutó nemzeti jövedelem szintje. Hazánk ebből a szempontból a hitelt felvenni képes országok körébe tartozna.
A Világbank tevékenységére az a jellemző, hogy kölcsöneinek többsége a gazdasági szerkezet átalakítását célzó, hosszabb idő alatt megtérülő beruházások importhányadának finanszírozását szolgálja. Előnyben részesítik a mezőgazdaság, az energetika, a szállítás és egyes iparágak, köztük a bányászat fejlesztését. Az intézmény által nyújtott kölcsönök lejárata általában 15 év, de a 25 évet is elérheti. Kamatfeltételei kedvezőbbek a pénzpiacon elérhető hitelek kamatainál.

A tagsággal együtt járó előny, hogy a tagországok szállítóként részt vehetnek más tagországokban a Világbank kölcsöneiből finanszírozott beruházásokban. Ezekben az esetekben a szállítások ellenértékét a Világbank által nyújtott kölcsönökből készpénzben egyenlítik ki. Ez azt jelenti, hogy a tagország mentesül jelentős értékű beruházási javak exportja esetén is az egyébként elkerülhetetlen hitelnyújtás alól. Azok az országok, amelyek nem tagjai a Világbanknak, ilyen lehetőséggel nem rendelkeznek.

Budapest, 1981. október 19.

Jelzet: MOL M-KS 288. f. 4. cs. 181-182. ő. e. - Eredeti, géppel írt tájékoztató. A Tájékoztató címe mellett jobb sarokban kézírással: L. Kádár . X. 20.